2017. december 28. csütörtök

dec. 28
12:30
Ma szabadabb a magyar színházi élet (autopro)
A teátrum igazgatója szerint a Nemzeti Színház ismét valóban nemzeti, s állítja: ma szabadabb a magyar színházi élet, hiszen már nem pusztán a liberális gondolatok mentén tudnak színházat csinálni, üzeneteket átadni. Vidnyánszky Attila közlése szerint mostanra egyszerre van jelen egy normális előadásokat létrehozó repertoárszínház, működik benne
dec. 28
14:12
A szerzői és olvasói gőgről (autopro)
Annak idején, amikor az Ulpius-ház Kiadó még fénykorát élte, kaptam az igazgatótól egy könyvet, hogy nézzem meg, milyen nagyszerű műveket adnak ki. David Mitchell Szellemírók című könyve volt, kartonált kötésben, elég szép borítóval.
dec. 28
16:57
Mozgalmas éven van túl a Kaláka együttes (Infostart)
Az Arany János-emlékév alkalmából Indiában is fellépett decemberben a Kaláka együttes. Szerda este Pesten, a Gózon Gyula Színházban, csütörtökön Salgótarjánban lépett fel a zenekar, amely ezt követően rövid szabadságra megy.

2017. december 29. péntek

dec. 29
7:00
Mengele utolsó harminc éve (autopro)
Sok kérdést felvet a Gyurkovics Tamás könyvéből színpadra adaptált Mengele bőröndje – Josef M. két halála című monodráma. Ahogy beülünk a Spirit Színház előadására, kényelmetlen helyzetbe kerülünk, s ez az állapot nem múlik el a második felvonás végére sem.
dec. 29
10:21
Ötödször is rekorder a Trónok harca, de nem örülnek neki (Infostart)
Itt az internetes kalóztoplista, elképesztő számokkal. Érdekes módon a Netflix műsorai hiányoznak róla.
dec. 29
13:54
Szívek furfangos gyógyítója (autopro)
Nem véletlen, hogy karácsony környékén mutatták be Jules Romains francia író, költő és drámaíró egyik 1923-ban írt darabjának adaptációját, a Doktor Knock című filmet a magyar mozik: az alkotás tökéletes választás az ünnepi időszakra, ha vidám, mégis tartalmas kikapcsolódásra vágyunk.
dec. 29
15:00
Világhírű Finták és Kordák (autopro)
Kapás János Zsolttal a Kun Fesztiválon találkoztam először, ahol olyan átéléssel és szeretettel beszélt az általa kilenc éve igazgatott túrkevei Finta Múzeumról, hogy nem volt kérdés, személyesen is látnom kell a múzeum gyűjteményét. Az 1951-ben Dankó Imre által alapított intézmény Magyarország első termelőszövetkezeti, majd szobormúzeuma volt, 196
dec. 29
20:09
Tenki Réka: „Most mit mondjak, hogy én törpe voltam négy órán keresztül?” (Infostart)
Különösen sikeres volt 2017 Tenki Réka számára. Az Örkény Színház művésze az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: mit jelent számára a színészi hivatás.
dec. 29
20:45
Gyilkosok, tolvajok, kémek kedvelt célpontja volt – Íme a legendás vonat elképesztő története (Blikk)
Finom szalonkocsik, elsőrangú kiszolgálás, többnapos utazás egzotikus tájakon és országokon át. Az Orient expressz élő legenda, a világ legelőkelőbb vonata, amely 135 éve fáradhatatlanul rója a kilométereket. A kontinens legrégibb expressze 1883-ban indult útjára.
dec. 29
20:51
Hét újdonság vár ránk 2018 első napján (Infostart)
Álmodozásra hívja a bécsi újévi koncert nézőit Riccardo Muti karmester. A Musikverein aranyterméből közvetített újévi koncertet a világon több mint 50 millióan követik majd figyelemmel. Hét olyan mű is felcsendül, amely eddig nem szerepelt az újévi koncertek repertoárjában.
dec. 29
22:57
Meghalt a híres amerikai krimiirónő (Infostart)
Hetvenhét éves korában meghalt Sue Grafton amerikai krimiirónő - közölte a lánya pénteken.

2017. december 30. szombat

dec. 30
8:00
A mérlegkészítés szempontjai (autopro)
Sokat írtam már Csáth Gézáról (ebben az újságban is), de most még egyszer előveszem. Ennek két apropója van: az egyik, hogy a három kötetben közreadott naplófeljegyzései az utolsó kötethez érkeztek (korábban megjelent a gyermekkori naplókat tartalmazó Méla akkord: hínak lábat mosni, és a fiatalkori szexuá­lis tobzódást, valamint a morfiummal való m
dec. 30
9:03
A legendás vonat mozikalandjai – Az Orient expressz (2. rész) (Blikk)
A legendás vonat megmozgatta az írók fantáziáját. Agatha Christie-től Graham Greene-ig tucatnyi szerző választotta cselekménye színteréül az Orient expresszt.
dec. 30
9:05
Gyászolnak a rajongók: elhunyt a népszerű krimiírónő (Blikk)
Santa Barbara - Hetvenhét éves korában meghalt Sue Grafton amerikai krimiirónő - közölte a lánya pénteken.
dec. 30
13:39
Elhunyt Cseh András (Infostart)
Kilencven éves korában meghalt Cseh András rajzfilmrendező, a Frakk- és a Vackor mesék egyik alkotója - közölte fia szombaton a 24.hu hírportállal.
dec. 30
16:39
Ködös, párás, de viszonylag enyhe szilveszteri idő várható (Spa Trend Online)
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 6 és 14 fok között valószínű.
dec. 30
20:15
Lejár a 10 millió dolláros jutalom a világ egyik legnagyobb műkincsrablásában (Infostart)
Az év utolsó napján éjfélkor lejár a 10 millió dolláros nyomravezetői díj minden idők egyik legnagyobb műkincsrablási ügyében. 1990. március 18-án ismeretlen tettesek csaknem félmilliárd dollár értékben loptak el festményeket a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeumból, az alkotásokat, köztük Rembrandt egyetlen ismert tengeri képét a mai napig nem

2017. december 31. vasárnap

dec. 31
16:00
Az újévi szokások a bőség megteremtéséhez kötődnek (autopro)
Az újévhez kötődő népszokások célja, hogy segítsék a következő évi bőség megteremtését, ennek megfelelően étkeztek és cselekedtek az emberek – mondta Tátrai Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémia néprajztudományi intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Keresés