A digitális átalakulás természetes evolúciós folyamatnak számít a vállalatok körében. A Micro Focus szakértői szerint négy területre érdemes koncentrálni, hogy a digitális átállás minimális kockázattal járjon. A digitalizálásnak köszönhetően a gépek ma már képesek ellátni olyan feladatokat, amelyekről korábban emberek gondoskodtak. Napjainkban egyr
A Sony idén öt díjat kapott a fogyasztói technológiákra szakosodott Európai Kép és Hang Szövetségtől (EISA). Az egyik az Alpha 7R IV, egy haladó szintű full-frame fényképezőgép. Az Alpha 7R IV fényképezőgép az első full-frame, tükör nélküli eszköz, melyben 61 millió pixelesi felbontás biztosít elképesztő látványt. Az eszköz az iparág legjobb autófó
Az Adobe-nak sikerült úgy frissítenie az iPhone-okhoz és iPadekhez fejlesztett Lightroom képfeldolgozó alkalmazását, hogy az a telepítését követően egyeseknél kitörölte a fotóikat az telefonokról. Az Adobe megerősítette, hogy jóvátehetetlen hibát követtek el, a Lightroom valóban törölte a készülékekről a fotókat. Tovább rontotta helyzetet az, hogy
A rendelkezésre álló adatok alapján két férfi 2020. július 28-án 14 óra 55 perc körül Budapesten egy VI. kerületi bevásárlóközpont egyik üzletéből két laptopot lopott el. Az egyik férfi elszalad, társát azonban a biztonsági őröknek sikerült feltartóztatniuk. A 36 éves budapesti férfit a rendőrök a helyszínen elfogták és a kerületi rendőrkapitánys
Egy új technológia lehetővé tenné, hogy a természetes zsírszövetek mintájára valósítsák meg a robotok elosztott energiatárolását, ami több előnnyel járna a méretükhöz és tömegükhöz képest is túl nagy akkucsomagokkal szemben.
Mind a TikTok fejlesztője, mind a WeChat támogatói jogi beadványokkal igyekeznek elérni, hogy ne lépjen életbe a jelen állás szerint novemberben élesedő elnöki tiltó rendelet.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/24/1459/
Elgondolkodtál, hogy karriert válts, de nem tudod, milyen lehetőségeid vannak az it-szakmában? Szeretnél programozóvá válni, de nem vagy benne biztos, hogy melyik területet válaszd? Szeretnél egy olyan képzést találni, amivel valóban piacképes programozói tudásra tehetsz szert és utána könnyedén el is tudsz helyezkedni a szakmában? A PROGmasters pr
A Sony idén öt díjat kapott a fogyasztói technológiákra szakosodott Európai Kép és Hang Szövetségtől (EISA). A Sony Vlog Kamera ZV-1 is elismerésben részesült. Az innovatív kompakt kamerát elsődlegesen az influenszer, tartalomgyártó és vlogger közösség számára fejlesztették ki, akik így a kimagasló minőségű 4K-s videófelvétel és az S-Log gammavezér
Tesztjelleggel drónokkal figyelik az osztrák-magyar és az osztrák-szlovén határszakaszt augusztus végétől. A projekt célja az illegális bevándorlás, az embercsempészet kiszűrése és megakadályozása – számol be az orf.at nyomán a Cyberpress.hu. Az említett határszakaszokon újszerűnek számító drónok általi kontroll során, az általik közvetített felvét
Újra elérhető a jelentősebb hazai és határon túli közgyűjteményekben az Arcanum Digitális Tudástár (ADT) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásának köszönhetően – közölte a szervezet. “A Nemzeti Kulturális Alap kiemelten fontosnak tartja a magyar kulturális örökség digitalizálását és minél szélesebb körű elérhetőségének biztosítását. Ez a törekv
Egy rendkívül veszélyes biztonsági hibára derült fény a Google Drive szolgáltatásban, amely lehetővé teheti, hogy rosszindulatú felhasználók egy teljesen legitim fájl “mögé” tetszőleges, akár káros kódot tartalmazó fájlt rejtsenek — figyelmeztet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetet (NBSZ NKI). A probléma a “Verziók kezelé
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/08/25/1469/
Az EU személyes adatok védelmét célzó szabálycsomagja immár több éve érvényben van, ám úgy tűnik, sok helyen ennyi idő sem volt elég a megfelelő működés biztosítására.
