Tatiana Calderón jelenleg JR Hildebranddal osztozik az A.J. Foyt 11-es autóján, amit a ROKiT támogat. A hölgy alapvetően az oválokon adja át helyét amerikai kollégájának, de lehet, hogy több versenyt kell kihagynia mindkét versenyzőnek. A héten felmerültek a pletykák, hogy gondok vannak a szponzorációval, Mid-Ohio előtt pedig a csapat is közleményt
A Ferrarinál sem tudják még a pontos okát annak, hogy miért szenved ennyi megbízhatósági problémától az amerikai istálló. Története legjobb időmérős szereplését sem sikerült pontokra váltani a Haas-istállónak a Kanadai Nagydíjon, miután Kevin Magnussen a saját, Mick Schumacher pedig a csapat hibájából nem tudott a legjobb tízben végezni. A bosszús
Az F1-ben leginkább magának baleseteivel hírnevet szerző Romain Grosjean saját tapasztalatból tudja, hogy milyen felfogásra lenne most a legnagyobb szüksége az idei szezonban a várakozástoktól elmaradó Mick Schumachernek. Ha valaki, Romain Grosjean tudja, milyen az, amikor az emberre notórius autótörőként tekintenek, hiszen a francia pilótát nem ke
Ahogy az várható volt, Chris Buescher csapatfőnöke megkapta büntetését a Nashville-ben történt leszakadó kerékért. Buescher crew chief-e, Scott Graves, valamint a csapattagok, Matthew Wilps és Seth Gajdorus négy futamra szóló eltiltást kaptak – írja a Racer.com. Ezek a versenyek: Road America (július 3.), Atlanta Motor Speedway (július 10.), New Ha
Paulo Coelho elítélte Nelson Piquet viselkedését, és bocsánatot kért a brazilok nevében Lewis Hamiltontól. A háromszoros világbajnok tavalyi megjegyzését a napokban kapta fel az internet. A Forma-1-hez és a Mercedeshez is eljutott a Youtube-videó, így azonnal felszólaltak és kiálltak a hétszeres világbajnok mellett. Tegnap a 37 éves pilóta is megsz
Christian Horner nemrég elismerte, Michael Masi hibát követett el az újraindítás után az Abu Dhabi Nagydíjon. Lassan már a féltávot is eléri a 2022-es bajnokság, ám a tavalyi szezonzáró emléke még fel-fel csendül a száguldó cirkuszban. Michael Masi vitatható döntésein még nem tette túl magát a sportág, és valószínűleg még egy ideig előkerül a téma.
Nelson Piquet közleményt adott ki, amiben elmondja milyen kontextusban használta azt a bizonyos kifejezést Lewis Hamiltonra. Napok óta témát szolgáltat a háromszoros világbajnok tavalyi megjegyzése. A Youtube-videó azóta az F1-hez és a Mercedeshez is eljutott, sőt még Lewis Hamilton is reagált a brazil szavaira. A csapatok és versenyzők egy része i
Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi megerősítette, továbbra is tárgyalnak Michael Andretti csapatával. Most azonban nem egy F1-es csapat, hanem a franciák LMDh autójának amerikai testvérprogramja a téma. Bár a gyártók többsége már jövőre megméretteti magát, az Alpine csak egy évvel később, a Lamborghinivel együtt csatlakozik a sportautós mezőn
2020-ban bemutatták, majd többször bejáratták a DTM Electric szériaautóját, ami az új tervek – és a projekt igazgatója, Michael Resl – szerint két év múlva debütálhat. A motorsport.com-nak adott interjújában Resl elárulta, az 1000 lóerős prototípus elkészítéséhez már közel járnak. A részletes tulajdonságok kidolgozása után jövőre kezdenék meg a tes
