2024. július 25. csütörtök

júl. 25
16:18
"A magyar sportoló megértette, hogy az álmaiért kell küzdenie, és olykor egy kicsit bele kell halni" – Szász Máté biológus az olimpikonok étkezéséről (hirado.hu)
A Synlab sportdiagnosztikai tudományos vezetőjével, Szász Máté biológussal arról beszélgettünk, hogy egy jól kidolgozott étrend, hogyan segíthet hozzá egy élsportolót a következő éremszerzéshez.
júl. 25
19:48
Az oroszok készek tárgyalni Ukrajnával, de kivel? (Tudás.hu)
Oroszország kész tárgyalni Ukrajnával, különböző variációk vannak arra, hogy ki legyen a partner – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő újságíróknak. A kérdés nem egyszerű. Jogi szempontból napirenden szerepel ez a probléma, ám gyakorlati szempontból nyitottak vagyunk arra, hogy tárgyalásos úton érjük el céljainkat. Ezért itt különböző vari
júl. 25
19:54
Módosul az otthonfelújítási program néhány részlete (Tudás.hu)
Néhány ponton módosul az otthonfelújítási program felhívása, minden szerződött bankfióknál lehetővé kell tenni a kölcsönkérelmek online benyújtását – olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának bejegyzésében. Zömében egyértelműsítő, egyszerűsítéseket tartalmazó pontosításokkal frissült a 108 milliárdos keretösszegű pályázat felhí
júl. 25
20:06
Érdekes kutatás a külhonban élő magyarokról (Tudás.hu)
A külhoni magyarok alapvetően családban gondolkodnak, a párválasztásban, gyermekeik nevelésében többnyire fontos szempontnak tartják a magyar identitás továbbörökítését – egyebek között erre a következtetésre jutottak a Kötelékek – Családkutatás a külhoni magyarok körében címmel végzett kutatás szervezői, akik tapasztalataikról számoltak be Tusnádf
júl. 25
20:12
Új helyekre megy a Wizz Air (Tudás.hu)
A Wizz Air négy új járatot indít az ősszel a budapesti géppark bővítésének köszönhetően: októbertől közvetlenül elérhető lesz repülővel Genova, Girona, Marrákes, decembertől pedig Memmingen – közölte a légitársaság az MTI-vel. Emellett a Wizz Air több népszerű útvonalon is növeli járatai gyakoriságát, egyebek mellett Tel-Aviv, Isztambul, Milánó, Be
júl. 25
20:18
Sokáig akar élni? – A dohányzás, az alkoholfogyasztás, a rossz ételek nem segítenek (Tudás.hu)
A szív- és érrendszeri betegségek elleni közös fellépésről, a szervadományozás és a transzplantáció kérdéséről, valamint az európai egészségügyi adattérről egyeztettek az uniós egészségügyi miniszterek kétnapos budapesti informális tanácsülésükön – számolt be róla a Belügyminisztérium (BM) egészségügyért felelős államtitkára a találkozó második nap
júl. 25
20:20
Itt vannak a legfontosabb tudnivalók az elindult Otthonfelújítási Programról (Tudás.hu)
A Magyar Fejlesztési Bank Otthonfelújítási Programjára már folyamatosan lehet jelentkezni. A program célja az 1991 előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítése. Az MFB szakértői összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat az akár 6 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölc
júl. 25
20:24
Már mozikban az év legjobban várt filmje (Tudás.hu)
Három új filmet mutatnak be a mozik a héten, de köztük van az év legjobban várt alkotása, a Marvel univerzum új alkotása. Deadpool & Rozsomák A Marvel Studios bemutatja eddigi legnagyobb baklövését — a Deadpool & Rozsomákot. A kedveszegett Wade Wilson számára a polgári élet kész kínlódás. Az erkölcsileg rugalmas zsoldos gyúnyáját végleg szögre akas

2024. július 26. péntek

júl. 26
0:12
Kincseshajóra bukkantak, igencsak meglepődtek a búvárok (Infostart)
Tizenkilencedik századi, pezsgősládákkal és porcelántárgyakkal megrakott hajó roncsát fedezték fel lengyel búvárok a Balti-tengeren a svéd partok közelében.
