Az MDF elnöke egy vasárnapi lapinterjúban úgy vélekedett: az olajhamisítási ügyben a felelősség kollektív, hiszen ez az ügy öt kormányon húzódik keresztül, ezért a pártok nem mutogathatnak...
A pekingi tömegközlekedési eszközökön hamarosan újfajta chipkártyás mobiltelefonnal lehet fizetni a jegyekért - közölték a pekingi közlekedési vállalat illetékesei.
Nagy-Britannia a legmagasabb fokozatú biztonsági riadót léptette életbe, miután szombaton a Glasgow-i Nemzetközi Repülőtérre két férfi egy robbanószerekkel megrakott dzsipet próbált az egyik váróterembe vezetni. Az esetet összefüggésbe hozták a két napja Londonben megtalált és fel nem robbant két másik autós bombával.
Szombaton este tragikus kimenetelű helikopter-baleset történt Magny-Cours-ban, az 58. Forma-1-es gyorsasági világbajnokság nyolcadik futamának, a Francia Nagydíjnak helyt adó pálya közelében.
Két napja nyoma veszett egy amerikai diplomatának Cipruson - jelentette be a hét végén a nicosiai amerikai külképviselet. Tom Mooney amerikai katonai attasé csütörtökön tűnt el, sorsa azóta ismeretlen, nem találják a diplomata gépkocsiját sem - tudatta szombaton az amerikai nagykövetség.
Élesen bírálta vasárnap az iráni külügyi szóvivő Tony Blair leköszönő brit kormányfő közel-keleti különmegbízottá történt kinevezését. A Nagy-Britanniát tíz éven keresztül kormányzó Tony Blair szerdán elvállalta a közel-keleti kvartett - az EU, az ENSZ, az Egyesült Államok és Oroszország - térségi különbízottjának tisztségét.
A jövő hét elején hozza meg a köztársasági elnök kitüntetés-adományozási beadványa ügyében hozott határozatát az Alkotmánybíróság (Ab); a testület az alkotmányértelmezés kapcsán nyolc határozattervezetet készített - erről a testület elnöke beszélt az MTI-nek a héten adott interjújában.
A Brioni szigeteken levő nemzeti parkban, az Isztriai félsziget partjai közelében, a néhai Tito elnök két elefántja egyenként 100 kilogrammot fogyott a nagy melegben - közölte Eduard Kolic, a park...
Kilenc település kap városi címet július 1-jétől: Kozármisleny, Körösladány, Alsózsolca, Ács, Biatorbágy, Maglód, Törökbálint, Mándok, Bük. Így összesen 298-ra emelkedik a magyarországi városok száma.
A húsz legnagyobb amerikai város közül tizennégynek a lakossága csökkent fél évszázad alatt, miközben az ország népessége megduplázódott. 1950-ben a húsz legnagyobb városban élt az amerikaiak...
A legfrissebb hírek szerint hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek szombaton késő este, amikor lezuhant egy helikopter, éppen elhagyva a Magny Cours-i versenypályát. A sérülteket azóta...
A fagylaltporok és szirupok növekvő választékának, az elnevezésnek, az ízesítésnek, a színeknek csak a fantázia szab ma már határt: a Rákóczi túrós, a Zserbó és az Almásrétes után lehet rendelni Párizsi...
Januártól fizetni kell ingatlanadót, tovább szűkítik az SZJA kedvezmények körét, bővítik viszont az APEH ellenőrző kapacitását, és változni fog az egyház-finanszírozás. Többek között ezeket rögzíti a koalíciós szerződés kiegészítése.
Lemondott posztjáról vasárnap a sikkasztással gyanúsított Abraham Hirshon izraeli pénzügyminiszter. Nem miniszteri munkásságával függ össze az ellene folytatott rendőri vizsgálat, hanem korábbi,...
A Ford népszeru, manapság leginkább piaclevero árai miatt elhíresült Focus egyteru változata a C-Max évek óta a családosok egyik kedvence. Ez évre, azonosulva kissé a Ford új modelljeihez, az öt személyes modell számos részletében megújult. A frissebb, elegánsabb vonalvezetésu karosszéria a legnagyobb változást az orr-részen kapta, mely az oválismárka legujabb buvös szavával élve, visszatükrözi a…
Aláírta a koalíciós szerződés mellékletét Gyurcsány Ferenc, az MSZP és Kóka János, az SZDSZ elnöke vasárnap Budapesten. Az MSZP elnöksége és az SZDSZ-frakció a héten jelentette be, hogy...
A brit miniszterelnök szerint az al-Kaida terrorhálózatra vall a Nagy-Britanniát jelenleg fenyegető terrorveszély. A kormányfő terrorizmus-ellenes főtanácsadója vasárnapi cikkében szintén az al-Kaida "importált" terrormódszereiről írt az elmúlt napok merényletkísérletei kapcsán.
Július 1-jétől az eddigi 30 perc helyett már 15 perc késés után visszafizeti a MÁV az Intercity hely- és pótjegyek árát, ha nem vis maior eset miatt késnek a vonatok.
A Craigslist a világ legnépszerűbb apróhirdetéses-szájtja. Nem csak a közösség, hanem a bannermentesség, az egyszerű, átlátható oldalszerkezet miatt tart ott a 12 éve (!) indult webes szolgáltatás, hogy mára havonta...
Világcsúcsot döntenek magyar zenészek Balatonfüreden. A világ leghosszabb koncertjének új Guinness rekordját akarják felállítani azzal, hogy 8 napon és éjszakán át, azaz 192 órán keresztül megállás nélkül zenélnek. A rekordkísérlet június 23-án kezdődött és július 1-én délután ér véget.
