100 év természet. Tájképek és csendéletek az MBH Bank gyűjteményéből címmel nyílt kiállítás a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban. A tárlaton többek között Benczúr Gyula, Berény Róbert, Egry József, Kernstok Károly és Mednyánszky László alkotásai láthatók.
Több mint harminc helyszínen várják a látogatókat Kecskeméten június 22-én, szombaton a Múzeumok éjszakáján – közölte a programokat összefogó Bozsó Gyűjtemény az MTI-vel.
Haja Zsolt olyan ember, akivel bátran nekivágnék a sivatagnak egyetlen kulacs vízzel. A színházban fontos a megbízhatóság erénye, és ő ehhez még érdeklődő, nyitott, a szakmát odaadóan szolgáló is. A Magyar Állami Operaház kamaraénekese címmel nyilván e tulajdonságok összességét ismerték el, 2020 után idén másodszor is.
Ha nem fizetnének, csak enni adnának, akkor is ezt csinálnám – mondta az 1953-ban ezen a napon született Pongor Ildikó prímabalerina, aki olyan világsztárokkal táncolt, mint Vlagyimir Vasziljev, George Balanchine, Maurice Béjart, Dózsa Imre, Havas Ferenc vagy Fülöp Viktor. A színpadról 52 éves korában vonult vissza, azóta mesterként segíti a Magyar
A tárlat kísérlet arra, hogy a fennmaradt interjúk, archív fotók segítségével rekonstruálják a műhely szerepét a ‘80-as évek budapesti undergroundjában.
A tárlat a takarékos szemléletmód aktualitását kívánja hangsúlyozni, a paraszti kultúra példáira alapozva kilenc témakörben vezet el napjaink pozitív gyakorlatáig.
A szervezők tájékoztatása szerint adta magát az alcím, az volt a cél, hogy "vegyük lazábbra, tágabbra, ahol a disco partizani nem egy, hanem legalább négy generációt kell, hogy átmozgasson".
Eurómilliós szerződések, stadionok, klubok, több tízmilliós követőtáborral rendelkező sztárjátékosok – a futballnak létezik egy számok uralta terepe, ahol hűvös racionalitással jut érvényre az üzleti szemlélet. Ehhez biztosítanak nélkülözhetetlen információkat az adatszakértők. Katona András, a Football Benchmark márkaépítésért, kommunikációért és
Az angol zenekar tizenhat év után tért vissza Budapestre, és megmutatta, hogy hiába változott azóta nagyot nemcsak a világ, hanem a Coldplay is, most talán még inkább érdemes megnézni, mit tudnak élőben Chris Martinék.
Minden idők focija címmel futball- és kultúrtörténeti egyedülálló időszaki kiállítás nyílt pénteken a Budavári Palotanegyed több helyszínén a németországi labdarúgó Európa-bajnokság rajtja alkalmából.
A tokiói Vaszeda Egyetemen tartott premier után Murakami bevallotta, hogy különben nem rajong az animációs filmekért, de Pierre Földes mozija kimondottan tetszett neki, mert elkapott valamit az írásaiból.
Egy ezelőtt sosem hallott történet került a nyilvánosság elé: az amerikai színész, Alec Baldwin lányát ájulásig verték gyerekkorában, majd megerőszakolták.
Zenész, zenei menedzser, grafikus, nyomdász, fotós és még számos kiváló szakmabéli összefogásával jött létre tavaly első ízben a Denagyvilág fesztivál, amely az első és rendkívül sikeres próbaszezon után idén már rendes üzemmódban július 5. és 7. között várja a közönséget Szigetmonostoron.
