A negyeddöntőben Oroszország-Usa és Finnország-Svédország rangadókat rendeznek. Emellett Kanada Svájccal, Csehország pedig Németországgal küzd meg az elődöntőért.
A negyeddöntőben Oroszország-Usa és Finnország-Svédország rangadókat rendeznek. Emellett Kanada Svájccal, Csehország pedig Németországgal küzd meg az elődöntőért.
A csütörtök délelőtti elsőhöz hasonlóan a délutáni második szabadedzésen is Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíjon.
Húsz budapesti sportszövetség közösen vesz részt a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa soron következő, a MOL támogatásával megvalósuló eseményén, hogy együttes kiállásukkal, sportolóik személyes közreműködésével minél több fővárosi embert döbbentsenek rá arra, hogy az egészségük megőrzése érdekében ideje elkezdeniük sportolni. Május 25-én a Margit
Két újpesti kajakozó, Kozák Danuta és Tótka Sándor győzelmét hozták a csütörtöki nyitónap döntői a kajak-kenusok Szolnokon zajló első válogatóversenyén.
Szemvillanásnyi időn múlt, hogy a svájciak nem tudtak csodát tenni Kanada ellen. Az orosz-amerikai meccs vége is nem várt izgalmakat hozott a korábban két góllal vezető oroszok számára.
A két csapat a mostani idényben negyedszer találkozott egymással, a Veszprém először győzött, a Szeged pedig első alkalommal kapott ki a bajnoki szezonban.
Márpedig vannak csodák! Duhaj Ádám (17), a Dabas U19-es csapatának focistája visszatérhetett a pályára, 483 nappal azután, hogy 2018 januárjában felkészülési mérkőzésen szívrohamot kapott és összeesett.
Faragó Tamás, Montreal olimpiai bajnoka arra hívta fel a figyelmet, hogy az olyan zsenik tudják a figyelem fókuszába emelni a sportágat, mint Varga Dénes.
Az utolsó mérkőzéseket játsszák a francia futballbajnokságban, selejteznek a Roland Garroson és megy tovább a Giro d'Italia. Élő közvetítések a hazai televíziókban.