2017. december 19. kedd

dec. 19
9:18
Rossz hírt is kapott a tüdőrákos Székhelyi József (Infostart)
A Jászai Mari-díjas színművésznél nemrég tüdőrákot diagnosztizáltak, Székhelyi József azonban nem adja fel. Megkapta az első kemoterápiás kezelést.
dec. 19
10:51
Bírák és ügyészek is tüntettek Bukarestben (Spa Trend Online)
A kormány igazságügyi reformja ellen tiltakoztak.
dec. 19
10:51
Taps és szakmai elismerés (autopro)
A színházi epizódszerepekért járó Aase-díjat Nagy Mari, Szabó Márta, Gazsó György és Serf Egyed színművész kapta idén, az Ivánka Csaba-díjat Nagy Zoltán, a Domján Edit-díjat pedig März Fruzsina vehette át hétfőn a Bajor Gizi Színészmúzeumban rendezett ünnepségen.
dec. 19
11:24
Az asszony, aki nevelőszülője lett egy menekült kisfiúnak (Spa Trend Online)
Magyarországon először történt ilyen - A tizenkét éves afgán gyerek négy hónapja él együtt a nővel és lányával.
dec. 19
11:45
Vakáció a sziú indiánoknál (autopro)
Marék Veronika minden műve sok család gyerekszületés utáni első éveit bearanyozza: nem tudom, hogyan csi­nálja az írónő, de még nem találkoztam olyan kisgyerekkel, aki ne sze­rette volna Kippkoppot és Tiptoppot, a Boribonokat, a Kavicsmesét, a Coffi, Pocak, Paprikát – és ezek csak azok a kötetek, amelyek nekünk (dedikálva!) megvannak. (Vagy ott van
dec. 19
12:30
Oviba megy Sarolta hercegnő, havi egymillió lesz a költségtérítés (Spa Trend Online)
dec. 19
12:57
Az irodalom odavág: zsebkönyvek jövőknek és menőknek (Blikk)
– A főváros csomópontjain elhelyezett könyvautomatákból egyetlen érintéssel vehetünk jövő márciustól kortárs és klasszikus zsebkönyveket.
dec. 19
13:36
10 milliós bírságot kapott a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Spa Trend Online)
Nem jelentették be a munkatársakat a jegybanki biztosításközvetítői regiszterbe.
dec. 19
14:09
Csodálatos világ - 115 új növény- és állatfajt fedeztek fel egyetlen területen (Spa Trend Online)
Aggasztó: a Mekong-folyó vízgyűjtő területére óriási nyomás nehezedik bányászat és útépítések miatt.
dec. 19
14:09
A Szabadkőművesek idén ünneplik fennállásuk 300. évfordulóját (autopro)
Jóindulatú óvás: az orosz Sputnik News hírügynökség angol nyelvű szolgálata által közölt ténybeszámoló nagyon fog fájni azoknak, akik kétségbeesetten akarnak bizonyos tényeket nem tényeknek beállítani!
dec. 19
15:15
Figyeljen! Szalmonellás fehércsoki kerülhetett a boltokba (Spa Trend Online)
A Nébih azt kéri, aki megvette, ne egye meg...
dec. 19
15:21
Kipakolt a Gyűrűk ura sztárja: ez a kód jelezte, melyik nő hajlandó szexelni a rendezővel (Blikk)
Sir Ian McKellen szerint a filmipar gyakran valóban olyan romlott volt, mint amilyennek sokan hiszik.
dec. 19
16:33
Megható: Bochkorék is segítenek a drámai sorsú magyar DJ-n (Blikk)
Élete nagy álma teljesül annak a magyar lemezlovasnak, akinek zenéjét a világ legjobb diszkósai játsszák Angliától Amerikáig. Reisz Róbert – alias Robert R. Hardy – neve világszerte ismerősen cseng a progresszív house rajongói előtt.

