Clint Hill, a Queen’s Park Rangers rutinos védője az egyik angol lapnak nyilatkozva elmondta, olyan játékosokkal, mint Buzsáky Ákos, Adel Taarabt, vagy Alejandro Faurlin jóval merészebb álmokat szövögethetnek majd jövőre annál, minthogy a kiesés ellen kelljen küzdeniük a Premier League-ben.
Öt és fél év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a bíróság Ante Sapinát, a bochumi ügyészség által felderített nemzetközi futball bundabotrány fővádlottját.
A Pécs 2010 női kosárlabdacsapata teljesen új konstrukcióban működhet, ha a városvezetés úgy dönt - közölte csütörtökön a pécsma.hu internetes hírportál.
Annak ellenére, hogy csak négy meccsen kapott szerepet, nem akarja elhagyni a Videotont Bojan Djordjic, a bajnokcsapat Manchester Unitedot is megjárt svéd légiósa, sőt, a középpályás a Bajnokok Ligáját is felfedezné a fehérváriakkal.
Péntektől vasárnapig a Maty-éren rendezik meg a női kajakosok első világbajnoki válogatóját. A szakág kétszeres olimpiai bajnoka, Kovács Katalin bejelentette, hány számban áll rajthoz a hétvégén.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu ezentúl napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Vasárnap veszi kezdetét az esztendő második tenisz Grand Slam versenye. A női torna ezúttal tényleg sokesélyes, igazi favoritot nehéz lenne megnevezni.
Az NBA sorsolás alapján döntötte el, hogy melyik csapat választhat elsőként a 2011-es játékosbörzén. A sorsolást a Cleveland Cavaliers nyerte meg, így két alkalommal választhat az első körben.
A New England Patriots vezetőedzője, Bill Belichick elmondta a véleményét a lockout miatt kialakult helyzetről. A mester kijelentette, hogy a lockout ellenére is edzéseket kell tartani, mert nem tudnak megfelelően felkészülni a következő szezonra.
A Sacrifice és Mick Foley visszatérése után az első Impact Wrestlinget rendezik meg. Az adás legfontosabb kérdése, hogy mi lesz Hulk Hogannel és az Immortallal, de érdekes lehet a Kurt Angle, Jeff Jarrett viszály is.
Sir Alex Ferguson, a minap fennállása 19. angol bajnoki címét begyűjtő Manchester United vezetőedzője három új futballistával erősítené meg keretét a következő idényre.
Az NBA csütörtöki játéknapján az Oklahoma City Thunder hat pontos győzelmet aratott a Dallas Mavericks otthonában a Nyugati főcsoport második mérkőzésén, összesítésben 1-1-re áll a két csapat.
A Borussia Mönchengladbach hazai környezetben a belga válogatott Igor de Camargo 93. percben szerzett góljával nyert a másodosztály bronzérmese, a VfL Bochum ellen a német labdarúgó-bajnokság osztályozójának első, csütörtöki mérkőzésén.
AZ MLB csütörtöki játéknapján a Colorado Rockies 40 esztendős játékosa, Jason Giambi lett a legidősebb játékos az MLB-ben, aki egy mérkőzésen 3 home runt ütött. A Minnesota az Oaklandet, míg a Yankees a Baltimoret ütötte ki.
A Bodor Boldizsárt 62 percig a soraiban tudó Roda 4-2-es vereséget szenvedett az ADO Den Haag otthonában a holland labdarúgó-bajnokság rájátszásának első mérkőzésén.
Rendszeresen doppingolt a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong - állítja Tyler Hamilton, olimpiai bajnok országúti kerékpáros, aki sokáig csapattársa volt az amerikai sztárnak.
A Veszprém nyolc alapembere alig, a rivális Szeged viszont két teljes hetet pihenhetett a férfi kézilabda NB I vasárnap folytatódó (és lehet, hogy záruló) döntősorozata előtt.
Rendszeresen doppingolt a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong - állítja Tyler Hamilton, olimpiai bajnok országúti kerékpáros, aki sokáig csapattársa volt az amerikai sztárnak.
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a május 25-i összetartásra várt válogatott keretet. A válogatott csatárgondokkal küzd, ezt mutatja, hogy a görög Volosz csapatában kispadozó Németh Krisztián is befért a keretbe.
A hétvégén rendezik meg a NASCAR Sprint kupa All-Star versenyét. A futam előtt eldőlt, hogy Denny Hamlin szerelői nyerték a szerelők versenyét, míg Daytona hőse, Trevor Bayne nem indulhat szombaton.
Véget is ért az első szabadedzés Catalunyában a Spanyol-Nagydíjon. A 2011-es szezon során először fordult elő, hogy Mark Webber megverte csapattársát Sebastian Vettelt.