2023. március 2. csütörtök

márc. 2
10:15
Alonso vezérletével akár a harmadik erő is lehet az Aston Martin (Racing)
Az idei bahreini teszt egyik legnagyobb pozitívuma az Aston Martin volt. A Zöldek a Red Bulltól érkezett Dan Fallows segítségével egy rendkívül ütőképes autót építettek, ami akár a Mercedeseket megelőzve a harmadik erő is lehet az év első versenyein. Ugyan a silverstone-i istálló öröme Lance Stroll kerékpár balesete miatt nem lehet teljes mértékben
márc. 2
10:27
Daniel Elena visszavonul (Racing)
A rallysport történelmének legsikeresebb navigátora, Daniel Elena bejelentette, hogy befejezi versenyzői karrierjét.
márc. 2
10:39
Eldőlt, hogy ott lehet-e a szezonnyitón a balesetet szenvedett F1-es pilóta (Racing)
Az Aston Martin bejelentette, hogy Lance Stroll ott lesz a Bahreini Nagydíjon, miután kellően felépült sérüléséből.
márc. 2
10:45
Váratlan bejelentés: eldőlt, ki lesz Alonso csapattársa a Bahreini Nagydíjon (Racing)
A kétszeres világbajnok bizonyára örül ennek a hírnek.
márc. 2
12:15
Ezért fontos a ma esti El Clásico (Infostart)
Még csak március második napját írjuk, de már 2023 második El Clásicóját játsszák este a Bernabéuban. S tavasszal lesz még kettő: március 19-én a bajnokságban, s április 5-én a Király-kupában. A ma esti találkozó „felértékelődött” a Barcelona Európa-liga-kiesése után.
márc. 2
12:15
Leclerc: Nem a Red Bull lesz az első számú ellenfelünk (Racing)
Charles Leclerc tisztában van azzal, hogy ha a Ferrari nem szeretné megismételni a 2022-es szezon átélt kudarcot, akkor számos dolgon kell változtatnia. A monacói pilóta azzal is tisztában, hogy ha még sikerrel is járnak e téren, még akkor is nehéz lesz legyőzni a bajnoki címvédő Red Bullt. Ha a bahreini teszt eredményeit végigböngésszük, akkor azt
márc. 2
12:27
Gyulay Zsolt: csak a kormány felhatalmazása kell, hogy 2032-ig itthon rendezhessünk F1-et (Infostart)
A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy tudja, ezzel „minden rendben lesz”. A pálya felújításához már előkészítették a munkálatokat, napokon belül láthatók lesznek a változások.
márc. 2
12:27
Lappi: Minél idősebb vagy, annál jobban örülsz az új dolgoknak (Racing)
Esapekka Lappi bevallotta, hogy amíg korábban nem izgatták a versenyek útvonalai, addig manapság már kíváncsian várja az újdonságokat.
márc. 2
12:45
Tőlük fél legjobban az IndyCar címvédője (Racing)
Négy pilótát is megnevezett a tavaly diadalmaskodó Will Power, a Team Penske és az IndyCar immáron kétszeres bajnoka.
márc. 2
13:03
Itt a válasz a Forma-1-es szezonnyitó egyik legégetőbb kérdésére (Infostart)
Kiderül, mit tud Lance Stroll műtött csuklóval.
márc. 2
14:15
Hamiltonnak vannak aggályai, ezért nem hosszabbított még a Mercedesszel (Racing)
Lewis Hamiltonnak az idei szezon végén le fog járni a szerződése a Mercedes Forma-1-es csapatánál. A hétszeres világbajnok brit klasszis korábbi csapattársa, Jenson Button szerint pedig Hamilton azért nem kötelezi el még magát, mert még mindig bizonytalan a W14 kvalitásai kapcsán. A 103-szoros futamgyőztesnek a tavalyi szezonban soha nem látott mél
márc. 2
15:51
Forma–1: 2023 (is) arról fog szólni, mi történik a Red Bull mögött (Infostart)
A címvédő Red Bull és Max Verstappen a pénteken kezdődő új Forma–1-es szezon fő esélyese, ezt támasztotta alá a tesztidény is – jelezte Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője az InfoRádióban.
