A jegyhamisítások, átverések nagyon elszaporodtak az utóbbi években, Azahriah vagy a Coldplay budapesti koncertjein is több száz embert verhettek át érvénytelen belépőjeggyel.
George Szirtes Iii. Károly brit királytól vehette át az Őfelsége aranyérmet a költészetért. A magyar származású szerző Facebook-oldalán beszámolt az esemény minden részletéről.
Valóban nincs szebb nő Leilánál? Biró Kincső Medúzalány című regénye a szépségkultusz romboló és felőrlő világát mutatja meg két egyetemista viharos párkapcsolatán keresztül.
2025. december 10-én, azon a napon, amikor Krasznahorkai László átveszi az irodalmi Nobel-díjat, 19:30 órától hét szerző „nyitja meg” ez alkalomra írt történetével az író könyvborítóinak képeiből rendezett kiállítást, és a 18 órakor kezdődő olvasókörben is egy Krasznahorkai-regény a téma a Nyitott Műhelyben.
Hosszú csend után újra hallat magáról a Ligeti György által vezetett budapesti elektro-rock zenekar: október közepén megjelent klipjüket most egy teljes album követi.
"Szakmai identitásom meghatározó része, hogy hidat képezzek különböző világok, tudás és nemtudás, klasszikus zene és a zene iránt érdeklődő emberek vagy akár különböző zenei műfajok között" – mondja Fazekas Gergely zenetörténész, akinek nemrég jelent meg Négynegyed című esszékötete. Interjú.
Miben határozzuk meg ma a férfit? Milyen szavakkal tudnánk jellemezni, ami nem a durvaság, agresszió vagy erő szinonimája? Szerhij Zsadan Mezopotámia című regénye ennek jár utána.
„Régen minden jobb volt” – mondjuk félig viccesen, néha komolyan. Csakhogy mintha egyre gyakrabban fordulnánk a múlt felé: újra divatba jöttek elmúlt idők tárgyai, filmjei, zenéi, stílusai. A nosztalgia nem csupán emlék, hanem trend, piaci termék és kulturális menedék is lett.
Az Európai Unió értesült a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) és a Korrupcióellenes Szakosított Ügyészség (SZAP) által pénteken Andrij Jermaknál, az Elnöki Hivatal vezetőjének a rezidenciáján tartott házkutatásról, ezért „szoros figyelemmel f...
A CDU–SPD koalíció nyugdíjreformja generációs konfliktust váltott ki Németországban, a fiatal konzervatívok (Junge Union) ugyanis keményen szembemennek a kormány törekvéseivel - írja a Le Monde. A koalícióban számtalan egymással rivalizáló álláspont jelenik meg, a legvérmesebb hangok az öregségi nyugdíjkorhatár jelentős emelését is szorgalmazzák.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai a mai napon 8390 kg háromnyaras pontyot telepítettek a Balatonba. Ezzel együtt idén összesen 300 689 kg-ot engedtek a tóba, azaz teljesítették a 300.000 kg-os éves telepítési kötelezettségüket. Siófokon két fuvarral összesen 4660 kg halat engedtek le a halszállító autók kádjairól a kikötőbe, val
Az elismert séf éttermében a csúcsgasztronómiát képviseli, ám otthona falai között maga mögött hagyja a fine diningot és akár egy hideg virslivel is beéri.
November 29-én, szombaton 17 órától mutatják be az új, Tamkó Sirató Károly verseit tartalmazó Kaláka zenéskönyvet a nemzeti könyvtárban, a Széchényi-könyvestek programsorozat részeként.
A spanyol irodalom egyik legnépszerűbb írójának könyve, a Nyolcmillió isten című thriller a Xvi. századi Japán világát mutatja be, de szakít a hollywoodi klisékkel, és sokkal összetettebben ábrázolja a feudális társadalom tagjait és a döntések háttereit. Elolvastuk David B. Gil spanyol szerző történelmi thrillerét.
