2007. június 30. szombat

jún. 30
7:07
Vád alá helyezték azt a négy személyt, akik merényletet terveztek a New York-i JFK repülőtér ellen (Kripto Akadémia)
Vád alá helyezték pénteken az Egyesült Államokban azt a négy muzulmán férfit, akik nagyszabású merényletet terveztek a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtér ellen. A négy terheltet - egy guyanai származású amerikai, két guyanai és egy trinidadi állampolgárt - a hónap elején tartóztatták le, egyet közülük New Yorkban, a másik hármat Trinidad és Tobago karib-tengeri szigetországban. Az…
jún. 30
7:07
Mibe kerülne csökkenteni a munkáltatók járulékait? (Adózóna)
Az adórendszert finomítani kell, de teljes körű reformra nincs szükség, s ideje volna felszámolni egyes, az adókkal kapcsolatos téveszméket a foglalkoztatás terheivel, az egykulcsos adóval, valamint az adócsökkentéssel kapcsolatban - fogalmazta meg több előadó is az APEH fennállásának 20 éves évfordulója alkalmából tartott konferencián. A gazdasági szakemberek, ex és jelenlegi politikusok érveit…
jún. 30
7:09
Kaderják: Egy kockázati tényezője lehet a MOL felvásárlásának (Infostart)
A MOL már nem nemzeti vállalat - mondta az InfoRádiónak Kaderják Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője hozzátette, a cég felvásárlásának egyetlen kockázati tényezője az, hogy a MOL ellenőrzi és működteti Magyarországon a nagynyomású földgáz-vezetékrendszert.
jún. 30
7:22
Hogyan lesznek hűségesek? (Piac és Profit)
A kiskereskedelemben a versenyelőny eléréséhez kulcsfontosságú, hogy figyelembe vegyük a vásárlói igényeket, állítja az Economist Intelligence Unit "Intelligens kereskedelem: hogyan tegyük a vásárlást kellemes élménnyé" (Intelligent Merchandising: Creating a Unique Shopping Experience) című új háromrészes tanulmányának első kötete. A tanulmányt világszerte 180, a kiskereskedelem területén vezető…
jún. 30
7:55
Bryan Adams és Rúzsa Magdi a Kapcsolat koncerten (Spa Trend Online)
Bryan Adams kanadai rockénekes és Rúzsa Magdi lép ma színpadra a T-Mobile 11. Kapcsolat koncertjén Budapesten, az 56-osok terén. A program a magyar énekesnő fellépésével kezdődik. Rúzsa Magdi, a legutóbbi Megasztár győztese, az idei Eurovíziós Dalfesztivál döntőse és legjobb dalszerzője Ördögi Angyal című albumának anyagával készül a koncertre.
jún. 30
8:04
Koltai Lajos: A közönség kíváncsi a filmemre (Infostart)
Június 11-én mutatta be Evening című játékfilmjét az Egyesült Államokban Koltai Lajos. A Sorstalanság rendezője ezúttal amerikai szereplőkkel, az Egyesült Államokban forgatott, és mint azt az InfoRádióban elmondta: a közönség és a szakmai is nagyon várja az alkotást, amelyet hamarosan Amerika-szerte 700 moziban fognak játszani.
jún. 30
8:08
Hogyan szabályozzuk a médiát? (Piac és Profit)
A média önszabályozására nincs recept, de számos modell működik jól az európai országokban. Az önszabályozás pedig - a kialakult mintáktól függetlenül - egyértelműen hozzájárul a szakmai és az etikai szabályok tiszteletben tartásához, a peres ügyek számának csökkenéséhez és a szerkesztői függetlenség erősödéséhez - állapították meg a Független Médiaközpontban 2007. június 8-9-én tartott nemzetközi…
jún. 30
8:37
Ötmillióra büntethető, aki nem irtja a parlagfüvet (Infostart)
Július elsejétől ötmillió forintra lehet bírságolni azokat a telektulajdonosokat, akik nem irtják a parlagfüvet ingatlanjaikon. Péterfia Éva, a Parlagfűmentes Magyarországért tárcaközi bizottság elnöke elmondta, hogy a tavaly kirótt bírságok jelentős részét most kezdik el adók módjára behajtani.
jún. 30
8:46
Az MSZP választmánya ma a kormány tevékenységét értékeli (Gondola)
A kormány egyéves tevékenységét értékeli ma az MSZP választmánya budapesti ülésén. A politikai évadzáró ülésen a testület értékeli az MSZP parlamenti frakciójának tevékenységét, tárgyalnak a...
