Ott volt 1964-ben Innsbruckban, 1968-ban Grenoble-ban és 1972-ben Szapporóban. Három olimpián részt venni több, mint életre szóló élmény. Almássy Zsuzsának, a legendás műkorcsolyázónőnek mindez megadatott. S most szurkol az utódoknak a pekingi játékokon.
– Nem hibázhat ismét a Mol Fehérvár labdarúgócsapata, amely az NB I 20. fordulójában a kilencedik helyezett Budapest Honvéd vendége lesz, az újabb kudarc ugyanis a vezetőedző állásába kerülhet.
Még 2015-ben, George Russell visszautasította a Mercedes ajánlatát, és egy BMW-s szerződés kellett ahhoz, hogy a csillagos márka másodjára is ajánlatott tegyen neki. A brit az F3-as Európa-bajnokság előtt nem fogadta el Toto Wolff szponzorációs ajánlatát, hogy egy brit csapatnál, a Carlinnál versenyezhessen… de Volkswagen motorokkal. Később csak eg
Jászapáti Petra szereplése volt a nap magyar szempontból legörvendetesebb eseménye a téli olimpia csütörtöki versenynapján. Pozitívum, hogy mindhárom induló, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, és Krueger John-Henry továbbjutott 500 méteren a selejtezőkből. A váltó ellenben csak a B döntőben futhat február 16-án.
Andornaktálya – Megjárta a poklot, s most a csúcsra tör Szeles Bálint. A 23 éves atléta 2019 novemberében rutinszerű szűrővizsgálat során megtudta, hogy daganatos betegségben szenved. A gátfutó egyik veséjét két éve el is kellett távolítani, hetek alatt kilenc kilót fogyott, így az amúgy sem erős felépítésű sportoló lesoványodva és legyengülve kezd
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a tavalyi szezon előtt kopaszságával döbbentette meg rajongóit. Bár nem lett megerősítve, az akkori képek alapján a német versenyző hajbeültetésen eshetett át. A tegnapi Aston Martin bemutató során újra meglepte rajongóit, ezúttal szakállal, bozontos hajjal mutatkozott. A közönség persze teleszórta vélemény
A Lamborghini nagyon sokáig nem foglalkozott érdemben az autóversenyzéssel, mostanra viszont egyre inkább megveti a lábát a versenypályákon. A Daytona International Speedway tornyának második emeletén végigsétálva egyik pályára néző szoba a másik után következik. 20 perccel a 60. daytonai 24 órás kezdése előtt ezek gyakorlatilag mind tele voltak cé
A Forma-1-es autó festésén kívül az IndyCar és az Extrem E 2022-es színkombinációit is bemutatta a McLaren. A woking cégcsoport nagyszabású műsorral kívánta felvezetni az idei autósportos évét. Rendhagyó módon nemcsak az MCL36 “jelent meg”, hanem a vállalat másik három kategóriájának főszereplője is. Forma-1: A brit istálló tavaly jól kezdte az éve
Az addig az Andretti Autosport sztárversenyzőjének számító Alexander Rossi torkán már megakadt Colton Herta. Hogy boldogul majd vele Romain Grosjean? 2019-ben futott első teljes szezonja óta ível meredeken felfelé Colton Herta karrierje az IndyCarban. Persze apja, Bryan jól csengő vezetékneve révén az ember akár azt is hihetné, hogy Colton Herta ez
Hat számban avatnak bajnokot a téli olimpia szombati versenynapján. A leglátványosabbnak talán a síugrók döntője ígérkezik, a selejtezőben két norvég ugrott a legjobban. Amúgy is nagy napjuk lehet a norvégoknak.
Sébastien Loeb és Nasser Al-Attiyah mellett Carlos Sainz is marad az Extreme E mezőnyében, miután nem változtatta meg csapatának felállását. Közülük a katari lesz egyedül „újonc” idén, aki pont egy másik neves Dakar induló, Mattias Ekström helyét foglalta el az Abt Cupránál. Ami Sainzékat illeti, tavaly hatodikok lettek a bajnokságban, szezon közbe
Idén minden eddiginél nagyobb erőbedobással készül a McLaren elhódítani az IndyCar bajnoki címét Pato O’Ward, és Felix Rosenqvist vezérletével. Zak Brown nemcsak a Forma-1-et szeretné meghódítani a wokingi céggel, az amerikai sorozattal kapcsolatban is nagy ambíciói vannak. Tavaly megtették a következő lépést a teljes visszatérés felé: a McLaren me
A magyar válogatott felkészülési mérkőzésen március 24-én a szerbeket fogadja a Puskás Arénában, majd öt nappal később, 29-én Észak-Írország vendégeként lép pályára Belfastban.
