2022. június 25. szombat

jún. 25
7:54
„Feltűnés nélkül, titokban szeretnék világhírű lenni” – 135 éve született Karinthy Frigyes (Blikk)
Karinthy Frigyes, magyar író, költő és műfordító 135 évvel ezelőtt született.
jún. 25
8:00
Örökösei halála után is hatalmas összegekkel gazdagodnak – 13 éve hunyt el Michael Jackson (hirado.hu)
Tizenhárom éve, 2009. június 25-én hunyt el Michael Jackson.
jún. 25
8:12
Mérő Vera úgy hozta közel az olvasóhoz a lúgos támadást, hogy irodalmat csinált belőle (Könyves Magazin)
Renner Erikát 2013. március 12-én megtámadta és elkábította egykori barátja, Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója. A férfi képtelen volt feldolgozni, hogy Renner Erika szakított vele, ezért sokáig követte és zaklatta, majd egy átlagosnak induló keddi napon, bukósisak és maszk mögé rejtőzve, betört az áldozat lakásába. Miután le
jún. 25
8:18
Tudja, mi volt Mária Terézia neve valójában? Történelmi kvíz, amit csak kevesen tudnak jól kitölteni (Blikk)
Rajongásig szerette a párját, de nem engedte az államügyek közelébe. Mária Teréziát a felvilágosodás korszakának reformereként tartják számon, nevét több mint háromszáz év után is jól ismerik világszerte. Ezen a napon, 1741. június 25-én koronázták meg magyar királynővé Mária Teréziát, a császárnőt, kinek uralkodása alatt Magyarország elindult a vá
jún. 25
9:36
Meggyilkolt papok, átírt teológia: hogy élte túl a Rákosit és Kádárt az egyház? (hirado.hu)
A vallásos hitet ki akarták söpörni a közösségi létből; papokat végeztek ki borzalmas kegyetlenséggel és még a teológiába is beavatkoztak; nem tűrték meg a keresztény szabadságot, saját „nyelvet” hoztak létre – többek között erről beszélt Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke a Rákosi-rendszer egyházüldözéséről szóló, a Rubico
jún. 25
9:54
Új klip: megjelent Metzker Viki első dala feleségként (SzMo)
A dögös lemezlovas KKevinnel hozta el a Balaton idei legzúzósabb klubjelképét Plázs címmel.
jún. 25
10:42
Saját otthonunkban támadnak ránk a démonaink A Karantén Zóna című magyar misztikus filmben (SzMo)
A pszichológiai dráma és a misztikus thriller határán egyensúlyozó szkeccsfilmen borzongani és szórakozni is egyaránt fogunk. Kritika.
jún. 25
10:42
Kísérteties, elhagyatott csarnokokkal és sosem látott hidegháborús óvóhellyel is várja a Közlekedési Múzeum a látogatókat a Múzeumok Éjszakáján (rtl.hu)
A Múzeumok Éjszakájának egyik legkülönlegesebb helyszíne kétségkívül a leendő Közlekedési Múzeum kőbányai területe lesz. A legérdekesebb csemegének ezen belül is egy nem mindennapi formájú háborús óvóhely ígérkezik. Exkluzív bejáráson volt lehetőségünk alaposan körbenézni a már kiürített, de még így is kivételes hangulatot árasztó helyiségekben.
jún. 25
11:12
Lukáts Andor: Kinyalják Orbán bácsinak a seggét, és mindenre azt mondják, hogy zseniális és nagyon jó (rtl.hu)
A Kossuth-díjas színész kérte, hogy „hadd politizáljon egy picit”.
jún. 25
11:42
Zenével pörgetik fel magukat a versenyzésre az élsportolók: mutatjuk, kinek melyik a kedvence (Blikk)
Tudományosan megállapított tény, hogy a zenehallgatás kedvező hatással van a sportolók hangulatára. Habitustól, ízléstől, vagy akár a napszaktól, helyzettől függően más-más stílusú zenék indíthatják be az atlétákat.