jún. 30
8:49
Halálos baleset a Rolling Stones madridi koncertje után (Gondola)
Halálos kimenetelű balesetet szenvedett két munkás pénteken a spanyol fővárosban a Rolling Stones előző napi koncertje után a színpad bontása közben. Két másik munkás megsérült. A Vicente Calderón...
jún. 30
8:56
Szíriának többet kellene tennie a Libanonba irányuló fegyvercsempészet ellen (Kripto Akadémia)
Az ENSZ-főtitkár sürgette Szíriát és Iránt, tegyen az eddiginél többet a Libanonba irányuló fegyvercsempészet megakadályozása érdekében.
jún. 30
8:57
Ma dönt a koalíciós megállapodásról az SZDSZ Országos Tanácsa (Gondola)
A koalíciós megállapodás-tervezetről dönt ma az SZDSZ Országos Tanácsa (OT). Gulyás József, a testület elnöke elmondta: a tanács támogatni fogja a megállapodást, amelyet a párt frakciója hétfőn,...
jún. 30
9:03
Új csodaszer segíthet lefogyni (Infostart)
Az olasz tudósok kidolgoztak egy olyan tablettát, amely a gyomorban megnő, így a diétázók úgy érzik: degeszre ették magukat.
jún. 30
9:30
Daróczi: "A kormány a gázra lép" (Infostart)
Nyáron heti két ülést tart a kormány, a plusznapon az egészségügyi és fejlesztési döntések végrehajtásának felgyorsításáról tárgyalnak. A miniszterelnök augusztusban megy szabadságra, előbb a Balatonhoz, majd Németországba.
jún. 30
9:32
A legtöbbet Csizmár Gábor, a legtöbbször Ékes József beszélt a parlamentben (Gondola)
Ékes József fideszes képviselő szólalt fel a legtöbbször a parlament tavaszi és nyári rendkívüli ülésszakán, de a legtöbbet Csizmár Gábor (MSZP) beszélt - derül ki az Országgyűlés adataiból. A...
jún. 30
9:33
Mindenki az iPhone-ra vár (Piac és Profit)
A legkitartóbbak már hosszú órák óta várakoznak a műszaki áruházak előtt, hogy az Apple iPhone első vásárlói között lehessenek. A készüléktől gyártója azt reméli, hogy megváltoztatja majd a mobiltelefon ágazatot.
jún. 30
9:34
Klímatechnikai Továbbképző Központot nyit az LG Budapesten (Gondola)
Közép-európai Klímatechnikai Továbbképző Központot nyit az LG Electronics Budapesten július 5-én. A központban az LG ingyen posztgraduális képzést nyújt a régió klímatechnikai szakemberei,...
jún. 30
9:35
Bryan Adams és Rúzsa Magdi a Kapcsolat koncerten (Gondola)
Bryan Adams kanadai rockénekes és Rúzsa Magdi lép ma színpadra a T-Mobile 11. Kapcsolat koncertjén Budapesten, az 56-osok terén. A program a magyar énekesnő fellépésével kezdődik. Rúzsa Magdi, a...
jún. 30
9:36
Megváltoztak a lakáspiaci igények (Gondola)
Egy lakás eladhatósága már a tervezőasztalon eldől - áll az Otthon Centrum elemzésében, amely a jelenlegi piaci igényeket részletezi. A minigarzonok ideje leáldozott - mutat rá az elemzés. Ma már...
jún. 30
9:38
Bihari: a bíróhiány ellenére fél év alatt 203 határozatot hozott az Ab (Gondola)
Annak ellenére, hogy átmeneti bíróhiány volt és az Alkotmánybíróság (Ab) áprilisban lett ismét teljes, tizenegy tagú, a testület ez évben eddig 203 határozatot hozott. Erről a testület elnöke...
jún. 30
9:39
Az Egészségügyi Kerekasztal a szolidaritási rendszer megvédésére szólítja fel a lakosságot (Gondola)
A Magyar Szociális Fórum Egészségügyi Kerekasztala elutasította a Gyurcsány-kormány tervét a társadalombiztosítási rendszer 49 százalékban történő magánkézbe juttatásáról.
jún. 30
9:40
700 millió euró zöld autókra (Privátbankár)
Az amerikai General Motors, az Opel anyavállalata a következő öt évben 700 millió eurót szán Európában környezetbarát motorok kifejlesztésére - jelentette be pénteken Berlinben a GM E...
jún. 30
9:40
Illemhelyből ivóvízüzem (Gondola)
A délkínai Tungkuan város város hatóságai azon töprengenek, hogy miként lehetett egy illemhelyből átalakított, engedély nélkül működő palackozóüzem a város egyik szakiskolájának beszállítója - adta...
