A Magyar Telekom Nyrt. a koronavírus járványhelyzet miatt nem tartja meg az április 8-ra tervezett közgyűlését – közölte a cég. Azt írták, hogy mivel a közgyűlés a tervezett dátummal elmarad, ez szükségszerűen hatással lesz a 2019. üzleti év utáni osztalék kifizetésének, az igazgatóság által indított részvény-visszavásárlási program megvalósításána
Közveszéllyel fenyegetés miatt indítottak eljárást az ellen a 23 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban terjesztett rémhíreket Nógrád megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Nágel Tamás elmondta: a pusztaberki férfi kedden egy internetes üzenőfelületen olyan, minden alapot nélkülöző állítá
A Youtube és a Netflix is segíti az otthonról dolgozók és tanulók munkáját azzal, hogy csökkentik szolgáltatásuk minőségét. A koronavírus miatt hatályba lépő intézkedések Európa szerte sokakat arra kényszerítenek, hogy otthonról dolgozzanak vagy tanuljanak. Mellettük még vannak olyanok is, akiknek a vírusveszély miatt nem lehet vagy kell munkába já
Lassulhat az internet a koronavírussal kapcsolatos intézkedések miatt – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI). Mint írják az új koronavírus terjedésének megakadályozása és a munkatársak védelme érdekében egyre több munkáltató dönt az otthoni munkavégzés elrendelése mellett, amely a becslések szerint jelentős internetes forgalom
Ma ünnepi hatodik születésnapját a Gearbest, ennek alkalmából egy csomó terméket kínálnak akciós áron, a telefonoktól kezdve az okos porszívón át, az elektromos kerékpárokig. A legegyszerűbb ha a főoldalon kezdünk nézelődni, itt több kategóriát is találunk, a népszerűbb termékek és a hozzájuk tartozó kuponok ide vannak kitéve, de van több aloldal i
A The Register riportja szerint egy nagyszabású felhős átállásban csak a tárolás díjával számoltak, és később jutott eszükbe, hogy az adatforgalom sem lesz ingyen az AWS felhőjében.
Sejthető volt, hogy az USA szankciói miatt kevesebb Huawei mobil fog fogyni, de talán arra senki sem számított, hogy ilyen rossz helyzetbe kerül a legnagyobb kínai gyártó. Persze azt fontos leszögezni, hogy ez a felállás egyelőre csak februárra vonatkozik, de nem lenne meglepő ha hosszútávon sem változna a kialakult rangsor. A Strategy Analytics le
A Samsung és az interaktív hangoskönyvekkel foglalkozó BOOKR Kids együttműködésének köszönhetően március 20-tól egy hónapon keresztül több mint 400 mese válik letölthetővé a koronavírus miatt otthon lévő családok számára tanuláshoz és szórakozáshoz, Android és iOS készülékekre egyaránt. Az iskolák távoktatásra való átállásával a magyar családoknak
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a www.shopolo.hu weboldalon, valamint a Facebook és Instagram posztokban az ’ANTISEPTIC’, illetve ’ANTIVIRUS’ elnevezésű terméket népszerűsítő vállalkozással szemben. A GVH észlelte, hogy a szlovén Mi sport, trgovina in storitve d.o.o. eljárás alá vont vállalkozás a fenti termék népszerűsítése sorá
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet nemzetközi partnereivel együttműködve folyamatosan figyelemmel kíséri a globális kibertérben zajló, új koronavírussal összefüggő online támadásokat és fenyegetési trendeket. A Nemzeti Kibervédelmi Intézet a közleményében azt írta: a megelőző intézkedések kiemelten fontosak. Mint kifejtet
Újabb tananyagok segítik a digitális oktatást: a Virtuális Erőmű Program (VEP) ingyenesen elérhetővé teszi az Oktatási Hivatal (OH) által is jóváhagyott alsós, felsős és középiskolai korosztálynak szóló tananyagait, oktatási segédanyagait. A közlemény szerint a Korosztályokon keresztül a klímavédelemért című iskolai program keretében már most több
Még csak a Samsung és a Xiaomi mobilokban találkozhatunk 108 megapixeles kamerával de hamarosan ennél nagyobb felbontású modul érkezhet ami szintén e két vállalat együttes munkájának lesz eredménye. Sokan már a 48 megapixeles kamerákat is túlzásának tartották. Majd körülbelül egy évvel ezelőtt Judd Heape a Qualcomm termékmenedzsere arról beszélt, h
Újabb különleges kiadású telefont mutatott be a Samsung, mutatjuk miben különbözik egy alap készülékektől a Galaxy S20/S20+/S20 Ultra Iron Man Edition. Már nem mondható újdonságnak, hogy a Samsung egyet telefonjait korlátozott példányszámú különleges kiadásban is kiadja. Legutóbb a tavaly decembertől elérhető Galaxy Note10+ Star Wars Special Editio
Rendben zajlik az átállás a digitális munkarendre a szakképzésben is – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Hangsúlyozták, hogy az ITM fenntartása alatt álló szakképzési intézményekben gyors ütemben zajlik az átállás a tantermen kívüli, digitális oktatási rendre. A tanulók és az oktatók kiértesítése időben megtörtént, a tanügyi