Lando Norris szerint nem létezik gyors megoldás azokra a problémákra, amelyekkel az idei McLaren küzd. A wokingi gárda Kanadában a harmadik pont nélküli versenyét zárta idén, Bahrein és Miami után. A McLaren ugyanakkor még így is negyedik a pontversenyben, viszont az Alpine mindössze nyolc ponttal követi őket. Norris a montreali teljesítményt követ
Nem volt esélyük az Acurák ellen Watkins Glenben, így Sébastien Bourdais érthető módon nem repes az örömtől. Az IMSA WeatherTech SportsCar Championship szezonjában eddig hét futamon vagyunk túl, a mezőny legutóbb Watkins Glenben vendégeskedett. A 6 óra végén toronymagas Acura-fölényt láthattunk, miközben a Cadillac csúnyán leszerepelt. Az első két
Fernando Alonso kivételével mindenki panaszkodott a delfinezésre, pattogásra a versenyzői eligazításon, de csak néhányan álltak ki a megjegyzéseik mellett a sajtó előtt is. Nico Rosberg szerint ez a “politika az F1-ben”. A delfinezés, ahogy az egész szezonban, az egyik leglényegesebb téma a versenyek előtti versenyzői eligazításokon. Bakuban Alonso
Mivel a Vasser Sullivan versenyzője, Jack Hawksworth továbbra is lábadozik és rehabilitálódik a helyére Kamui Kobayashi fog ülni Mosportban. A Vasser Sullivan Lexus-szal megy, így kézenfekvő volt, hogy a Toyota tulajdonában lévő luxus és teljesítménymárka a Le Mans-i 24 órás verseny győztesét, Kamui Kobayashit hívta meg helyettesítésre. “Hálás vagy
A Formula 2-es Hitech GP továbbra is alkalmazza a rasszista elszólása miatt a Red Bull által kirúgott Jüri Vipset. Mint ismert, az észt pilótát nemrégiben előbb felfüggesztette, majd végleg kitette a junior programjából a Red Bull, miután egy videójáték streamelése közben rasszista megnyilvánulásokat tett. Az eset után a csapat rögtön jelezte, ők n
A Motorsport Talent Management (MOTAM) három tehetséges versenyzője, Molnár Martin, Rácz Geri és Zsigovits Norbert is bekerült a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által indított HUMDA Academy tehetséggondozó programba. A kezdeményezés az autó- és motorsportok feltörekvő képviselőit átlátható és szakmai szempo
A többek között Fernando Alonso által gyűjtött F1-es tapasztalatok is szerepet játszanak majd az Alpine Le Mans-i projektjében. Bár a gyártók többsége már jövőre megméretteti magát, az Alpine csak egy évvel később, a Lamborghinivel együtt csatlakozik a sportautós mezőnyhöz. Bruno Famin, az Alpine Racing igazgatója betekintést nyújtott a program edd
A magánélete szinte tabu, de tudja, edzőként ki a példaképe, készül is erre a szerepre. 34 évesen a jövőjét már biztosította, de hátra nem dől, az nem ő lenne.
Ha a Forma-1-es hírekről első kézből akarunk értesülni, feltétlenül figyelni kell az ismert újságíró, Frankl András szavaira. A most 84 éves sportriporter arról beszélt, hogy szerinte miért nem látjuk már élve Michael Schumachert, a hétszeres világbajnok pilótát.
Bár az elmúlt hetekben a címvédő Max Verstappen szinte állva hagyta riválisait a Forma-1-es világbajnoki sorozatban, Wéber Gábor kommentátor még nem írná le az időmérő edzéseken remeklő Ferrarit.
Betlehem Dávid az ötödik helyen végzett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres férfi versenyében szerdán a Lupa-tavon zajló világbajnokságon, Rasovszky Kristóf a táv felénél feladta a küzdelmet.
Már a wimbledoni tenisztorna női egyesének első fordulójában kiesett Serena Williams: a legendás amerikai játékos végletekig kiélezett küzdelemben kapott ki az alig ismert francia Harmony Tantól.