márc. 2
16:15
Nascar/IndyCar: Bekerült a Telekom kínálatába a Match4 sporttelevízió (USAracing)
Bekerült a Telekom kínálatába a Match4 sporttelevízió, valamint a februárban indított Max4 szórakoztató csatorna is. A Telekom Tv és Iptv megfelelő csomagokkal rendelkező...
márc. 2
16:15
Nascar/IndyCar: Bekerült a Telekom kínálatába a Match4 sporttelevízió (Racing)
Bekerült a Telekom kínálatába a Match4 sporttelevízió, valamint a februárban indított Max4 szórakoztató csatorna is. A Telekom Tv és Iptv megfelelő csomagokkal rendelkező...
márc. 2
16:51
IndyCar 2023: Minden, amit tudni kell a hétvégi szezonnyitóról (USAracing)
Ezen a hétvégén, a floridai St. Petersburg utcáin elrajtol az Ntt IndyCar Series 2023-as szezonja,...
márc. 2
16:51
IndyCar 2023: Minden, amit tudni kell a hétvégi szezonnyitóról (Racing)
Ezen a hétvégén, a floridai St. Petersburg utcáin elrajtol az Ntt IndyCar Series 2023-as szezonja,...
márc. 2
17:15
Előléptették Valter Attilát (Infostart)
A Jumbo-Visma egyik kapitánya lesz a Strade Bianche elnevezésű egynapos toszkánai országúti kerékpáros versenyen. Tavaly itt negyedik lett a magyar bringás.
márc. 2
20:39
Nascar: Botrányt kavart Jézus-kampány szponzorálja Ty Gibbst hat futamon át (USAracing)
A Joe Gibbs Racing bejelentette, hogy kiterjesztette tavaly megkezdett partnerségét a ‘He Gets Us’-szal, aminek...
márc. 2
20:39
Nascar: Botrányt kavart Jézus-kampány szponzorálja Ty Gibbst hat futamon át (Racing)
A Joe Gibbs Racing bejelentette, hogy kiterjesztette tavaly megkezdett partnerségét a ‘He Gets Us’-szal, aminek...
márc. 2
21:27
Előnyt szerzett Madridban a Barcelona a Real ellen (Infostart)
A spanyol Király-kupa elődöntőjében, a párharc első mérkőzésén találkozik egymással a Real Madrid és a Barcelona. A visszavágót majd április 5-én rendezik a Camp Nouban.
márc. 2
21:45
"Korábban volt egy kis mélypontom" - Márton Anita döntőbe jutott (Infostart)
Márton Anita a hatodik legjobb eredménnyel bejutott a súlylökés döntőjébe az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, melyen Böhm Lilla egyéni csúcsot futva 19. lett 3000 méteren.
márc. 2
22:39
A milliárdok nem segítenek a fehérvári focin, a kiesés már reális veszély (Telex)
2018-ban a Fehérvár még a Fradi előtt járt, azóta viszont fényévnyi távolságra került tőle. A pénz és a háttér megvan, októberben viszont egy képesítés nélküli vezetőedzőre szavaztak – Huszti Szabolcs mutatói pedig pokoli gyengék.

2023. március 3. péntek

márc. 3
0:15
Örülhetnek Felcsúton, megvan a továbbjutás (Infostart)
Utolsóként a Puskás Akadémia jutott elődöntőbe a labdarúgó MOL Magyar Kupában, miután 3-1-re győzött a Debreceni VSC vendégeként a nyolc között.
márc. 3
0:15
Nucita nagyon elégedett az MRF gumikkal (Racing)
Andrea Nucita idén egy Hyundai i20 N Rally2-vel áll rajthoz az ERC-ben, mely az MRF gumijaival lesz felszerelve. Az olasz versenyző szerint az indiai guminak murván nincs ellenfele.
márc. 3
0:19
22 éve ezen a napon történt Michael Schumacher egyik leglátványosabb bukása (Racing)
A háromszoros világbajnok az eset után úgy vélte, kívülről sokkal borzasztóbbnak tűnt az esés, mint amilyen belülről volt.