Sebastian Vettel cáfolta azokat a szóbeszédeket, melyek szerint 2022 az utolsó szezonja lenne. A német a Ferraris évei végére eléggé labilissá vált, sokszor csak árnyéka volt korábbi önmagának, így tavaly az Aston Martinhoz szerződött, ahol tiszta lappal indulhatott. Az ügyletet tető alá hozó szakember, Otmar Szafnauer azonban már nem dolgozik a cs
Még átmenetileg sem tudott elmozdulni a labdarúgó OTP Bank Liga kiesőhelyéről az Újpest FC, mivel a huszadik forduló péntek esti nyitómeccsén házigazdaként csupán gól nélküli döntetlent játszott a bajnoki címért küzdő Kisvárdával.
Érdemes lesz idén figyelni a historic Eb-t, mert négy magyar párosnak is szurkolhatunk, méghozzá nem is akármilyen autókkal. Mekler László Lancia 037-essel, ifj Érdi Tibor Ford Sierrával, Magoss Péter Subaru Legacyval, míg Fehérvári Csaba Mitsubishi Galanttal vág neki a kontinens bajnokságnak. Igen izgalmasan alakul a covid után végre feltámadni l
A Multimatic karakteres alapítója, Larry Holt Daytonában volt a Ford Mustang GT3 bemutatóján, és itt válaszolt kérdésekre. A dailysportscar.com interjúja erősen szerkesztett, hiszen Larry Holt legendás, már már művészi szinten tud káromkodni. Korábban már készítettek Mustangot, miben lesz ez most más? “Igen, korábban két GT3-as Mustangot készítettü
Az FIA a tegnapi nap folyamán publikálta azon versenyek kezdési időpontjait, amik helyet kaptak a Forma-1 2022-es versenynaptárában. Az idei menetrendek mindenféleképpen másak lesznek az eddig megszokottakhoz képest, mert 2022-től a sajtónap eltörlése miatt négy napról háromra rövidülnek majd a hétvégék. Ezt a döntést annak érdekében hozták meg a s
Legalább két-három játékost figyel Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és stábja, a szakember szerint pedig Ádám Martin, a Paks csatára minden korábbinál közelebb áll ahhoz, hogy behívják a nemzeti csapatba.
1996 Forma-1-es világbajnoka, Damon Hill feltűnően sokat Twitterezett és Instagramozott az utóbbi időben, de erre jó oka van: koronavírusos lett. Az amúgy is fanyar brit humort építő Hill most ezért kifejezetten mókás dolgokat oszt meg az Insta-fiókja “eltűnős” részén, de most bevallotta ennek az okát, hogy hova tűnt, és miért ér rá ennyire: If you
A Hyundai Motorsport megerősítette, hogy Jean-Karl Vernay 2022-ben is az ügyfélversenyzői programjának tagja marad. Ugyanakkor a koreai gyártó még nem hozza nyilvánosságra, hogy a francia pilóta hol fog versenyezni. Vernay a 2021-es szezon előtt csatlakozott a Hyundai-hoz, és már a bemutatkozó szezonjában lenyűgöző teljesítményt nyújtott, hiszen az
Nasser Al-Attiyah vette át a vezetést a Katar Rally második napjának első köre után, miután jobb rajthelyének is köszönhetően jóval gyorsabb tudott lenni, mint Mads Østberg. Kris Meeke a tegnapi borulás után már harmadik. A Katar Rally első napja után Mads Østberg 12,2 másodperc előnnyel vezetett Nasser Al-Attiyah előtt, így a norvég versenyzőnek k
A NASCAR Cup Series jelenlegi és korábbi versenyzőinek egy csoportja megalakította a Drivers Advisory Council-t. A csoport küldetése a sportág előrevitele és a pozitív változások megteremtése. Ahogy a közlemény írja, a cél “a versenyzés fenntarthatósága, a motorsport biztonsági területeinek további javítása, a sportág növekedése és fejlesztése, val
Vasárnap este derül ki, hogy Kozuback Kamilla, Magyarország első hódeszkás olimpikonja indulhat-e a big air számban a pekingi téli olimpián, jelenleg tartaléklistás.
Ha mást nem is, de azt már tudjuk, hogy Lewis Hamilton ott lesz a Mercedes 2022-es versenyzőjének jövő pénteki bemutatóján. Miután a brit pilóta szinte Abu Dhabiban történtek leintésének a pillanatától kezdve szigorú rádiócsendet tartott, a múlt hétvégén végre megtörte a csendet, és bejelentkezett: “Visszatértem!” A Mercedes is gyorsan gondoskodott
Csapattársa és edzője szerint is a fiatal Nógrádi Bencén ment el az elődöntő. Ideális esetben helyette Burján Csaba lett volna a váltó tagja, de a karrierjét megtörte egy rossz mondat.
