Turczi István József Attila-, Babérkoszorú- és Prima Primissima díjas magyar költő kapja az idén 200 éve született Branko Radičević szerb romantikus költőóriásról, a szerb irodalom egyik legnagyobb alakjáról elnevezett Brankovo kolo nemzetközi irodalmi nagydíjat.
Kilenc erdei helyszínen koncertekkel, szakvezetéses erdei sétákkal, kiállításokkal várja az érdeklődőket június 29-től július 7-ig a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok ingyenes rendezvénysorozat.
Svájc egyik legnagyobb múzeuma, a zürichi Kunsthaus eladja gyűjteményének egy Claude Monet-festményét, miután megállapodásra jutott a kép egykori zsidó tulajdonosának örököseivel.
Minden eddiginél több, csaknem háromezer program várja a látogatókat országszerte és a Kárpát-medencében is az idei Múzeumok Éjszakáján – hangsúlyozta Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a rendezvénysorozat megnyitóján szombaton a Magyar Nemzeti Múzeumb
Sokak szerint neki van a legkifejezőbb szeme Hollywoodban, a színészi szerepekért pedig a testét a végletekig hajtotta. Most az elméje az, ami megviseli.
A háromfelvonásos esten közreműködnek az egyetem táncművész szak klasszikus balett szakirány V-VIII. évfolyamos, valamint a moderntánc szakirány, továbbá a színházi tánc szakirány IV. évfolyamos hallgatói is.
A június 30-ig tartó fesztivál a zene, az irodalom és a képzőművészet köré szerveződik, a fellépők között pedig ott van az idén harminchét éves Kispál és a Borz is.
Utazás a 60-as évekbeli New Yorkba, a frissen ásott sírból a felhőkarcolók luxuslakásának tetőkertjéig. A neves, magyar származású Los Angeles-i filmes és író közel ötvenéves regénye immár magyarul is olvasható. Mutatunk egy részletet.
A Német PEN Központ pénteki hamburgi közgyűlésén egyhangú határozatot fogadott el arról, hogy a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt tagjai nem lehetnek a nemzetközi írószövetség német tagozatának tagjai – jelentette be a német PEN szervezet szombaton.
Ha kedvenc színésznőimre gondolok, sosem a dívákért rajongtam, hanem a széles skálán mozgó, sokoldalú, bevállalós művésznőkért. A most 75 éves Meryl Streep mindenképp ilyen.
Henry Cavill, a Vaják sorozat, a Superman és az Az U.N.C.L.E. embere című filmekből ismert szupersztár bejelentette, hogy hamarosan ő maga is csatlakozik az apák "szent soraihoz". A rettenetesen kigyúrt felsőtesttel bíró színész úgy látszik, immár nemcsak megjelenésével és sármjával, de a cuki apa szerepével is kábítani fogja a nőket.
Lando Norris úgy szerzett rajtelsőséget a Spanyol Nagydíjra, hogy pár órával korábban még komoly ijedtség zavarta meg a McLarent, amikor kigyulladt a csapat motorhome-ja a paddockban. A brit szerint nem kizárt, hogy a vasárnapi felkészülését is megzavarja a szobájának hiánya.
A Bugyimentes Világnapot úgy hirdetik, hogy ideje ledobni az alsóneműt, ahogyan sokszor a sztárok teszik a vörös szőnyegen. Bár elterjedt az a tévhit, hogy ez csak a nőkre vonatkozik, ez teljesen tévút. Bárki ledobhatja a fehérneműt nemtől függetlenül. Az viszont érdekes, hogy nem sokkal azután, hogy az emberek körében elterjedt a fehérnemű, az eg
Steve Clarke, a skót labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csak a győzelemre és a három pont megszerzésére koncentrálnak majd vasárnap este, a németországi Európa-bajnokság A csoportjának utolsó fordulójában sorra kerülő, magyarok elleni mérkőzésen.
Szép pécsi sikereknek is örülhetünk a belgrádi Eb-n. A PSN Zrt.-Pécsi Sportiskola kiválósága, Jászó Ádám 100 háton simán továbblépett az előfutamból, de nem volt elégedett saját teljesítményével. – Ez az úszás úgy volt rossz, ahogy volt – fogalmazott. – Már a rajt is az volt, utána meg minden. Az az igazság, hogy így, a hatodik napra már fáradtn
Bár sokan a nyarat élénk színekkel, mintákkal és könnyed anyagokkal azonosítják, a fekete-fehér outfitek minden évszakban népszerűek és különösen nyáron nyernek új értelmet.
