Lékai Máté az elveszített bronzmérkőzés után úgy fogalmazott, a Telekom Veszprém nem azért jött a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjére, hogy negyedik legyen.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) az ukrajnai háború miatt a következő szezonban sem engedi indulni az orosz és fehérorosz klubcsapatokat és válogatottakat.
Az esős szombat után vasárnap napsütés és 20 fok várta a mezőnyt a kanadai Montrealban. Az első rajtkockát Max Verstappen foglalta el, mellőle pedig a rangidős Fernando Alonso várhatta a rajtot. A spanyol versenyző 2012-ben indult utoljára az első sorból. Mögöttük Sainz és Hamilton foglalt helyet, őket pedig a két Haas követte Magnussen-Schumacher
A címvédő és a világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája diadalmaskodott a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, ezzel növelte az előnyét az összetettben.
A címvédő és a világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája diadalmaskodott a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, ezzel növelte előnyét az összetettben.
Pénteken már szinte végleg leírta az autóját, vasárnap újra bizakodni kezdett, és a dobogót hozó versenyén időnként már úgy érezte, a Ferrarival és a Red Bull-lal is lépést tud tartani. Lewis Hamiltont felvillanyozta a kanadai hétvége.
Nem sokkal a Kanadai Nagydíj leintését követően máris megváltozott a verseny végeredménye. A versenybírák ugyanis szabálytalannak minősítették Fernando Alonso védekezési manőverét Valtteri Bottasszal szemben, ami miatt a spanyol egy 5 másodperces büntetést kapott. Az első sorból rajtoló Alonso pechjére nem jött az eső, ami miatt szinte borítékolhat
Carlos Sainz a Kanadai Nagydíjon nagyon közel állt élete első Forma-1-es győzelméhez, azonban végül nem tudta megelőzni Max Verstappent a győzelemért, ami miatt be kellett érnie a 2. hellyel. Ugyanakkor a spanyol pilóta egyáltalán nem volt elégedetlen a teljesítményével és büszke volt magára, hogy meg tudta nehezíteni a bajnoki címvédő dolgát. A Fe
Elérhetővé vált az Észt Rally nevezési listája, melyen összesen 43 páros szerepel, köztük 11-en hibrid Rally1-es autóval indulnak. A július közepi Észt Rallyra összesen 43 páros adta le nevezését, köztük négyen-négyen Toyota és Ford, hárman pedig Hyundai Rally1-es autóval indulnak. A verseny nagy esélyesének Ott Tanak számít, hiszen már négy alka
Négy helyett végül két egyéni versenyszámban indul a magyarok egyik legsikeresebb úszója, Milák Kristóf. A tavaly visszavonuló Cseh László lapunknak mesélt arról, milyen esélyei lehetnek a 22 éves világklasszisnak.
A hétvége egyetlen versenyét a Knoxville-i salakos pályán rendezték, ahol a NASCAR Truck Series mezőnye mérte össze tudását. A NASCAR Camping World Truck Series-ben idén először induló Todd Gilliland nyerte a szombatról vasárnapra virradóra tartott Knoxville-i salakos versenyt. Gilliland 10 körrel a vége előtt vette át a vezetést John Hunter Nemech
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője. A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével. Kanadában ezt Charles Leclerc érdemelte ki, aki rajtbüntetés
Sébastien Loeb negyedik versenye a görög Akropolisz Rally lesz, ahol bár háromszor is tudott nyerni korábban, 2012 óta nem állt rajthoz. Sébastien Loeb idén igazolt az M-Sporthoz, hogy egy négy futamos rally világbajnoki programot teljesítsen. A fordos kaland pedig nagyon jól indult, hiszen Sébastien Ogier defektje után Sébastien Loeb megszerezte
Lewis Hamiltont rendkívüli boldogság töltötte el a Kanadai Nagydíjon megszerezett 3. helyét követően. A brit klasszisnak ugyanis egy katasztrofális kezdést követően egy óriási gödörből kellett kimásznia, azonban képes volt erre és a pályán egy hétszeres világbajnokhoz méltó teljesítménnyel rukkolt elő. A Circuit de Gilles Villeneuve Hamilton egyik
Az első soros rajtja után a dobogós hely közelébe várta magát Fernando Alonso Kanadában, ám egy motorprobléma tönkretette a versenyét. És ezt nehezen viselte.
Hétvégén mindössze egy versenyt rendeztek a NASCAR-ban, mégsem maradtunk emlékezetes baleset, és borulás nélkül. Ha a NASCAR Truck Series-ben stíluspontokat osztanánk, Jessica Friesen lenne a pontversenyben vezető és a sorozat bajnoka, miután a 62-es számú Halmar International Toyota Tundra felborult a hármas kanyarban. Az 58. körben Friesen megpör
A Forma-1 hagyományos “pilótakeringője” már javában tart, hiszen kezdenek körvonalazódni a 2023-as versenyzői ülések birtokosai. Pierre Gasly-val, például a Red Bull egyértelműen közölte, hogy a jövő év végéig be kell tartania a szerződését. Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost mondta ezt Montrealban, annak ellenére, hogy korábban azt találgatták
Sébastien Ogier idei terve az volt, hogy részleges programot teljesít a Rally Világbajnokságon, ami mellett a Richard Mille Racing csapatával teljes WEC szezont bonyolít le – legalábbis ezt gondoltuk. A nyolcszoros rally világbajnok azonban befejezettnek tekinti idei WEC pályafutását. Sébastien Ogier legutóbb a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen
A Red Bull tanácsadója szerint érdekes, hogy csodákat tud tenni egy dobogós helyezés Lewis Hamilton fájós hátával. A pattogás Montrealban meg sem közelítette a bakuit. Útépítő vállalkozást indít a Mercedes…?
Max Verstappen annak ellenére volt képes megnyerni a Kanadai Nagydíjat, hogy a mögötte frissebb gumikon érkező Carlos Sainz a futam utolsó szakaszában folyamatosan nyomás alatt tartotta őt. 2021 bajnoka – akit a csapat nem hallott a csapatrádióban a 70 körös futam végén – Montrealban is a tőle megszokott jó formát volt képes nyújtani. A holland
A fennállása legjobb időmérős eredménye is kevés volt a Haasnak ahhoz, hogy pontot szerezzen Kanadában. Kevin Magnussen versenyét egy szerinte felesleges FIA-utasítás tette tönkre.
Milák Kristóf és Kenderesi Tamás a papírformának megfelelően bejutott az elődöntőbe 200 méter pillangón hétfőn, a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság harmadik versenynapján.
Szokták mondani, hogy a részegeknél és a gyerekeknél nincs őszintébb. Na, ezt most Kyle Busch a saját fiával tapasztalhatta meg. Kyle Busch fia, Brexton szépen cseperedik, hét éves már. Ez már van olyan kor, hogy együtt edzhessen, esetünkben dirtön, az apjával. Nos, egy apák napja kapcsán feltöltött videó tanúsága alapján a kis Brexton Busch gondol
A törlésről szóló pletykák után a Motorsport Games és a BTCC vezérigazgatója is tisztázta a játék fejlesztési folyamatát. Nem halt meg, emberek, bár nem is él – még. A Motorsport Games játékkiadónak június vége előtt kellett volna kiadnia British Touring Car Championship játékot, azonban most érkezett a bejelentés, hogy a cím 2024-re csúszik. “A Mo