2020. november 30. hétfő

nov. 30
0:03
Az élethelyzet szabta meg a dinoszauruszoknál is, hogy tartanak-e távolságot (Infostart)
A páncélos testű dinoszauruszokról korábban azt hitte a tudományos világ, hogy magányos életet éltek – most magyar kutatók bizonyították be, hogy ez mégsem volt így. Arra, hogy mikor és miért érte meg távolságot tartaniuk, illetve milyen esetekben adták ezt fel az állatok, mai ökológiai megfigyelésekből következtettek.
nov. 30
0:07
Ez legyen a járvány okozta lehangoltság elleni első lépés - szakértői tanács (Infostart)
A szakember szerint ne csak az oltásra várjunk, hanem tegyünk azért, hogy ne uralkodjon el rajtunk a hosszú hónapok óta tartó bizonytalan helyzet okozta depresszív állapot. Tudatosság és aktivitás a kulcs ahhoz, hogy ebben sikeresek lehessünk.
nov. 30
0:11
A melegben jócskán megnő a halálos kullancscsípés veszélye (Infostart)
Nem nálunk jelent ekkora veszélyt, hanem az Egyesült Államokban, ám szomorú példája a klímaváltozás okozta sokrétű problémáknak.
nov. 30
4:00
Több mint háromezer éves bronzkori sírokat találtak a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán (Tudás.hu)
Körülbelül 3000-3500 éves, a bronzkorból származó sírokat tártak fel a Jósa András Múzeum régészei a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán – közölte a kastélyt fenntartó Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Glázer Tamás elmondta, hogy az ásatás a kastély parkjában zajló felújítási és parkosítási munkálatok miat
nov. 30
4:04
Vajon személyiségtesztekkel megismerhető az ember? – Sok multinál ezt gondolják (Tudás.hu)
Vigyázni kell, nehogy Jung tudományosan igazolt, megalapozott személyiség-tipológiája a pszichológiához nem értő „személyiségbrókerek” használatába kerüljön – mondta a Tudás.hu-nak Gilyén Judit pszichoterapeuta, a Magyar  C.G.Jung Analítikus Pszichológiai Egyesület elnöke. A pszichológus úgy véli, a tesztelés divatja alaposan felhígította az átfogó
nov. 30
6:33
Ezért érdemes sok kakaót fogyasztani (Infostart)
A flavonoidok fokozzák az agy oxigénellátását, és így a bonyolult feladatok is jól mennek.
nov. 30
10:42
Madárfotós pályázat legjobbjait díjazták Tatán (Tudás.hu)
Jakab Tibor Asztrál landolás című fotója nyerte az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban – 2020 fotópályázat első díját. A díjátadó ünnepséget a vírushelyzetre tekintettel online tartották, a Tatai Vadlúd Sokadalom legtöbb rendezvényéhez hasonlóan. A kiíró Envirotis Holding harmadik éve a Tatai Vadlúd Sokadalom főtámogatója, az együttműködés rés
nov. 30
10:44
Téli szállásukra indultak a legelő állatok a Hortobágyon (Tudás.hu)
Téli szállásukra indultak a legelő állatok a hétvégén a Hortobágyon – közölte a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. sajtóreferense. Kozmáné Csirmaz Éva felidézte: a hideg idő beálltával, ahogy a napok egyre rövidülnek, a Hortobágyon a régi népszokás hagyományait követve a pásztorok és jószágaik egyaránt a télre készülődnek, az
nov. 30
11:12
Kihirdették az online Anilogue animációs fesztivál díjait (Tudás.hu)
A rövidfilmek között Gyina Velikovszkaja Ties (Kötelékek), a gyerekeknek készült művek sorában Aljona Baranova Leaf (Falevél) című alkotása kapta a 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díjait a budapesti szemle online megrendezett első felvonásában. A Ties a zsűri Best of Anilogue díját és az Anilogue közönsége által odaítélt elismerést
nov. 30
11:24
Elátkozott helyek atlasza (Tudás.hu)
A National Geographic decembertől egy új sorozatot mutat be, Elátkozott helyet atlasza címmel. A sorozatban Sam Sheridan író-kalandor a világ néhány sötét, sokak által egyenesen elátkozottnak tartott helyére látogat és utána jár, hogy mi igaz a híres legendákból, például: Ki volt Drakula? Mi a Bermuda-háromszög titka? Létezett-e Atlantisz? Mi igaz
nov. 30
20:54
Elterjedt tévhitek az űrrel kapcsolatban, amiknek ne dőlj be (SzMo)
Most kiderül, hogy valóban sárga-e a Nap, van-e hang a világűrben, felrobbanhat-e egy ember, ha védőruha nélkül megy az űrbe?
nov. 30
21:30
Szavak nélkül, agyi jelekkel kommunikálhatnak egymással a jövő katonái (SzMo)
Az amerikai hadsereg az agyi jeleket tanulmányozza, hogy telepatikusan kommunikáló számítógépeket hozzon létre.

Keresés