A Red Bull Racing sztártervezője, Adrian Newey elárulta, hogy ők már az idei autó tervezésekor számoltak a delfinezés jelenségével, emiatt is volt nekik olyan könnyű kiküszöbölniük azt. A 63 esztendős szakember 42 évnyi tapasztalattal rendelkezik, így az a ground effect, melynek a delfinezés jelensége köszönhető, egyáltalán nem volt számára újdonsá
Zákányi János és Vidécz Zsolt már korábban megnyerte a Rally3-as bajnokságot, ennek ellenére mindenképp indulni szerettek volna a Pálháza Rallyn. A Horváth Rally ASE versenyzői, Zákányi János és Vidécz Zsolt idén már hat futam után bebiztosították Rally3-as bajnoki címüket a Mediterrán Rallyn, ahol már szezonbeli ötödik futamát nyerte a ladás kett
Miután 2022-ben a Penske Entertainment vette át a széria irányítását, az Indy Lights egy következő változáson is átesik, ugyanis ezentúl Indy NXT lesz a sorozat neve. Egy másik nagy változás lesz, hogy a Road to Indy sorozatok gumibeszállítójától, a Cooper Tyrestől is elköszönnek, ezentúl az anyasorozatot követik majd a Firestone-nal. A gumimárka r
Az izgalmas jövő évi szezonban reménykedők számára rossz hírként szolgáló véleményen van a korábbi F1-es Anthony Davidson. A brit szerint ugyanis csak Lewis Hamilton lehet képes arra, hogy 2023-ban elkapja a hollandot, amennyiben megfelelő autó lesz alatta. A nehezebb szezon kezdet ellenére Max Verstappen szinte egész évben érinthetetlen volt, reko
Mexikóban még a Pirelli F1-es főnöke is részt vett az afterpartyn. Lando Norris és Pierre Gasly manapság rendre feltűnik a futam utáni versenyeken, ám legutóbb Mario Isola is tiszteletét tette. Mexikóban ismét Max Verstappen győzedelmeskedett, ám a kétszeres világbajnok ezúttal nem ünnepelte meg a közép-amerikai országban a sikerét. Helyette a szin
Mindössze hetedik alkalommal kerül idén megrendezésre a Japán Rally, melyen két sikerével Mikko Hirvonen a legeredményesebb versenyző. A Japán Rally 2004-ben került először a WRC naptárba, ahol sorozatban ötször állt rajthoz az aktuális WRC mezőny, majd 2009-ben kimaradt, de egy évvel később még az idei szezonig utoljára megrendezték. Az eddigi h
Az amerikai futballban jelenleg nincs jobb csapat, mint a Buffalo Bills, nem mellesleg pedig ők Daniel Ricciardo kedvencei. Daniel Ricciardo is ott volt a Buffalo Bills New York Jets elleni meccsén vasárnap, ahol a buffaloi együttes 20-17-es vereséget szenvedett new york-i ellenfelétől. Az ausztrál versenyzőnek nincs sok lehetősége arra, hogy egyik
Felhagyott a futballal kapcsolatos munkavégzéssel a 40 éves Petr Cech korábbi cseh válogatott játékos, aki jégkorong-kapuvédőként is megállja a helyét.
Pierre Gasly elmondta, hogy hiányozni fognak neki a pályán kívüli juttatások, amelyek a Red Bull versenyzőinek járnak, és hogy a csapat sokkal nagyobb annál, mint amit az emberek a versenyeken látnak. A francia nyolcéves együttműködését a Red Bull-lal befejezi, mivel az AlphaTaurittól az Alpine-hoz igazol, és arról beszélt, mi fog neki a legjobban
Az Energy Corse színeit képviselő pilóta, Molnár Martin sikeresen mutatkozott be a felnőtt, OK géposztályban. Remekül sikerült a gokartos kategóriaváltás Molnár Martin számára, aki a WSK Final Cup első futamán indult először a felnőttek között, OK-ban. A HUMDA Academy versenyzője egyáltalán nem volt megilletődve és többször is az élmezőnybe vereked
A világbajnoki cím egyik esélyeseként kezdte az idei évet Charles Leclerc és a Ferrari. Ám a sorozatok stratégiai, technikai gondok, illetve az autó visszaeső teljesítménye miatt nagyon hamar lemondhattak a bajnoki címről. Két fordulóval a vége előtt pedig már inkább hátra felé kell nézniük, hiszen a második helyük is veszélybe kerülhet a Mercedes