Sikeres volt az egészségügyi felhő költöztetése – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A közlemény szerint az augusztusi hosszú hétvégén volt a hazai egészségügy legnagyobb szabású infrastruktúraköltöztetése: az egészségügyi felhőben az elmúlt három évben összegyűlt több mint 140 millió dokumentum és az Elektronikus Egészségügyi Szol
Több mint 8,3 millió Freepik és Flaticon felhasználó e-mail címéhez és hashelt jelszavához szereztek hozzáférést ismeretlen elkövetők. (A Freepik a világ egyik legnagyobb online grafikai gyűjteménye.) A cég elmondása szerint a 8,3 millió felhasználó közül 4,5 millió felhasználónak kizárólag az e-mail címét szerezték meg, ugyanis ők a Google, a Face
A magyarországi kábeltévés szolgáltatók közvetlen betáplálás (kódolás) esetén is csak úgy sugározhassák a filmeket, ha megfizetik a jogdíjat az előadóművészeknek is – javasolja az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) küldöttgyűlése. A küldöttgyűlés határozatban kéri az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsa Magyarország támogatásával
A Microsoft a kereső felhasználásából nyert információból próbál egyre részletesebb képet festeni a társadalomra nehezedő szociális és gazdasági nyomásról.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/08/26/1479/
A nagyjából egymilliárd dollárral megtámogatott kormányzati program célja, hogy biztosítsa az ország technológiai fölényét a mesterséges intelligencia és a kvantum-számítástechnika területén folyó kutatásokban.
A Sony idén öt díjat kapott a fogyasztói technológiákra szakosodott Európai Kép és Hang Szövetségtől (EISA). A Sony szuper telefotó zoom objektíve, a kifejező nevű FE 200-600 mm F5.6-6.3 G OSS is elismerésben részesült. Ez a szupertelefotó-zoomobjektív kifejezetten azok számára kedvező, akik szeretik megörökíteni a vadvilágot, a természetet vagy a
Az LG OLED tévéi sorozatban kilencedik éve érdemeltek ki a a világ legnagyobb, fogyasztói elektronikával foglalkozó magazinjait tömörítő szervezet, az EISA elismerést. Az LG Gallery televízióját a házimozi kijelző és videó (Home Theatre Display & Video) kategóriában 2020-2021 legjobb prémium OLED tévéjének válsztották, amivel az LG OLED tévéi már k
Csaknem ezer, 1850 előtt nyomtatott térképet tett digitálisan szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Földabrosz néven induló digitális tartalomszolgáltatása. A https://foldabrosz.oszk.hu holnapon elérhető, folyamatosan bővülő adatbázis jelenleg csaknem ezer, 1850 előtt nyomtatott magyar és külföldi térképet tartalmaz, melyek
Levéltári iratok, köztük hang- és képanyagok hozzáférését teszi lehetővé diákok, pedagógusok és felsőoktatási oktatók számára az Oktatólapok elnevezésű applikáció. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese elmondta: azt szeretnék bemutatni, hogy milyen sokszínű a levéltári feladatellátás, valamint azt, hogy egy világ
Több tucat új állomás bekapcsolásával már 23 településen érhető el a Magyar Telekom ötödik generációs (5G) mobilszolgáltatása – közölte a társaság. Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott, büszkék arra, hogy már több mint 2,2 millió ponton – vagyis a magyarországi otthonok és vállalkozások negyven százaléka szá
Hogyan bírták a rendszerek élesben a stressztesztet? Megerősítette-e a vállalatokon belül az informatikát a járványhelyzet? Létezik-e válságálló IT? Mások mellett ezekre a kérdésekre is válaszokat kerestünk a Bitport tizenegyedik CIO Hungary konferenciáján.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/08/27/1489/
Hogyan bírták a rendszerek élesben a stressztesztet? Megerősítette-e a vállalatokon belül az informatikát a járványhelyzet? Létezik-e válságálló IT? Beszámolónk második része a Bitport tizenegyedik CIO Hungary konferenciájáról.