A Mecsek Rally ötödik gyorsaságiján esett el Viszló Csaba és Patkó Gábor Peugeot 208 Rally4-gyel. A teljes rally társadalom aggódva várta a híreket róluk. Pár nappal a baleset után Patkó Gáborral tudtunk telefonon beszélni. Természetesen az első kérdésük az volt, hogy hogy vagy van. „A körülményekhez képest egész jól – mondta Patkó Gábor. – Zúzó
Barcelona – Emelte a tétet a spanyol Barcelona labdarúgócsapata, amely minden erejével Robert Lewandowski megszerzésén dolgozik. A német Bayern München lengyel sztárját még egy évig köti szerződés a bajor klubhoz, azonban korábban már kijelentette, nem akar többször pályára lépni az együttesben – hetek óta nyílt titok, hogy a Barcában folytatná.
A Real Madrid belga válogatott futballkapusa, Thibaut Courtois különleges tetoválással örök emléket állított csapata Liverpool felett aratott Bajnokok Ligája-győzelmének. A belga labdarúgó egy befalazott focikaput, a monogramját és a BL-trófeát varratta az alkarjára, így utalva az angol csapat ellen 1-0-ra megnyert májusi fináléra, illetve önmaga r
Magyarország 11-10-es vereséget szenvedett az olasz válogatottól, így pólósainknak nem sikerült a legjobb négy közé jutniuk a hazai rendezésű világbajnokságon. A magyarok az 5-8. helyért vívott helyosztókon folytathatják.
– Könnyek között tört ki a magyar női vízilabda-válogatott ásza, Keszthelyi-Nagy Rita, miután a mieink kedd este 7-6-ra felülmúlták Ausztráliát a budapesti világbajnokság negyeddöntőjében. Ezek azonban nem a legjobb négy közé jutásnak szóló örömkönnyek voltak, a küzdelmes mérkőzésen három gólt szerző pólós bátyja, a két éve elhunyt Keszthelyi Baláz
Minden eddiginél több néző látogathat ki a jövő hétvégén esedékes Osztrák Nagydíjra, árulta el a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko. „A vasárnapi jegyek már régen elfogytak” – szögezte le. „Még vannak jegyek szombatra és néhány péntekre.” Az osztrák szerint a példátlan érdeklődés nem csak az F1 közelmúltbeli népszerűségnövekedésének, hanem annak is
Takamoto Katsuta a tavalyi második hely után idén a harmadikat szerezte a Szafari Rallyn, így önmaga második, míg navigátora, Aaron Johnston első dobogós eredményét érte el. A japán toyotás Takamoto Katsuta tavaly második lett Sébastien Ogier mögött a kenyai Szafari Rallyn, és ezt a pozíciót idén is elfoglalta egy ideig a japán toyotás, végül pedi
Kapkodás, fegyelmezetlenség, rossz döntések – ezeket nevezték meg az olaszok elleni vereség okaként a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai. Ígérik, a közönség miatt odateszik magukat, hogy meglegyen az ötödik helyen a vb-n.
A Chelsea új igazgatója, Barbara Charone legendás PR-szakember a popszakmában, ügyfelei közé olyan szupersztárok tartoztak, vagy tartoznak, mint Madonna, Rod Stewart vagy Keith Richards a Rolling Stonesból.
Ugyan még nem teljesen végleges, de megérkezett a Formula E első Gen3-as naptára egyelőre két új helyszínnel. Az idei évhez hasonlóan Diriyah, Róma, Szöul és London rendez majd dupla versenyt. Hozzájuk csatlakozik majd Berlin és New York helyett a nemzetközileg népszerű, idén bemutatkozó Dzsakarta. Az egyetlen éjszakai versenyt Rijádban négy szezon
Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs két futamgyőzelem után a Mecsek Rallyn is nagyon jól kezdett, versenyük azonban nagyon hamar véget is ért a Mitsubishi Lancer Evo X-zel. Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs a Boldogkő Rallyn és a váci Dunakanyar Rallyn is meg tudta nyerni az ORC értékelést, és a Mecsekben is nagyon jól kezdett, hiszen