A videojátékok és a filmek hagyományosan nehezen találják a közös hangot. Többnyire ha film alapján játékot készítenek, az a gyenge közepes színvonalat is alig éri el. De az sem szokott sokkal jobb lenni, ha egy játékból készítenek mozit. Erre is rengeteg példát találunk. Szerencsére mostanában azért akad néhány ellenpélda is, hiszen az Uncharted,
Az elmúlt években gyakran kutakodtam olyan alkotások után, melyek nem teljes mértékben sablonosak, vagy ha azok is, akkor azt használják már zseniálisan. A lényeg, hogy főleg olyan darabokat kerestem, melyek adnak egy olyan érzést belém, hogy ,,ezt most tényleg érdemes volt megtekintenem". Tény, ami tény, nem sok ilyennel találkoztam. Ez a tavalyi,
Az 1923 révén került képbe, sajnálom, h nem tudtam róla, mert akkor időrendben néztem volna meg ezzel kezdve. Ettől függetlenül mit sem von le az értékéből. Tanakodtam magamban, h melyik a jobb, de döntetlent ítélek, mert ez is zseniális. Előre bocsájtom engem megvett kilóra a több generáción átívelő Dutton család története. Jelen történet sokkal d
Bár a 2019-ben mozikba került Shazam! meglehetősen jól teljesített a kasszáknál, a múlt héten debütált folytatásról már sajnos nem lehet ugyanazt elmondani.
Jean-François Richet eddig olyan filmeket rendezett, mint John Carpenter A 13-as rendőrőrs ostroma című klasszikusának azonos címmel ellátott, de nem túl remek remake-jét, két egész frappáns Halálos közellenség-mozit, meg még egy pár egyáltalán nem vállalhatatlan B-filmet. Öröm az ürömben, hogy Richet ezúttal sem hazudtolta meg magát, ami ebben a
Jackie Chan tavaly decemberben beszélt arról a Vörös-tenger Nemzetközi Filmfesztiválon, hogy elkészül a Csúcsformában negyedik része, és bár az utóbbi időben eléggé csendes a projekt háza tája, most egy újabb biztató hírt kaptunk róla.
Néhány napja debütált az Amazon Prime kínálatában a Rajzás című thrillersorozat, amely eddig egész jó kritikákat kapott mind a kritikusoktól, mind a nézőktől. A sorozat teljes első évada elérhető a streaming szolgáltatónál, de már a legelső epizód nagy visszhangot váltott ki.
Már nem először fordul elő, hogy egy távol-keleti sorozat uralja a legnagyobb streaming szolgáltató nézettségi toplistáját. Most is ez a helyzet, ugyanis egy új koreai sorozat, a Dicsőség brutális számokat produkálva tört az élre. Ebből az apropóból nézzük meg, hogy miként alakultak a múlt héten a Netflix nézettségi toplistái. Alább az angol nyelvű
Akinek nagyon éles szeme van és teljesen sötét, vidéki égbolt alatt tud észlelni, akár szabad szemmel is megpillanthatja a vakítóan fényes Vénusz melletti nagyon halvány Uránuszt.
Van egy generáció, a mai 40-esek, akiknek a gyerekkorában volt egy megkerülhetetlen sorozat. Lehetett imádni és lehetett utálni, de mindenki ismerte. Ez volt a Mighty Morphin Alien Rangers, avagy a Power Rangers. Az öt tinédzser sztorija, akik földönkívüli harcosokká tudnak változni és ha kell, hatalmas robotot is irányítani tudnak, világszerte gye
Jennifer Lopez saját elmondása szerint nem csak azért edz minden nap, hogy “jól mutasson” a vörös szőnyegen, hanem azért is, hogy jól érezze magát a bőrében, mindez pedig teljesen tükröződik a róla készült legfrissebb fotókon, amelyeket a fenti galériánkban meg is tekinthettek.
Újabb brutális valós eseményeket feldolgozó doku-sorozat érkezett a Netflixre. A legnagyobb streaming szolgáltató régóta készít előszeretettel hasonló témájú műsorokat, amelyek iránt mindig nagy a nézői érdeklődés. Valószínűleg így lesz a most debütáló A wacói ostrom: Amerikai apokalipszis esetében is.
A fiatal lány, Wendy Darling fél elhagyni gyermekkori otthonát, majd találkozik Pán Péterrel, a fiúval, aki nem hajlandó felnőni. (Pán Péter és Wendy) Testvéreivel, Csingilinggel – az apró tündérrel – és Péterrel eljut Sohaország varázslatos világába. Ott találkozik egy gonosz kalózkapitánnyal, Hook kapitánnyal, és belevág az izgalmas kalandba, ame
Eleinte azt hittem, hogy egy dokumentumfilmet látok, annyira hitelesnek tűnt Caleb Landry Jones (Nitram, fordítva Martin, Martin Bryant alakító színész) játéka, mely egy szellemi fogyatékos fiúról szól. Zseniális, egyszerűen zseniális. Nem hittem volna, hogy egy színész ennyire át tudja érezni és ennyire át tudja adni a nézők számára egy elmebetegs
A filmgyártás haldoklik. A film haldoklik. A horror haldoklik. A slasher (is) haldoklik. De persze van remény, ha olyan filmeket találok, mint a Welp. Na jó, a Welp (avagy angolul Cub) névre hallgató belga film azért korántsem egy teljesen tökéletes alkotás, de a slasher/gore filmek fantáziátlan, befásult, majdhogynem egy kaptafa világában azért üd
Kokainmedve. Már a cím is egy nagy őrültség, ennek következményeképp vártam is egy nagy őrültséget, de csak egy gyenge bohózatot kaptam. Kár! A történetet nem is ismertetném, hiszen gondolom, mindenki hallott róla valamilyen formában. Sokkal érdekesebb tény az, hogy az azóta már megboldogult Ray Liottának ez az utolsó filmje. Liottának ennél azért
Betyárbecsületesen elkészített fantasy, amit az ment meg, hogy ritka az ilyesmi mostanság, mint a fehér bagolymedve.Egy vígjátékokkal bizonyított rendezőpárostól elvárható, hogy a komédia működjön, és ebben a tekintetben vannak 10/10-es pillanatai, remekül megírt és előadott, legjobb sitcomokat megszégyenítő dialógusai, ugyanakkor időnként elmegy g
Végre itt a Sarolta királyné - Egy Bridgerton-történet magyar feliratos előzetese. A népszerű sorozat spin-offjának középpontjában Sarolta királynő története áll.
Azt mondják a meteorológusok, hogy bár ma még szép az idő odakint, sőt, holnap akár 24 fok is lehet, hétvégére természetesen megint jön a lehűlés. De nem csak hűvösebb lesz, még esni is fog. Mit is lehet ilyenkor csinálni? Mondjuk bevackolni magunkat a TV elé vagy beülni a moziba egy jó filmre! Mutatunk is öt filmet, amit ezen a hétvégén érdemes le