Hatszáz forint helyett ezer forintba kerül majd, ha valaki beutaló nélkül megy szakrendelőbe. Fontos változás, hogy ilyen esetekben a vizitdíj alól amúgy mentesülő 18 éven aluliaknak is fizetniük kell. Nem csökkkent számottevően a hálapénzt adók köre.
A feltűnően dúskeblű modell a londoni Portland kórházban császármetszéssel adott életet férjével első közös lánygyermeküknek. A család így már ötfőssé bővült, hiszen kétéves kisfiúk, Junior mellett ők nevelik a modell előző kapcsolatából...
A közelmúltban vizsgálatot kezdett az APEH az autómatricás cégeknél. Sok kliens a havi hirdetési díj elmaradása után még egy kellemetlen ténnyel szembesül: ha korábban nem fizetett a kapott összeg után adót és tb-járulékot, most ezt kamattal és mulasztási bírsággal megfejelve kell teljesítenie.
Szombaton este tragikus kimenetelű helikopter-baleset történt az 58. Forma-1-es gyorsasági világbajnokság nyolcadik futamának, a Francia Nagydíjnak helyt adó Magny-Cours-i pálya közelében.
Két halálos közlekedési baleset történt Somogy megye útjain szombaton este - közölte a rendőrség. Az egyik baleset Iharosberénynél történt fél 8 körül, a személygépkocsiban utazó három nagykanizsai férfi közül egy 35 éves utas a helyszínen életét vesztette, a sofőr súlyos, egy másik utas könnyebben megsérült.
Sokszoros áron adják el Nyugaton azokat a nyomorult kiskutyákat, amelyeket legtöbbször embertelen körülmények között csempésznek ki külföldre. Az állatvédők attól tartanak, hogy nem házi kedvencnek, hanem szőrmének, ne adj’ isten kísérleti célra viszik ki az állatokat.
A legfrissebb hírek szerint hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek szombaton késő este, amikor lezuhant egy helikopter, éppen elhagyva a Magny Cours-i versenypályát. A sérülteket azóta kórházban ápolják, a hatóságok pedig vizsgálják, hogy mi okozhatta a tragédiát.
Két mérkőzés után továbbra is veretlen a házigazda Venezuela a Copa Americán. Az 1967 óta a kontinensbajnokságon első győzelmét arató venezuelai gárda sokáig emberelőnyben játszott, hiszen a Maldonadót megütő Pedro Garcia már a 14. percben piros lapot kapott.
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap Nagycsécsen, ahol az eddigi polgármester márciusban lemondott tisztségéről. A választáson három független jelölt indul.
Másfél kiló sárgarépa, új-zélandi méz, különleges öltözô, saját szakácsnô, vagy éppen orvosi oxigén – a külföldi zenekarok különleges, idônként luxusigényekkel érkeznek a hazai fesztiválokra. Ezzel szemben a a magyar zenészek beérik azzal is, ha öltözôt, törölközôt és ásványvizet kapnak
A gazdasági növekedésre, az egészségügyre és a múlt lezáratlan kérdéseinek rendezésére vonatkozó fejezeteket nevezte a koalíciós megállapodás mellékletéből az SZDSZ számára a legfontosabbnak Kóka János, a párt elnöke vasárnap Budapesten, a dokumentum aláírása után sajtótájékoztatón.
A kormánypártok mesterségesen próbálják újraéleszteni a kormányzati politikát a koalíciós megállapodással - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Budapesten...
Nincs többé dugó, senki sem fog elkésni a munkahelyérôl, sôt még a 4-es metró megépítésére sem lesz szükség. Ugye ígéretesen hangzik? Nos, amennyiben az új kutatások eredményre vezetnek, hamarosan valósággá válik, amit eddig csak sci-fi filmekben láthattunk: az emberek képesek lesznek a teleportációra. Azaz: játszi könnyedséggel eltûnnek, majd az általuk kiválasztott helyen jelennek meg újra
Aláírta a koalíciós szerzodés mellékletét Gyurcsány Ferenc, az MSZP és Kóka János, az SZDSZ elnöke. A kiegészítésben a kormánypártok rögzítették a reform irányait és menetrendjét.
A rendőrök vasárnap hajnalban elfogtak egy 16 éves hajdúdorogi fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy előző nap lakásában agyonvert egy hajdúdorogi férfit - közölte Vezendi Jánosné rendőrőrnagy az MTI-vel.
A gazdasági növekedésre, az egészségügyre és a múlt lezáratlan kérdéseinek rendezésére vonatkozó fejezeteket nevezte a koalíciós megállapodás mellékletéből az SZDSZ számára a legfontosabbnak Kóka...
Több százan vettek részt vasárnap a Magyar Kommunista Munkáspárt budapesti rendezvényén a Fiumei úti Sírkertben, ahol a 18 évvel ezelőtt elhunyt Kádár Jánosra emlékeztek. "Ha egy országban meg...
Amerikai kutatóknak állatkísérletek során sikerült visszafordítaniuk egy értelmi fogyatékosságot okozó kromoszóma-rendellenességet, s ennek alapján remélik, hogy kifejleszthető olyan gyógyszer, amely emberben is hatásos e betegség ellen.
Gyurcsány Ferenc szerint a koalíciós szerződés mellékletének aláírásával lezárult az elmúlt egy év munkája, és a kormányzás egy új szakasza indul el. A miniszterelnök erről a megállapodás aláírását...