Minden tesztkilométer aranyat ér a még mindig újnak számító Rally1-es autókkal, azonban az M-Sport nem tervez tesztelni velük országos bajnoki futamokon. Az FIA korlátozza a WRC gyártók számára a tesztnapokat, ezért tavaly a Hyundai többször is kisebb, WRC-n kívüli versenyekkel bővítette ki a tesztnapokat. Az M-Sport viszont nem érzi úgy, hogy er
A három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig fölényes, 6-1-es győzelmet aratott vasárnap a sereghajtó, újonc Greuther Fürth vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.
Sebastian Vettel újabb politikai balhéba keveredett azzal, hogy a múlt heti bahreini tesztelésen egy speciális “No War” feliratú sisakot használt. A festést a világ országainak kicsi nemzeti zászlóit ábrázoló csík szegélyezte – köztük egy Észak-Ciprusét is. Észak-Ciprust pedig valójában csak Törökország ismeri el, a nemzetközi közösség többi része
Miután a végigjárta a Porsche létráját, a korábbi X-Men színész, Michael Fassbender megkapja a nagy lehetőséget és rajthoz állhat az idei Le Mans-i 24 óráson. Az ír színész korábban a Ferrari Challenge North Americában töltött el néhány szezont, mielőtt a Porschéval elindította a Road to Le Mans elnevezésű dokumentum sorozatot a saját versenyzői ka
Egész pontosan Csomós Mixi és Nagy Attila, akik a rally Európa-bajnokságon alaposan letették a névjegyüket. Szombaton a szétázott pályákon küzdöttek egy oda nem való gumival. Mixi már feladta volna, Attila a végsőkig kitartott. Vasárnap bíztak a csodában, Mixi elfordulta a harmadik kanyart és valami bekattant nála. Az eredmény hat top ötös gyorsasá
Ben Kennedy szerint már idén nyáron bejelenthetik a 2023-as Cup Series menetrendjét. A fontos kérdés pedig az: Visszatér-e a Coliseum? Kennedy – akit a múlt héten versenyfejlesztési és stratégiai vezető alelnökké léptettek elő – volt az ötletgazdája annak, hogy a NASCAR-t az LA Coliseumba vigyék a Busch Light Clash bemutató versenyre február elején
Angol, spanyol, olasz és török bajnoki mérkőzéseket adnak hétfőn a sportcsatornák. A magyar futball rajongóinak NB II-es mérkőzést és Marco Rossi kerethirdetését kínálják az élő közvetítések sorában.
A Ferrari pilótája, Charles Leclerc a 2022-es teszteket igen magasra helyezi eddigi karrierje eddigi előszezonjainak összevetésében. A 2022-es szabályváltoztatások hatályba lépésével bizony benne volt a pakliban, hogy kissé megváltozik a csapatok közötti erősorrend, akár az élmezőnyben is. Most, a szezonelőtti teszteket követően pedig az kezd kiraj
Az Alfa Romeo csapata vegyes érzésekkel várhatja a jövő héten esedékes szezonnyitó versenyt Bahreinben. Ugyan a hinwili kiscsapat autója Valtteri Bottas és Guanyu Zhou kezei alatt is gyorsnak bizonyult, azonban a megbízhatósággal akadtak problémák. Emiatt pedig a Mercedestől érkezett finn pilóta nagyon aggódik, hogy nem lesznek képesek célba érni a
A kétszeres bajnok és kétszeres Indy 500-győztes Al Unser Jr. szerint hamarosan már top 5-ös helyezéseket hozhat Jimmie Johnson. Változást hozott Jimmie Johnson számára 2022, ugyanis a városi és épített pályákra korlátozódó újoncszezon után idén már oválokon is indul. Sokak szerint egyébként jóval magabiztosabban teljesít már azokon a pályákon is,
Több mint 130 páros nevezett az Orfű Rallyra, mely a Rally2, Rally3 és Historic Rally Bajnokság szezonnyitója, valamint kiváló lehetőség a Rally1-es versenyzők számára, hogy a Salgó Rally előtt teszteljenek. Megjelent a szombati Orfű Rally nevezési listája, mely Rally2-es versenyzői megtaláljuk többek között a tavalyi bajnok Fogarasi Attila-Toloczk
