Otthon nyert a Golden State Warriors az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjének ötödik felvonásán, így egy győzelemre került a bajnoki címtől, miután összesítésben 3-2-re vezet a Boston Celtics ellen.
Lando Norris szerint megszerezhette volna a 8. pozíciót, ha fellázadt volna a McLaren utasítása ellen. A két McLaren a 11. és a 12. helyről indulhatott a vasárnapi futamon. Daniel Ricciardo a keménykeverékű abroncsokat választotta, míg a brit pilóta a sárga oldalfalú Pirelliken kezdte a versenyt. Azonban a közepeskeverékű gumik nem bizonyultak opti
Mi a közös Max Verstappenben és Daniel Suarezben? Mindketten a Piquet család lányait boldogítják, múlt hétvégén pedig nagyot alakítottak. Vasárnap a Forma-1 címvédője, és jelenlegi bajnoki éllovasa, Max Verstappen nyerte az Azerbajdzsáni Nagydíjat. Később pedig aznap az Atlanti-óceán túlpartján, az Egyesült Államok nyugati partja közelében Daniel S
Helmut Marko szerint a Ferrari csapatának duplán kell fizetnie a megbízhatósági gondjaiért. A maranellóiak kettős kiesést könyvelhettek el Bakuban, Leclerc-nél a motor füstölt el, ez az, ami igazán fájhat még. A probléma az a monacói esetében, hogy a történtek után úgy tűnik, már a harmadik motorhoz kell nyúlniuk, és épp ennyi a megengedett egész é
A sorozatban elveszített elsőségek és a növekvő bajnoki ponthátrány ellenére sem érzi úgy a Ferrari csapatfőnöke, hogy mindenképpen nyerniük kell Kanadában.
Takamoto Katsuta két évvel ezelőtt nagy esést mutatott be a Szardínia Rallyn, majd tavaly a negyedik idén pedig a hatodik lett. A japán pilóta bevallotta, csak azt a kanyart spórolta el idén, melyen korábban a balesete volt. A japán toyotás Takamoto Katsuta 2020-ban már egy első napi kicsúszást követően a 30. helyen állt a Szardínia
Eddig csak külső szemlélőként nézte a Mercedes-versenyzők küszködését Daniel Ricciardo, a bakui verseny után viszont már tapasztalata is van arról, miért panaszkodnak úgy az új autók pattogására.
Két igazán különleges „Obi-Wan Kenobi” ihlette Volkswagen ID. Buzz is látható volt az idei Star Wars Celebration rendezvényen a kaliforniai Anaheimben (május 26–29.), a Volkswagen márka és az új, május 27-én a Disney+ streaming platformon debütált sorozat jelenlegi együttműködésének részeként. Az ID. Buzz „Light Side Edition” és az ID. Buzz „Dark S
Marcus Ericsson kiállt az igazáért, és elmondta, szerinte semmi kivetnivaló nem volt azzal a manőverrel, ami Álex Palou kiesését okozta. Miután Palou és Ericsson a harmadik, illetve negyedik helyre kvalifikálta magát – ez volt az Indy 500 győztesének idei legjobb rajtpozíciója -, a páros a rajtnál megtartotta ezeket a pozícióka. A 4. körben az 5-ös
Jelena Dokic, az ausztrálok volt top 10-es teniszezője azt írta, áprilisban közel volt ahhoz, hogy öngyilkosságot kövessen el, de úgy érzi, már a gyógyulás útjára lépett.
Pierre Gasly idei szezonja legjobb eredményét érte el Azerbajdzsánban, ahol az 5. helyen intette le a kockás zászló, a Mercedesek után a középmezőny legjobbjaként. Már az időmérő is jól sikerült a francia számára, akinek ezidáig az 2022-es szezon nem nagyon akart összeállni. A bakui versenyen ugyanakkor végig jól ment, és a két kiállást választó Le
Kaj Lindström, a Toyota Gazoo Racing sportigazgatója szerint reálisan kell nézni Kalle Rovanperára, aki nem egy emberfeletti teljesítményt nyújt. Kalle Rovanpera idei teljesítményét látva sokan hajlamosak már úgy tekinteni, mint egy földönkívülire, mint egykoron az amerikai úszó Michael Phelpsre. Nem is csoda ez, hiszen 21 éves kora ellenére rendk
A korábbi brit nehézsúlyú bajnok Julius Francis – aki jelenleg a Boxpark Wembley biztonsági szolgálatának vezetője – alaposan helybenhagyott egy a randalírozó férfit.
A Tifosi meglehetősen csalódott, míg a nem Ferrari szurkolók többnyire szinte poénkodnak a Ferrarin a vasárnapi Azerbajdzsáni Nagydíjon történt dupla kiesésük után. Charles Leclerc indult a pole-ból Sergio Pérez és Max Verstappen elől, míg Carlos Sainz a negyedik helyről indult. Leclerc a rajtnál elvesztette a vezetést Pérezzel szemben, Leclerc mög
Kedden délben, a svájci Nyonban megtartották a Bajnokok Ligája 2022-2023-as idénye első selejtező fordulójának a sorsolását. A Ferencváros kiemeltként várta az ellenfelét, ami végül a kazah FK Tobol Kosztanaj lett. Idén a magyar bajnokra hárul az a legnehezebb feladat, hogy az UEFA, földrajzi értelemben vett, európai csapatai közül a legmesszebb ut
A Nemzetközi Automobil Szövetségben (FIA) vezető beosztást kapó korábbi Mercedes-alkalmazott miatt aggódik a Ferrari, amelynek csapatfőnöke reméli, aggodalmuk alaptalannak fog bizonyulni. A Peter Bayer helyére érkező Shaila-Ann Rao kinevezése Toto Wolff szerint minden csapatra nézve pozitív lesz. Miután az FIA június elején bejelentette, hogy távoz
Valóban „a borzalmasnál is százszor nagyobb” probléma az új F1-es autók pattogása, vagy csak a Mercedes szorozza be ennyivel, hogy alternatív útvonalon meneküljön a saját maga által létrehozott útvesztőjéből?
Megjelent a Rallycross Eb második fordulójának nevezési listája. Július első hétvégéjén Höljesben a magyarok közül Kárai Tamás és Mózer Attila indul az EURO RX1-ben, ellenfeleik közt ott lesz Johan Kristoffersson is. Miután a vb első versenye csúszik az elektromos autók felkészítési problémái miatt – amiről a szervezők jobbára hallgatnak és próbálj
Serena Williams, az amerikaiak 23-szoros Grand Slam-győztes teniszsztárja egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy egyéves kihagyás után az idei wimbledoni bajnokságon visszatérjen.
Máthé Dominik négy hónapja végzi rehabilitációját súlyos térdsérülését követően, leghamarabb azonban jövő februárban léphet pályára új csapatánál, a Paris Saint-Germainnél. A magyar válogatott jobbátlövője jónak értékelte legutóbbi két évét, melyet Norvégiában töltött, és ezek nélkül nem válhatott volna a válogatott alapemberévé.
A nehéz szezonkezdetet követően Fernando Alonso zsinórban a harmadik versenyén szerzett pontot Bakuban, ahol főleg az Alpine motorjának köszönhette az előkelő helyezést. A spanyol a 10. helyre kvalifikált, a versenyt pedig végül a hetedik helyen fejezte be, csakúgy mint Monacóban. Habár tényleges pozíciót a két Ferrari kiesésével és Tsunoda DRS-éne