2022. június 3. péntek

jún. 3
0:36
Kora esti hangverseny a Jókai Szalonban (Metropol)
Ünnepeljük meg egy kivételes komolyzenei szalonkoncerttel a nyár kezdetét, és azt, hogy ismét együtt lehetünk, közösen hallgathatjuk klasszikusainkat kiváló előadók tolmácsolásában.
jún. 3
0:48
Sivatagok és oázisok látnivalói – előadás-sorozat Egyiptomról (Metropol)
Negyedik alkalommal várják az érdeklődőket egy előadásra, ahol Egyiptom látnivalóit mutatják be.
jún. 3
1:00
Mivel küzdenek a Covid-babák és szüleik, és hogyan lehet segíteni? (Metropol)
Ma már láthatók a covid-19 járvánnyal együtt járó karanténidőszak hosszútávú következményei, amelyek a legkisebb korosztályba tartozó gyerekek fejlődésében is nyomot hagynak.
jún. 3
1:18
Japán Napok a K11 Művészeti és Kulturális Központban (Metropol)
A Magyar–Japán Baráti Társaság idén is megrendezi a budapesti Japán Napokat.
jún. 3
7:12
Útnak indultak a csíksomlyói zarándokvonatok (Infostart)
A Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors már zötyög úti célja felé.
jún. 3
7:24
Nagy-Britanniában még senki sem uralkodott olyan sokáig, mint Ii. Erzsébet (Könyves Magazin)
Az Egyesült Királyság négynapos rendezvénysorozattal ünnepli Ii. Erzsébet uralkodásának 70. évfordulóját. A vasárnapig tartó platinajubileumi ünnepségeken a brit alattvalók részt vehetnek koncerten és kiállításon, de lesz lóverseny, piknik és utcabál is. Ii. Erzsébet az első brit uralkodó, aki hetven évet töltött a trónon, életéről számos könyv jel
jún. 3
7:26
Kováts Judit hőse az Újvilágba is magával viszi a Tátra-meséket (Könyves Magazin)
Kováts Judit hőse az Újvilágba is magával viszi a Tátra-meséket
jún. 3
8:06
Budapesten mutatják be a Futaki-képregény magyar változatát (Könyves Magazin)
Budapesten mutatják be a Futaki-képregény magyar változatát
jún. 3
9:48
Vigh Bori: A szabadság egyenlő az önfegyelemmel (Könyves Magazin)
A Delonghival közös Túl a plafonon podcastsorozatban Vigh Bori digitális nomád mesélt arról, hogy miért nem valós az a közösségi médiában terjedő kép róluk, amint a tengerparton, laptoppal a kezükkel dolgozgatnak. Beszélt arról, milyen személyiséget igényel ez az életforma, és ő hogyan osztja be az idejét munka és világlátás között. Adott tanácsot,
jún. 3
10:18
Ezeket a szépirodalmi újdonságokat keresd a Margón (2. rész) (Könyves Magazin)
Június 9-én kezdődik a Margó Irodalmi Fesztivál a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A szervezők számos könyvbemutatóval és friss megjelenésekkel várják a látogatókat. A napokban bemutatjuk, hogy milyen programokra számíthattok, az ajánlónk első részét itt találjátok.
jún. 3
10:42
Júniusban a kanadai punkoktól lesz hangos a Budapest Park (SzMo)
Eddigi öt nagylemezük anyagával, 2 év halasztás után újra Magyarország felé veszi az irányt a Billy Talent, hogy egy hamisítatlan punkrock zúzással térjenek vissza.
jún. 3
10:42
Horányi Juli: Nagy szomorúságom, hogy nem vagyok ott a fesztiválokon (rtl.hu)
Horányi Juli nagyon izgalmas időszakon van túl: elkészült a legújabb kislemeze, ami ma debütál és elhozta nekünk az első klipet az albumról Végtelen címmel, amit most a Reggeliben láthatnak először.
jún. 3
10:48
Kertmozihangulattal és magyar filmekkel várnak a Balatonon (SzMo)
Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban közel száz magyar film közül mazsolázhatsz, ha ellátogatsz a Magyar Mozgókép Fesztiválra.
