Igazi hollywoodi hangulat volt péntek este Fluor és Diaz, azaz a Wellhello zenekar szezonnyitó nagykoncertjén a Budapest Parkban. A formáció legújabb klipjéből pedig csak a Fókuszban láthatnak részletet a nézők.
80 éves lett Sir Paul McCartney, az élő poptörténeti legenda, akit a Beatles tett halhatatlanná. Az egyik legsikeresebb Beatles-dalt az után írta, hogy néhány évvel korábban elhunyt édesanyja megjelent álmában, és annyit mondott neki, hogy minden rendben lesz, hadd legyen úgy. Így született meg a Let it be című dal. Világszerte őt ünnepelték a trib
Új nyári sorozatot indított a New York Times, amelyben arra kérnek írókat, hogy a könyvek által mutassanak be városokat, ezzel együtt pedig irodalmi utazásra invitálják az olvasókat. Elsőként a Goncourt-díjas Leila Slimani válaszolt (magyarul az Altatódal és Az ogre kertjében című könyvei olvashatók), aki klasszikust és kortársat is ajánlott, és mé
Tavaly ősszel már beszámoltunk róla, hogy Dance First címmel életrajzi filmet készítenek Samuel Beckettről. A rendezést James Marsh vállalta, a főszerepben Gabriel Byrne lesz. A friss hírek szerint a film forgatása már elkezdődött és jó pár jelenetet Budapesten vesznek fel.
Az Ősvarázserdő gyönyörű mesekönyv az érzések kifejezéséről, az élet értelméről és céljáról. Fenyvesi Orsolya meséje és Pájer Lilla illusztrációi úgy jelenítik meg az érzéseket, hogy azokról a gyerekek önkéntelenül is elgondolkodnak. Olvass bele!
A férjem védelmében és a Vészhelyzet című sorozatokban nyújtott kiváló alakításáról ismert színésznő, Julianna Margulies biztos kézzel jegyzi le élete és munkája történetét ebben a mélyen felkavaró memoárban. Olvass bele!
A hazugság tézisei, Moskát Anita elbeszéléskötete volt a Ms. Columbo olvas ötödik adásának témája. A Szín és Goethe Intézet podcastsorozatában kritikusok vitatják meg kortárs német és magyar női szerzők könyveit. A könyvről Forgách Kinga, Lapis József és Kállay Eszter beszélgetett. A beszélgetésben előkerült az, hogy a regények után a kisebb prózai
Mélyütésként értékelte Ukrajna, hogy a háború miatt nem rendezheti meg az Eurovíziós Dalfesztivált 2023-ban, Boris Johnson brit kormányfő szerint azonban a szervezők még meggondolhatják magukat.
A magyar kémfilm ritka, mint a fehér holló. Több mint tíz évvel Bergendy Péter A vizsga című nagy sikerű filmje után Fazekas Péter elkészítette annak folytatását. A játszma a hatvanas években játszódó thriller, amely a kémfilmek összes erényét felvonultatja, egészen a megdöbbentő végkifejletig.
Budapest közlekedési vízióit összegző új időszaki kiállítás látható június 21-től szeptember 30-ig a Közlekedési Múzeum leendő otthonában, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában – mondta kérdésünkre a múzeum igazgatója, Vitézy Dávid.
Idén már a nyolcadik alkalommal keresi a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötet szerzőjét. A nyertes 500 ezer forintot, kiemelkedő kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap.
Hatice és Maja, a mágikus fókalány a vakáció alatt is elválaszthatatlanok. Milyen kalandokat tartogat a dániai nyaralás? Hatice már alig várja, hogy úszhasson és búvárkodhasson a bátyjaival a tengerben. De a legjobban annak örül, hogy együtt lubickolhat Majával, a mágikus fókalánnyal. Aztán minden másképpen alakul, ugyanis kincskereső térképre bukk
Marie Aubert novelláskötetének történetei olyan emberekről szólnak, akik kitörni készülnek: barátságból, házasságból és más kapcsolatokból – szereplői a társas magány elől menekülnének. Mindannyian olyasmit csinálnak, amit szégyellnek, miközben ragaszkodnak az elképzeléshez, hogy valami nagyobb jó érdekében cselekszenek. Olvass bele!
A Könyves Magazin és a Bookline Zöld rovata szervezésében irodalmi stand up volt a Margón. Fellépett Litkai Gergely, Ráskó Eszter, Tóth Edu, valamint Erdős Virág és Németh Gábor. Most Simon Márton szövegét olvashatod.
A kedvenc könyveink olvasása már önmagában is elég kellemes kikapcsolódást jelenthet számunkra. Azonban ha valóban az olvasás szerelmesei vagyunk, sok mindent tehetünk érte, hogy fokozzuk ezt az élményt. Nézzük meg tehát, hogyan lehet kihozni az olvasásból a maximumot. Íme, néhány trükk, ami valóban feldobhatja mindannyiunk kedvenc kikapcsolódását.
Van egy nedű, aminek minden cseppje alkotás. Van egy ital, ami megannyi regényben, novellában vagy éppen versben tűnt fel. S soha nem tűnt el, még akkor sem, ha a korszakok és a stílusok változtak.
Vágy, bűntudat, sebzettség, kommunikációs elakadások – ezekről mesél Sally Rooney első regénye, a Baráti beszélgetések, amelyet most már sorozatként is viszontláthatunk a Hulu jóvoltából. A történet négy ember elképesztően komplikálttá és fájdalmassá fajuló viszonyrendszeréről szól, a nagy sikerű Normális emberekhez hasonlóan pedig itt is végig a s
A 22. ARC közérzeti pályázat az idén is felelősségteljes, igazságkereső és felszabadító képkészítésre hívja a pályázókat, VILÁG BUBORÉKJAI, EGYESÜLJETEK! címmel.
Minden idők talán legnagyobb színésznője jelenleg szünetet tart a karrierjében, ezért úgy döntöttünk, megmutatjuk, mely filmekben imádtuk őt a legjobban.
Stephen King sok félelmetes történetet adott világunknak, de úgy érzem, hogy a fia kezdi utolérni, ha nem is mennyiségben, minőségben biztosan. Joe Hill nagyon jó tanítvány.