2023. május 26-27. között Franciaországban Toul városa mellett, a Mosel-folyón rendezték meg a XV. Veterán, a V. Masters és a XXIV. Mozgáskorlátozott Világbajnokság. A magyar nemzeti válogatottak mindhárom szakágban világbajnoki címet szereztek. A hazaérkezés után azonban egy segítő csapattag meghalt.
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen sikeréről és Fernando Alonso esélyeiről értekeztek a Monacói Nagydíj kapcsán. Ugyan jó tempót produkált az Aston Martin a hercegség utcáin, ám a holland versenyzőt és a Red Bullt ezúttal sem sikerült maguk mögé utasítani. Napsütésben és esőben sem talált legyőzőre a holland kétszeres világbajnok, így továb
Jari-Matti Latvala bízik benne, hogy a Toyotának lesz esélye a győzelemre Szardínián is, ahol tavaly az egyik legrosszabb versenye volt a japán gyártónak.
A McLaren kedden bejelentette, hogy a mérnöki és tervezési iroda vezetője a következő év elejétől Rob Marshall lesz. A wokingi istállónál nagytakarítás zajlott az utóbbi hónapokban, James Key-t David Sanchez váltotta az egyik vezető tisztségben, tanácsadóként visszatért Gil de Ferran, új csapatfőnöknek pedig Andrea Stella érkezett Andreas Seidl hel