A héten javában zajlanak a szóbeli érettségi vizsgák, így a diákok látókörébe került a kortárs magyar irodalom. A megmérettetésre készülő tanulók némelyike üzent is az alkotóknak, és volt, aki egyáltalán nem fogta vissza magát.
Az idén 110 éves magyar animáció a kiemelt témája az idei Budapesti Klasszikus Film Maratonnak, amelyet szeptember 17-től 2-ig rendeznek meg, immár hetedik alkalommal.
Rövid távon izgalmas kísérlet, hosszú távon az európai zeneipar rezilienciájának kulcsa lehet a Polyglot modellje. Az európai dalcsereprogramban magyar, lengyel, lett, olasz, portugál, spanyol (katalán) és ukrán dalokat választanak ki, fordítanak le, hogy azok új életet kezdjenek egy másik országban. A Polyglot dalpályázata július végéig várja a da
Újabb érdekes, 14. századi falképeket tárt fel Szakáts Tamás restaurátor a háromszéki Réty községhez tartozó kis zsákfalu, Szacsva középkori templomának külső falán – tudatta a Szekelyhon.ro hírportál.
Az énekesnőről készült dokumentumfilmben végignézhetjük, milyen brutális rohamot okoz az az idegrendszeri betegség, amivel néhány éve diagnosztizálták. Sem énekelni, sem fellépni nem tud azóta.
George Clooney, az Agency (Ügynökség) című készülő kémthrillersorozat egyik alkotója megtalálta a széria főszereplőjét: Michael Fassbender alakítja a CIA-ügynököt – jelentette be hétfőn a produkció forgalmazója, a Paramount streamingszolgáltató.
A szomszéd fiú című film forgatásának kulisszatitkairól mesélt egy interjúban Ryan Guzman, aki Jennifer Lopezzel dolgozott együtt. A 2015-ös thrillerben egy pikáns jelenetük is volt, amelynek a felvételi napján a színésznő különös dolgot csinált. Guzman a mai napig tökösnek tartja a lépését.
A Kacsuk Péter műgyűjteményéből válogató Deák17 Galéria bizonyítja, hogy a kortárs művészek milyen izgalmasan és sokféleképpen táplálkoznak ebből az izmusból.
Ismét megrendezték a legrondább kutya címéért folyó versenyt. A díjat idén Wild Thang, egy nyolcéves pekingi palotakutya nyerte el. Könyvek hírek mellé.
Beválogatták Mayer Bernadette Szemem fénye (Mommy Blue) munkacímű, személyes ihletettségű inkubátoros filmjét a Karlovy Vary-i filmfesztivál Works in Progress programjába. A Für Anikó és Vilmányi Benett főszereplésével készült alkotásban egy látását fokozatosan elvesztő nő és éppen apává váló fia kapcsolati dinamikájának felborulását követjük végig
A tézislapokat rendszerint nagy méretű rézmetszet vagy mezzotinto illusztrálja, a kép alatt pedig, a vizsgatézisek mellett a diák és tanára neve, valamint a vizsga helye és dátuma olvasható.
Június 29-én mutatják be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a vígopera-irodalom egyik legkedveltebb és legtöbbet játszott darabját. A sevillai borbély történetét a rendező, Káel Csaba meglepő módon némafilmes környezetbe helyezte.
Több évtizedes hagyománya van hazánkban a délszláv táncházkultúrának, ami sokak számára talán még ismeretlen világ, pedig több korosztályt is megmozgatnak a temperamentumos dallamok. A Csoóri-sorozat friss videójában a Kolo Délszláv Táncházat ismerhetjük meg közelről.
Halastyák Fanni, vagyis művésznevén Nemazalány, Young G Béci és Burai Krisztián is megismerkedhet a ValóVilág idei évadának játékosaival, ugyanis a zenei héten ők lesznek a versenyzők mentorai. Fanni már gyerekkora óta szeretett volna bekerülni a ValóVilágba. Most valóra vált régi vágya.
Emily Henry a romantikus regények királynője, legújabb kötete is fájdalommal, boldogsággal és szerelemmel van tele. Most elolvashatsz belőle egy részletet.
A dögös, nyári klubokba szánt új felvételhez egy merész videóklip is forgott a két előadó főszereplésével, akik elárulták, hogy mióta figyelnek egymásra.
A Szia, tesó... című tárlat négy, egymáshoz tematikus pontok mentén kapcsolódó projektből áll össze, és Oroszországtól Magyarországon át Kubáig kalauzolja el az érdeklődőket.
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg az Echo Nyári Akadémiát a Fejér vármegyei Fehérvárcsurgón Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész irányításával.
