Június 26-án, kedden szabadul a börtönből Paris Hilton, jelentette be a Los Angeles-i sheriff hivatal pénteken. Eddig úgy lehetett tudni, hogy a hírességet hétfőn engedik szabadon. A sok fellebbezés és felülvizsgálat miatt azonban újra kellett számolni, hogy le töltötte-e 23 napos büntetését, közölte Dana Camarillo, a sheriff hivatal helyettes vezetője.
Sokat lehetett hallani az elmúlt hetekben a 10 éves amerikai kötvény hozamának szárnyalásáról. Napok alatt 5%-ról 5,3%-ra emelkedett a benchmark. Eközben a 30 éves amerikai államkötvény is hasonló utat járt be.
Az MSZP azt kéri Sólyom László köztársasági elnöktől, vizsgálja felül Horn Gyula volt miniszterelnök kitüntetével kapcsolatos álláspontját - mondta Hiller István, a párt alelnöke szombaton...
Hiller István, az MSZP alelnöke jó esélyt lát arra, hogy a vasárnapi koalíciós egyeztetésen megállapodjanak az egészségbiztosítás átalakításáról. Erről a politikus szombaton Budapesten...
Gumikesztyűben, szemétszedő bottal és szemeteszsákkal felszerelkezett rendőrök lepték el szombaton a Kecskemét melletti erdőt. Több mint százan takarították a területet és csaknem egy teherautónyi szemetet gyűjtöttek össze.
A Fidesz kifogásolja, hogy a 20 milliárd forintos állami támogatással megvalósult dunaújvárosi Hankook gumigyárban a hírek szerint külföldi vendégmunkásokat is foglalkoztatnak, holott a kormány...
Heerenveen - Az eddigieknél kisebb csoportokban rendezik meg a 2010-es dél-afrikai labdarúgóvébé európai selejtezőit - döntött szombati ülésén a kontinentális szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága.
Magyarország vette észre még az uniós szerződéstervezet hét eleji előkészítő szakaszában, hogy a szövegből hiányzik szabad versenyt előíró kitétel - írta a szombati The Times. A vezető brit napilap...
Körülbelül 400 ezer meleg és leszbikus vonult szombaton Berlin utcáira, hogy így tiltakozzon a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetése ellen. A melegek kritizálták a német törvényhozást is, mondván, nem tesznek meg mindent az esélyegyenlőségért, egyúttal a hetero párokhoz hasonló mértékű állami támogatásokat és segélyeket követeltek.
Megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki pénteken este merült el a Tiszában - tájékoztatta a rendőrség szombaton az MTI-t. A 29 éves férfi holttestét a Tisza "Sárga" néven ismert részénél...
Egész nap dolgoztak a tűzoltók és a katasztrófavédelem szakemberei szombaton a Nógrád megyei Szarvasgedén, ahol 56 épületet rongált meg a péntek esti vihar. A település a megyei vis maior keretből kér a helyreállításokhoz támogatást.
Szombaton a bécsi Központi Temetőben eltemették Kurt Waldheim korábbi ENSZ-főtitkárt és osztrák államfőt. A gyászszertartást állami ceremónia keretében tartották, annak ellenére, hogy Waldheimről a nyolcvanas években kiderült, tagja volt a náci pártnak, ami miatt a nemzetközi közösség élete végéig kitaszította soraiból. Waldheim kívánságára a nemzetközi politika egyetlen tagját sem hívták meg a…
Ketten meghaltak abban a balesetben, amely szombaton délután történt a Pest megyei Tápiószentmárton mellett. Egy motoros és egy autó - eddig tisztázatlan jörülmények között - ütközött a 311-es úton. A balesetben a motoros, egy tápiószentmártoni férfi és az autó utasa, egy monori fiatalember meghalt. Az autó vezetője könnyebben sérült. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja - tájékoztatta a…
Perceken múlt annak a 20 éves fiúnak az élete, akit pénteken éjszaka támadtak meg fiatalok, miközben az egyik győri szórakozóhelyről a másikra tartott. A fiút egy 5 fős társaság minden ok nélkül megverte.
A próbaidő megsértése miatt - az eredetileg kirótt - 45 nap börtönbüntetés teljes letöltésére kötelezett Paris Hiltont most úgy tűnik mégis korábban kiengedik.
Minden feltétel adott egy jó idegenforgalmi szezonhoz: a Balaton vize helyenként ivóvíz minőségű, a vízállás pedig olyan magas, hogy aszályos nyár esetén is lesz elég víz a tóban. Erről szombati keszthelyi sajtótájékoztatóján beszélt Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága szombaton új rendszert alakított ki a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőinek a lebonyolítására. Az átalakítás szerint nyolc hatfős, és egy ötfős csoport küzd majd a világbajnoki részvétel kiharcolásáért.