A szervezők teljes kártérítést ígértek a lefújt imolai F1-es nagydíjra jegyet váltó nézőknek. Eközben érkeznek az első hírek a pályán történt károkról.
A világ egyik legszebb és legizgalmasabb versenypályáján Michl Olivér motiváltan várja a következő versenyhétvégét az új ACCR Formula 4 bajnokságban a másik hazai pályáján a Red Bull Ringen. A Hungaroringen kezdődött és Ausztriában, Spielbergben folytatódik a nemzetközi versenyszezon a Gender Racing Team számára a Rundstreckentrophy auf dem Red Bul
A WRC Promóter az FIA-val közösen költségplafon bevezetésén gondolkodik, amivel olcsóbbá tennék a Rally1-es kategóriát. Ezzel azonban nem minden gyártó ért egyet.
Rafael Nadal a mallorcai akadémiáján hivatalos sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy a sérülése továbbra is fennál és a felépülése nem halad olyan ütemben, ahogy tervezte, így 2004 után először nem indul a francia nyílt-teniszbajnokságon, a Roland Garroson, melyet karrierje során 14 alkalommal nyert meg.
Hiába szerzett már két aranyat az idényben az Olympiakosszal Vámos Márton, az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok vízlabdázó szerint a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjén múlik, milyen lesz a szezon.
A rangidős újságíró bizonyos szempontból örül, hogy itt nem lesz verseny idén. A Forma-1 lefújta a hétvégi versenyt a természeti katasztrófa sújtotta olaszországi Emilia Romagna régióban. Imolában idén szinte biztosan elmarad a futam, mert bár a 2023-as törlés nem hivatalos, aligha találnak neki helyet a naptárban. A Racingnews365.com-nál dolgozó r
A Lengyel Rallyval második murvás és harmadik idei versenyéhez érkezik a nyolc futamos ERC szezon. Összegyűjtöttünk néhány információt a május 19-21. között megrendezendő murvás versenyről.
Az Indy 500 első hivatalos napján elmosta az eső, így egy kicsit később kezdődött meg az idei program, a címvédő csapatot azonban ez kicsit sem zavarta.
A Manchester City a Real Madrid ellen hazai pályán elért négygólos sikerével bejutott a Bajnokok Ligája 2022/23-as szezonjának döntőjébe. Az angol együttes 129 éves történelmének legnagyobb sikerére készül, ezzel együtt pedig egy 15 éves projektet koronázna meg. De mi is történt a madridiak ellen, hogyan kerekedett ennyire rekordbajnok ellenfele fö
A Telekom Veszprém a múlt heti 29–29-es hazai döntetlent követően csütörtökön 31–27-es vereséget szenvedett a meccsen végig vezető Kielce vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, a bakonyi csapat így lemarad a kölni négyes döntőről.
Golomán György 16 ponttal járult hozzá a házigazda Lietkabelis 101-99-es győzelméhez – és továbbjutásához – a Juventus ellen a litván férfi kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjének csütörtöki, harmadik mérkőzésén.