Szabadúszó fordítóknak tartoznak több ezer euróval, ezért néhányan a nyilvánossághoz fordultak az egyik olyan cég megalázó gyakorlata ellen, amitől többek között a Netflix, a Disney vagy a Max is feliratot rendel.
Az eset után, ami miatt a luxemburgi médiahatóság tízmilliós büntetést szabott ki, belső vizsgálatot folytatott a csatorna, valamint oktatások és érzékenyítő tréningek is indultak a műsoron dolgozók számára.
A színházi, nagykoncerti és vizuális élményt nyújtó Fehér babák című előadást az M5 kulturális csatorna április 11-én, magyar a költészet napján mutatja be országos televíziós premierként.
A kuratórium elnöke, a volt köztársasági elnök, Áder János felesége, Herczegh Anita a Duna Agapé című vallási műsorában hangsúlyozta, mások megsegítése természetes, belső indíttatás.
Összetört, de szeretettel teli szívvel osztjuk meg a hírt, hogy Dave Allen, régi zenei partnerünk, barátunk és briliáns zenész, szombat reggel elhunyt.
A film egyik jelenetétől mámoros hangulatba kerülő rajongók üdvrivalgásban törnek ki, amikor meglátják a karaktert. A jelenség itthon is terjed, de rendőri intézkedésre magyar moziban még nem volt szükség.
A sorozat írója egy dokumentumfilmben arról beszélt, nem a sztereotípiákat akarták erősíteni azzal, hogy a sárga Power Rangert ázsiai, a feketét pedig afroamerikai színész játszotta.
Az RTL szerint rögtön intézkedtek, és minden szükséges lépést megtettek VV Giada érdekében, amikor a ValóVilág 12. évadában VV Dzsigeri erőszakoskodott vele. A csatorna azonban nem állította le a sugárzást, és több mint 15 órába telt, mire kizárták a villából a férfit. Elismerték azonban, hogy az érintett tévések csak szóbeli figyelmeztetést kaptak
Pablo Picasso neve még azok számára is ismerősen cseng, akik nem rajonganak a képzőművészetekért, hiszen a spanyol festő és szobrász az avantgárd mozgalom egyik legkiemelkedőbb alakja. A művész 52 éve hunyt el 92 éves korában. Az évforduló alkalmával pedig összeszedtünk néhány érdekességet Picasso életéről, amelyeket nem sokan ismernek!
Az ember sokszor próbálja elrejti mások elől a traumáit, ám a fájdalma ettől még nem múlik el, és nagyon sok szituációban a viselkedésére is kihat. A külső szemlélők, még ha van is bennük empátia, nem feltétlenül tudnak azonosulni az érzéseivel, hiszen nekik nem kellett ugyanazt átélniük, és amikor igazán mélyen volt, talán soha nem is látták a más
Hétfő este mutatták be a Fehér Lótusz 3. évadának utolsó epizódját, ám utólag kiderült, hogy van egy rész, amit a nézők mégsem láthattak. A rendezők eredetileg egy váratlan romantikus szálat is szerettek volna belevinni a történetbe, és fel is vettek ehhez egy szexjelenetet, ám végül úgy döntöttek, ezt a csavart már nem mutatják be. Nagy meglepetés
Ismétlődő eltévedés címmel jelent meg Ungár Péter első verseskötete, amelynek érkezését a Prea Kiadó már januárban beharangozta. A kiadvány bemutatóját április 8-án a Haikubárban tartották, ahol az LMP költővé avanzsált társelnökével és Péczely Dóra szerkesztővel Turi Tímea költő, a Magvető Kiadó főszerkesztője beszélgetett. A politikus közvetlenül
A krimi-reality, amit a magyar nézőknek nem kell bemutatni! Bár az új magyar- celebes – évadra egyelőre még várni kell, a formátum rajongói addig megismerhetik három nemzetközi változat – az amerikai, angol és ausztrál – szereplőinek életét és “halálát". Mától elérhető Az Árulók - US 1. évada az RTL+ Premium felületén!
Ismétlődő eltévedés címmel jelent meg Ungár Péter politikus-költő első verseskötete, amelynek érkezését a Prea Kiadó már januárban beharangozta. A kiadvány bemutatóját április 8-án a Haikubárban tartották, ahol az LMP költővé avanzsált társelnökével és Péczely Dóra szerkesztővel Turi Tímea költő, a Magvető Kiadó főszerkesztője beszélgetett. A bemut
Idén is számos izgalmas program vár ránk a tavaszi szünet és a húsvéti ünnepek alatt. Ha szeretnéd, hogy ez az időszak igazán emlékezetes legyen a családoddal vagy barátaiddal, mutatunk néhány szuper tippet a kikapcsolódáshoz!
A Warzone első pályája sokaknak egyet jelent a Covid-nosztalgiával, a Verdansk most újra bekerült a játékba, mi pedig élőben teszteltük, milyen érzés visszatérni 2020-ba.
A zenekar frontembere, Nyerges Attila nemcsak a közelmúlt elismeréseiről, hanem a határon túli magyar közösségek fontosságáról is beszélt a Duna Család-barát című műsorában.
A vidámpark 2031-re épülhet meg, Keir Starmer várakozásai szerint a beruházás nem csak helyi szinten, hanem az egész országban a gazdasági növekedés motorja lesz.
A 78. cannes-i filmfesztiválon május 14-én tartják a legújabb Mission: Impossible-film világpremierjét, amelyen jelen lesz a főszereplő Tom Cruise is - jelentették be kedden a szervezők.
Továbbra is a Netflix készíti el a legjobb dokumentum-sorozatokat. Ha valaki borzongani kíván egy valós bűncselekményen alapuló dokumentumfilmen, vagy sorozaton, tudja melyik streaming szolgáltatót kell felkeresni.
Londonban a legjobb színésznek járó díjat vehette át az Olivier-gálán, beszédében azt hangsúlyozta, hogy nehéz időket élnek át most a művészek a Trump-kormányzat alatt.
Két magyar is felkerült a világ legrangosabb világzenei toplista, a World Music Charts Europe (WMCE) legfrissebb, áprilisi kiadására. A Meybahar lemeze a 4., Lajkó Félix Gisl című albuma pedig a 7. helyre került. Mindkét anyagot a Fonó Records jelentette meg.