Az elmúlt évben a fővárosban végzett régészeti ásatások középkori leletanyagát mutatja be a Budapesti Történeti Múzeum "Középpontban a Középkor" című kiállítása. Láthatnak az érdeklődök olyan majolika csempe köveket, amelyeket még Mátyás király koptatott palotájában, ritkán előkerülő lovagi lándzsát és karneol gyűrűket is.
Giacomo Meyerbeer A hugenották című monumentális zenedrámáját több mint nyolcvan év elteltével mutatják be újra magyar színpadon. A premier ma lesz az Erkel Színházban a Reformáció 500 programsorozat részeként.
Az angyalföldi munkáskerületből indult, elsőként játszott Magyarországon Hendrixet és Creamt. Több zenekarban is hallhatta az itthoni közönség, mégis kevés anyag maradt fenn utána. Zenélt Tátraival, Som Lajossal, Balázs Fecóval és Zoránnal is. Az ő emlékét őrzi a P-Box együttes dala: A Zöld, a Bíbor és a Fekete.
Az amerikai délről, illetve északról származó két fiatalember útja a West Point-i katonai akadémián keresztezi egymást. Orry és George barátságot köt, nem sejtve, hogy a történelem hamarosan ellentétes oldalra állítja őket. Az Észak és Dél című amerikai sorozat szombaton és vasárnap látható 17.15-től az M3 csatornán.
„A hit az elektromosság révén jut el az emberekhez. Ezért játszunk olyan hangosan... Azt akarjuk, hogy hangunk egyenesen az emberek lelkét érintse meg. Így aztán egyszerűen kiderül, van-e valami bennük, van-e valami a fejükben, amit fel lehet ébreszteni. Mert sok ember voltaképpen csak alszik egész életében.” Ezt állítólag Jimi Hendrix mondta, gond
Ötszáz éve, 1517. október 31-én függesztette ki a hagyomány szerint Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus az egyházi megújulást követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára. A "kalapácsütések hangja egész Európában hallatszott": ettől számítjuk a reformáció kezdetét, s e napot a Reformáció emléknapjaként ünnepeljük. A
Presser Gábor nem képzeli magát sztárnak. Vonzza a csattanásos helyzeteket, megvan az oka, miért nem maradt Amerikában a 70-es években, de nem lett udvari zenész sem. Az egyik legnagyobb hatású magyar zenész portréja.
A hét végén lett hetvenéves Charlie, azaz Horváth Károly Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zenész. Nem is kell őt különösebben bemutatni, hiszen ki ne ismerné jellegzetesen rekedt hangját, a jeget és a dupla whiskyt, a dzsessz, a soul és a funk magyar királyát?
,,Irodalmi'' botrány robbant ki a 62. Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron a múlt hét végén. A díszvendég, Herta Müller azzal szembesítette a szerbeket, hogy maguknak köszönhetik a huszadik századi szenvedéseiket. Ennek hallatán a nézőközönség fele kivonult a színházteremből, a szerb sajtó pedig rágalomhadjáratot indított a Nobel-díjas író ellen. Egy b
Mészáros Márta legújabb alkotása, az Aurora Borealis – Északi fény anya és lánya felkavaró történetén keresztül beszél a múlt század ötvenes éveiről, mélyen elásott családi titkokról, veszteségről és szerelemről.
A rendszerrel szemben álló, valódi lázadók érdeklik Kövessy Róbert filmrendezőt, azok a forradalmárok, akikről eddig alig hallottunk. A nyilvánosság előtt kevéssé ismert ’56-os nők után a Szeles Erikát ábrázoló fotó nyomán kezdett kutatni. Ebből született a forradalom évfordulóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban bemutatott Pesti lányok című dokume
Most, hogy a reformáció elindulásának hazájában, Németországban a tavalyi reformáció napján elkezdődött emlékév évfordulójához érkezünk, érdemes számot vetni nemcsak az év során megvalósult számtalan igényesebbnél igényesebb programmal, hanem a vallásmegújító mozgalomnak egy olyan vetületével is, amelyik nekünk, magyaroknak is nagyon fontos.
Hat fiatal - három színész, egy operaénekes, egy dramaturg és egy díszlettervező - vehette át a Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában Budapesten, a Kálmán Imre Teátrumban.
A Magyar Érdemrend Nagykeresztjét vehette át Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) leköszönő elnöke Orbán Viktor miniszterelnöktől hétfőn az Országházban.
Monica Bellucci a Nekromancer című horrorfilmet forgatja Ausztráliában. Kiah és Tristan Roache-Turner ausztrál rendező testvérpár filmjének munkálatai november közepén kezdődnek Sydneyben.
Nincs azzal semmi baj, hogy korunk „nagyzenekari klasszikus” zenéje a filmfőcím- és betétdalok világából sarjadt ki. Ahogy azzal sincs, hogy korunk legismertebb „nagyzenekari klasszikus” zeneszerzői a hollywoodi filmek stúdióinak megrendeléseire – nem ab ovo, hanem alkalmazott művészként – értek el a világhírnévig, zenei kiteljesedésig, klassziciz
A Feleségek luxuskivitelben című realityben Csősz Boglárka betekintést nyújt fényűző életébe. A Törökországban élő modellt, színésznőt, üzletasszonyt az Apám beájulna című film szőke bombázójaként ismerte meg a közönség.
Zenés-mesés esttel ünnepli a hatvanadik születésnapját Berecz András. A Kossuth-díjas ének- és mesemondó az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, számvetésében átvizsgálta, mit adhatnak a meséi, dalai az életnek nevezett villanásnyi időre.
Négy, a magyar reformációhoz kötődő jelentős személy élt, dolgozott és imádkozott Somogyban az 1500-as években: Sztárai Mihály Dél-Somogyban, Szegedi Kis István Kálmáncsán és rabként a kaposi vár börtönében, Kálmáncsehi Sánta Márton, a Somogyból elszármazott debreceni református püspök és Méliusz Juhász Péter hirdette Luther Márton tanait.