Jelentősen megnőtt a NetPincérhez csatlakozó éttermek száma, akoronavírus-járvány miatt hozott intézkedések: a vendéglátóhelyekre vonatkozó nyitvatartási korlátozások, a vendégszám csökkenése száma miatt az elmúlt egy hétben mintegy ötszáz új étterem kereste fel csatlakozási szándékkal a vállalatot – közölte az online megrendelés alapján ételkiszál
Az Európai Bizottság és az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC) közös nyilatkozatot adott ki ma a Covid-19 világjárvány okozta megnövekedett hálózati csatlakozási igények kezeléséről, kérve a szolgáltatókat, hogy szorosan működjenek együtt a nemzeti szabályozó hatóságokkal. A két testület elkötelezetten támogatja a magánsze
A magyarok az európai átlagnál háromszor könnyebben beletörődnek a weben rendelt áruk hibáiba. Ha minőségi probléma merül fel online vásárlás során, akkor Európában a vásárlók 89 százaléka legalább egyszer megpróbál kompenzációt, pénzvisszafizetést kérni és csupán hat százalékuk hagyja annyiban a dolgot. Ehhez képest Magyarországon közel háromszor
A március 30-án debütáló Honor 30S valószínűleg sokak kedvence lesz. Mivel egy középkategóriás 5G-s készülékről van szó, nem kell egy fél vagyont ott hagyni érte és most az is kiderült, hogy a benne lévő Kirin 820 is brutál erős lesz. A múlt héten lehetett először hallani a Honor 30S-ről, azóta sem tudunk túl sokat a
Az Ecommerce Hungary a kormány felé javaslatokat, a vásálók felé pedig további ajánlásokat fogalmazott meg a kiskereskedelem zavartalan működésének érdekében.
A rendkívüli helyzetre tekintettel a Huawei különleges szolgáltatásokat kínál felhasználói számára. Június 15-ig meghosszabbítják minden olyan Huawei készülék garanciáját – beleértve az okostelefonokat, PC-ket, tableteket, hordozható kiegészítőket és routereket – melyek eredeti jótállása 2020. március 15 után járt volna le. A vállalat emellett az i
Pár nap alatt gyorsan bővült azoknak az internetes cégeknek a köre, amelyek a telekommunikációs hálózatok tehermentesítése érdekében önkorlátozó lépéseket jelentettek be. A Disney például még nagy európai nyitánya előtt vesz vissza.
Aki követi a tech híreket tudja, hogy a Samsung csúcsmobiljai két féle hardverrel szoktak megjelenni. Nálunk Európában Exynos lapkával jönnek a készülékek, de a többi kontinensen a Qualcomm megoldásait szokták használni a dél-koreaiak. Nem igazán tudja senki sem ez miért van így, és miért mi kapjuk a sok esetben gyengébb Exynos-os telefonokat. Nyil
Az internet biztonságos és tudatos használatához nyújt útmutatást a digitális gyermekvédelmi honlap, ahol ajánlások, tananyagok, a tudatosítást segítő kisfilmek és egyéb szakirodalom érhető el – közölte a Digitális Jólét Program (DJP). A közlemény szerint a digitalisgyermekvedelem.hu honlapon elérhető 32 részletes óraterv a pedagógusoknak nyújt érd
Gyorsan és gördülékenyen zajlik az átállás a digitális munkarendre az új koronavírus-járvány idején – nyilatkoztsa az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az egyik, korábban szebb napokat megélt napilapnak. A interjúban Schanda Tamás azt mondta, hogy a tárca felmérte a szakképző iskolák ellátottságát digitál
Egy online eseményen leplezték le a Redmi Note 9S-t, ami valójában a Redmi Note 9 Pro nemzetközi piacra szánt változata. Sajnos jóval drágábban kerül forgalomba a mobil mint Kínában, de a konkurencia hasonló tudású készülékeihez képest még így is olcsónak mondható. A megjelenést követő hetekben egyébként sem érdemes rögtön lecsapni rá, hiszen rövid
Öt napot adott hétfőn Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a távközlési minisztériumnak egy olyan rendszer kialakítására, amely lehetővé teszi a koronavírus-fertőzött személyek nyomon követését. A mobilszolgáltatók geolokációs adataira épülő új rendszer felhasználóit értesítik majd, ha fertőzött személlyel léptek kontaktusba és emiatt karanténba
A Honor bejelentette, hogy megkezdődött a Magic UI 3.0 (EMUI 10.01) frissítés kiadása a Honor 20, a Honor 20 Pro, a Honor View 20 és a Honor 9X készülékekre. Az Android 10 alapú szoftver frissítése különböző eszközökön nyújt egységes felhasználói élményt. Az új kezelőfelület használat közben finomabb visszajelzést ad a felhasználói utasításokra, íg
A cég a koronavírus miatt nem tudja tartani első negyedéves bevételi terveit, ám a járvánnyal kapcsolatos érdeklődés pozitív hatással van a felhasználói számra.