jún. 25
14:30
Reptéri oldtimerek, Csinszka titkai, bankjegylabor – 20 izgalmas program a 20. Múzeumok éjszakájára (hirado.hu)
Programajánló és minden fontos információ egy helyen.
jún. 25
16:18
Megkezdődött a Múzeumok éjszakája programsorozat (Demokrata)
A Múzeumok éjszakája idén az Újragombolt hagyományok szlogen köré épül.
jún. 25
16:24
Kerekdomb Fesztivál: koncertek, borok, színház és irodalom (hirado.hu)
Zenével, irodalommal, színházzal és különleges borkóstoló programokkal várják a látogatókat a hetedik Kerekdomb Fesztiválon.
jún. 25
16:36
Zelenszkij videóüzenetben köszönt be a Glastonbury fesztiválozóinak (rtl.hu)
A támogatásukat kérte.
jún. 25
16:48
Múzeumok éjszakája - megkezdődött az idei programsorozat (hirado.hu)
Országszerte mintegy 430 helyszínen több mint 2500 programmal zajlik szombat délutántól vasárnap hajnalig a 20. Múzeumok éjszakája.
jún. 25
17:15
Kovács Gellért: Elvis Presley műemléke lerombolhatatlan (Infostart)
Már látható a mozikban az Elvis Presley-ről szóló film. Kovács Gellért Filmszerész szerint a mozi arról a hatásról szól, amit az énekes kiváltott az emberekben.
jún. 25
17:24
Egyetlen karszalaggal lehet végiglátogatni a Múzeumok éjszakája rendezvényeit vasárnap hajnalig (SzMo)
Országszerte mintegy 430 helyszínen több mint 2500 programmal zajlik szombat délutántól vasárnap hajnalig a 20. Múzeumok éjszakája, amely idén az Újragombolt hagyományok szlogen köré épül.
jún. 25
17:45
Megkezdődött a Múzeumok éjszakája (Infostart)
Országszerte mintegy 430 helyszínen több mint 2500 programmal - kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, koncertekkel, interaktív játékokkal és kézműves foglalkozásokkal - zajlik szombat délutántól vasárnap hajnalig a 20. Múzeumok éjszakája.
jún. 25
19:12
300 ezren regisztráltak a Múzeumok Éjszakájára (rtl.hu)
Messze még az éjszaka, de már tart a Múzeumok Éjszakája. Ezúttal a magyar hagyományokat „újragombolva”, tehát modern eszközökkel igyekeznek bemutatni. Az ország legnépszerűbb kulturális eseményére átlagosan 300 ezren regisztrálnak. Most is országszerte lesznek programok, mert majdnem 450 múzeum csatlakozott.
jún. 25
20:00
Miért ne lehetnénk boldog vikingek? (Demokrata)
Korunk androgün férfiai egy idő után sem nemi vágyat, sem tiszteletet nem váltanak ki a nőkből – állítja Kötter Tamás.
jún. 25
20:24
Készül a Chicago a Szegedi Szabadtéri Játékokon, az alkotók szerint a történet aktuálisabb, mint valaha (rtl.hu)
Üvölt a jazz, harsog a konferanszié és a város tele hidegvérű gyilkosokkal. Eddig nem pont ez jutott eszünkbe Szegedről, de a Tisza-parti városba néhány éjszakára beköltözik az amerikai showbizniszt megidéző hangulat. A világ egyik leghíresebb musicalje, a Chicago készül fantasztikus magyar színészekkel, meglepően sok aktualitással. A Szegedi Szaba

2022. június 26. vasárnap

jún. 26
0:36
Park-Koló – balkáni zene és tánc Wekerlén (Metropol)
A Nevetek Zenekar idén is megszervezi a nagy sikerű szabadtéri, Park-Koló koncertsorozatát, a Kós Károly téren.
jún. 26
1:00
Táncház a Néprajzi Múzeumnál (Metropol)
Legyen szó klasszikus erdélyi vonós zenéről, vagy balkáni rezesekről, moldvai csángó muzsikáról, itt mindent meg fog találni az érdeklődő.
