2020. január 13. hétfő

jan. 13
0:06
Jimmy Hoffa fia meg akarta ölni Martin Scorsesét, annyira nem tetszett neki a rendező filmje, Az ír (168 Óra Online)
Martin Scorsese nagyot dobott Az írrel, végre összehozta Robert De Nirót, Al Pacinót – akivel még sosem dolgozott – és Joe Pescit egy klasszikus gengsztereposz kedvéért, amit a Netflixen megjelenése hetében legalább 26 millióan megnéztek – ami óriási szám a streamingszolgáltató többi produkciójához képest –, a kritikusok pedig rajonganak érte. Igaz
jan. 13
0:10
Gera Marina: Egy idő után mindennél fontosabb volt számomra, hogy nyerjek, mert úgy éreztem, csak az menthet meg (168 Óra Online)
Egy idő után mindennél fontosabb volt számomra, hogy nyerjek, mert úgy éreztem, csak az menthet meg – nyilatkozta lapunknak Gera Marina színésznő, aki az Örök tél című, a Gulagon játszódó történelmi televíziós film női főszerepéért a közelmúltban vehette át a Nemzetközi Emmy-díjat. Eddig csak egyetlen magyar, Ragályi Elemér kapta meg az elismerést
jan. 13
0:14
20 év után otthagyja csatornáját a Family Guy atyja - évi 12 milliárdért (168 Óra Online)
1999 óta fut sikerrel a kilenc Emmy-díjjal büszkélkedő Family Guy, a hétköznapi amerikaiakat erősen karikírozó animációs sorozat a Foxon – épp a 18. évadát tapossa –, most pedig eljött az idő, hogy a sorozat atyja lelépjen a csatornától. Seth MacFarlane produkciós cége a jövőben az NBC-hez tartozó felületekre gyárt majd műsorokat öt éven keresztül,
jan. 13
0:30
Jeremy Irons lesz a 70. a Berlinale zsűrijének elnöke (Hírstart)
Jeremy Irons lesz a 70. Nemzetközi Berlini Filmfesztivál, a Berlinale zsűrijének elnöke. “Nagyon örülök és megtisztelve érzem magam, hogy én vállalhatom a 2020-as Berlinale zsűrielnökének tisztjét – egy olyan fesztiválét, melyet már hosszú évek óta csodálok és mindig örömmel látogattam. Berlinbe jönni a fesztiválra különleges élvezet számomra: nemc
jan. 13
2:18
A vadonban már kihalt gazellafajnak születtek kicsinyei Pesten (Hírstart)
A gorilláknál és az orangutánoknál is ritkább, mhorr gazelláknak születtek kicsinyei a Budapesti Állatkertben.
jan. 13
2:24
A vadonban már kihalt ritka gazella szaporodott az Állatkertben (Hírstart)
A gorilláknál és az orangutánoknál is ritkább, fenyegetettebb állatok, mhorr gazellák szaporodtak nemrégiben a Budapesti Állatkertben. Ezek a patások a természetben már kihaltak, az állatkerteknek köszönhetően léteznek még egyáltalán.
jan. 13
4:06
Kezdődik a Kuciak-ügy főtárgyalása (Hírstart)
Két éve gyilkolták meg a szlovák oknyomozó újságírót és menyasszonyát, négyen a vádlottak padján
jan. 13
4:06
Viharok sújtják az Egyesült Államokat, tízen meghaltak (Magyar Hírlap)
Áram- és járatkimaradások
jan. 13
4:10
Marad a szmogriadó a fővárosban (Magyar Hírlap)
Romolhat a helyzet a héten
jan. 13
4:12
Egy alabárdos testőr a Donnál (Magyar Hírlap)
Ha téli fagy van idehaza, eszembe jutnak az áttörés borzalmas napjai és megjelenik előttem a csonttá fagyott, segítséget kérő honvéd arca – írta Medve Pál testőr őrmester
jan. 13
4:14
Leszakadt vezeték miatt lángolt három ház Óbudán (Magyar Hírlap)
Egy ember megsérült
jan. 13
4:18
Kezdődik a Kuciak-ügy főtárgyalása (Magyar Hírlap)
Két éve gyilkolták meg a szlovák oknyomozó újságírót és menyasszonyát, négyen a vádlottak padján
jan. 13
4:22
Februárban ismerik el a legjobb operatőröket (Magyar Hírlap)
Életműdíjakat osztanak ki
jan. 13
4:26
Idén Beethovent ünnepli a világ (Magyar Hírlap)
A Pannon Filharmonikusok kínálatában is több hangversenyen hallhatjuk a komponista műveit
jan. 13
4:30
Webber a vásznon (Magyar Hírlap)
Az Oscar-díjas Tom Hooper Macskák-filmfeldolgozása korántsem annyira rossz, mint amennyire sokan mondják – Ian McKellen és Judi Dench teljesen átlényegült alakítást nyújt benne
jan. 13
5:30
Oscar-díj: Ma eldől, ismét izgulhatunk-e magyar filmért (HVG)
A legjobb nemzetközi film mezőnyében Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is bekerülhet a legjobb öt közé.