jún. 3
11:00
Nádas, Anima és 182 kiállító a 93. Ünnepi Könyvhéten (Könyves Magazin)
Nádas, Anima és 182 kiállító a 93. Ünnepi Könyvhéten
jún. 3
11:42
„Arra tanítottak, hogy az utolsó leheletemig harcoljak az igazamért, így éltem túl” – interjú Szentesi Évával (rtl.hu)
Egy író, aki büszkén vállalja, hogy influenszer is, szerinte ugyanis önámítás nem kihasználni a közösségi médiát. Idén újra szembe kellett néznie a rákkal, és végigbőgte azokat a részeket, amikor az új könyvében édesanyja elvesztését írta ki magából, mégis azt vallja: akkor is kell írni, ha egyenesen fáj. Szentesi Évával a kollektív gyászról, az ír
jún. 3
11:48
„Arra tanítottak, hogy az utolsó leheletemig harcoljak az igazamért, így éltem túl” – interjú Szentesi Évával (rtl.hu)
Egy író, aki büszkén vállalja, hogy influenszer is, szerinte ugyanis önámítás nem kihasználni a közösségi médiát. Idén újra szembe kellett néznie a rákkal, és végigbőgte azokat a részeket, amikor az új könyvében édesanyja elvesztését írta ki magából, mégis azt vallja: akkor is kell írni, ha egyenesen fáj. Szentesi Évával a kollektív gyászról, az ír
jún. 3
11:54
Itt vannak a Szép Magyar Könyvek! (Könyves Magazin)
Itt vannak a Szép Magyar Könyvek!
jún. 3
12:00
Nagy Zsolt: Lenyűgözött az erő, amit Kulka János beletett ebbe a filmbe és közben tanított is, hogy hogyan lehet életben maradni (rtl.hu)
Összeállt a legendás színészcsapat, így tíz év után folytatást kapott a kultikus magyar film, A vizsga. Nagy Zsolttal beszélgetünk a régóta várt alkotásról.
jún. 3
12:24
A legjobbnak választották Európában a magyar Terminátor-táncosról készült forgatókönyvet (Blikk)
A napokban elhunyt Éliás Gyula is szerepel abban a történetben, amelynek forgatókönyve a legjobb európai forgatókönyv díját nyerte el Londonban. Az első magyar lemezlovas-generáció ismert alakja szorosan kapcsolódik Peter Noel író-rendező Tánc a végsőkig – Dance to the end című scriptjéhez, ami Kollár Steve életrajzi története.
jún. 3
12:30
Megnyugodhatnak a Tankcsapda rajongói? Ezt ígérte Lukács Laci a Bsw-vel közös daluk után a rockereknek (Blikk)
Június elsején került fel a YouTube-ra, a BSW és a Tankcsapda legújabb közös szerzeménye a Baz+ című dal. A koprodukció nem aratott osztatlan sikert, elsősorban a mindmáig hihetetlen népszerűségnek örvendő Tankcsapda rajongóinál verte ki a biztosítékot a pop-rock nóta. A zenekar frontembere, Lukács Laci most reagált a dal fogadtatására.
jún. 3
12:30
Lukács a Tankcsapdát ért kritikákról: „Nem érdekel bennünket a kommentelő társadalom!” (SzMo)
A zenekar próbálja nyugtatni a kedélyeket: „urai vagyunk a helyzetnek, és a következő klip már sokkal rockosabb lesz.”
jún. 3
12:36
Anger Zsolt egy hónapig forgatott Rómában, az öccse készítette fel olaszból (rtl.hu)
Pár napja tért haza Rómából Anger Zsolt, aki egy olasz filmes produkcióban dolgozott. Bár nem beszéli a nyelvet, mégis olaszul, olasz stábbal forgatott. Hogy milyen tapasztalatokat szerzett és milyen új projektet indít itthon, mindjárt elmeséli.
jún. 3
13:06
Szerdai napijegy még kapható a Fishingre, egy hónap sincs már az orfűi fesztiválig (SzMo)
Lesznek új fellépők, akik még sosem zenéltek a fesztiválon, lesznek furcsa formációk és szokatlan műfajok is. De ami ugyanaz: a Fishing továbbra is a legotthonosabb fesztivál a magyar palettán.
jún. 3
13:12
Városnéző villamos indul Budán (Infostart)
A 19-es villamos vonalán fog járni.
jún. 3
13:30
Lukács László üzent a Tankcsapdát kritizálóknak: Nem érdekel bennünket a kommentelő társadalom! (rtl.hu)
Forrnak az indulatok a BAZ+ című új dal és klip körül.