jún. 26
8:24
Negyvenöt éve jött el a nap, amikor a fél világ sokkot kapott – videó, képek (Blikk)
A világ valamennyi táját bejárták azok a képsorok, amikor Elvis Presley megtartotta grandiózus koncertjét Indianapolisban. Egészen a koncertturnéig senki sem sejtette róla, hogy ekkora a baj, majd amikor megtartotta 1977. június 26-án a koncertet, sokan döbbenettel figyelték, hogy az egykori őstehetség már csak árnyéka önmagának.
jún. 26
8:54
Gagyi mamihoz betér a hódkóros sziki-szökevény és felkiált: drágán add a rétedet! – A legidegesítőbb filmcímfordítások után eredtünk (rtl.hu)
Mindenki találkozott már béna, erőltetett, idegesítő, nyakatekert, izzadságszagú, kimondhatatlan, vicceskedő filmcímmel. És olyannal is, ami ellen egész szervezetünk tiltakozott. Amit akkor se mondanánk ki, ha fizetnének érte. Most ezek közül nyújtunk át egy csokorral.
jún. 26
12:12
Szabados Ági táncra perdült, majd lerántotta a leplet egy híradós titokról (rtl.hu)
A Híradó műsorvezetője tabuk nélkül válaszolt az rtl.hu kérdéseire. Őszintén vallott arról, hogyan becézik a szülei, kibe volt gyerekként szerelmes, mi volt a legcikibb élménye, és kinek a bőrébe bújna legszívesebben.
jún. 26
12:54
Sikeresen lezajlott az ország legnagyobb kulturális eseménye (hirado.hu)
Ebben az évben az újragombolt hagyományok volt az esemény szlogenje.
jún. 26
13:06
Sikeresen lezajlott az ország legnagyobb kulturális eseménye (Demokrata)
A szervezők a jövő hét közepén tudják majd közölni a végleges látogatottsági adatokat.
jún. 26
15:30
Homokszobrászat Tajvanon (Demokrata)
Az október 10-ig tartó fesztiválon több mint 30 népszerű bábfigura homokból készült mása látható.
jún. 26
15:36
Három varázslónak köszönheti mesés vagyonát (hirado.hu)
Manapság már mindenki ismeri, 25 évvel ezelőtt azonban még senki sem tudta, ki is Harry Potter.
jún. 26
16:24
Képgaléria: Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei (Demokrata)
A látogató nem csupán művészettörténeti jelentőségű tárgyakkal találkozhat.
jún. 26
16:48
Felszántva, sóval behintve: Tömegsír a házak alatt (hirado.hu)
Tömegsír a házak alatt – 77 éve történt a pozsonyligetfalui és a Přerov melletti tömegmészárlás. A csehszlovák hadsereg egyik ezrede e két helyszínen 1945 júniusában és júliusában félezer, más becslések szerint másfél ezer magyar és német internáltat végezett ki. Udvardy Zoltán korábban a Népirtás Pozsonyligetfalun című dokumentumfilm társrendezője
jún. 26
18:48
„Jó lenne ma is ilyen ruhákban járni!” – Bejártuk a Múzeumok Éjszakája több helyszínét is (SzMo)
Jubileumához érkezett a Múzeumok éjszakája. Idén a huszadik alkalommal rendezték meg az eseményt, amely hatalmas tömeget vonzott szerte az országban.
jún. 26
19:18
Múzeumok Éjszakája: azt remélik, sikerült megugrani a koronavírus-járvány előtti 400 ezres látogatószámot (rtl.hu)
Rekord körüli lehetett a látogatók száma a Múzeumok Éjszakáján. A szervezők azt remélik, sikerült túlszárnyalni a koronavírus járvány előtti 400 ezres látogatószámot. Hogy pontosan mennyien voltak szombat délutántól vasárnap hajnalig a múzeumokban, az a hét közepére derülhet ki.
jún. 26
19:39
Az életműdíjas Udvaros Dorottya elmondta, mi a sikere titka (Infostart)
Szerencsésnek érzi magát, mert néha a saját döntése, néha pedig a vakszerencse olyan alkotótársakkal hozta össze, akiktől mindig tanulhatott valamit – mondta az InfoRádiónak Udvaros Dorottya, akit a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal ismert el a Magyar Mozgókép Fesztiválon

2022. június 27. hétfő

jún. 27
0:24
Online gerinctorna – zökkenj ki a hétköznapokból! (Metropol)
Csak egy jógamatrac és egy kis idő szükséges!