júl. 26
0:16
Hihetetlen: egy héten belül két új magyar felfedezés (Infostart)
Júliusban két új üstököst is felfedezett Sárneczky Krisztián kutatásvezető csillagász, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Piszkéstetői Obszervatóriumában.
júl. 26
5:42
Egyre több fiatal esik át szívinfarktuson – Most megtudhatja mire figyeljen (Tudás.hu)
Évente 5500-an halnak meg infarktusban, a többségük férfi. Egyre fiatalabb korosztályt érint ez a potenciálisan halálos betegség.  Az okokról, a megelőzés fontosságáról, az infarktushoz kapcsolódó azonnali segítségnyújtás fontosságáról és azt azt követő teendőkről beszélgetett a tudás.hu Becker Dávid-dal a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika
júl. 26
6:36
Orosz-kínai bombázók járőröztek Alaszka közelében – Az Usa aggodalomra okot adó akciónak tarja (Tudás.hu)
Aggodalmat keltőnek nevezte az amerikai védelmi miniszter Kína és Oroszország légierejének közös járőrakcióját Alaszka közelében. Lloyd Austin újságírók előtt arra reagált, hogy az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) szerdán bemért két orosz Tu-95 nagy hatótávolságú bombázót és két kínai H-6 bombázót. Az orosz és kínai katonai járműv
júl. 26
6:42
Biden találkozott Netanjahuval – a tűzszünetről egyeztetnek (Tudás.hu)
A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban. A két politikus zárt ajtók mögött tárgyalt az izraeli kormányfő hivatalos útjának negyedik napján, egy nappal azt követően, hogy Benj
júl. 26
6:48
Megjelent itthon is az új kibercsalás – Hitelt vesznek fel az Ön nevében (Tudás.hu)
Már több százszor igényeltek gyanútlan banki ügyfelek nevében személyi kölcsönt kiberbűnözők Magyarországon. A pénzintézetek a kísérletek egy részét időben észlelték, de száznál is több ügyfélnek nemcsak a számláját nullázták le a csalók, hanem még átlagosan 4 millió forintos adósságba is belevitték őket – írja a Bank360.hu. Vezetői körlevelet adot
júl. 26
8:24
A testünkbe is bejutnak a mikroműanyagok – egy új módszerrel viszont kiszűrhetőek a vízből (SzMo)
Kevesen gondolnak rá, de az autógumik kopása miatt is rengeteg mikroműanyag jut az utakról a természetbe. Ezt akadályozhatja meg egy új módszer, amit később esetleg más területeken is felhasználhatnak.
júl. 26
9:12
A gyermekként átélt légszennyezés közvetlen kapcsolatban áll a felnőttkori tüdő állapotával (Telex)
Egy 1992-ben elkezdett kutatás jutott most erre a megállapításra.
júl. 26
10:12
Durván visszaesett az autógyártás a briteknél (Tudás.hu)
Az Egyesült Királyságban 62 231 autót gyártottak júniusban, 26,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál – derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára felkerült statisztikából. Májusban 11,9 százalék volt a csökkenés. Az első fél évben az ország autógyártása 7,6 százalékkal, 416 100-ra esett vissza. Ennek v
júl. 26
10:18
17 százalékkal kevesebb kisbaba született (Tudás.hu)
Az előzetes adatok szerint 2024 júniusában 6040 gyermek született és 8863 ember halt meg; 2023 júniusához képest a születések száma 17, a halálozásoké 5,9, a házasságkötéseké pedig 14 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel. A közlemény szerint júniusban 6040 gyermek született, 17 százalékkal, 1217 újszülötte
júl. 26
10:20
Válogatás a hétvége programjaiból (Tudás.hu)
Szokásunk szerint öt izgalmas programot ajánlunk Önöknek a hétvégére. Késő esti programok a Szegedi Vadasparkban Különleges esti programokkal várják szombaton a Szegedi Vadasparkban a látogatókat. A Szegedi Vadaspark legnépszerűbb nyári programja az esti állatkerti túra. Szürkület idején és napnyugta után sejtelmesebb, misztikusabb az erdő, ahol sz
júl. 26
11:00
Sztrájkolni fognak a videójátékok szinkronszínészei a mesterséges intelligencia miatt (Telex)
Attól tartanak, hogy a fejlesztőcégek reprodukálják a hangjukat és fizikai megjelenésüket, de ezért nem nyújtanak megfelelő ellenszolgáltatást.