jan. 13
5:42
Oscar-díj: Ma eldől, ismét izgulhatunk-e magyar filmért (Hírstart)
A legjobb nemzetközi film mezőnyében Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is bekerülhet a legjobb öt közé.
jan. 13
6:12
Oscar-díj: Ma eldől, ismét izgulhatunk-e magyar filmért (Hírstart)
A legjobb nemzetközi film mezőnyében Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is bekerülhet a legjobb öt közé.
jan. 13
6:24
Ma jelentik be a jelölteket (Hírstart)
Közép-európai idő szerint ma délután hozza nyilvánosságra az amerikai filmakadémia az idei Oscar-díjak jelöltjeinek listáját. A legjobb nemzetközi film mezőnyében Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is a legjobb öt közé kerülhet a szűkített listáról. Legutóbb 2018-ban Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje szerepelt az Oscar-jelöltek kö
jan. 13
6:36
A valóság és a fikció egy kortárs dokumítoszban ölt - Eke Angéla személyes élettörténete alapján Závada Péter írt a mono előadást (Hírstart)
Én, Iphigénia - készül Eke Angéla szóló előadása
jan. 13
7:06
Szabó Dezső: Nem lehet a halál egy nemzet célja (Magyar Nemzet)
A hetvenöt éve elhunyt magyar író, esszéista manapság egy ­kissé Wass Albertre hasonlít, abban az értelemben, hogy több embernek van róla véleménye, mint ahányan olvasták.
jan. 13
7:12
Táncház Szalonna és Bandájával (Hírstart)
Egész napos tánctanítás és táncház várta a néptánc barátait Bükön, ahol délelőtt és délután viski táncokat tanított Sikentáncz Szilveszter és párja, este pedig - koncertje után - Pál István "Szalonna" és Bandája hívta táncházba a néptánc iránt érdeklődőket, köztük a vasi és dunántúli néptánccsoportok tagjait.
jan. 13
7:18
Jön az Oscar-díj jelöltjeinek névsora (Infostart)
A legjobb nemzetközi film mezőnyében egy magyar alkotás is a legjobb öt közé kerülhet.
jan. 13
7:36
Oscar-díj: hétfőn eldől, hogy ismét lesz-e magyar jelölt (Szeretlek Magyarország)
A legjobb nemzetközi film mezőnyében Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is esélyes, hogy bekerüljön a legjobb öt közé.
jan. 13
7:36
Több mint 350 migráns próbált bejutni Magyarországra csak a hétvégén (Magyar Hírlap)
A rendőrök és katonák intézkedtek a határsértőkkel szemben
jan. 13
7:48
Már tudni lehet, kik veszik át Gesztesi Károly szerepeit (Hírstart)
Már tudni lehet, kik veszik át Gesztesi Károly szerepeit
jan. 13
8:00
Ma jelentik be az Oscar-jelölteket (Magyar Nemzet)
Közép-európai idő szerint ma délután hozza nyilvánosságra az amerikai filmakadémia az idei Oscar-díjak jelöltjeinek listáját. A legjobb nemzetközi film mezőnyében Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is a legjobb öt közé kerülhet a szűkített listáról.
jan. 13
8:18
Kitört a Fülöp-szigeteki Taal vulkán (Magyar Hírlap)
A szunnyadó tűzhányó váratlanul ébredt fel vasárnap, és gőzt, hamut és füstöt lövellt a magasba, ami miatt a mintegy 100 kilométerre északra fekvő Manila egyik repülőterét is le kellett zárni, ráadásul 8000 embert telepítettek ki a vulkán közeléből
jan. 13
8:24
Fekete Péter: Európában hazánk költi a legtöbb pénzt előadóművészetekre (Hírstart)
Magyarországon semmi nem sérti az alkotói szabadságot – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a kultúráért felelős államtitkár.
jan. 13
8:39
Sas József nélkül megy tovább a Sas-kabaré (24.hu)
A humorista tavaly év elején kapott agyvérzést.
jan. 13
8:51
Fekete Péter hazugsággal vádolja a színházak szabadságáért aggódókat (Hírstart)
Szerinte senki és semmi nem sérti az alkotói szabadságot.
jan. 13
8:53
Box Office: Első világháborús mozi taszította le a trónról a Star Wars 9-et (Hírstart)
Hétvégi bevételi lista, USA – január 10-12. A Star Wars: Skywalker kora három hét után most elvesztette első helyét az amerikai bevételi listán, amelyet immár Sam Mendes új filmje, az 1917 című háborús dráma ural. Az 1917-et a napokban kezdték el szélesebb körben vetíteni az Egyesült Államokban, és ahogy az várható volt, a Golden Globe-díjának kösz
jan. 13
9:03
Lovas szobrot kapott Beregszászon Rákóczi Ferenc (Hírstart)
Zarándokhellyé válhat a monumentális alkotás.