márc. 3
0:23
Hideg Ádám a Vezúv tövében versenyez (Racing)
Pár nappal az Európa-bajnokság tesztje után újra éles körülmények között mérkőzhet meg Hideg Ádám, a WSK Super Master Series harmadik futamán, a Nápoly közeli Sarnóban. Az időjárás egyelőre kiszámíthatatlannak tűnik, de pont ez az erőssége a HUMDA Academy 15 éves versenyzőjének. Két észak-olaszországi helyszín után ezúttal délen, Nápoly és a Vezúv
márc. 3
0:27
Loeb nyert és növelte előnyét a vb-n (Racing)
Sebastien Loeb két napja még a poklot járta meg, de érdemes volt kitartania.
márc. 3
0:31
Mi várható a Forma-1 igazi darálójában? (Racing)
A Bahreini Nagydíjjal hamarosan indul az idei Forma-1-es szezon, ennek apropóján bemutatjuk az élcsapatok mögötti régiót.
márc. 3
0:35
Brutális versenyt hozott az 1994-es Veszprém Rally (Racing)
Alaposan próbára tette az 1994-es Veszprém Rally a mezőnyt, hiszen a Magyar Rally Bajnokság harmadik futamán 88 rajthoz állóból csupán 29 páros látta meg a célt.
márc. 3
0:39
Ecclestone megdöbbentő vallomása: Hamilton nem lehetne hétszeres világbajnok (Racing)
Bernie Ecclestone elárulta, elég hamar tudomást szerzett a „crashgate” néven elhíresült esetről, és ha betartja a szabályokat, Lewis Hamilton aligha lett volna bajnok abban az évben.
márc. 3
4:51
Nascar: Női gamerek kapják a főszerepet Hailie Deegan vegasi autóján (USAracing)
Vadonatúj partnerrel vág neki a Nascar Truck Series magyar idő szerint szombat hajnali, Las Vegas...
márc. 3
4:51
Nascar: Női gamerek kapják a főszerepet Hailie Deegan vegasi autóján (Racing)
Vadonatúj partnerrel vág neki a Nascar Truck Series magyar idő szerint szombat hajnali, Las Vegas...
márc. 3
5:27
Hamilton és Russell a top 6-ba kerülésért küzdhet, Alonso a Ferrarit szorongathatja Bahreinben (Racing)
Már nem sokat kell várni rá, hogy kiderüljön, a pilóták helyzetértékelése megfelel-e a valóságnak.
márc. 3
5:45
Tomy Brady is szponzorálja az aranyszínű Porschét (Racing)
Londonban bemutatta az FIA hosszútávú világbajnokságában induló JOTA istálló az új festését, amelyen az NFL történetének egyik (vagy a) legjobb játékosának ruházati cége, a BRADY is szerepel támogatóként. Külön kollekciót is készítettek a WEC-ben való részvétel kapcsán. „Régóta kedvelem az autóversenyzést, és a cégem számára hihetetlenül izgalmas l
márc. 3
6:15
A Red Bullt másolja a Mercedes a legújabb megoldásával (Racing)
A turbóhibrid éra kezdete óta a Mercedes hosszú évekig dominált a Forma-1-ben. A brackley-i istálló mindig is gyorsabb volt az egyenesekben a rivális csapatokhoz képest, de ez a trend megváltozott az új szabályok érkezésével. Az ezüstnyilak tavalyi autója, a W13 rendkívül sokat szenvedett a leszorítóerő hiánya, valamint a pattogás jelensége miatt i
márc. 3
6:27
Neuville: A hibrid erő Mexikóban lesz a leghatékonyabb (Racing)
Thierry Neuville szerint a nagy magasság miatt kiemelten fontos lesz a hibrid erő a Mexikó Rallyn, ahol a motorok veszítenek erejükből.
márc. 3
7:21
"Rezsicsökkentett" Magyar Kupa-elődöntők jönnek (Infostart)
A futballcsapatokat szerencsésen úgy sorsolták össze, hogy a lehető legkevesebbet kell utazniuk.
márc. 3
7:33
Pérez már most keménykedni kezdett Verstappennel? (Racing)
A mexikói pilóta üzent a kétszeres világbajnoknak, majd elmondta, az idei kulcsfontosságú év lesz a pályafutásában.
