A 20. helyen kiemelt Daria Kasatkina bejutott az elődöntőbe a párizsi francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyében, miután szerdán két szettben legyőzte honfitársát, Veronika Kudermetovát.
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton cáfolta azokat az állításokat, melyek szerint kritizálta az FIA-t, amiért késleltette a vasárnapi Monacói Nagydíj rajtját az eső miatt. “Forma-1-es versenyzők vagyunk, így az eső nem elég jó indok” – mondta a Mercedes versenyzője korábban. Amikor azonban online kritikát kapott FIA-ellenes álláspontja miatt, Ha
Igen szoros csatát vívott Velenczei Ádám és Vincze Ferenc az Országos Rallybajnokság harmadik futamán, a Dunakanyar Rallyn. Jó kis adok-kapok alakult ki köztük, amiből végül Velenczei jött ki győztesen. Vincze második lett, de így is elmondhatja magáról, hogy győzelmet aratott az influenza felett, a végsőkig küzdött, aminek meg lett az eredménye, h
A kedd este kezdődő, ám szerda hajnalra átnyúló negyeddöntő első szettjében a 13-szoros Roland Garros-győztes spanyol Nadal egyértelmű fölényben volt, jobban szervált és a többi statisztikai mutatóban is egyértelműen jobbnak bizonyult a szerb címvédőnél, akinek idén Párizsban ez volt az első elveszített játszmája. Roland Garros élőben az Eurosporto
Utolsóként a világelső lengyel Iga Swiatek jutott elődöntőbe a párizsi francia nyílt teniszbajnokság női egyesében, miután rendkívül magabiztos játékkal jobbnak bizonyult az amerikai Jessica Pegulánál. A két játékos harmadszor találkozott egymással, Swiatek - az idei, miami randevújuk után - másodszor bizonyult jobbnak. Eredmény: • Swiatek (lengyel
Bár Lewis Hamilton cáfolta, hogy kritikával illette volna az FIA-t, amiért az esőre hivatkozva késleltette a Monacói Nagydíj rajtját, van azonban, aki valóban hibásnak tartja a döntést. “Amit az illetékesek 2021-ben Spában, most pedig Monacóban az esőben tettek, az becsapja az embereket” – mondta a német egykori versenyző, Hans-Joachim Stuck a Serv
A Roland Garros alatt zajló tippjátékunk során talán a legnagyobb meglepetések tegnap érték játékos olvasóinkat. Noha nincs abban semmi rendkívüli, hogy a 3. és az 5. kiemelt bejut a legjobb négybe, a számok mégis mást mutatnak. Górcső alá vesszük a statisztikát, és megnézzük, hogyan gondolkodtok ti a teniszről.
Négyszáz millió angol fonttal, azaz 185,5 milliárd forintnyi nettó bevétellel Floyd Mayweather Jr. vezeti a leggazdagabb profi bokszolók világranglistáját, ahol kizárólag a ringben szerzett összegeket vette számításba a Planet Sport.
Ahogyan az várható volt, az Andretti Autosport megerősítette, hogy Kyle Kirkwood lesz Alexander Rossi utódja a csapatuknál. Miután Rossi távozása az Andrettitől most már megerősítést nyert, új csapata, az Arrow McLaren SP valószínűleg még ezen a héten Detroitban bejelenti érkezését. “Nem is lehetnék izgatottabb, hogy jövőre visszatérhetek az Andret
Albert Flórián és a több min 100 évvel ezelőtti legendák nyomdokain a Manchester City holdudvarába került MTK-tehetség. Vancsa Zalán 17 évesen lehet felnőtt válogatott.
Mikel Landa hét év után lett újra dobogós nagy körversenyen, a mostani volt a hetedik Top10-es helyezése Grand Touron. A Bahrain versenyzője úgy érzi, neki ebben a Giróban nem igazán volt több, a Tour indulása viszont még kérdéses.
– Több éves fegyházbüntetés várhat rájuk, de egyelőre még a pályán jeleskednek a magyar futballt 2009-ben megrázó, a mai napig lezáratlan bundabotrány kulcsfigurái. A fogadási családi ügy nemzetközi szálában elsőfokon egyaránt letöltendő szabadságvesztésre ítélt Kenesei Zoltán és Lázár Mátyás, valamint a botrányban szintén érintett Strasser László
George Russell csalódott volt, hogy a Lando Norris elleni csatáját nem közvetítették a Monacói Nagydíj alatt. A McLaren pilótája később állt ki a boxba, mint Russell, és amikor a hideg, kemény keverékű gumikon kihajtott a boxból, miközben a pálya száradt, Norris átcsúszott a Mercedes útjába. Russell kihasználta a melegebb gumijait, és a Beau Rivage
Rafael Nadal még mindig a Roland Garros ura! A spanyol „salakkirály” 4 óra 12 percig tartó küzdelemben 6:2, 4:6, 6:2, 7:6-ra győzte le a világelső szerb Novak Djokovicsot a francia nemzetközi teniszbajnokság negyeddöntőjében, így pénteken – éppen a 36. születésnapján – pályafutása 14. párizsi fináléjáért ragadhat ütőt.
