Kalapács alá kerül Michael Schumacher eltitkolt Porsche Carrera GT-je. A hétszeres Forma–1-es világbajnok német pilóta még 2004-ben vásárolta a sportkocsit. Mivel akkoriban a Ferrari pilótája volt, és az olasz istállónál nem nézték volna jó szemmel, ha a német primőr márkával szaladgál, az autót menedzsere, Willi Weber cégére íratta.
Emberségből is jelesre vizsgázott Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa. A társadalmi igazságtalanságok ellen többször felszólaló, 32 éves futballista ugyanis 40 hátrányos helyzetű, súlyos szegénységben élő gyerek egyhetes balatoni táboroztatásának költségét állta.
Steve O’Donnell a héten több témában is nyilatkozott, többek között arról is, hogy válhat-e hibriddé a NASCAR a közeljövőben. A motorsportban a technológia folyamatosan fejlődik, és az elektromos autók betörésével a NASCAR-nak is foglalkoznia kell. A széria elkezdett gondolkodni az elektromos útvonal lehetséges felfedezésén. Ennek fényében a sportá
A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő ETO FC Győr hivatalos oldalán tudatta, hogy felmentette a munkavégzés alól a csapat eddigi vezetődzőjét, Klausz Lászlót.
Milák Kristóf amerikai riválisa, Caeleb Dressel egyelőre nem tisztázott egészségügyi okokból visszalépett a budapesti vizes világbajnokság hátralévő medencés úszóversenyeitől.
– Milák Kristóf a budapesti vizes vébén 200 méter pillangón brutális időt úszva (1:50.34 p) döntötte meg saját világcsúcsát (1:50,73), s egy országot tett ismét büszkévé.
Az elmúlt két versenyen nagy nyomást helyezett magára Klausz Kristóf és Csányi Botond, akik a Mecsek Rallyn új célt tűztek ki maguk elé: egyszerűen jóízűt akarnak autózni és minden nyomástól megszabadulni. Annál is inkább, mert Kristóf a pécsi futam utáni héten államvizsgázik a győri Széchényi István Egyetemen, és egy jól sikerült verseny akár az e
Bár a második helyre kvalifikált Kanadában Fernando Alonso, a versenyen a hetedik helyre esett vissza, mert csapata rossz stratégiát választott, és az Alpine erőforrásával is probléma adódott. A verseny után kapott további öt másodperces időbüntetést, így végül csak a kilencedik helyre rangsorolták. “Jelenleg nagy rajongója vagyok Alonsónak” – mond
Bizony volt idő – sőt nem is olyan rövid idő – amikor a menő faktort olyan szintre emelték a NASCAR-ban, hogy még szárnyat is raktak az autóra. Persze a széria megrögzött rajongói ellenszegültek, és az egész periódus alatt követelték vissza a spoilereket, végül a hátsó szárny így is megélt három évet. Miután nem sikerült meggyőzni
Lando Norris újfent leírta gondolatait, ezúttal a Kanadai Nagydíjról és a delfinezésről is elmondta a véleményét. Monaco után csapott fel ‘újságírónak’ a brit pilóta. Az írása tetszett a közönségnek, így a The Telegraph ismét felkért a 22 éves versenyzőt vendégírónak. A McLaren ifjú titánja a rosszul sikerült kanadai hétvégéről és a mindenkit fogla
Milák Kristóf csodás ajándékkal ünnepelte meg szüleit, akik a kétszáz méteres pillangóúszás döntője után találkozhattak fiúkkal, és borulhattak egymás nyakába.
A 19 évesen karrierje első felnőtt világbajnoki döntőjében rajthoz álló Kós Hubert hatodik helyen végzett 200 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-vb szerdai napján. A fiatal versenyző elképesztően nagyot úszott, mindent kiadott magából, talán még annál is többet: a finálé után hosszú percekig nem tudott talpra állni a medenceparton.
Christian Danner is beszólt a Mercedesnek és Toto Wolffnak. A technikai direktíva megjelenése után ismét kitört a “háború” a száguldó cirkuszban. A csillagosok és a Bikák ismét egymásnak feszültek, míg a Ferrari első sorban a Szövetségre morog. Otmar Szafnauer gyanús elemként jellemezte az Ezüst Nyilak újítását, míg Helmut Marko “tiltott információ
Villámrajtot vett Olaszország ellen a női vízilabda-válogatott a budapesti vizes világbajnokság női pólótornájának szerdai játéknapján, de végül pont nélkül maradt, elsősorban az olaszok harmadik harmadbeli remeklésének „köszönhetően”.