Sam Neill szerint Robin Williams (galériánkban) 1999-ben "vigasztalhatatlanul magányos és mélyen depressziós" volt, annak ellenére, hogy karrierje csúcsán volt, és éppen a Good Will Huntingért kapott Oscar-díj után.
Ha igazi exkluzív és ritka moziélményre vágysz, akkor bizony a Cinema Niche-t neked találták ki! Ez egy olyan vetítéssorozat, amely révén itthoni mozikban korábban be nem mutatott, kortárs filmeket lehet megnézni nagyvásznon, magyar felirattal. A következő ilyen film a katalán Albert Serra tavaly bemutatott díjnyertes politikai thrillere, a Pacific
Ha Ralph Fiennes nem szerepelt volna a filmben, biztos nem nézem meg. De sajnos már az első 5 percben megcsap az a bizonyos Netflix-stílus, ami rányomja a filmre teljesen a bélyeget. A karakterek és a színészek számomra túl gyengék voltak, némelyikük túl irritáló – mint például a Tylert játszó Nicholas Hoult. Anya Taylor-Joy pedig egyszerűen jellem
Hat hét – Vajon elég egy életre szóló döntéshez? Szakonyi Noémi érzékeny és mélyreható drámája a nyílt örökbefogadás témáját dolgozza fel egy nehéz anyagi körülmények között élő tinédzser lány szívszorító történetén keresztül. Már a mozikban.
A Sikoly-széria immáron hatrészesre duzzadt. A legégetőbb kérdés talán az, hogy szükség volt erre? A rövid válaszom egy csalódással igencsak magas mértékben túlfűtött nem. A helyzet viszont az, hogy már a tavalyi darabra sem volt feltétlen szükség, de bevallom, nekem az mégis baromira tetszett. Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett ügyesen idézték
Magyar is örülhetett, amikor az Avatar – A víz útja idén megkapta a legjobb vizuális effektusok Oscar-díját. Keresztes Dániellel beszélgettünk, aki már egy évtizede dolgozik a trükkszakma egyik legjelentősebb műhelyében, az új-zélandi Wetánál.
Ha az állatvilágban való kannibalizmusról beszélünk, a többségnek az fekete özvegy vagy az imádkozó sáska jut eszébe, hiszen ezek híresek arról, hogy a nőstények párzás után felfalják a hímeket. De vannak náluk jóval nagyobb állatok is, amelyek hajlamosak a kannibalizmusra. Ahogy erre a Disney+-on elérhető dokumentumfilm is rámutat.
A magyar filmművészet gazdag múltra tekint vissza, számos olyan filmmel, amely világszerte lenyűgözte a közönséget. Íme minden idők 10 legjobb magyar filmje.
Pénteken a Pokémon Company International hivatalosan is bemutatta az év végén érkező új animációs sorozatot, amely a Pokémon Horizons címmel jelenik meg, ráadásul előzetes is érkezett hozzá.
Keanu Reeves évek óta pályafutása új virágkorát éli, tulajdonképpen most van csak igazán a csúcson. A népszerű színész nem sokat pihen, folyamatosan újabb projektekbe kezd, köztük újdonságokkal és már befutott franchise-ok folytatásaival egyaránt. Mi pedig abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy számos nagyszerű filmje elérhető a nagyobb stream
A Netflix bejelentette, hogy megújították a Penn Badgley főszereplésével készült thriller-sorozatot. Jön a Te 5. szezonja, annak azonban nem fognak örülni a rajongók, hogy ezzel vége a szériának.
Miközben a kritikusok továbbra is alig győzik űberelni egymást a dicsérő kritikákkal – egyébként alighanem joggal –, a Dungeons and Dragons: Betyárbecsület című akciófantasy újabb nagy lökést kapott.
A következő héten is izgalmas premierekre számíthatunk a Netflixtől. Akció, horror, humor, dráma és krimi is fűszerezi majd a kínálatot, olyan sztárokkal kiegészítve, mint Jennifer Aniston, Adam Sandler és Rob Lowe. Mindenki megtalálhatja a saját ízlésének leginkább megfelelő tartalmakat. A premierek egy kattintással elérhetőek lesznek weboldalunkr
Szombaton a Harry Potter sztárjának képviselője megerősítette, hogy Daniel Radcliffe és régi szerelme, Erin Darke (galériánkban) első közös gyermeküket várják.