márc. 3
7:45
Hónapokat vártak erre a napra az F1 szerelmesei (Infostart)
A száguldó cirkuszon kívül jön még Fradi-meccs, de lehet, hogy ugyanekkor jobban érdekel valakit Szoboszlai Dominikék dortmundi látogatása.
márc. 3
7:45
Hiába az országváltás, a Liu testvéreket nem nevezte Kína a világbajnokságra (SzMo)
Egyelőre várat magára a kínai bemutatkozás.
márc. 3
8:15
Verstappent dicséri a legendás futballcsapat edzője (Racing)
Max Verstappen az utóbbi időben rengeteg elismerést kapott a jó teljesítményei miatt. A Red Bull holland kiválósága már két világbajnoki címnél és 35 győzelemnél jár a Forma-1-ben, és a sikerei honfitársa, Erik ten Hag figyelmét sem kerülték el. A Manchester United menedzsere – aki nemrégiben nyerte meg az angol Ligakupát a Newcastle United ellen –
márc. 3
8:21
Eltiltottak két szerelőt a korábbi bajnok csapatából (Racing)
A NASCAR az idei évtől máshogy bünteti, ha egy autóról leválik egy kerék a bokszutcai műveleteknél elkövetett hibákból kifolyólag, de a szerelőkre nézve enyhébbek a következmények. Tavaly az volt a gyakorlat, hogy ilyen esetben automatikusan négy futamra eltiltják a hibáért felelős szerelőket, ezen módosítottak 2023-ra: attól függően, hogy a bokszu
márc. 3
8:27
Abu Dhabi Desert Challenge 4. szakasz összefoglaló (Racing)
Az Abu Dhabi Desert Challenge negyedik, Madinat Zayed-Liwa City közötti szakaszának videós összefoglalója.
márc. 3
9:27
Elcsalták Massa vb-címét, Hamiltonnak hatszoros világbajnoknak kellene lennie (Racing)
Bernie Ecclestone utólag már nem söpörné a szőnyeg alá azt az esetet, aminek a gyors kivizsgálása megfosztotta volna a 2008-as vb-címtől Hamiltont.
márc. 3
9:39
Baj van, hiába hagyták el Magyarországot a Liu fivérek (Infostart)
Nem nevezték a jövő heti dél-koreai rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokságra a Liu testvéreket. Adminisztrációs probléma lehet a háttérben.
márc. 3
10:09
Ön visszafogadná magyar színekbe a Liu testvéreket? Szavazzon! (Blikk)
Igencsak kellemetlen meglepetés érte a Liu testvéreket: Kína nem nevezte őket a közelgő gyorskorcsolya-világbajnokságra.
márc. 3
10:15
Leclerc-nek van egy jó és egy rossz híre a Ferrari-szurkolók számára (Racing)
A Ferrari új reményekkel és célokkal vág majd neki a 2023-as Forma-1-es szezonnak. Charles Leclerc reméli, hogy idén is képes lesz harcba szállni a futamgyőzelmekért még annak ellenére is, hogy tisztában van a Red Bull erősségeivel. A Vörösök jól szerepeltek a bahreini teszten, és ugyan az első számú riválisuk formája is meggyőző volt, a csapatfőnö
márc. 3
10:51
Fóti Péter mindenkit megnyugtat, meggondolta magát (Racing)
Fóti Péter a tavalyi Rally3-as bajnokságban után elgondolkozott az autója eladásán, ám a 2023-as évben is minden marad változatlan.
márc. 3
11:39
Élesben is beveti forradalmi újítását a McLaren (Racing)
Már tavaly tesztelték, de az idén futamon is debütál.
márc. 3
12:15
Nem elég a sok bosszúság, Alonsónak komoly sérülést is okozott előző autója (Racing)
Fernando Alonso elárulta, a tavalyi Ausztrál Nagydíj időmérőjén történt balesetének következtében mindkét kezén csonttörést szenvedett, amit még hónapokkal később is érzett. A spanyol pilóta örül csapattársa, Lance Stroll visszatérésének, és elmondta, igyekeztek megfelelően kommunikálni egymással. A Bahreini Nagydíj hétvégéje előtt az volt a legnag

Keresés