A Sony idén öt díjat kapott a fogyasztói technológiákra szakosodott Európai Kép és Hang Szövetségtől (EISA). A Sony nagylátószögű objektíve, a FE 20mm F1.8 G is elismerésre méltónak bizonyult. A könnyű és kompakt Sony FE 20 milliméteres F1.8 G-s objektívje tűéles fényképek rögzítését teszi lehetővé. Optikai kialakítása továbbfejlesztett aszférikus
Több mint félmillió magyar állampolgár az egészségi állapota vagy fogyatékossága miatt segítségre szorul mindennapi önálló életvitelében. Ők az államtól nem kapnak megfelelő támogatást, ezért szeretteiknek kell gondoskodni róluk. Ma Magyarországon ez a probléma legalább minden tizedik embert érinti. ’Szabad napot minden családnak’ kampányunk a közv
A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) átadta az Év Informatikai Vezetője díjat. Idén két jelölt emelkedett ki a jelöltjel közül, de csak egy lehet mindenek felett. Az Év Informatikai Vezetője díjat a biztosság javaslatára a VISZ elnöksége 2020-ban Johancsik Tibor Andrásnak, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesének ítélte oda. Johancsik a Budapes
Szeptember 1-jével közös megegyezéssel távozik a T-Systems Magyarország Zrt. és a Magyar Telekom felsővezetéséből Kaszás Zoltán, feladatait átmenetileg Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója veszi át. Kaszás a vállalat Informatikai megoldások divíziójának vezetése után 2017 januárjától megbízott-, 2017 júniusától pedig kinevezett vezérigazg
Hogyan bírták a rendszerek élesben a stressztesztet? Megerősítette-e a vállalatokon belül az informatikát a járványhelyzet? Létezik-e válságálló IT? Beszámolónk a Bitport tizenegyedik CIO Hungary konferenciájának második napjáról.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/08/28/1499/
A Sony idén öt díjat kapott a fogyasztói technológiákra szakosodott Európai Kép és Hang Szövetségtől (EISA). A Sony ötödik díját a multimédiás okostelefonja, a rejtélyes nevű Xperia 1 II kapta. A Sony Xperia 1 II egy multimédiás szuperkütyü, kifejezetten a fotósok, videósok, operatőrök, film- és zeneőrültek, valamint játékosokra tervezve. Triplakam
Erdős Sándor Digitális Kórházi Angyalként kezdi meg a munkáját a Vodafone Alapítvány Főállású Angyalaként, A Vodafone Magyarország Alapítvány a korábbiaktól eltérően, a 2020/2021-es évre nem pályáztatással, hanem célzott kiválasztás és direkt megkeresés útján választotta ki a Főállású Angyal program új angyalait. A program keretében Erdős havi brut
A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) vezetősége és a felkért szakértők javaslatára különdíjban részesült a Szegedi Tudományegyetem informatikai és szolgáltatási igazgatója, Fekete Csaba. Tevékenyének értékelésekor az elnökség külön kiemelte: ritka, hogy informatikai vezető egyszerre képes kiérdemelni a felső vezetés, a kollégái, üzleti partner
A 4iG 20,2 milliárd forint konszolidált értékesítési árbevételt ért el az idei első félévben, 39 százalékkal többet az egy évvel korábbinál; a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye 1,36 milliárd forintra nőtt, 34,8 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak eredményét – közölte az informatikai vállalat. A csoport konszolidált adó
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/08/29/1509/
Az LG OLED tévéi sorozatban kilencedik éve érdemeltek ki a a világ legnagyobb, fogyasztói elektronikával foglalkozó magazinjait tömörítő szervezet, az EISA elismerést. Az LG 75NANO99 típusú nanocellás tévéje az EISA 8K TV 2020-2021 címet érdemelte ki, mégpedig valós 8K felbontása és pontos színvisszaadása miatt. Az LG NanoCell képernyőtechnológiája
Váczi Dorka Digitális Oktatási Angyalként folytatja megkezdett munkáját. A Vodafone Magyarország Alapítvány a korábbiaktól eltérően, a 2020/2021-es évre nem pályáztatással, hanem célzott kiválasztás és direkt megkeresés útján választotta ki a Főállású Angyal program új angyalait. A program keretében Váczi Dorka havi bruttó 400 ezer forintos fizetés
A 2016-ban létrehozott Braun Péter-díj, a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ), egyik legmeghatározóbb elnökének emlékét őrző díj, melyet minden évben egy kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó, 35 évnél fiatalabb informatikai vezetőnek ítéli oda a szövetség. Idén a fiatal informatikai vezetők munkáját elismerő Barun Péter-díjat B