Bevallom őszintén, én azért első blikkre hatalmas bűnös élvezetnek hittem ezt a Giulio De Santi által rendezett produkciót, mely ígérete szerint („first ego shooter splatter movie ever”) egyaránt megidézi a nyolcvanas-kilencvenes években tomboló, kisebb költségvetésből gazdálkodó (gumi) gore-hangulatot, valamint a modern FPS akciójátékok egyedüláll
A Scott Beck–Bryan Woods páros a Hang nélkül- filmek forgatókönyveinek megírása után rendezésre adta a fejét. Adott volt egy jó alapötlet – egy távoli bolygóról érkező űrhajós egy ismeretlen bolygóra zuhan, melyről kiderül, hogy a 65 millió évvel ezelőtti Föld –, ezenkívül megnyerték filmjükhöz Adam Drivert, mint főszereplőt, és Sam Raimit, mint pr
Valahogy nem kedvelem a csajt. Mármint Mia Goth-ot. Nem tudom, miért. Talán a mimikája vagy az egész lénye nem szimpatikus, de itt elismerem a színészi teljesítményét. A Pearl egy igazi, hamisítatlan prequel, ami nagyot durrant, és betalált. Az X, ami a tavalyi év egyik legjobb horrorja volt, nagyon vagány előzményfilmet kapott. Ti West műve mind a
Képzeljünk el egy olyan világot, ahol rosszindulatú előítéletektől és prűd képmutatástól mentesen élhetik meg a fiatalok az ébredő szexualitásukat, majd annak következményeit egy támogató mozaikcsalád szerető gondoskodásában vállalják. Ez már első olvasatra is túlzottan idealizált helyzetnek tűnik, és talán az is. Szerencsére ez a film nem (csak) e
Időben szólt Nicolas Cage: már a Renfield forgatásának kezdetén elárulta, hogy Drakula megformálásához a nagy színészelődök, Lugosi Béla és Christopher Lee legendás alakításait vette alapul.
Ahogy azt már megszokhattátok, a hét utolsó napján készítünk egy kisebb válogatást, hogy milyen premiereket is várhatunk a hazánkban elérhető streamingszolgáltatók jóvoltából. Most sem okoznak csalódást, hiszen a Netflix, HBO Max, Disney+, Apple TV+, Prime Video és a Telekom TV GO izgalmas tartalmakkal szórakoztatnak majd minket az elkövetkező napo
A 75 éves Broadway-zeneszerző, Andrew Lloyd Webber (Evita) szombaton jelentette be, hogy fia, Nicholas 43 éves korában meghalt a rákkal vívott harc után.
Miután bukta a pert a kanadai cég, hatalmas kártérítést kellett fizetnie, mert nagyon sok vásárlója volt, akik mit sem tudtak arról, hogy a kis eszközük adatokat továbbít a cégnek.
FRISSÍTVE: Itthon is nagyot ment a John Wick: 4. felvonás, melyre csak a hétvégén több, mint 57 ezren voltak kíváncsiak, ami a számok nyelvén 121 millió forintos bevételt jelent, azt pedig talán már mondani sem kell, hogy Reeves filmje ezzel minden kihívóját maga mögé utasította, köztük a Shazam 2 - Az istenek haragját is, mely 16,8 millió forintot
Tóth Endre és a forgatókönyvíró Crane Wilbur párosának nem a legsikeresebb filmje. Sajnálatos módon a régi horrorfilmek sokszor okoznak hatalmas csalódást, ám ezek a csalódások többnyire nem (csak) az idő számlájára róhatók fel, ugyanis a 20. század derekán szinte egyidőben születtek meg olyan klasszikus mesterművek, mint az Ördöngösök vagy a Psych
Az amerikai Animal című filmet minden bizonnyal csak azok fogják értékelni, akik csupán szökőévenként egyszer néznek valamilyen horrort. Ez az a film, ami semmi, de tényleg semmi meglepőt vagy újat nem tud felmutatni a zsáner rajongói számára. Nem azt mondom, hogy az alkotás kirívóan rossz vagy „gagyi” lenne, egyszerűen csak már minden szeletét lát
Jonathan Majors (A Hangya és a Darázs: Kvantumánia, Creed III) védőügyvédje is megszólalt, miután a színészt a hétvégén letartóztatták bántalmazás, fojtogatás és zaklatás vádjával.