Az LG mobilos szekciója évek óta veszteséges, ezért arra kényszerültek, hogy teljesen átalakítsák ezt a divíziót. Tavaly szakítottak az elmúlt évek alatt megszokott forgatókönyvvel és a V széria, valamint a G sorozat egy időben debütált. Úgy tűnik ez a stratégia nem jött be, idén mással próbálkoznak. Az LG V60 ThinQ-t február végén mutatták be, de
A világ egyik legjelentősebb bérgyártója közölte, a vártnál hamarabb sikerült elég dolgozót toboroznia Kínában ahhoz, hogy a "szezonális keresletet" kielégíthessék.
Kínai egyetemi kutatók alig egy hónap alatt fejlesztették ki a gépet, amely a fokozott fertőzésveszélynek kitett egészségügyi dolgozók helyett végezhet fizikai kontaktust igénylő vizsgálatokat.
A Codecool Programozóiskola a digitális oktatásra átálláskor felmerülő technikai nehézségek áthidalásához kínál ingyenes segítséget elsősorban tanárok és szülői csoportok számára. Az iskola diákjai és mentorai online elérhetőek, és gyakorlati segítséget nyújtanak olyan kérdésekben, mint például programok telepítése, testre szabása; tanulási célú cs
Fennakadások vannak a nemzetközi postai küldeményforgalomban, egyes országokban szünetel a küldeményfeladás – közölte a Magyar Posta. A közleményben kiemelték, világszerte lelassult a postai küldeményforgalom a koronavírus-járvány miatt, több országban korlátozásokat vezetettek be a légi és közúti közlekedésben, emiatt a postai küldemények eljuttat
A Telenor a HiperSuli csapatának szaktudásával próbál kapaszkodót adni szülőknek és pedagógusoknak a digitális oktatáshoz, miután oktatóik jó ideje alkalmaznak digitális eszközöket a normál tanmenetben is. Külön javaslatcsomagot állítottak össze praktikus tanácsokkal a tanároknak/intézményeknek, illetve a szülőknek. Emellett csokorba gyűjtöttek táv
Sokan már decemberre várták a Redmi K30 Pro-t, de akkor csak a középkategóriába szánt Redmi K30 és K30 5G érkezett. Most végre befutottak a Redmi csúcsmobiljai, amiknek baráti árcédula és felsőkategóriás hardver a legfőbb jellemezői. Ezúttal is két variánst kaptunk, de most nem az 5G-vel játszott a gyártó, hanem a hátlapon lévő kamerákkal. A standa
Az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta Juhász Miklós jogászt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét. A képviselők 134 igen szavazattal, 22 nem ellenében és egy tartózkodás mellett döntöttek az új alkotmánybíró személyéről szóló titkos szavazáson. Juhász április 15-étől tölti be a posztot. Juhász hétfői igazságügyi bizottsági meghallgatásán
A Summit nevű szuperszámítógép hét olyan hatóanyagot talált, melyek valószínűsíthetően képesek gátolni a vírust fertőzésében. De ezt még kísérletekkel is kell bizonyítani.
Holnap érkezik a Huawei P40 és P40 Pro, illetve számítunk egy harmadik modellre is, ami állítólag a P40 Premium vagy a P40 Pro Plus nevet kapja. Ezzel kapcsolatban meglehetősen nagy a titkolózás, de a két olcsóbb variánsról már mindent tudunk. A slashleaks közzétette a két készülék teljes specifikációs listáját és a várható európai árakkal kapcsola
A közösségi óriásnak úgy kell kezelnie a felfokozott forgalmat, hogy közben több tízezer munkavállalóját volt kénytelen otthon tartani. Viszont hirdetésből kevesebb lett a koronavírus miatt.
És mindez egyáltalán nem illegális. Szinte minden androidos app használja az Installed Application Methods API-t, ami lekérdezi az eszközre telepített alkalmazások listáját.
A múlt héten bemutatott Galaxy A41 készüléket most egy újabb mobil követte. A Samsung lerántotta a leplet a valamivel szerényebb Galaxy A31-ről, aminek kamerás képességeit nézve azért annyira nem kell szégyenkeznie. A Samsung Galaxy A31 egy 6,4 hüvelykes Full HD+ felbontású Super AMOLED kijelzővel debütált. A megjelenítő 20: 9-es képarányt, kijelző
Mobilfizetéssel elérhető szolgáltatásokkal a felhasználók virológiai kitettség mérséklésével tudnak Budapesten és Tatabányán közlekedési mobiljegyet vásárolni, országosan egységesen közterületen parkolni és autópályamatricát vásárolni. A magyarországi készpénzkímélő szolgáltatások fejlesztésében és bevezetésében élenjáró Nemzeti Mobilfizetési Zrt.
Ötezerről tizenötezer forintra emelkedik a PIN-kód nélkül is engedélyezett, érintéses fizetési kártyás vásárlások összeghatára április 15-től, ezzel becslések szerint a vásárlások csaknem kilencven százalékánál a vevőnek nem kell megérintenie a POS-terminált – közölte a Pénzügyminisztérium (PM). A jogszabály módosítása rövid felkészülési időt ad a