jún. 30
9:42
Befejeződött a sztrájk a Telekomnál (Privátbankár)
Pénteken hivatalosan is befejeződött a sztrájk a Deutsche Telekomnál, miután a dolgozók megszavazták a múlt héten elért kompromisszumos megoldás elfogadását. A ver.di szakszervezet ál...
jún. 30
9:42
Vád alatt a New York-i reptér ellen merényletet tervező négy férfi (Gondola)
Vád alá helyezték pénteken az Egyesült Államokban azt a négy muzulmán férfit, akik nagyszabású merényletet terveztek a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtér ellen. Az amerikai igazságügyi...
jún. 30
9:43
Júliustól üdülőorvosi szolgálat működik Siófokon (Gondola)
Július elsejétől augusztus végéig üdülőorvosi szolgálat működik Siófokon az alapellátási ügyeleten, a város kórházában pedig 24 órás szolgálatot látnak el a sebészeti járóbeteg-ellátásban - közölte...
jún. 30
9:47
Svájc gyorsabban melegszik (Gondola)
Svájcban kétszer olyan gyorsan emelkedik az átlaghőmérséklet, mint az északi féltekén. Ezt az elmúlt száz esztendő mérési adatai alapján jelentették be a kutatók. Az egyre inkább olvadó gleccserek...
jún. 30
9:50
A rejtélyes netező előbb tudott a sztár haláláról, mint a rendőrség (Infostart)
Órákkal azelőtt felkerült egy internetes enciklopédiába az amerikai pankrátorsztár, Chris Benoit feleségének a halálhíre, mielőtt a nő holttestét megtalálták volna a rendőrök. Az oldalt kétszer is módosították, de a hatóságok nem tudták kinyomozni, ki változtatott az adatokon.
jún. 30
10:10
Szili félfordulatot ígér (Infostart)
A kormány reformpolitikájában várható félfordulatról beszélt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjújában.
jún. 30
10:10
Erős nyakú államfő: egy kilogrammos aranyláncot kapott (Infostart)
Gyémánttal kirakott, egy kilogramm súlyú aranylánccal tüntette ki a türkmén parlament a közép-ázsiai ország elnökét, Kurbanguly Berdimukhammedovot.
jún. 30
10:20
Bagdadban az amerikai-iraki katonák megöltek 26 terroristát (Gondola)
Az amerikai és iraki katonák szombat hajnalban az iraki főváros egyik síiták lakta negyedében megöltek 26 terroristát, továbbá őrizetbe vettek 17, a síita terrorista hálózatokkal közvetlen...
jún. 30
10:20
Bagdadban az amerikai-iraki katonák megöltek 26 terroristát (Kripto Akadémia)
Az amerikai és iraki katonák szombat hajnalban az iraki főváros egyik síiták lakta negyedében megöltek 26 terroristát, továbbá őrizetbe vettek 17, a síita terrorista hálózatokkal közvetlen kapcsolatban álló személyt. Az amerikai hadsereg állítása szerint a Szádrváros negyedben megölt emberek terroristák voltak, akik könnyű fegyverekkel, rakétavetőkkel és pokolgépekkel támadtak az amerikai…
jún. 30
10:21
Eltűnt a határ Mexikó és az Usa között (Kripto Akadémia)
Kábítószercsempészesre használt alagutat fedeztek fel az amerikai-mexikói határon a két ország hatóságai közös akciójuk során. Az amerikai igazságügyi szervek pénteki tájékoztatása szerint az alagútba az Arizona állambeli Nogales település egyik épületének pincéjében volt a bejárat, míg a kijárat már a mexikói oldalon, egy ház földszintjén lévő lakásban.
jún. 30
10:22
Szigorú biztonsági intézkedések az orosz-amerikai csúcs helyszínén (Gondola)
Szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe az egyesült államokbeli Kennebunkportban, a Bush család székhelyén, ahol július 1-2-án találkozik Vlagyimir Putyin orosz és George Bush amerikai...
jún. 30
10:22
A magyar borvidéket mutatja be egy belga műsor (Gondola)
Az idei őszön magyar borvidékekkel ismerkedhetnek meg a belgák, a Liberty nevű turisztikai csatorna műsoraiban. A C'est si bon! (Hogy ez milyen jó!) című 20 perces magazin minden hónapban más...
jún. 30
10:22
Nagyon vigyáznak majd Putyinra (Kripto Akadémia)
Szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe az egyesült államokbeli Kennebunkportban, a Bush család székhelyén, ahol július 1-2-án találkozik Vlagyimir Putyin orosz és George Bush amerikai elnök. A szárazföldi, vízi és légi közlekedést korlátozó intézkedéseket rögtön azt követően rendelték, hogy a Bush család Maine állambeli székhelyére csütörtökön este megérkezett az amerikai elnök.