Igen erős mezőnyben szerezte meg Zsírpapa és Mészáros Sándor a P12-es kategória második helyét a Dunakanyar Rallyn, így a historic mellett már ORC-ben is komoly mennyiségű bajnoki pontokat gyűjtöttek. Ebben még az sem akadályozta meg őket, hogy ezúttal nem a versenynek, hanem a VFTS-nek volt egy kis gyíkja, igaz, csak a végén. A hatalmas küzdelembe
Megszoktuk már, hogy az élsportolók előszeretettel keresik azokat a területeket, amivel adott esetben előnybe kerülhetnek a riválisokkal szemben. A teniszezők között az előző években az adatelemzés szerepe nőtt meg, ugyanis az egyre gyorsabban fejlődő mesterséges intelligenciának köszönhetően olyan összefüggésekre jönnek rá a szakemberek, amiket ma
A spanyol El Periódico újságírója, Emílio Pérez de Rozas írta meg elsőként, hogy várhatóan 12 évnyi együttlét után különválnak a Barcelona védője, Gerard Piqué és felesége, a kolumbiai Shakira útjai, miután az énekesnő rajtakapta férjét egy másik nővel.
A labdarúgó Nemzetek Ligája (NL) ibériai rangadóval kezdődik a 2. csoportban, Spanyolország a sorozat korábbi győztesét, Portugáliát látja vendégül csütörtök este (Spíler2, 20.45). A hírek szerint Cristiano Ronaldo is pályára léphet: bár a Manchester United portugál klasszisa sérülés miatt kihagyta klubcsapata utolsó bajnokiját, a héten már rendese
Mind a három rajthoz álló magyar versenyző, Valter Ati, Peák Barna és Fetter Erik is befejezte a Budapestről induló Giro d’Italiát, majd nem sokkal a veronai célba érkezés után hárman együtt válaszoltak a magyar sajtó kérdéseire. A beszélgetésen az Eurosport Hungary is jelen volt, és bár a három hét alatt rendszeresen tartottuk a kapcsolatot a magy
Mick Schumacher Monacói Nagydíjon történt balesete, amely kettészakította a Haast, rosszabbnak tűnt, mint amilyen volt. Legalábbis így vélekedik Damon Hill, aki szerint az autó tette a dolgát, hogy megvédje a pilótát. A vasárnapi Monacói Nagydíjon Yuki Tsunodát üldözve Schumacher elveszítette az irányítást autója felett, ami az egyik korlátnak ütk
A Chevrolet még nem kezdte meg a 2023-as Corvette Z06 megrendeléseinek fogadását, így különleges látni egyet az utakon. Az autót valahol az Egyesült Államokban kapták lencsevégre még május hónapban. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy hallani lehet azt a csodálatos motort is, nem csak a szélzajt, a sofőr visszavált, és a gázpedálra tapos – írja
Madrid – Miközben a spanyol főváros egyik fele isteníti Thibaut Courtois-t, a múlt héten Bajnokok Ligáját nyert kapusát, addig a másik legszívesebben kitörölné az emlékéből. A Real Madrid jelenlegi futballistája egyike azon játékosoknak, akiknek a neve és az emlékplakettje ott van az Atlético Madrid Rojiblancos legendák sétányán – pontosabban egész
Alexandre Pato már 18 évesen letette a névjegyét az európai topfociban, és akkoriban úgy tűnt, ő lehet a labdarúgás következő nagy sztárja. A nagy felhajtás azonban nem tett jót neki, testben és lélekben egyaránt megtört, az ígéretesen induló pályafutása pedig kisiklott. Most ő maga mesélt arról, hogyan élte meg azt az időszakot.
George Russell, úgy érzi, sikerült maximalizálnia az eredményeit a 2022-es Forma-1-es idény első harmadában. Russell a 2022-es évben csatlakozott a Mercedeshez, Valtteri Bottas helyére, miután három évet volt a Williamsnél. Russell első mercedeses éve egybeesik azzal, hogy a csapat eddig lemaradt a Red Bull és a Ferrari mögött, miközben a W13-as ve
Callum Ilott jobb csuklója eltört az Indianapolis 500-as balesetben, amely véget vetett a napjának, és detroiti versenyhétvégéjének is. Mivel a Belle Isle-i utcai pálya egy héttel követi az Indy 500-at a naptárban, a Juncos Hollinger Racing versenyzőjének nem lesz elég ideje a gyógyulásra. Helyette Santino Ferrucci fogja vezetni a 77-es Chevy-t az
„Minden lehetőséget megvizsgál” az IMSA főnöke, John Doonan. Még az sem kizárt, Indianapolis lesz egy ötödik Endurance Cup verseny házigazdája, a Sprint Cup kárára. Roger Penske, Indianapolis főnöke korábban a Spái 6 órás WEC futamon úgy nyilatkozott, mindenképpen hosszabb versenyt rendezne, a híresztelések szerint legalább a belga versenynek megfe
Lárnaka – Akár egy új, szuper Audi Q8-as szabadidő-autót is vehetne abból a pénzből, amit klubjától kaphat Novothny Soma, tulajdonképpen munka nélkül. A 27 éves labdarúgó a télen szerződött a Bochumból a ciprusi élvonalban szereplő Anorthoszisz Famagusztához, amely most 70 ezer eurót, azaz közel 28 millió forintot kínált neki cserébe azért, ha távo