jún. 3
14:48
Kezdődik a La Boum fesztivál (Metropol)
A kastélyházibuli egy igazi közösségi élmény: 2020-ban öt elismert indie zenekar összefogásából született meg a La Boum, ami a hatalmas sikerre való tekintettel újból két napra, július 22-én és 23-án a pusztazámori Öreg Tölgyfa Fogadóba költözik.
jún. 3
15:06
teszt zöld (Könyves Magazin)
teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöldteszt zöld teszt zöld teszt zöldteszt zöld teszt zöld teszt zöld
jún. 3
15:12
Indul az Rtl legújabb sorozata: a hely, ahol a legvadabb álmaid is valóra válnak (Blikk)
A Fantasy Island – Az álmok (beteljesülésének) szigete nemcsak a nevében különleges. Légy óvatos, mit kívánsz, mert ezen a szigeten a legvadabb álmaid is valóra válnak! A sorozat szombaton 15.45-kor, dupla epizóddal indul az RTL Klubon, de az egyes részek az RTL+ streamingoldalon is elérhetők.
jún. 3
15:18
teszt zöld 2 (Könyves Magazin)
teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöldteszt zöld teszt zöld teszt zöldteszt zöld teszt zöld teszt zöld
jún. 3
15:24
teszt zöld 3 (Könyves Magazin)
teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöldteszt zöld teszt zöld teszt zöldteszt zöld teszt zöld teszt zöld
jún. 3
15:26
teszt zöld 4 (Könyves Magazin)
teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöld teszt zöldteszt zöld teszt zöld teszt zöldteszt zöld teszt zöld teszt zöld
jún. 3
15:42
Elhallgatott családi titkok jelentik a kulcsot a transzgenerációs traumákhoz (Könyves Magazin)
A Hiányzó történetek mozgatórugói azok a megörökölt traumák, amelyek generációkon át képesek hatást gyakorolni ránk, és megmérgezni az életünket. Észrevétlenül szivárognak be a kapcsolatainkba. Sokszor tudatában sem vagyunk a létezésüknek. Vagy igenis tisztában vagyunk, mégsem tudunk velük mit kezdeni, mert a normalitás részeivé váltak. Kovács Kris
jún. 3
15:54
"Béke és jóság" – ezért választották a csíksomlyói búcsú idei jelmondatául (Infostart)
A csíksomlyói ferences szerzetesek szerint a járvány után és a háborúban igen aktuális a köztük köszöntésként is használt rövid mondat.
jún. 3
19:30
10 ezer statisztával forgatják azt a szabadságharcról szóló filmet, amiért Rákay Philip 6 milliárd forintot is kaphat (rtl.hu)
Több, mint négy hónapig, nagyjából 10 ezer statisztával forgatják minden idők legdrágább magyar filmjét. A Most vagy soha! az 1848 március 15-i eseményeket mutatja be. A film kreatív producere a kormánypárti vlogger, Rákay Philip, aki több, mint 6 milliárd forintot is kaphat a film elkészítésére. Petőfi Sándort a Karinthy Színház igazgatója, Berett
jún. 3
20:06
Légy óvatos, a sziget tudja, mit kívánsz! – Fantasy Island szombattól az RTL-en (rtl.hu)
A sziget, ahol valóra válnak a vágyak, és ahol bármi megtörténhet – ez a Fantasy Island, azaz a Fantázia Sziget! Az amerikai sorozat, amely már világszerte nagy sikert aratott, most végre megérkezik az RTL Klub képernyőjére is, szombaton dupla epizóddal. A Fókusz a főszereplő Roselyn Sanchezzel és másik két szereplővel készített exkluzív internetes
jún. 3
20:48
Esélyegyenlőségi napok a városligeti Millennium Házában (Metropol)
Ingyenes Gryllus Vilmos, Barabás Lőrinc, Hoppál Mihály koncert, a Klárisok mesezenekar és a Julianna Gyermekkórus és neves paralimpiai bajnokaink is várják a családokat június 11-én, szombaton.
jún. 3
21:24
Megrendítő gyászverseket és szürreális balladákat olvashatunk Szőcs Petra új kötetében (Könyves Magazin)
Babonák és rémálmok keverednek családi emlékekkel és mindennapi megfigyelésekkel Szőcs Petra régóta várt új verseskötetének lapjain. Intimitás és idegenség, honvágy és otthontalanság egyszerre témája a filmrendezőként is ismert Szőcs Petra verseinek. Olvass bele!
jún. 3
22:12
A Leghűségesebb Város emlékezete (Demokrata)
Akik a hazára voksoltak – Sopron 1921 címmel dokumentumfilm készült a nyugat-magyarországi népszavazásról és előzményeirők.

