Visszatér a magyar férfi vízilabda-válogatottba Varga Dénes. Varga Zsolt szövetségi kapitány kijelölte a március 8-án kezdődő zágrábi világkupa-selejtezőre készülő bő keretét, amelyben mintegy fél év után először kapott helyet az olimpiai bajnok. A kapitányt kérdeztük.
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint a Forma-1-ben már nincs olyan, hogy középmezőny, hanem csak az első három, és a többiek. Tavaly a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes volt a mezőny legelején, jóval bárki más előtt, és az ő pilótáikon kívül csak Lando Norris tudott dobogóra állni, a McLaren színeiben. A mostani évad
Paul Pogba a torinói derbi 67. percében beállt a Juventusba a 21 éves Enzo Barrenechea helyére. Egy csere híre nagyon ritkán járja be címekkel a világsajtót, de most a „nagyon ritkán” van. Úgy tűnik, véget ért a még mindig csak 29 éves francia világbajnok kálváriája.
Günther Steiner szerint barátja, Mattia Binotto visszatérhet a Forma-1-be, még ha nem rég a Ferrari istállóját erősítette. A két olasz közeli barátságban van, ahogy az Netflix előző F1-es évadában is látható volt, amint az olasz borvidékek környékén töltötték el együtt az idejüket. Amikor Binotto esetleges visszatéréséréől kérdezték Steinert, elmon
Egyre látványosabban érinti a hóhiány a versenysportot is. Maguk a síelők is változásokat követelnek, de egy tanulmány szerint pont olyan cégek vannak a téli sportokban, amelyek kibocsátásaikkal elősegítik a klímaváltozást.
A Telekom Veszprém és az OTP Bank-Pick Szeged egymással játszik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, amelynek a tétje a negyeddöntőbe jutás lesz.
A félidőben még 5 góllal vezettek a veszprémi kézilabdázók Párizsban, aztán a PSG beküldte a jobbik sorát és a végén 37-35-re nyert. Az első félidőban a magyar csapat már 9 góllal is vezetett, 18-9-re.
Tavaly még két Porsche küzdött a GT-autók győzelméért Daytonában, idén azonban eltűntek a mezőnyben. Elmondásul szerint a BoP ennek az oka, de érdemes elismerni, azóta több gyártó is frissített a GT3-as autóin, így lehet, hogy az új típusok teljesítménye is változtathatott az erősorrenden.
A Telekom Veszprém és az OTP Bank-Pick Szeged egymással játszik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, amelynek a tétje a negyeddöntőbe jutás lesz.
A hibrid erőforrások az első tervekkel szemben nem idén, hanem csak jövőre érkeznek, ettől függetlenül lesz változás a hajtásláncban. A legjobban érezhető módosítások az időmérő lebonyolításában jelentkeznek. Az erőforrásokat érintő nagy újítás az, hogy 100%-ban megújuló forrásból származik az üzemanyag, és ennek működésével a tesztelés során nagyo
A Red Bull szerint az RB19 már csak azért is egy fajta előrelépés az RB18-hoz képest, mert az idei autó volánja mögött Max Verstappen és Sergio Pérez is jól érzi magát egyelőre. A Milton Keynes-i istálló tavalyi autója, az RB18 rendkívül domináns volt, azonban hiába nyert meg 17 versenyt is a 22-ből, csak és kizárólag
Mindannyian tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy a Ferrari Forma-1-es pilótái nagy népszerűségnek örvendenek. Ezt a tényt pedig az is bizonyítja, hogy Charles Leclerc tegnapelőtt átlépte a 10 millió követőt az Instagram oldalán . A Ferrari monacói pilótája egy külön posztban köszönte meg a követőinek angolul, olaszul, illetve franciául is azt, h
A kaliforniai versenyen a rossz időjárás egyik következménye és a pálya régi alapjai teremtettek nehéz körülményeket. Az egyik pilóta beszélt ennek hátteréről. Az Auto Club pályának ez volt a hattyúdala a jelenlegi formájában, ugyanis átalakítják és egy rövidebb ovállá alakítják, így a következő évben biztosan nem lesz része a NASCAR versenynaptárá