júl. 26
11:36
Megkapta a kilövési engedélyt Elon Musk cége (Infostart)
Ismét visszatérhet az űrbe a SpaceX Falcon 9 rakétája, miután az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) csütörtökön engedélyezte küldetéseinek folytatását.
júl. 26
12:12
Életre utaló jeleket találtak a Marson (Telex)
A Mars felszínét vizsgáló kutatójármű egy nyílhegy alakú kőzetben talált olyan kémiai nyomokat és struktúrákat, amelyeket a mikrobiális élet alakíthatott ki évmilliárdokkal ezelőtt.
júl. 26
12:36
Drasztikusan csökkent az Indiában élő keselyűk száma, több mint félmillió ember halhatott meg emiatt (Telex)
A dögevő madarak ugyanis meggátolják halálos vírusok és baktériumok elterjedését.
júl. 26
13:48
Exkluzív interjú hazánk egyetlen űrorvosával vasárnap a Kossuth Rádióban (hirado.hu)
A Kossuth Rádió Irány az űr! című műsora, amelyben Nagy Klaudia Vivien további személyes céljairól is beszél, vasárnap 14:05-től hallható.
júl. 26
14:18
Először ölt az Oropouche-láz (Infostart)
Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz – jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
júl. 26
15:12
Szenzáció: Élet nyomaira bukkanhatott a Marson a Nasa (SzMo)
A NASA marsjárója évmilliárdokkal ezelőtt élt mikrobák nyomait találhatta meg egy kőzetben.
júl. 26
15:36
Szívinfarktust kapott Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász (Tudás.hu)
Szívinfarktust kapott márciusban Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász. A Nemzeti Sport értesülése szerint az 50 éves világ- és Európa-bajnoknak megállt a szíve floridai lakhelyén, újra kellett éleszteni, és azóta kórházban ápolják. Ónodi Henrietta testvére, Barbara a közösségi felületén tudatta, hogy az évek óta Amerikában élő háromgyermekes csa
júl. 26
15:38
Az Apple egyre jobban csúszik le a kínai piacról (Tudás.hu)
Kínában éves összevetésben 10 százalékkal, több mint 70 millióra nőtt az okostelefon-kiszállítás az idei második negyedévben, amikor az öt legnagyobb szállító listáján először nem volt ott az Apple – áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében. Az idei második negyedévben fordult elő először, hogy az öt legnagyobb kiszállító között nem sze
júl. 26
16:12
Ízfokozó kanál segítheti a demenciával élőket az étkezésben (Telex)
Öt évig pirítóson élt az az idős ember, aki a találmányt inspirálta. A kanál segítheti az ízek megkülönböztetését és az alultápláltság megelőzését.
júl. 26
16:48
Soha nem látott minőségben mutatják be, ahogy a Földet ellepi a légkörbe pumpált szén-dioxid (Telex)
A GEOS egy új modell, amely segítségével soha nem látott minőségben tanulmányozhatóak a légkörben zajló és egymással állandó kölcsönhatásban lévő időjárási folyamatok.