2017. december 20. szerda

dec. 20
6:03
Elindulhat az olimpián az orosz világbajnok (Spa Trend Online)
Gyenyisz Juskov orosz gyorskorcsolyázó ügyében pozitív ítélet született.
dec. 20
6:05
Leekens: győztes mentalitás kell! (Spa Trend Online)
"Magyarország természetesen szeret nyerni, de nem csak szeretni kell, tenni is kell érte!"
dec. 20
6:07
Ez az utolsó esély Raikkönen számára (Spa Trend Online)
A finn pilótától többet várnak, ha nem javul a formája, a következő idény végén elköszönnek tőle.
dec. 20
6:57
Az élő hagyomány átadása (autopro)
A Hagyományok Háza tevékenységének célja a teljes magyar nyelvterület népi hagyományainak napjaink kultúrájába történő átemelése és továbbéltetése. Az intézmény 2017-ben elkezdte Kárpát-medencei hálózatának megszervezését. Kelemen László zeneszerzővel, folkloristával, a Hagyományok Háza igazgatójával beszélgettünk.
dec. 20
7:30
Ismerje meg a Titanic túlélőin segítő magyar orvost! (Infostart)
Dr. Lengyel Árpádról, a Titanic túlélőinek megmentőjéről nyílik időszaki kiállítás szerdán a Kresz Géza Mentőmúzeum Mentőpalota-garázsában. A tárlat a Carpathia hajón nyújtott segítségnyújtása mellett a mentőorvos kalandos, ám kevéssé ismert életútját mutatja be fotókkal, személyes tárgyakkal és nyomtatott rekvizitumokkal.
dec. 20
8:48
Nőt bántalmazott, ezt a férfit keresi a rendőrség (videó) (Spa Trend Online)
dec. 20
8:50
Vegyesen alakult a forintárfolyam (Spa Trend Online)
Az euró jegyzése 312,89 forintra csökkent.
dec. 20
9:33
Alkotói víziók a létezésről (autopro)
A Kossuth- és egyéb jelentős díjjakkal is kitüntetett Kass János grafikusi munkássága vitathatatlanul és szorosan összefonódik a XX. századi magyar könyvillusztráció nagy korszakaival.
dec. 20
11:03
Szabadságszellőtől ittasult (autopro)
Tóbiás Áron, kedves barátom, fáj a halálod. Avval, hogy elköltöztél az égi kávéházba, kiszakadt belőlünk egy darab. Erőd teljében voltál, és mégis siettél.
dec. 20
11:27
Magyar hadifogolysorsokról és hadifogolytáborokról nyílik kiállítás (autopro)
Mások mellett Gyóni Géza, Kuncz Aladár, Rákosi Mátyás, Nagy Imre fogolysorsain keresztül, fotókkal, tárgyakkal, hadifogságban készült műalkotások reprodukciójával mutatja be az első világháborús hadifogság körülményeit, a magyarországi hadifogolytáborokat a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában csütörtökön nyíló vándorkiállítás.
dec. 20
12:33
Krulik Zoltán kisregénye álomszerű emlékkirakó (autopro)
Krulik Zoltán, a hatalmas népszerűség és szakmai elismerés övezte Makám világzenei együttes vezetője hat évvel ezelőtt jelentette meg első verseskötetét.
dec. 20
15:12
Zárul az Európa kulturális fővárosa pályázat (Infostart)
Szerdán zárul az Európa kulturális fővárosa pályázat. Nyolc város pályázza meg a 2023-as magyarországi rendezés jogát.
dec. 20
15:57
Robban a Dinamit a Barba Negrában (Blikk)
A Dinamit együttes mindig is egyedi színfoltja volt a hazai rockzenének, így karácsony második napján sokan ünnepelnek majd velük a Barba Negra Music Clubban.
dec. 20
17:03
Pontosítás (Spa Trend Online)
Polt professzori címe: „okosba” megoldva című, a Népszavában december 8-án megjelent cikkünkhöz...
dec. 20
18:03
Videójáték valódi vadonban: Jumanji – Vár a dzsungel! (Blikk)
1995 egyik nagy kasszasikere volt a Robin Williams nevével fémjelzett Jumanji című fantasztikus kalandfilm. A mozi az ifjú Dwayne Johnsont is elbűvölte, aki sok évvel később, immár világsztárként szállt be a folytatás, a Jumanji – Vár a dzsungel elkészítésébe.
dec. 20
18:05
Egy csinos hölgy a Baktérítő alól – Melissa George portréja (Blikk)
„Minden embernek látnia kellene, milyen gyönyörű a szív, az ember legszebb szerve!” – lelkendezett a Szívdobbanás című sorozata kapcsán Melissa George, miután személyesen is részt vett egy szívműtéten.
dec. 20
18:57
Hangolj a karácsonyra a Viacom ünnepi tévés kínálatával! (Blikk)
A legnagyobb nevettetőkkel, megunhatatlan klasszikusokkal, mesemaratonnal és izgalmas csemegékkel készül a karácsonyra a Viacom. A változatos kínálatban a piciktől a nagyszülőkig mindenki megtalálhatja a saját kedvenceit: garantált a szórakozás a Comedy Centrallal, topfilmekkel jelentkezik a Paramount Channel, a kikapcsolódni vágyó férfiakat célozz
dec. 20
20:24
A Bűvös Szakács sztori: receptek és gasztrotörténelem egy kötetben (Infostart)
Megjelent a Bűvös Szakács első kötete, a Konyhauniverzum. A 2003-2011 között a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának hasábjain olvasható cikkeket a szerzők átdolgozták és könyvbe rendezték. Az írások születéseinek körülményeiről és a most kiadott mű céljáról beszélgettünk Molnár B. Tamással.