Christian Horner megjegyezte, hogy míg Toto Wolff a monacói adóparadicsomból intézi a dolgait, addig ő a gyár közelében él, és ha teheti, bejár munkahelyére. Tavaly hágott a tetőfokára a két vezető konfliktusa. 2021-ben szinte kigyót-békát mondtak a egymásra, miközben azon voltak, hogy minden eszközzel hátráltassák a másik felet. Korábban úgy nyila
Günther Steiner elismeri, hogy sajnálja, hogy ki kellett taszajtania a Haas csapatból az orosz pilótát, Nikita Mazepint. Az Uralkali támogatta 23 éves versenyző, nem zárja ki a jogi lépéseket, amiért a 2022-es évre a csapat korábbi versenyzőjét, az azonnal lenyűgöző Kevin Magnussen hozták a helyére. A Haas csapatfőnöke elismeri, hogy az elmúlt hete
Eddigi leggyengébb eredményét hozta a hétvégén a 2022-es NASCAR Cup-szezonban Martin Truex Jr. A toyotás nagyon hamar elszállt. Martin Truex Jr. kifejezetten erősen kezdte a 2022-es NASCAR Cup-szezont. A Daytona 500-on ugyan nem tudott nyerni, de ő vitte az első és a második szakaszt is. Daytona után Fontanában is tizenharmadik lett, majd Las Vegas
Óscar Palomo vasárnap váltóhibával küzdött, ennek ellenére megtudta nyerni az ERC4-es kategóriát a Fafe Rallyn Andrea Mabellini és Paulo Soria előtt. A spanyol Óscar Palomo első Rally Európa-bajnoki futama volt az idei Fafe Rally, és bár a pénteki szuperspeciálon csak az ötödik időt érte el, szombat reggel már az első szakaszon az élre állt két
Az Alpine szakembere, Alain Permane úgy gondolja, megoldották a „delfinezés” problémáját, illetve Fernando Alonso is sokkal elégedettebbnek tűnt a szombati nap végére. Nehezen indult az Alpine számára az új éra első évadjának előszezonja. A barcelonai három nap után igen frusztráltak voltak, a tempó és a megbízhatóság is hiányzott, nem beszélve a d
Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a márciusi felkészülési mérkőzésekre készülő labdarúgó-válogatott keretébe az angol Barnsley játékosát, Callum Stylest.
2022 már harmadik év sorozatban, amikor az F1-es versenynaptáron változást eszközölnek. Ezúttal nem a koronavírus, hanem az orosz-ukrán konfliktus miatt töröltek versenyt. Az Orosz Nagydíj helyére máris megindultak a találgatások, melyik helyszín foglalhatja el a szabaddá vált időpontot. Az már kiderült, Monza és Szingapúr közé Malajzia már biztosa
Chase Briscoe-nak a daytonai harmadik hely után ezúttal már a győzelem is összejött. De nem csak ennyi volt a phoenixi NASCAR Cup-futam. A szezon negyedik NASCAR Cup Series-futamát Phoenixben Ryan Blaney kezdhette a pole-pozícióból. A penskés tulajdonképpen az egész versenyen jól tudta tartani magát az élmezőnyben, a második szakasz győzelme az övé
Pályafutása legjobb WSK eredményét érte el az OK Junior kategóriában Molnár Martin a Super Master Series negyedik, egyben utolsó futamán az olaszországi Sarnóban. Az elődöntő 6. és a döntő 12. helyezésével 24 pontot szerzett, a bajnokságban pedig 41 ponttal a 18. helyen végzett. Nem volt könnyű helyzetben, hiszen csapatával csak az előfutamokra tal
Édesanyja vezetéknevét is használni tervezi a jövőben a nyolcadik vb-címére hajtó Lewis Hamilton. Még nem tudja, mikor kerít sort erre. Az elmúlt tizenöt évben Lewis Hamilton néven szoktuk meg a mostanra hétszeres világbajnok angol versenyzőt. Ez a jövőben az érintett szándékai szerint meg fog változni, erről beszélt a 2022-es Dubai Expón. A jövőbe