„Van egy nagyon nagy biztonságérzetem ezeken az utakon, miközben az ember azt gondolná, hogy ez egy eszeveszett, kaotikus létforma” – mondja a versvándorként ismert Tóth Péter Lóránt, akinek az élete már-már egyet jelent az utazással, úton levéssel. Csaknem húszéves versvándorlása alatt körbejárta a Kárpát-medencét, eljutott tizenöt európai országb
Vranek Hedvig, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Divat- és textiltervezés mesterképzése másodéves hallgatójának mesterséges intelligencia (MI) bevonásával készült divatprojektje Silver Award díjat nyert a C-IDEA Design Award 2024 nemzetközi pályázatán.
A díjra minden olyan magyar nyelvű prózakötet nevezhető, amely 2023. július 1. és 2024. június 30. között jelent meg, és került kereskedelmi forgalomba.
Több mint 1500 fős stáb egy évet dolgozott Azahriah eddigi legnagyobb koncertjein az előadó menedzserei szerint. Ennél nem is biztos, hogy akarnak nagyobb bulit.
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új, Szépvilág című kiállítása különös időutazásra hív: a korabeli német és magyar nyelvű divatlapok és az öltözködési kultúra által visz az 1840-es évek Pestjének sokszínű, forrongó világába.
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új, Szépvilág című kiállítása különös időutazásra hív: a korabeli német és magyar nyelvű divatlapok és az öltözködési kultúra által visz az 1840-es évek Pestjének sokszínű, forrongó világába.
A Mészáros Zsolt Máté Junior Prima díjas orgonaművész és Liszt-kutató által alapított Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál immár második alkalommal tölti be zenével Liszt Ferenc kedvenc budapesti templomát, a Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomot.
Az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjra azon 35–65 év közötti szépirodalmi szerzők pályázhattak, akiknek már legalább két, nem magánkiadású kötetük megjelent.
A győztes az elismerés mellé 1.000.000 forintot kap, illetve 15.000.000 forint értékű médiakampánnyal segítik könyve népszerűsítését, emellett a Margó x Erste #higgymagadban különdíjjal jutalmazzák a legjobb tíz szerző egyikét. Nevezni június 30-ig lehet.
A Magyar Nemzeti Múzeum André Kertész világhírű fotóművész születésének 130. évfordulója alkalmából kiállítássorozatot rendez három helyszínen, Esztergomban, Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A tárlatokon a 2021-ben New Yorkból vásárolt Kertész-képekből válogatnak, sosem látott alkotásokat mutatn
A 2023/2024-es évadban a Füge Produkció tíz bemutatót és négy kiállításmegnyitót tartott. A következő évad hasonlóan gazdagnak ígérkezik, benne Csuja László Halál Velencében című Thomas Mann-rendezésével, amelyben Kulka János szerepel, és Halász Rita Mély levegő című regényéből készült előadással, amelyben Pálos Hanna látható.
Dr. Zsigmond Gábor PhD, történész, kulturális turisztikai szakközgazdász vezeti tovább a Magyar Nemzeti Múzeumot – jelentette be Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke Csák János kulturális és innovációs miniszter jóváhagyásával.
A Coldplay utoljára 2008 őszén, a Viva la Vida-turné alatt járt Magyarországon, de 16 év után háromszorosan kapjuk vissza a megpróbáltatásokról is optimistán éneklő angolokat. Miközben Chris Martinék Azahriah után csinálják a tripla-Puskást, mi megpróbáljuk megfejteni, mitől működnek a dalaik. Nemhivatalos Coldplay-lista következik.
Létezik-e még egy olyan tárgy, mint a hangszer, amely önmagában is műalkotás, ám amint elkészül, rögtön egy másik művészeti ág szolgálatába áll? Kortárs vonóshangszer-kiállítással nyílik meg A magyar hegedű ünnepe június 22-én délelőtt az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. A nyaranként sikerrel megrendezett, kétnapos összművészeti esemény idén öss
A Vii. kerület önkormányzata 2024-ben ötödik alkalommal írta ki az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjat. Idén öt alkotó, Bíró Kriszta, G. István László, Kiss Tibor Noé, Péntek Orsolya és Tompa Andrea részesül a támogatásban fél éven át, Miklya Zsolt pedig különdíjat kapott.