jún. 30
10:24
Szili Katalin: a reformpolitikában félfordulat várható (Gondola)
A jelenlegi kormány reformpolitikájában várható félfordulatról beszélt Szili Katalin a Magyar Hírlapban. Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, a reformok társadalmi elfogadtatása érdekében most...
jún. 30
10:24
Tízmilliárdba kerül Gyurcsány hivatalának költöztetése? (Infostart)
Tízmilliárd forintba kerül az adófizetőknek, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt átköltöztetik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületébe - tudta meg a Magyar Nemzet.
jún. 30
10:25
Alaguton vitték át a kábítószert a határ alatt (Infostart)
Kábítószercsempészesre használt alagutat fedeztek fel az amerikai-mexikói határon a két ország hatóságai közös akciójuk során.
jún. 30
10:29
Ijesztő gyorsasággal megy össze az isteni fallosz (Infostart)
A klímaváltozás elérte az indiai Kasmír államban található amarnati barlangot is, amely a hinduk egyik legszentebb helye. Ebben a himalájai üregben áll ugyanis Siva, az életet elpusztító és megújító főisten falloszát szimbolizáló jégtömb, amely idén riasztó gyorsasággal kezdett olvadni.
jún. 30
10:29
Az intuíció és a gazdasági folyamatok (Privátbankár)
Az intuíció szerepe a döntéshozatalban és a gazdasági folyamatok során - ezzel a címmel rendeznek konferenciát pszichológusok, közgazdászok, az üzleti szereplők részvételével
jún. 30
10:39
Különböznek az álláspontok az SZDSZ-en belül (Alternatív Energia)
Az SZDSZ még nem alakította ki testületi álláspontját a születendő gyermek nemének választási lehetőségét felvető MSZP-s határozati javaslatról, Sándor Klára a magánvéleményét fogalmazta meg, amikor azt mondta, hogy a liberális párt nem támogatja ezt a kezdeményezést - közölte Gusztos Péter, a párt frakcióvezető-helyettese.
jún. 30
10:57
Mit csinált Ronaldinho Milánóban? (Infostart)
Erősödtek a Ronaldinho Milanba igazolására vonatkozó találgatások, miután a Barcelona sztárja titkos kiruccanást tett Lombardia fővárosába.
jún. 30
11:09
Tragédia patkányméreggel és mandulával (Gondola)
Patkányméreggel kevert mandulát evett, és iskolatársait is megkínálta egy 11 éves fiú Kínában. A mérgezett csemegét kínáló fiú és egy lány- osztálytársa meghalt, hat társukat korházban...
jún. 30
11:09
Gyurcsány Ferenc tízmilliárdért költözik (HírTV)
Tízmilliárd forintba kerül az adófizetőknek, hogy Gyurcsány Ferenc rezidenciáját átköltöztetik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületébe - tudta meg a Magyar Nemzet. A közeljövőben 220 millió forint állami pénzt költenek el a tervezésre nyílt közbeszerzés nélkül.
jún. 30
11:09
Biciklivel Londonba (Piac és Profit)
Ferenczi István, 31 éves angoltanár 2007. július 1-én, vasárnap reggel Nagy-Britanniába indul szabadságra. Kispesti lakásából kilépve azonban nem a közeli reptér felé veszi az irányt, hanem előző este felszerszámozott kerékpárjára száll.
jún. 30
11:09
Erősödött az Amerika-ellenesség (Privátbankár)
Az Amerika-ellenesség a világ több országában mélyült, de nem terjedt ki újabb államokra - ez derült ki a Pew-intézet átfogó felméréséből
jún. 30
11:11
Félmillió fát vágtak ki engedély nélkül az amazonasi esőerdőkből (Infostart)
Illegális fakitermelőkre csapott le a brazil rendőrség, akik a gyanú szerint - hamis engedélyek birtokában - félmillió fát vágtak ki az amazonasi esőredőben.
jún. 30
11:12
Kábítószert adott gyermekeinek egy férfi (Infostart)
Tíz évre ítélt a bíróság egy amerikai férfit, aki kábítószert injekciózott fiaiba, hogy azok megismerjék, mit érzett, amikor drogfüggő volt.
jún. 30
11:12
Egyre többet adakoznak a templomokban (Alternatív Energia)
Tavaly a magyarországi katolikus templomokban 42,3 millió forint gyűlt össze a péterfillérekből, hét millió forinttal több, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága.

Keresés