Monte Carlóban véget értek a szabadedzések, így ma 14 órától már az időmérő futamot rendezik meg. Kövesd nálunk az időmérő eseményeit élő, szöveges tudósításunkban.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 52. játéknapján a Texas Rangers Nelson Cruz vezetésével kiütötte a Toronto Blue Jayst. A jobbkülsős hazafutást, singlet, triplet és grand slamet ért el a mérkőzésen. Albert Pujols ismét home runt ütött.
Pastor Maldonado nehezen viselte a tényt, miszerint Sergio Perez kissé feltartotta a Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén, és brutális mozdulattal húzta rá járművét a mexikói pilóta autójára. A versenybíróság tíz rajthelyes büntetéssel honorálta az életveszélyes mutatványt.
Szentes Lázár búcsúmérkőzését rendezik ma Diósgyőrben. A DVTK szakmai igazgatója ma ül utoljára vezetőedzőként a csapat kispadján. Az ellenfél a már kiesett Vasas csapata lesz.
Hat francia csapat indult az európai kupasorozatokban. Mindkét sorozatban három csapat indulhatott, ám ebből négy fájóan korán elvérzett. A francia foci már ősszel is majdnem alulmaradt a portugállal szemben, ám végül a nagy hajrának köszönhetően ez nem így történt (csak tavasszal...).
Az OTP Bank Liga 30. fordulója előtt szinte már minden lényegi kérdés eldőlt az NB I-ben. Egyedül a 4. hely nem kelt még el, amely a győri UEFA-dráma miatt jelent Európa Ligában van indulási lehetőséget.
A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher volt a leggyorsabb a Formula-1-es Monacói Nagydíj időmérő edzésén, de öt rajhelyes büntetése miatt az ausztrál Mark Webber rajtolhat az élről vasárnap.
A Monacói Nagydíj időmérő edzését Michael Schumacher nyerte, de a múltkori versenybalesetért kapott büntetése miatt a Red Bull-os Mark Webber indulhat az élről. A Lotus és a Ferrari is gyengélkedett a szombati napon.
Szombat este a Las Vegas-i MGM Grand Garden Arénában rendezi meg 146. előfizetéses gáláját a UFC (Ultimate Fighting Championship). A főmérkőzésen terítékre kerül a nehézsúlyú világbajnoki cím. A bajnok, Junior dos Santos az amerikai Frank Mir ellen csap össze.
Az OTP Bank Liga 30. fordulója előtt szinte már minden lényegi kérdés eldőlt az NB I-ben. Egyedül a 4. hely nem kelt még el, amely a győri UEFA-dráma miatt jelent Európa Ligában van indulási lehetőséget.
Michael Schumacher nyerte a Forma-1-es világbajnokság Monacói Nagydíjának az időmérő edzését. A német elégedetten nyilatkozott, ám korábbi büntetése miatt a hatodik helyről indulhat.
Legjobb magyarként Ivanics Gergely a második helyen végzett a Szekszárdon zajló kerékpáros Gemenci Nagydíj szombati második szakaszán, amelynek során egy 70 km-es körpályán rendeztek mezőnyversenyt.
Öt évvel a történtek után bepereli a Nemzetközi és az Olasz Atlétikai Szövetséget Salim Sdiri, a franciák távolugrója, akit a 2007 júliusában rendezett római Golden League-viadalon eltalált a finn Tero Pitkämäki szektoron kívüli, eltévedt gerelye.
Kijelölte végleges, 23 fős keretét a június 8-án kezdődő Európa-bajnokságra Bert van Marwijk, a világbajnoki ezüstérmes holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A szombati 11. összecsapás is döntetlennel zárult a címvédő indiai Viswanathan Anand és az izraeli Borisz Gelfand között a Moszkvában zajló sakkvilágbajnoki döntőben. Az állás jelenleg 5,5-5,5.
Az OTP Bank Liga 30. fordulójában a Budapest Honvéd FC egy fordulatos mérkőzésen győzte le a Pécset, így Supka Atilláék indulhatnak az Európa Ligában. A Paks a Ferencvárost, a Kecskemét a Siófokot, míg a Diósgyőr a Vasast győzte le.
Karmacsi Ildikó óriási sikert aratva, két országos csúcs felállításával megnyerte szombaton a női kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett számát a müncheni sportlövő Világkupa-versenyen.
A Budapest Honvéd végzett a negyedik helyen a labdarúgó NB I-ben, mivel az utolsó fordulóban 4-3-ra győzött Pécsen. A fővárosi csapat ezzel a következő szezonban indulhat az Európa Ligában.
Risztov Éva saját országos csúcsát megjavítva 16:10.04 perces idővel ezüstérmet nyert 1500 m gyorson a debreceni úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján.
A június 8-án rajtoló Európa-bajnokságra készülő dán válogatott szombaton Hamburgban barátságos mérkőzésen 3-1-es vereséget szenvedett a brazil csapattól.
Cseh László ezüstérmet nyert 100 m pillangón a debreceni úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján. A szám döntőjének másik magyarja, Pulai Bence nyolcadik lett.
Hiányos akklimatizációja és gyomorpanaszai miatt körülbelül 8000 méteres magasságban pénteken feladta csúcstámadását a Mount Everesten Klein Dávid. A magyar hegymászó oxigénpalack használata nélkül, szólóban próbálta meghódítani a hegyet.