Európában évek óta növekszik a kullancspopuláció. Az idegesítő és veszélyes vérszívók ma már nemcsak a természeti környezetben és a külterületeken, hanem a városi parkokban, játszótereken és házikertekben is egyre többen leselkednek az emberre.
FMCG-piaci exkluzív eseményt szervezett a Trade magazin vállalati döntéshozóknak idén május 30-án. A minden évben hagyományosan megrendezett félnapos Business Meetup&Dinner szakmai program idén is a gazdaság aktualitásairól szólt. A mostani
Vittoria Ceretti tüzes fotója teljesen letarolta az internetet és ez nem véletlen. Habár tudjuk, hogy Leonaro DiCaprio rajong a gyönyörű fiatal nőkért, ez a lány talán még neki is túl szexi. Az olasz modell ezúttal minden egyes ruhadarabot ledobott és megmutatta a világnak miért is izzik érte a népszerű színész szíve.
Bob Fosse azért ment Hollywoodba, hogy ő legyen az új Fred Astaire, de annak ellenére is túlszárnyalta példaképét, hogy filmes karrierje korán véget ért korai kopaszodása miatt. Koreográfus és rendező lett, a Broadway-n készített munkáiért mindkét kategóriában összesen nyolc Tony-díjat nyert, ami példátlannak számít. Olyan remekművek fűződnek a nev
Kilencven éve, 1934. június 23-án született Csepelen Nepp József Kossuth-díjas rajzfilmrendező, a magyar mozgókép mestere. A magyar animációs filmművészet kimagasló alakjának nevéhez olyan figurák megálmodása fűződik, mint Mézga Géza, Gusztáv vagy Dr. Bubó.
Süveges István orgonaépítő és ötfős csapata tavaly november óta dolgozik a Szent István-bazilika orgonájának felújításán. A csaknem 120 éve épült hangszer több átépítésen esett át, ám sosem egységesítették a korábbi változtatásokat. Az orgona különleges hangszer: belül tonnányi súlyokat mozgat meg a nyomás, amely a sípokba tereli a levegőt.
A Grammy-díjas brit énekes és dalszövegíró kék-sárgába öltözött, a koncert ideje alatt pedig ukrán katonák, elpusztított ukrajnai városok képét mutatta a kivetítőn.
Ukrajnának és Zelenszkijnek ajánlotta legnagyobb slágerét Rod Stewart, melyet az MVM Dome-ban adott elő szombaton. Az előadó kék és sárga színekbe öltözött, a kivetítőt elpusztított ukrajnai városok képei borították. A zárókép Zelenszkij volt, az ukrán elnök megjelenése azonban nem aratott osztatlan sikert a magyar közönség soraiban...
Baleset történt a PS Produkció által a Vígszínházban színre vitt Vámpírok bálja péntek esti előadásán, Jegercsik Csaba színművészt csuklótöréssel szállították kórházba. A PS Produkció szombati tájékoztatása szerint az eset körülményeit vizsgálják. A Vígszínház szerint a felelősség a bérlőt, a produkciót terheli.
Pontosan harmincöt éve mutatták be Tim Burton Batman című filmjét, amely újradefiniálta a DC Comics legnépszerűbb szuperhősét. E jeles alkalomból megnéztük, vajon ki bújt a legmeggyőzőbben a sötét lovag denevérgúnyájába az ikonikus képregény 1939-es színre lépése óta.
„A mai világban, azt gondolom, majdhogy nem mindegy, milyen könyvet ragadsz magadhoz. A lényeg, hogy fogd meg azt a könyvet és olvass” – mondja Gubik Petra színésznő, s milyen igaza van! Ő maga a verseskötetek mellett legszívesebben életrajzi írásokat vesz kézbe, mint ahogy – teljesen véletlenül – a két gitáros, Kékkői Zalán és Szabolcsi Bence (Fés
A Múzeumok Éjszakája székesfehérvári jegybevételét a szervezők a Regőczi Alapítvány, ezáltal a Covid-árvák megsegítésére ajánlják fel – hangsúlyozta Hankó Balázs leendő kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Székesfehérváron, a Múzeumok Éjszakája egyik idei kiemelt helyszínén.