Számos témában készülhet egy film. A művészetek gyakorlása az önmegvalósítás egyik legelterjedtebb és leghatásosabb formája. A zenélés nem csak annak okoz örömet, aki a hangszeren játszik, hanem annak is, aki hallgatja – pláne, ha jól játszik a főhős. Ezúttal olyan válogatást hoztunk el, amelyekben fontos szerepet képez a zene.
Több mint 900 művész adta be pályázatát a hároméves művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjra, amelyet immár hetedik alkalommal hirdetett meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A program szakmai lebonyolítója az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).
Június 26-a a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napja. Az ENSZ 1987-ben a világnapról hozott határozatával igyekezett a kábítószer-fogyasztást oly módon visszaszorítani. hogy évről évre felhívja a figyelmet a drogkereskedelemmel vívott harc fontosságára. A Dirty Slippers zenekar a maga módján, rockzenével érzékenyíti a legveszélyeztetettebb kor
A Kacsuk Péter műgyűjteményéből válogató Deák17 Galéria bizonyítja, hogy a kortárs művészek milyen izgalmasan és sokféleképpen táplálkoznak ebből az izmusból.
Az amerikai filmakadémia további 487 taggal akarja bővíteni testületét, az újonnan meghívottak között szerepel az idén Oscar-díjjal elismert Mihalek Zsuzsa és Lily Gladstone, valamint Catherine O’Hara, Jessica Alba és Sandra Hüller is – számolt be róla a Variety.com.
Anne Applebaum lengyel-amerikai újságírónak és történésznek ítélték oda a Német Könyvkereskedők idei Békedíját – jelentette be június 25-én a díjról döntő kuratórium. A Békedíjat Applebaum, az amerikai The Atlantic magazin munkatársa október 20-án, a Frankfurti Könyvvásáron veheti át.
A Petőfi Irodalmi Múzeum hetvenéves működése alatt fényképész-generációk váltották egymást, alakítva az irodalom vizuális tablóját. A halandóság törékeny arcai kiállítás második része, A múzeumi fényképészek íróportréi az intézmény mindenkori fotósainak napi munkájába ad betekintést, amely a műtárgyfelvételek, reprodukciók készítése, kiállítások és
Közel kétezer külhoni szervezet nyert el támogatást a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Együttműködő Nemzet Program külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása című pályázati kiírás keretében – közölte a nemzetpolitikáért felelős álla
A 110 éves magyar animáció remekei kerülnek reflektorfénybe szeptember 17-től a Budapesti Klasszikus Film Maratonon, ahol újra rövid rajzfilmek vezetik majd fel az egész estés alkotásokat. Felújítva lesz látható Az idő urai, és Zanzibár partjaira repít Hugó, a víziló kalandja magával ragadó dallamaival.
Számos neves sorozat és film ért el olyan sikereket, amelyek a debütálásuk után folytatást vagy spin-off történetet kapott. Akadtak olyanok is, amelyeket újragondoltak és más felállásban adtak elő. Ilyen volt az idén hetven éves Godzilla-franchise is, de nem kell bemutatnunk a Jurassic Park vagy a Harry Potter szériákat sem.
Cikksorozatunk a világ legrettegettebb sorozatgyilkosainak történetét tárja fel, bemutatva szörnyű tetteiket, a mögöttük húzódó motivációkat és a hozzájuk kapcsolódó nyomozásokat. Most a gyilkos bohóc néven hírhedté vált John Wayne Gacyről mesélünk, aki azért is rémiszt meg bennünket, mert társadalmi munkái és a gyermekek szórakoztatása miatt sokan
Különleges lehetőség nyílik fiatal énekeseknek a megmutatkozásra 2024. július 22-én Nagyváradon. Még június 30-ig jelentkezhetnek azok a pályakezdő fiatal énekesek a Musicum Laude meghallgatására, akik nemzetközi szinten is karriert szeretnének építeni.
Shannon Chakraborty fordulatos történelmi fantasyje a 12. századba, az Indiai-óceánhoz kalauzol: középpontjában egy sok szempontból szokatlan női hős áll. Kritika.
Balázsi Gergő Ármin lett a balettvilág egyik legrangosabb elismerésének számító Benois de la Danse díj férfi táncművész kategóriájának kitüntetettje. A díj 33 éves történetében először jelöltek és díjaztak magyar balettművészt.
A Blikk is megírta, hogy a Szerelmünk lapjai sztárja, Gena Rowlands Alzheimer-kórral küzd. A híres színésznő állapotáról a fia nyilatkozott, aki azt is elárulta, hogy az édesanyját öt évvel ezelőtt diagnosztizálták A sztárvilágban többeket is érint vagy érintett e betegség, ami súlyos hatással van a családok életére.