Az Egyesült Államok válogatottja 4-2-re legyőzte szombaton ősi riválisát, a kanadai csapatot a pekingi téli olimpia férfi jégkorongtornájának második fordulójában.
Alessandro Nannini a sikeresebb Forma-1-es pilóták közé tartozott a 80-as években. Egyetlen futamgyőzelmét azon az emlékezetes 1989-es Japán Nagydíjon szerezte meg egy Benetton volánja mögött, ahol Ayrton Senna és Alain Prost összeütközött egymással a bajnoki címért való csatározás közben. A brazil pilóta pedig hiába nyerte meg végül a versenyt, a
Chris Ingram és Ross Whittock, emlékezetes módon, a 2019-es Rally Hungary-n szerezték meg az Európa-bajnoki címét, és azóta is közösen dolgoztak a pályafutásuk építésén, most azonban külön utakra lépnek. Chris Ingram és Ross Whittock közel öt éve versenyeztek együtt, 2017 óta 29 versenyen indultak, az első évben az ERC3 és az ERC U27 junior, 2019-b
Matt Kaulig sokáig egy ház körül használható eszköz megalkotásáról volt híres, ma már azonban a NASCAR egyik leggyorsabban fejlődő csapatának tulajdonosa. A LeafFilter alapvetően egy szűrő, amely megakadályozza, hogy a levelek és a törmelék eltömítse az ereszcsatornákat. A cég éves forgalma mintegy 1 milliárd dollár. Matt Kaulig az Associated Press
Azáltal, hogy a magyar férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók nem mentek kimondottan jó időket a pekingi olimpia pénteki 500 méteres selejtezőjében, a vasárnapi negyeddöntőben rosszabb helyről startolnak majd, ám Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere szerint el kell hitetni a versenyzőivel, a 3-as vagy 4-es besorolás nem jelent automatikus kiesé
Jövőre nem csak új autók, hanem új technológia is érkezik a Formula E-vel a Gen3-éra kezdetén. A Jaguar főnöke, James Barclay szerint ez a versenyek képére is komoly kihatással lehet. Az elektromos sorozat kiállásai az egyik legikonikusabb eleme voltak az első négy év versenyeinek. Akkoriban az akkumulátorok kisebb teljesítménnyel rendelkeztek, és
Daniel Ricciardo nem aggódik amiatt, hogy a McLaren esetlegesen Lando Norris köré kezdi építeni a csapatát. A McLaren és Norris új kontraktusa értelmében a brit legalább a 2025-ös szezon végéig marad az istállónál. Ez már a második friss szerződés, amit a 22 éves versenyző kilenc hónapon belül kötött, a csapatfőnök, Andreas Seidl pedig a következet
A Katar Rally győzelmét végül Nasser Al-Attiyah nagy előnnyel szerezte meg, miután Mads Østberg és Abdulaziz Al-Kuwari is kiesett, míg Kris Meeke autójának felfüggesztése megsérült. A Katar Rally utolsó három szakasza komoly drámákat tartogatott, ami után Nasser Al Attiyah 4 és fél percnél is nagyobb előnnyel tudott nyerni, így továbbra is veretlen
Jelen esetben eléggé kétértelmű ez a közmondás, de nagyon is jellemző az IndyCar gyártók között folyó szélcsatorna harcokra. Az IndyCar-csapatok egy az egyben valós méretű autókat használnak a szélcsatornában – nem modelleket, mint az F1-ben, bár a Dallara is használt ilyeneket -, és annyi szakemberrel dolgoznak, amennyivel csak akarnak. Nincs semm
Lando Norris szerint az új szabályok nagy lehetőségekkel kecsegtetik a versenyzőket. A brit pilóta jól kezdte a tavalyi évet. A második futamon dobogóra állhatott, majd eredményét Monacoban is megismételte. A győzelemhez is közel került Oroszországban, ám az időjárás megtréfálta a 22 éves fiatalt. Ugyanakkor felemelt fejjel tekint előre, hiszen az
Washington – Igaz, a labdarúgás még mindig nincs olyan szinten az Egyesült Államokban, mint az ottani nemzeti sportágak (kosárlabda, baseball, jégkorong, amerikaifutball), de már elég jól meg lehet élni belőle. A hónap híre, hogy a híres kosárlabdázó, az egykori NBA-sztár, Dennis Rodman lánya, 19 éves Trinity Rodman lett az amerikai NWSL, a női foc