Legnehezebb hétvégéjét teljesítette Krózser Menya az OK kategóriában a WSK Super Master Series negyedik futamán, Sarnóban. A váz, a gumik és a magyar versenyző stílusa valahogy sehogyan sem akartak azonos pályára állni. Menya tempója az első négy körben nagyon jó volt, ám onnantól kezdve nem tudott a mezőnnyel azonos módon gyorsulni. A Ward Racing
A józan ész győzött Tyler Reddick számára a NASCAR Cup Series vasárnapi, Phoenix-i versenyének utolsó három körében. Reddick már szinte karnyújtásnyira volt pályafutása első győzelmétől, miközben Chase Briscoe-val és Ross Chastainnel csatázott, de tudta, hogy ezért nem érdemes kamikaze mozdulatot bevetni. “Nagyon csábító, nem igaz?” – mondta Reddic
Martins Sesks magabiztosan nyerte az új ERC Open kategóriát a Fafe Rallyn, annak ellenére, hogy 2019-ben indult utoljára négykerék-meghajtású autóval a Rally Európa-bajnokságon. A 23 éves Martins Sesks már 2018-ban bizonyította gyorsaságát nemzetközi mezőnyben, amikor megnyerte az ERC3 és ERC Junior U27-es bajnokságot az Opel Motorsport Adam R2-es
Egy igen jó állapotúnak tűnő Chevrolet Impala hirdetése jelent meg a Craigslisten. A ritkaságról viszont túl sok mindent nem lehet tudni. Bár az Impala típusnév eredetileg 1958-ban, a Bel Air csúcsváltozataként született meg, ez az ikonikus modell valójában egy évvel később jött létre. Ekkor tette ugyanis a Chevrolet egy önálló szériává. 1959-ben d
A címvédő és listavezető Manchester City csak gól nélküli döntetlent ért el a Crystal Palace otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
Az Alfa Romeo néhány nappal a 2022-es szezon előtt jóváhagyta az autók súlyának további növelését. Az előszezoni tesztek kezdetén világossá vált, hogy a legtöbb csapat nehezen tudott olyan autót gyártani, amely megfelel az új, 795 kg-os minimális autó és versenyzője súlyhatárnak. Az utolsó pillanatban egy 5 kg-os emelésért lobbiztak, de végül a múl
Megérkezett a Drive to Survive negyedik évadjának utolsó elemzése, ahol is jobban kifejtük a véleményünket a sorozatról. Az első felvonásban a Forma-1 és a Netflix múltja került előtérbe, az első öt rész vizsgálata mellett. Most folytatódik a móka, ugyanis még vissza van az szezon második fele. Aki még nem olvasta az első felét az évadkritikának,
Sebastian Vettel azzal viccelődött, hogy egy városnéző busz vezetése jobban felkészítené őket a 2022-es autókra, mint a szimulátor. A versenyzők a két teszt során rengeteg kilométert pakoltak az új szabályok mentén megalkotott konstrukciókba. A regulák kialakítása alapján a sportág azt reméli, hogy könnyebb lesz követni a pályán a versenyzőknek egy
Romain Grosjean elutasította volna a Haas ajánlatát, ha az amerikai kicsapat felhívja őt Nikita Mazepin kirúgását követően, hogy versenyezzen náluk 2022-ben. A Gene Haas által alapított istálló nemrégiben szakított Nikita Mazepinnel és az Uralkalival is még a bahreini tesztek előtt az orosz-ukrán háború miatt. A távozó orosz pilóta helyére pedig a
Jari Huttunen azt mondja, Marcus Grönholm segítsége nélkül nem tudna versenyezni. A finn versenyző több év együttműködés után szakított 2021 végén a Hyundai Motorsporttal és az M-Sporthoz igazolt, ahol a WRC2-es csapatot erősítheti idén. Jari Huttunen 2020-ban a Hyundai támogatásával nyerte meg a WRC3-as világbajnokságot, majd a koreai gyártó csap