2022. június 4. szombat

jún. 4
0:12
Hoppá! Díjat kapott Cannes-ban Goztola Krisztina és Halmi Péter kisjátékfilmje (Blikk)
A „Legjobb Kísérleti Film” kategóriában nyert díjat Goztola Krisztina és Halmi Péter kisjátékfilmje Cannes-ban.
jún. 4
0:24
Generali Gyerek Sziget – ingyenes családi rendezvény (Metropol)
A Sziget Kulturális Szervezőiroda idén júniusban újra elhozza három hétvégén keresztül a Generali Gyerek Szigetet, Magyarország legnagyobb családi fesztiválját!
jún. 4
0:36
Összetartozás Napja Programsorozat a Klebelsberg Kastélyban (Metropol)
Kétnapos rendezvénysorozatot tartanak az Összetartozás Napja alkalmából a Klebelsberg Kastélyban. Kerekasztal beszélgetés, kultúrális és zenei műsorokkal, valamint gyermek programokkal várják az érdeklődőket!
jún. 4
0:48
Vegán Piknik az Infoparkban (Metropol)
Kötetlen falatozás, beszélgetés, ismerkedés. Az eseményre szeretettel várják a tapasztalt vegánok mellett a veganizmus iránt érdeklődőket is.
jún. 4
1:00
Svábhegyi Pünkösdi Búcsú – koncertekkel, ínyencfalatokkal (Metropol)
Két év kényszerű kihagyás után idén újra megrendezik a Hegyvidék közkedvelt, tradicionális rendezvényét, a Svábhegyi Pünkösdi Búcsút.
jún. 4
6:42
Versekkel "támadnak" a Balatonon (Infostart)
Szombattól ismét versek szólnak a Balaton-menti vasútállomásokon.
jún. 4
8:12
Mi is a pünkösd eredetileg? (Infostart)
A húsvét utáni ötvenedik napon, az idén június 5-én ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját.
jún. 4
8:18
Szabó Magda, Ady és Kemény Zsófi verseit is hallhatjuk a balatoni vonatra várva (Könyves Magazin)
A Vers a peronon kulturális kezdeményezésnek köszönhetően a Balaton-parti vagy -közeli állomásokon mától magyar verseket hallgathatnak az utazók.
jún. 4
8:24
Szabó T. Anna a kezdetektől a titok elevenségére figyel (Könyves Magazin)
Június 4-én ünnepli ötvenedik születésnapját Szabó T. Anna, akinek a napokban jelent meg Vagyok című verseskötete. Olvass bele!
jún. 4
8:54
Szép nők, fröccs és botrányok: ilyen volt Krúdy Gyula élete (Blikk)
Krúdy Gyula nevéről sokaknak a róla elnevezett fröccs (9 deci bor, egy deci szóda) ugrik be elsőként, azonban nem ez az egyetlen dolog, ami izgalmas benne. Halálának 89. évfordulója alkalmából Németh Nyiba Sándor, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke idézett fel néhány érdekességet az író életéből.
jún. 4
12:06
Latinovics Zoltán megfenyegette szerelmét, Ruttkai Évát: „Én öllek meg!” (Blikk)
Negyvenhat éve hunyt el Latinovits Zoltán. A színészkirályt 1976. június 4-én gázolta halálra a Nagykanizsáról Budapestre tartó gyorsvonat. Meglehetősen nehéz természetű volt, ám élete szerelme, Ruttkai Éva ettől függetlenül az első pillanattól tiszta szívéből szerette, de viharos volt a kapcsolatuk a féltékenykedés miatt.
jún. 4
13:06
Meghalt Moldova György, aki egész életében azt csinálta, amit akart (rtl.hu)
88 éves korában, szombaton, otthonában, családi körben elhunyt Moldova György, Magyarország egyik legismertebb, legtöbbet olvasott írója, akinek neve széles tömegek számára jelentett egyet az irodalommal. Pedig legnagyobb sikereit tényfeltáró riportkönyveivel aratta az 1970-es években, amikor nagyon keveseknek volt lehetősége az igazság kimondására

Keresés