Komfortzónánk határa az életterünket és biztonságérzetünket befolyásolja. Gondoljunk bele abba, hogy hamarosan lakásunkból kilépve egy olyan város fogad minket tárt karokkal, ahol minden és mindenki a mi kényelmünket szolgálja majd. Hogyan válhat egy város okossá? Az emberiség minden tettét hamarosan számszerű adatokká lehet alakítani. Ébredéstől é
Az ünnepek előtt emelkedő forgalomra számít, hosszabb távon pedig stabil nyereséget remél a Grand Tokaj, Tokaj-Hegyalja legjelentősebb bortermelője. Rábai László, a társaság vezérigazgatója elmondta, december végére a bevétel elérheti, meg is haladhatja a 3 milliárd forintot a tavalyi 2,68 milliárd forint után, mivel a tokaji aszú és a szamorodni
Decemberben ugyan több ezer turistát várnak a Balatonra a térség turisztikai szakemberei, de úgy vélik, hogy a balatoni települések összefogásával, a finn modellhez hasonló Mikulás-projekttel jobban ki lehetne használni az adventi időszakot. Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke azt írta, már a karácsonyi időszak előtt is számos olya
Szombat este St. Louisban ünnepélyes keretek között beiktatták a sakkozók Hírességek Csarnokába Polgár Juditot, minden idők legjobb női játékosát. Több évtized munkájának az elismerése, amibe a sakkozóként elért eredményeim mellett a sakk oktatási eszközként való használatát és a nők sakk iránti orientációjának ösztönzését népszerűsítő munkám is b
Rendkívül nagy érdeklődés mellett, több mint 120 ezer gyerek részvételével indul hétfőn az Állatvédelmi témahét, amelynek fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter . Kiemelték, hogy a december 5. és 9. között online, illetve külső helyszíneken is megvalósuló program egy egyedülálló közoktatási kezdeményezés, hiszen eddig nem volt olyan országos,
Frida, az élet múzsája címmel tart bemutatót a Duda Éva Társulat a Nemzeti Táncszínházban december 7-én, szerdán; a Frida Kahlo mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt. A címszerepben Eleonora Accalai, Diego Rivera szerepében Kováts Tibor táncművész lép színpadra. A Duda Éva Társulat idei éva
Mintegy 2500 fókatetemet találtak a Kaszpi-tenger dagesztáni partjainál – közölte hivatalos Telegram-csatornáján az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaság természeti erőforrások minisztériuma. Korábban 700 tetemről adtak ki jelentést.
Idén új helyszínen, az V. kerületben, a Városháza Parkban lévő Szolidaritás parkjában nyitotta meg kapuit az ország egyik legnagyobb karitatív akciója, a Mikulásgyár, ahol december 22-ig várják az ajándékokat. A pesti mellett egy budai helyszínen, az Etele Plazában jelöltek ki hivatalos gyűjtőpontot. Idén csaknem száz ingyenes koncertet is tartanak
Mintegy hétszáz fókatetemet találtak a Kaszpi-tenger dagesztáni partjainál – közölte a hétvégén a szövetségi halászati ügynökség (Roszribolovsztvo) észak-kaukázusi területi igazgatósága. A dagesztáni természeti erőforrások minisztériumának sajtószolgálata vasárnap előzetes tájékoztatást adott ki a Telegramon, amely szerint a tömeges fókapusztulás v