Barcelona – Hat és fél év után tért vissza a Barcelonához a mali származású spanyol válogatott támadó, Adama Traoré, de a szurkolók talán rá sem ismernek most, ha nem követték a 26 esztendős focista angliai pályafutását.
Sürgetett a határidő, megszületett az egyezség: kilenc hónappal szívinfarktusa, halálközeli állapota után Christian Eriksen visszatér a profi futballba. Méghozzá a világ legkeményebb bajnokságába, a Premier League-be.
Los Angeles – Február 14-én a Cincinnati Bengals és a Los Angeles Rams játszik egymás ellen a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásának konferenciadöntőjében, vagyis a Super Bowlon, amelynek az idén a Rams stadionja ad otthont. A maga módján kisebb csoda, hogy a Bengals ott van a fináléban, ugyanis két évvel ezelőtt még az NFL egy
Búcsúlevélben foglalta össze munkásságát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) eddigi elnöke, akinek helyét keddtől a szombaton megválasztott Gyulay Zsolt veszi át.
Fábián László, a MOB sportigazgatója úgy tudja, 2024 után valamiféle „Exatlon-szerűség” válthatja a lovaglást az öttusa nemzeti és nemzetközi versenyein. Az elképzelést nem tartja ördögtől valónak, de úgy gondolja, hogy volna annál egyszerűbben is kivitelezhető elismert versenyforma, ami már utat tört magának a sport világában.
Jó néhány sztárklub is aktivizálta magát a 2022-es januári átigazolási időszak utolsó napján. Két meghatározó futballista távozott az OTP Bank Ligából is.
A 21 éves Nico Ali Walsh technikai KO-val győzte le Jeremiah Yeagert Tulsában, a Pro Boxing szuperközépsúlyú súlycsoportjának minősítő meccsén, ezzel negyedik profi meccsét is megnyerte. A mozdulatai nagyon emlékeztetik a nézőket a sportág egyik legnagyobb legendájára, Muhammad Alira. A hasonlóság nem véletlen. A bokszlegenda 21 éves unokájáról van
Az elmúlt 24 órában 24 akkreditált személy adott pozitív koronavírus-tesztet a pénteken kezdődő pekingi olimpia helyszínén - jelentették be kedden a szervezők.
Az olimpia-, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó szerint különleges lenne úgy nyerni a pekingi játékokon, hogy a magyar és a kínai zászlót is lengethetné.
Rengeteg spekuláció hangzott el az utóbbi időben Lewis Hamiltonnal kapcsolatban, s sokan már a visszavonulását víziónálták. A Forma-1-es pilóta most végre életjelt adott magáról, de a jövőjével kapcsolatban továbbra sem derült ki semmi biztos.
A volt világelső Rafael Nadal nyerte meg a férfi egyes küzdelmeit a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 0-2-ről fordítva öt szettben legyőzte az orosz Danyiil Medvegyevet, és begyűjtötte rekordot jelentő 21. Grand Slam-trófeáját. A szerb Novak Djokovicot most fűti a vágy, hogy már a Roland Garroson beérje spany
Hiába halasztották már el egy évvel, mégsem rendezik meg idén a fukuokai vizes-világbajnokságot. Az eseményt 2023-ra halasztották, így Dohában csak egy évvel később lesz vb.
A 17 napos világbajnokságra 2400 versenyzőt és 500 ezer nézőt vártak, de a házigazda város már múlt hétfőn jelezte, hogy nem tudja megrendezni az eseményt.
Egy-két hónap múlva zárulhatnak le azok a szakmai elemzések a Magyar Kézilabda Szövetségben, amelyeket a férfi válogatott Európa-bajnoki 15. helyezése nyomán indítottak – mondta Novák András. Az operatív igazgató elárulta, már a következő elnökségi ülésen döntenek arról, ki irányítja a nemzeti csapatot a vb-selejtezőkön.
Shrewsbury – Az angol Shropshire megye első osztályában szereplő amatőr The Bull from the Barne United focicsapata bejelentette, egy februári mérkőzésen csereként lép majd pályára az együttesben a spanyol Real Madrid és a brazil válogatott 48 éves legendája, Roberto Carlos.
Cotignola – Elhunyt az olasz Palermo focicsapatának legendás elnöke, Maurizio Zamparini. A nyolcvan esztendős korábbi klubvezetőt – aki 2002 és 2018 között volt az együttes első embere – decemberben hashártyagyulladással műtötték, majd hazaengedték, azonban az elmúlt napokban ismét kórházba került.
Párizs – A világ második legtöbbet kereső labdarúgója lehet a francia Kylian Mbappé. A Paris Saint-Germain 23 esztendős ásza elvágyódik a francia fővárosból, ahol a szezon végén lejár a szerződése, és úgy tűnik, a spanyol Real Madridnak sikerül is elcsábítania. Igaz, ehhez nem csak szép szavak, de iszonyatos fizetés is kell.
Barcelona – Jó hír a Barcelona szurkolóinak: a katalán fociklub az átigazolási időszak hajrájában megszerezte Pierre-Emerick Aubameyang játékjogát, a gaboni sztár az Arsenalt hagyja el a Barca kedvéért. A két klub egyelőre hivatalosan nem erősítette meg az üzletet, de gyakorlatilag mindenki kész tényként kezelte azt.
Bekeményítettek a Forma–1 vezetői, hogy elkerüljék a világjárvány okozta bizonytalanságot, úgy döntöttek, ezentúl csak beoltott személyek léphetnek be a paddockba.