Rogán Antal (Fidesz) polgármester adta át ünnepélyes keretek között az V. kerületi Szabadság tér déli részének megújult szakaszát pénteken Budapesten.A belvárosi kerület polgármestere elmondta,...
Az előzetes bejelentésnek megfelelően pénteken megjelent az Európai Parlament és a Tanács rendelete a roaming-szolgáltatásról; a rendelet szombaton lép hatályba és hatására az elkövetkező három...
A rendőrségen bejelentették azt a csütörtöki demonstrációt, amit a Klubrádió élő adásának idején és helyszíne mellett tartottak Debrecenben - közölte az MTI érdeklődésére Juhászné Kiss Katalin...
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) július 1-jétől elindítja a Start Plusz és a Start Extra Programot - jelentette be Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter pénteken Budapesten a...
Lengyelország újrakezdi a vitát az Európai Unió múlt héten megszületett új reformszerződéséről - jelentette be pénteken Jaroslaw Kaczynski kormányfő, ami azt vetíti előre, hogy Varsó ismét...
Hétfőn lép hivatalba Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa, akinek megbízatása hat évre szól. Kállai Ernő tanár, politológus, társadalomkutató, jogász, a Magyar Tudományos...
Egyszerűbb, átláthatóbb jogszabályalkotást és csökkenő adminisztrációs költségeket eredményezne Lévai Katalin szocialista EP-képviselő javaslata, amelyet egyhangúlag támogatott az Európai Parlament...
Pénteken rendben véget értek a 2007-es év tavaszi időszakának érettségi vizsgái: az elmúlt hetekben 124 ezer diák, több mint 484 ezer vizsgát tett le. A május 4-25. között lezajlott írásbeli...
A gyorsaságimotoros-vb Holland Nagydíján a 125 köbcentisek második időmérőjén szakadt az eső, így a versenyzők nem tudtak javítani csütörtöki helyzetükön.
Budapest - Egyre messzebbre érnek a múlt héten ismeretlenek által brutálisan megvert újságírónő, Kármán Irén esetének hullámai. Megnyílhatnak végre a hét évvel ezelőtt titkosított olajbizottsági akták, s kiderülhet, kiknek a zsebébe vándoroltak azok a milliárdok, amelyek hiányát a mai napig nyögi az ország
Dunakeszi - Elbocsátották azt a rendőr törzsőrmestert, akinél a szolgálatba lépés előtti rutinvizsgálat során drogfogyasztást állapítottak meg - jelentette be Kovács László alezredes, a dunakeszi rendőr-főkapitányság vezetője. A zsarunál a szúrópróbaszerű ellenőrzés THC-t mutatott ki a törzsőrmester vizeletében. Ez a hatóanyaga a marihuánának.
Négy és fél évnyi szünet után újból birtokba vette a miniszter és titkára, azaz Kern András (59) és Koltai Róbert (63) a József Attila Színház színpadát.
London - J. K. Rowling, a Harry Potter szerzője (39) látványos eszközökkel mentette meg egyik házimanóját: közölte, ha kivágják Siport az ötödik részből, visszavonja a filmes jogokat, megfosztva ezzel a rajongókat az utolsó két résztől. Szerencsére az alkotók nem vállalták ennek a felelősségét, így a két hét múlva bemutatásra kerülő A Főnix Rendjében ott lesz a házimanó.
Kiskőrös-Kecskemét - Szeszhamisítással gyanúsított társaság hét tagját vezették bilincsben tegnap a kecskeméti bíróságra a pénzügyőrök. A fináncok szerint a tettesek autómosó folyadékból csináltak tiszta szeszt.
Brüsszel - Még csak az év felénél tartunk, ám a nemzetközi sajtószervezetek máris riasztó adatokat tettek közzé az újságírókra világszerte - elsősorban a háborús övezetekben - fenyegető veszélyekről. Június végéig épp 100 újságírót öltek meg, míg tavaly, hasonló idő alatt 68-at.
A hétvégén lesz a premierje a Vámpírok bálja című musicalnek a Pesti Magyar Színházban. A Roman Polanski ötletét felhasználó nemzetközi szuperprodukciót több hónapos előkészítés után láthatják Budapesten. Az előadást hármas szereposztásban játsszák. A főszerepekben Egyházi Géza, Nagy Sándor, Feke Pál, Andrádi Zsanett, Kovács Nikoletta és Stróbel Dóra látható.
Két embert "csábítottak át" az egykori Belügyminisztériumból, illetve a Lamperth Mónika által eddig irányított Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumból a rendészeti területre - értesült lapunk megbízható forrásból. Úgy tudjuk, a kormányátalakítás után a szociális és munkaügyi tárcát irányító Lamperth Mónika nemrég munkatársai körében bejelentette: Zsinka András, a humánpolitikai…
Átmeneti hullámázás után júniusra ismét nőtt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben - írta a Medián ehavi kutatásában. Felmérésük szerint a teljes népességben az MSZP 21, a Fidesz 40 százalékon áll, az SZDSZ és az MDF egyaránt 4-4 százalékot ért el. A biztos szavazó pártválasztók között 58:30 arányú az ellenzéki párt vezetése a szocialistákkal szemben; az SZDSZ itt 6, az MDF 3 százalékon áll. A…
Nem tartható az a gyakorlat, amely - biztos, ami biztos alapon - többször indokolatlan titkosítási minősítésekhez vezet - nyilatkozta lapunknak a kancellária éléről a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter székébe "átülő" Szilvásy György. A miniszter a váltásról már tavaly ősszel megállapodott a kormányfővel. Szilvásy célja, hogy ősszel a parlament elé kerüljön a…
A debreceni polgármester pénteken úgy vélekedett: a Klubrádió és az ellene tüntetők egyaránt a szélsőséget képviselik. Kósa Lajos azután beszélt erről, hogy csütörtökön a cívis városban tüntetők miatt félbe kellett szakítani a rádió helyi, élő adását. Bolgár György, a Megbeszéljük című műsor vezetője a nyilatkozatra reagálva közölte, csak azt kérdezné Kósától, ha egy órán keresztül szóba tudott…
A 250 kcm-eseknél a spanyol Jorge Lorenzo indulhat az első rajtkockából a szombati holland Nagydíjon, az idényben immár a hatodik pole pozíciója ez a világbajnoki címvédőnek. Az esőnap miatt a 125 kcm-es géposztályhoz hasonlóan a negyedlitereseknél sem változott a rajtsorrend a pénteki időmérő edzés után a csütörtökön kialakult rangsorhoz képest.
A tűzoltóknak pénteken kora estére sikerült eloltaniuk Szentes határában a 45-ös út mentén kigyulladt tarlót, aljnövényzetet és szalmabálákat - tudta meg a Független Hírügynökség. Szentes és Hódmezővásárhely között ismét zavartalan a közúti forgalom.
Debrecen polgármestere elfogadhatatlannak tartja a politikai véleménynyilvánítás szabadságának fenyegetéssel, vagy erőszakos eszközökkel történő megakadályozását. Kósa Lajos ugyanakkor nem kíván reagálni a "politikai hisztéria-keltésére" - áll a városvezető közleményében. Debrecenben csütörtök este a Klubrádió ellen tüntetők több újságíróra is rátámadtak.