A Stranger Things 5. évada minden eddiginél grandiózusabb, de vajon képes lesz megtartani ezt az elképesztő szintet? 980 millió dollár, órás epizódok és mit keres Sarah Connor Hawkingsban? A Netflix tényleg mindent feltett egy lapra!
Az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb sorozatának utolsó évada lassan indul be, a szereplők közötti dinamika sem a régi, és van olyan megoldás, ami már inkább komikusnak hat. Spoileres kritika az utolsó évad első négy részéről.
Sokan hallottak Krasznahorkai Nobel-díjáról, de csak nagyon kevesen olvasták a műveit. A másik magyar irodalmi Nobel-díjast, Kertész Imrét sokan nem tudták megnevezni a Publicus felmérésében.
Az X-Faktor elődöntőjében ezúttal nem egyedül lépnek színpadra a versenyben maradt énekesek: érkeznek a sztárvendégek, akik teljesen új lendületet adnak a produkcióknak. Takács Nikolas 15 év után tér vissza a műsorba, Nika és VZS pedig első alkalommal csatlakozik a tehetségekhez. A duettek váratlan párosításokat, erős érzelmeket és különleges energ
A 2025-ös rali-világbajnokság utolsó versenyén nemcsak a futamgyőzelemért, hanem a bajnoki címért is komoly küzdelem zajlik. A Toyota két nagymenője között alig 0,2 másodperc a különbség két nap után.
"Bimbócsavarásos ruha!" – kiáltott fel Epres Attila Japánban, amikor Frohner Fecót, a baráti társaság "fegyverhordozóját" küldte harcba egy valódi szumóbirkózó ellen. A Jobb később, mint soha! negyedik epizódjában Fecó a ringben találta magát egy hatalmas ellenféllel szemben, aki – ahogy a mestere fogalmazott – a "desszertjét" látta benne. A soroza
Három hosszú év után november 27-től végre elérhető a Netflixen a Stranger Things legújabb, befejező évada - legalábbis annak első négy része. A sorozat kétségtelenül a streaming platform idei egyik legnagyobb dobása, amit az is tökéletesen bizonyít, hogy a megjelenésekor összeomlott az oldal, mert nem bírta a terhelést. De vajon mennyit kaszáltak
Meglepő és súlyos hír rázta meg a motorsport-világot: a német BILD információi szerint egy nemzetközi razzia során őrizetbe vették az egykori Forma-1-es versenyzőt, Adrian Sutilt, akit csalással és sikkasztással gyanúsítanak. A hatóságok egyelőre nem közöltek további részleteket, és Sutil sem reagált nyilvánosan a vádakra.
Felavatták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem új, egyetemi rangot jelző névtábláját. Hegedűs Csilla - Immár magyar nyelvű, magyar szívű, magyar lelkű és minden pillanatában magyar tettű egyeteme van a kárpátaljai magyar közösségnek - kezdte ünnepi köszöntőjét Hankó Balázs a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem névtáblaavató ün
A Hargita alján a gazdálkodás nem csupán munka, hanem tájformáló hagyomány. Egy német szakmai csoport helyben tapasztalta meg, hogyan működik az erdélyi agroerdészeti világ, amely máig őrzi természetközeli, soklábú gazdálkodási modelljét.
Párszavas válaszokat adott az újabb csalódáskeltő sprintidőmérő után a hétszeres F1-es világbajnok: csak a katari időjárást tudta pozitívumként említeni…
Ha már december elején ünnepi hangulatba kerülnél, az RTL+ gondoskodik róla: december 1. és 7. között naponta mutat be egy-egy új, karácsonyi filmet. A kínálatban megtalálod a modern romkomokat, a szívmelengető családi történeteket, de a kutyás–Mikulásos vonal sem marad ki. Készülj a fényekre, érzelmekre és nevetésre – az ünnepi visszaszámlálás eli