A világunkat ma alapjaiban meghatározza a túlfogyasztás, amit a társadalom is kikényszerít azzal, hogy álságossá teszi az emberek boldogságforrásait. Kutatók a gazdasági nemnövekedés szükségességéről beszélgettek, aminek népszerű eleme lenne, hogy kevesebbet kellene dolgoznunk.
Az autóipar legsúlyosabb ballépéseként, de Elon Musk legzseniálisabb húzásaként is szokták minősíteni a Cybertruckot, amelyre a gyártás kezdetéig több mint kétmillió előrendelés érkezett, a Tesla pedig évi 250 ezer példány eladásával számolt. A valóság aztán egészen máshogy alakult.
Magyarországon évente 12 ezer embert ér el a szellemi leépülés, az internet pedig nem feltétlenül segít a tájékozódásban – ellentétben a tanulással, a kutyasétáltatással és a tánccal.
Az eszköz a látássérült vagy színvakságban szenvedőknek is úttörő lehet, de a kutatók szerint később kommunikációra és titkosításra is használhatják majd.
A legkedveltebb oldalak, de még fintech szolgáltatók felhasználóinak az adatai kerültek nyilvánosságra, egyelőre nem tudni, hogy mire használták fel a kiberbűnözők.
Ragaszkodik Magyarországhoz, ezt mondta az InfoRádiónak adott interjújában az idei Bolyai-díjas matematikus, Stipsicz András, aki bár többször is kapott lehetőséget külföldön, végül mindig hazatért. A topológia területét kutatja, nemzetközileg is jelentős eredményeket ért el, 2019 óta pedig a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet igazgatója.
Dubajban már az állampolgárság igénylése is egy appon keresztül megy, a pékségek teljesítményét pedig grafikonokon elemzik a döntéshozók. A GITEX tech expón bemutatott digitális város egyszerre lenyűgöző és ijesztő.
A hirdetés szerint rendszeresen szervizelt, megkímélt állapotú, kilencéves Infiniti Q50 jól mutatott a fotókon, a milliós hibák és csalások csak az alapos átvizsgálás során derültek ki.
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat szerint eredményesen zárult a HUN-REN Központ által 2025 tavaszán ismét meghirdetett Kutatói Mobilitási Program első fordulója, amely a kutatók nemzetközi tapasztalatszerzését és szakmai kapcsolatépítését segíti. A pályázaton 47 kutató, illetve pályaterv csaknem 42 millió forint támogatásban részesült.
Elkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatói Hálózat technológiatranszfer cége. A 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett HUNRENTECH Kft. azzal a céllal jött létre, hogy a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kutatóit hatékonyan támogassa a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában. A gazdasági társaság küldetése, hogy a kutatókkal szoros együ
Az ügy akkor kezdett kibontakozni, amikor két család egymástól függetlenül fordult termékenységi klinikájához, miután gyermekeiknél daganatos megbetegedés alakult ki.
A technológia forradalmasíthatja a tejipart, ugyanis az MI segítségével pontosan megjósolható, hogy a különböző takarmány-adalékok mennyire képesek mérsékelni a marhák metánkibocsátását.
Sikerült azonosítaniuk azt a génmutációt, ami eltérő pigmenttermelést okoz. Az érintett gén az emberi szervezetben is jelen van, és aktivitása betegségekkel is összefügg.
A szovjetek bevonulása után Ausztriáig menekült az I. honvéd huszárhadosztály, 1945-ben egy kastély kertjében ásták el a dokumentációjukat tartalmazó főzőládát, erre lelt rá Szebenyi István.
Képzeljünk el egy madarat, amelynek szárnya 12-szer nagyobb, mint a Föld átmérője – pontosan ezt látták az orosz tudósok, amikor a napkutató teleszkópjuk egy hihetetlen felvételt készített a Nap körüli térségről.
Három új sírt találtak egyiptomi régészek a luxori Dra Abu el-Naga temetkezési helyen, amelyekben magas rangú tisztségviselők nyugodtak – közölte a kairói turisztikai és régészeti minisztérium.
Tizennégy, Budapest 1944-45. évi ostroma alatt elhunyt és akkor eltemetett német katonát exhumáltak a Bécsi kapu téri levéltári palota udvarán - közölte a Magyar Nemzeti Levéltár.
Az elmúlt egy évben több mint ezer esetet láttak el a Semmelweis Egyetem klinikáján, ebből 760 súlyos állapotú beteg volt, akiknél mechanikus vérrög-eltávolítást is alkalmaztak. A Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika Neurointervenciós Osztályának vezetője az InfoRádióban elmondta: az elismerés azt bizonyítja, hogy az egyete
Elon Musk amerikai technológiai milliárdos Starship nevű űrhajója kedden újabb kudarcot szenvedett, amikor az űrkutatás történetében valaha épített legnagyobb rakétarendszer nem tudta a tervezettnek megfelelően befejezni kilencedik tesztrepülését.
A kutatás szerint az Árpád-ház és az Aba-nemzetség amellett, hogy rokonságban állt egymással, a belső-ázsiai hun birodalomból származott. Az eredmények új megvilágításba helyezhetik a középkori magyar elit eredetét és szerepét.
A Starship kilencedik tesztrepülése elérte az űrt, de a jármű végül irányíthatatlanná vált, és megsemmisült. A SpaceX szerint így is nagy előrelépés történt.
Ötezer éves kenyeret találtak régészek Törökországban, amelyet azóta újból előállítottak, a szárazsághoz jobban alkalmazkodó ősi gabonatermesztési módszerek iránti érdeklődést növelve.
Egy friss kutatás szerint bolygónk olvadt fémekből álló magja annyi aranyat tartalmaz, amivel fél méter vastagon be lehetne vonni a Föld felszínét. A kitermelés azonban gyakorlatilag lehetetlen lenne.
Szlovénia 16 éve van az élvonalban az egymillió lakosra eső szívátültetések számában: tavaly 26 műtétet hajtottak végre az országban, összesen pedig csaknem ötszázat - közölte kedden a ljubljanai klinikai kórház.
Svéd kutatók derítették ki, hogy aki rendszeresen keveset alszik, annál olyan változások mennek végbe, amik megnövelik a különböző szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.