júl. 26
18:42
Vita az új Alzheimer gyógyszer körül (Tudás.hu)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) humán gyógyszerekkel foglalkozó bizottsága (CHMP) nem javasolja egy új, az Alzheimer-kór ellene kifejlesztett és a világ több országában, köztük az Egyesül Államokban már engedélyezett gyógyszer forgalomba hozatalát az Európai Unióban. Az ajánlás indoklása szerint a német Eisai és a Biogen amerikai gyógyszergyárt
júl. 26
18:44
A 4iG újra vásárol (Tudás.hu)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása esetén a 4iG Nyrt.-hez kerülhet a Direct One magyarországi műholdasügyfél-állománya, és a helyi kábelszolgáltatók hozzájárulásától függően a kábeles műsorterjesztési portfólió is, a tranzakcióról pénteken írták alá a szerződést – közölte a 4iG Nyrt. az MTI-vel. Az üzletág-átruházási szerződést a 4iG közv
júl. 26
18:48
Paks miatt melegebb a Duna egy részen, de ez megengedett lesz (Tudás.hu)
Egy tervezett rendelkezés az energiaügyi miniszter hozzájárulásával, ellátásbiztonsági okból lehetővé teheti az atomerőmű hűtővízét befogadó Duna-szakasz vízhőmérsékleti korlátozásának túllépését – írja az Energiaügyi Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében. A szaktárca kifejti: a paksi teljesítmény visszafogása feszített energiapiaci hel
júl. 26
18:54
Új szervezet az Eu terrorista listáján (Tudás.hu)
Az Európai Unió Tanácsa felvette a terrorista szervezetek uniós listájára a Bázis (The Base) nevű, 2018-ban alapított amerikai szélsőjobboldali szervezetet – derült ki a testület közleményéből. A tájékoztatás szerint a Bázis EU-tagállamokban lévő minden pénzeszközét befagyasztották, valamint megtiltották a szervezet számára bármilyen gazdasági erőf
júl. 26
19:18
Gulyás Gergely a ferihegyi repülőkésésekről: pofátlanság (Tudás.hu)
A ferihegyi repülőtéren tapasztalható késések visszaszorításáról szólva Gulyás Gergely a kormányinfón hangsúlyozta: nem a pár perces vagy egyórás, hanem a hosszabb, akár egész napos késésekkel van a probléma. Arról beszélt: a nyereség növelése érdekében betarthatatlan menetrendet állítanak össze a légitársaságok, amelyek szerinte addig követik el e
júl. 26
19:24
A Mercedes eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent (Tudás.hu)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest. A német autógyártó honlapjára föltett adatok szerint az adózott eredménye 15,9 százalékkal, 3,06 milliárd euróra csökkent a június végén lezárt három hónapban az egy évvel korábbi 3,64 milliárd euróról. A kamat és
júl. 26
19:30
Biden felesége vezeti az amerikai delegációt a párizsi olimpia megnyitóján (Tudás.hu)
Jill Biden, az amerikai elnök felesége vezeti az Egyesült Államok hivatalos delegációját a párizsi nyári olimpiai játékok pénteki megnyitóján. A Fehér Ház közleménye szerint a first lady mellett a küldöttség tagjai között van két demokrata párti szenátor, Chris Coons és Alex Padilla, valamint Karen Bass, Los Angeles polgármestere, mint a 2028-as ny
júl. 26
22:42
Nyolc napra indultak, de már ötven napja a Föld körül keringenek a Nasa űrhajósai (SzMo)
A mérnökök a sivatagban dolgoznak az elromlott hajtóműveken. Közben a két űrhajós lassan két hónapja tartózkodik a Nemzetközi Űrállomáson.

2024. július 27. szombat

júl. 27
5:36
"Szeptemberig megoldást kell találni a hazai kőolajhelyzetre" (Tudás.hu)
Ukrajna Magyarországot és Szlovákiát, azokat az országokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, amelyek következetesen kiállnak az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mellett – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten a Kormányinfón. Kőolajhelyzet Gulyás Gergely méltánytalannak és az uniós megállapodásokkal ellentéte
júl. 27
5:38
Keresse az eltérést – A titokzatos ikerportrék háttere (Tudás.hu)
A világ egyik legdrágább felvételén egy testvérpár, két hétéves kislány látható, Diane Arbus felvételének még a parafrázisai is világhírűek. Az ikrek az ókortól napjainkig művészek, tudósok és laikusok fantáziáját egyaránt megmozgatták, az agyontanulmányozott ikerlét mégis a mai napig meglepetésekkel szolgál. A Földön végtelen számú dolog létezik,
júl. 27
6:30
Egy csokorban a friss házasoknak járó kedvezmények (Tudás.hu)
A KSH legfrissebb adatai szerint az év első öt hónapjában 7,3%-kal nőtt a házasságkötések száma Magyarországon, míg az első félévre vetítve 1,5%-os a növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ezt a pozitív tendenciát többek között a friss házasok számára elérhető kedvezmények és támogatások is elősegítik, amelyek nagyban megkönnyítik a közös
júl. 27
8:42
Az élet nyomait találhatták meg kutatók a Marson (Infostart)
A NASA marsjárója, a Perseverance egy különleges szikladarabra bukkant, amelynek a mintái arra engednek következtetni: évmilliárdokkal ezelőtt mikrobiális élet lehetett a bolygón.