2017. december 21. csütörtök

dec. 21
7:12
A kapu mi magunk vagyunk (autopro)
Szögezzük le: a kapu több mint ajtó. A kaput igazából nem is kinyitjuk, hanem kitárjuk, hiszen két szárnya van neki, meg jó esetben boltíve, záróköve és más efféle csudája, ami egy sima ajtónak akkor sem tud lenni, ha végtelenített sebességgel szaladgál az őt alkotó ősképek gondolati ívein. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) Képz
dec. 21
10:30
Megújul a Múzeumkert dísze (autopro)
Talán emlékszik még az olvasó azokra a szeptemberi fotókra, amelyeken Arany János múzeumkerti szobrát épp egy daru emeli fel, a költőóriás pedig láblógatva ül a magasban és a fényképezőgépbe néz. Vagy arra, ahogy lekötözve sorakozik Toldi, Piroska és Arany szobra a teherautó platóján, amely kigördül velük a Magyar Nemzeti Múzeum kapuján, és elszáll
dec. 21
11:45
Megtalálták a népligeti gyilkost (Spa Trend Online)
Egy másik ügy miatt keresték. Így derült ki, hogy ő lehet az elkövető.
dec. 21
11:47
A nyomor bugyrai - Őrizetben az alkohol-italos mérgezés gyanúsítottja (videó) (Spa Trend Online)
A 47 éves férfi, aki Debrecen-Nagycserén állította elő a mérgező italt, őrizetbe vették.
dec. 21
12:42
Hét város pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre (autopro)
Hét város: Győr, Szombathely, Veszprém, Székesfehérvár, Gödöllő, Eger és Debrecen küldte be pályázatát a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címre – közölte a Kultúráért Felelős Államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.
dec. 21
15:36
A világ legnagyobb Gömböc-szobra a Corvin-sétányon (Spa Trend Online)
A szobor négytonnás, 4 és fél méter magas, rozsdamentes acélból készült.
dec. 21
17:12
Nagy versenyben magyar városok (Infostart)
Az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ban Magyarország és az Egyesült Királyság egy-egy városa viselheti.
dec. 21
17:12
A magyar hadifoglyok sorsát bemutató kiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeumban (autopro)
A Hadifogoly magyarok a nagy háborúban címmel nyílt nemzetközi multimédiás vándorkiállítás csütörtökön a Budapesti Történeti Múzeumban.
dec. 21
18:42
Szórakozhatunk a mozikban az ünnepek alatt (Infostart)
Karácsonyi hangulatú film a héten kevés akad, viszont szórakoztató családi mozikból jut bőven az ünnepekre is.
dec. 21
19:15
Az Üllői úti kincsvadász nyomában – Mackenna aranya (Blikk)
Megrohantak az emlékek, amikor megláttam, hogy kedvenc kincskeresős westernem, a Mackenna aranya megy a tévében koránkelőknek (Péntek, Film+, 9.00 ).
dec. 21
21:36
Az őrző és teremtő munkát díjazta a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (autopro)
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség az idei évben is várta a felterjesztéseket az általa alapított elismerésekre, így a Magyar Életfa, a Plakett és Aranyplakett díjra. Az elismerésekkel azt a hiteles őrző és teremtő munkát, a vajdasági és a Kárpát-medencei magyar közösségek összefogásáért és formálásáért, a nemzeti összetartozás erősítéséért,

2017. december 22. péntek

dec. 22
5:21
Mi legyen a megmaradt szabadsággal? (Spa Trend Online)
A munkáltató köteles kiadni.
dec. 22
5:23
Parkolás az ünnepek alatt (Spa Trend Online)
A főváros nagy részén nem kell majd fizetni.
dec. 22
5:25
Nagy Konstantin építette Jézus sírját? (Spa Trend Online)
A Szent Sír Temploma az óvárosban Jézus temetési helyének számít, és milliók látogatják.
dec. 22
5:54
Revüsített Háború és béke a Vígben (Spa Trend Online)
A művet szinte lehetetlen színpadra vinni, Alekszandr Bargman a feladatot egyéni módon oldotta meg.
dec. 22
5:56
Karafiáth Orsolya: jól elvagyok egyedül (Spa Trend Online)
Az író nyíltan vall az alkohol romboló hatásáról legújabb, Szirén című regényében.
dec. 22
5:58
Minden megdől, amit a vadnyugatról gondoltunk (Spa Trend Online)
Ha valaki nem kedveli a westernt, még megszeretheti a Butcher’s Crossing című regényt.
dec. 22
6:00
Anna Netrebko Budapesten (Spa Trend Online)
Idén 23 bemutatót, 420 nagytermi és 50 kamaraelőadást tartott a Magyar Állami Operaház.
dec. 22
6:02
A Fesztiválzenekar Mahlerrel aratott (Spa Trend Online)
A Times, a New York Times és a Gramophone toplistájára is felkerült a lemez.

Keresés