jún. 27
0:36
Benczúr Kerti Esték – koncertek, táncház, színház egy helyen! (Metropol)
A Postakürt Alapítvány szervezésében idén nyáron újra teljes fényében ragyognak a Benczúr Kerti Esték programjai!
jún. 27
0:48
Csikung „piknik” a Margitszigeten (Metropol)
Nyári szünet előtti utolsó gyakorlás, kicsit kibővített, kicsit más, mint az eddigiek.
jún. 27
0:54
A zene kapujában – ingyenes templomi kamarakoncert (Metropol)
Ingyenes templomi kamarakoncert a Budapesti Filharmóniai Társaság művészeivel.
jún. 27
7:24
Leépítés indul a Life TV-nél, a legtöbb műsorból már nem készül új epizód (rtl.hu)
Elküldik a legtöbb műsorvezetőt is.
jún. 27
8:30
A Szürke Emberben Ryan Goslingot mindenáron ki akarják iktatni (Könyves Magazin)
Az adaptáció bemutatójával egy időben jelenik meg magyarul Mark Greaney bestsellere, A Szürke Ember.
jún. 27
8:32
Lappangó Weöres Sándor-vers került elő (Könyves Magazin)
Weöres Sándor csöngei füzeteiből tesz közzé verset és töredéket Lőcsei Péter a Jelenkor folyóirat júniusi számában.
jún. 27
8:54
Fagyott mamutbébit találtak Kanadában (Könyves Magazin)
Fagyott mamutbébit találtak Kanadában
jún. 27
9:30
Rutkai Bori Banda szülinapi koncerttel vár a Városmajori Szabadtéri Színpadon (SzMo)
A szülinapi, fülinapi rendezvényre Sárkányjárgányon érkeznek Bori színpompás bábjai, táncra perdülhetünk a Rizibizi Diszkóban és a vendégeket apró ajándékok és finomságok is várják. Csak hagyni kell, hogy Bori univerzuma, azaz a Boriverzum elvarázsoljon minket.
jún. 27
10:06
Fiala Borcsa hőse mindennapi túlélésre és medvetámadás esetére is ad hasznos tippeket (Könyves Magazin)
Fiala Borcsa hőse mindennapi túlélésre és medvetámadás esetére is ad hasznos tippeket
jún. 27
10:12
A Félőlény nincs egyedül - Kiállítás nyílt Rátkai Kornél illusztrációiból (Könyves Magazin)
A Félőlény nincs egyedül - Kiállítás nyílt Rátkai Kornél illusztrációiból
jún. 27
10:18
Könyvesblokk: A gyémántkereskedőtől a dopaminkorszakig (Könyves Magazin)
A friss Könyvesblokkban ezúttal Maurice Leblanc híres krimijének új fordítását, a mai kor függőségeit felfedő kötetet és egy angliai dada különös történetét ajánljuk.
jún. 27
10:36
Mi magyarok valahogy tovább tűrjük a szart, mint a többi nép (rtl.hu)
Nem a hazugság vagy az elhallgatás a legnagyobb bűnünk, hanem a közöny – vallja Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek című családregény írója. A nagypapa náci múltjának feldogozását megkísérlő mű szerzője szerint bizonyos döntéseink után erkölcsi fölényben érezzük magunkat, pedig mindannyian ugyanannak a rendszernek vagyunk kiszolgáltatva, csak ép
jún. 27
10:45
Áll a bál egy Basquiat-kiállítás körül (Infostart)
Az összes festményt lefoglalták a hatóságok egy floridai kiállításon, mert erős a gyanú, hogy az amerikai művésznek tulajdonított képek hamisítványok.
jún. 27
11:36
Lejátszási lista készült Maksai Kinga thrilleréhez (Könyves Magazin)
Lejátszási lista készült Maksai Kinga thrilleréhez

Keresés