júl. 27
9:24
Véradásra szólít fel a Magyar Vöröskereszt (Tudás.hu)
Véradásra szólít fel a Magyar Vöröskereszt: a megfelelő minőségű és mennyiségű vérkészlet biztosításához naponta 1600-1800 önkéntes véradóra van szükség. A Magyar Vöröskereszt azt közölte az MTI-vel, hogy bárki lehet véradó, aki elmúlt 18 éves és a testsúlya meghaladja az 50 kilót. Önkéntes véradáson 450 milliliter vért vesznek le, amelyből háromfé
júl. 27
12:48
Orbán: magyar nagystratégiára van szükség, amely kiterjed minden magyarok lakta területre (Tudás.hu)
Ha világrendszerváltásról van szó, akkor szükség van egy "magyar nagystratégiára" is – jelentette ki a kormányfő Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Ha a két háborúzó félen, Ukrajnán és Oroszországon múlik, akkor nem lesz béke, békét csak kívülről lehet hozni – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor arr
júl. 27
14:42
Távcsöves bemutatókkal, hullócsillaglessel és Nap-megfigyeléssel is készülnek augusztusban a csillagászok (hirado.hu)
Távcsöves bemutatókkal, csillagászati előadásokkal, hullócsillaglesekkel és Nap-megfigyelésekkel is várják országszerte az amatőr és profi csillagászok az érdeklődőket augusztus 9. és 17. között az Egy Hét a Csillagok Alatt elnevezésű program keretében.
júl. 27
19:48
Előjel nélkül csaphat le egy hidegfront a Balatonra vasárnap (Tudás.hu)
Vasárnap kora délután jól látható előjel nélkül csaphat le egy hidegfront a Balatonra, helyenként viharos széllökésekkel – közölte a HungaroMet Zrt. siófoki obszervatóriumának vezetője az MTI-vel. Horváth Ákos tájékoztatása szerint vasárnap 14 óra körül várható a gyorsan mozgó, éles hidegfront megérkezése a Balatonhoz. A front közeledtét csak gyeng
júl. 27
20:06
Önt is érdekli a világűr? – Figyeljen! (Tudás.hu)
Távcsöves bemutatókkal, csillagászati előadásokkal, hullócsillaglesekkel és Nap-megfigyelésekkel is várják országszerte az amatőr és profi csillagászok az érdeklődőket augusztus 9. és 17. között az Egy Hét a Csillagok Alatt elnevezésű program keretében. Tavaly 80 helyszínen, mintegy 150 eseménnyel készültek a helyi amatőr csillagászok és a nagy csi
júl. 27
20:18
Filmsorozat készül a Beatlesekről – Mercury, Elvis és Dylan után Lennon és McCartney (Tudás.hu)
Az utóbbi évtizedben sorra kerültek filmvászonra a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek pop ikonjai. A legtöbb film átütő sikert aratott és óriási népszerűséget hozott a zenészek többnyire addig ismeretlen megformálójának. Rami Malek annak idején Freddie Mercury-ért Oscar-díjat kapott. Ugyancsak népszerű lett az Elton John-film, ebben tűnt fel a későb

2024. július 28. vasárnap

júl. 28
5:42
Két üstököst fedezett fel egy magyar csillagász (hirado.hu)
Júliusban két új üstököst is felfedezett Sárneczky Krisztián kutatásvezető csillagász.
júl. 28
5:54
Melege van? – Itt van Izland, ahol nincs egyetlen szúnyog sem, mindenki olvas és isteni a kaja (Tudás.hu)
Izland egyszerre zord ország, de a ramaty időnek, a holdbéli tájnak, a gejzíreknek, és az olykor aktív vulkánoknak előnyei is vannak. Ez a sok különlegesség például rengeteg turistát vonz, Izland mára nagyon gazdag lett, ráadásul az ország tele van olcsó energiaforrással és remek meleg vizes fürdőkkel. Izland, a nagyon északi, mindössze 370 ezer fő

Keresés