jan. 13
9:12
Fekete Péter hazugsággal vádolja a színházak szabadságáért aggódókat (24.hu)
Szerinte senki és semmi nem sérti az alkotói szabadságot.
jan. 13
9:14
Egy első világháborús film győzte le a Star Warst (24.hu)
Bár csak délután jelentik be a jelölteket, Sam Mendes nem nagyon maradhat ki. Az amerikai nyitóhétvégén pedig erre a filmre voltak a leginkább kíváncsiak a nézők.
jan. 13
9:15
Pszichedelikus Beatles-est a Hajón (Koncert.hu)
Akár a The Bitstől, akár a The Blackbirds-től kapunk sajtóanyagot, a levélíró mindig Magyarország első számú Beatles tribute zenekaraként jelöli meg a saját együttesét. Nem a mi tisztünk eldönteni a sorrendet, mi örülünk, hogy mindkét banda koncertet ad a közeljövőben.
jan. 13
9:42
Lesz Oscar-jelölt magyar film idén? Ma délután már tudni fogjuk, de élőben is látható a bejelentést (Népszava)
A legjobb nemzetközi film mezőnyében Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is a legjobb öt közé kerülhet a szűkített listáról.
jan. 13
9:45
Ekkor mutatják be a Westworld harmadik évadát (24.hu)
Aaron Paul is csatlakozik az HBO westernes sci-fijéhez.
jan. 13
10:00
Meghalt a brit filozófus, akit Orbán decemberben kitüntetett (HVG)
Roger Scruton konzervatív filozófus 75 éves volt.
jan. 13
10:09
Története nem is lehetne 21. századibb: Aurora-doku a filmszemlén (Koncert.hu)
A január 27-én kezdődő Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) Magyarországon is bemutatják a Once Aurora című filmet.
jan. 13
10:09
Klippremier: Gulyás Roland Veled akarom című új dalához forró videót forgatott egy csinos lánnyal (Szeretlek Magyarország)
Az énekest az X-Faktorban kedvelte meg a közönség, majd A Dal színpadán is megmutatta tehetségét, most pedig egy újabb arcát fedi fel, az igazi macsót.
jan. 13
10:15
Klippremier: Gulyás Roland Veled akarom című új dalához forró videót forgatott egy csinos lánnyal (Hírstart)
Az énekest az X-Faktorban kedvelte meg a közönség, majd A Dal színpadán is megmutatta tehetségét, most pedig egy újabb arcát fedi fel, az igazi macsót.
jan. 13
10:21
Csalók árulnak hamis jegyeket a Vígszínház A Pál utcai fiúk darabjára (Hírstart)
Csalók árulnak hamis jegyeket a Vígszínház A Pál utcai fiúk darabjára
jan. 13
10:23
Története nem is lehetne 21. századibb: Aurora-doku a filmszemlén (Hírstart)
A január 27-én kezdődő Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) Magyarországon is bemutatják a Once Aurora című filmet.
jan. 13
10:27
A keresztények továbbra is nyugodtan provokálhatók (Magyar Nemzet)
Mégsem kell törölnie a Netflix internetes médiaszolgáltatónak a kínálatából a Jézust homoszexuálisként ábrázoló filmet, a brazil legfelsőbb bíróság ugyanis felülírta a múlt héten hozott bírósági döntést.
jan. 13
10:39
Clarice címmel kap sorozatfolytatást A bárányok hallgatnak (Hírstart)
Kell ez nekünk? Megtudhatjuk, mi történt az FBI-ügynökkel az 1991-es film eseményei után.
jan. 13
10:45
Tönkreteheti egy szatíra a keresztény hit értékeit? (Hírstart)
A Jézust melegnek ábrázoló brazil Netflix-filmet Rétvári Bence betiltaná, a gyártó produkciós cég irodáját Rióban benzines palackokkal támadták meg. De kik és miért csinálták, és érdekel-e még bárkit, hogy milyen a film?
jan. 13
10:48
„Nem hiszek az emberiségben” (Népszava)
André Aciman szerint a művészet nem tud tanítani, csak jobb példát mutatni. A Szólíts a neveden írója hisz a szerelem és a vágy erejében, ám a zenét tartja a legtökéletesebb harmóniának.
jan. 13
10:48
Tarantino közelebb került egy újabb Oscarhoz (24.hu)
Hollywoodban átadták a Kritikusok díjait.
jan. 13
10:57
“Hommage á Tornyai János” – csoportos kiállítás nyílik a múzeumban (Hírstart)
A kiállítás, amely Tornyai János születésének 151. évfordulóján nyílik január 18-án, szombaton 15 órakor, egyben a Tornyai-emlékév zárórendezvénye: a 2019. októberében megrendezett XX. Vásárhelyi Festőszimpózium résztvevőinek Tornyai János művészete előtt tisztelgő alkotásaiból mutat be válogatást.

Keresés