A The Sun szerint Simon András és Németh Krisztián ingyen került Liverpoolba. Itthon ugyanakkor az terjedt el, hogy egymilliárd forintot kapott értük az MTK.
Budapest - Pál Tamás (26), a Megasztár második részének felfedezettje újabb főszerepben mutatkozott be az IBS Színpadon. Az újabb, filmszerű címmel ellátott, Minden lében három kanál című darabban lépett fel.
Heiligendamm - A G8 csúcstalálkozóra összesereglett több tízezer tiltakozó aktivista sok borsot tör a 13 ezer német rendfenntartó orra alá: az összecsapások után tegnap az összes, a tárgyalások helyszínére vezető utat és vasúti síneket blokkolták.
Magyarország - Kezdjük újra felfedezni Magyarországot. A Magyar Turizmus Zrt. adatai szerint évről évre többen üdülnek itthon külföld helyett. A Blikk összeállította a legnépszerűbb hazai pihenőhelyeket
Budapest - Fábiánné Rozsnyói Katalin (64), a világverő női kajakválogatott edzője saját útját járja. Most például úgy döntött, csak azokat küldi vízre a Maty-éri pályán, a hét végi országos bajnokságon, akik valamelyik válogatószámban érdekeltek.
Míg Róbert állítja, ketten követték el a rablást és László gyilkolta meg a pénzintézetben lévőket, társa egy titokzatos harmadikat emleget mint gyilkost.
Az iráni hatóságok őrizetbe vettek három finn állampolgárt, mert az illetők állítólag megsértették az ország területi vizeit - közölte szerdán a finn külügyminisztérium. Mindhárman a...
Szeles Mónika 2006-ban adta be az állampolgársági kérelmet. Információink szerint a klaszszis a közelmúltban Budapesten járt és letette az állampolgársági esküt.
Mogyoród - Hat éve raboskodik Szófiában, Bulgária fővárosában Szabó László (50). A kamionsofőr 2001. márciusában 62 kiló heroinnal bukott le a bolgár határon. Bár a férfi azt állítja, hogy nem tudott a kamionba rejtett szállítmányról, a bolgár bíróság 12 év börtönre és 100 ezer leva (14 millió forint) megfizetésére ítélte.
Lelőttek egy újságírónőt az afgán fővárostól északra, alig néhány nappal egy magántelevízió bemondónőjének kabuli meggyilkolása után - közölték szerdán hivatalos források. A kedd este lelőtt...
Elfogtak egy börtönbüntetése elől bujkáló és csalásért is körözött 22 éves férfit - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel. A...
Montreal - Ha a vasárnapi kanadai, majd az egy hét múlva következő amerikai futamon is jól teljesítek, akkor világbajnok leszek - Fernando Alonso (25) szerint alig hét nap alatt eldőlhet a Forma-1-es vébécím. A vb-tabella élén álló spanyol pilótát annak ellenére szétveti az önbizalom, hogy még maga is elismeri: a Ferrari sokkal esélyesebb a tengerentúli versenyeken.
Európa legnagyobb szórakoztató és játékkaszinó központját tervezi létrehozni a szlovén Hit szerencsejáték és idegenforgalmi csoport, s a világ legnagyobb kaszinóüzemeltetője, a las vegasi...
Budapest - U21-es labdarúgó-válogatottunk bebizonyította, hogy a fiatal magyar futballisták is képesek jó játékra. Róth Antal csapata ugyanis a Lettország elleni EB-selejtezőn hozta a kötelezőt, és 1-0-ra nyert.
Budapest - Kirabolták Jézus Krisztust! A Musical Színház Jézus Krisztus szupersztárja főszereplőjének, Feke Pálnak ugyanis egy vidéki vendégszereplés alkalmával ellopták mindenét.
Budapest - Meghallgatta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség azt a nőgyógyászt, aki május negyedikén megvizsgálta, és látleletet vett E. Zsanettről (21), akit, elmondása szerint rendőrök erőszakoltak meg május 4-én. Morvai Attila, az ügyészség szóvivője annyit megerősített a Magyar Nemzet információjából, hogy több más tanú mellett meghallgatták az orvost is.
Budapest - Elbúcsúzhatunk a régi ezresektől. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2007. augusztus 31-én bevonja a 2006 előtt kibocsátott ezerforintos bankókat. Helyüket a fémcsíkkal, azaz a korszerű biztonsági elemekkel ellátott bankjegyek veszik majd át.
A Szabad Demokraták Szövetségének pécsi önkormányzati képviselői megszavazzák a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalmat, ha a kérdés napirendre...
Több ezren kezdtek tüntetést szerdán délelőtt Heiligendammban az esti órákban kezdődő G8-csúcs ellen. Helyszíni jelentések szerint mintegy tízezer tüntető nyomult több irányból a nyolcak...
Lezuhant három munkás egy állványról Budafokon szerdán délelőtt, egyikük súlyosan megsérült. A munkavédelmi főfelügyelőség vizsgálja majd, történt-e szabálytalanság - közölte a Budapesti...
Egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a kormány az üzletnyitást - közölte a kabinet ülése után Gál J. Zoltán államtitkár. A kormány elfogadta a kereskedelmi törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletet, ami szerint a jövőben, ha egy kereskedő üzletet akar nyitni, a szakhatóságok nem külön-külön az általuk meghatározott időpontban mennek ki ellenőrizni, hogy a bolt megfelel-e az előírásoknak, hanem a…
Intenzív szakértői és politikai egyeztetéssorozat kezdődik a következő hetekben a két kormányzó párt között. A tanácskozásokon az abszolút prioritást élvező egészségügy mellett az adórendszer, az oktatás, a nyugdíjrendszer, a közigazgatás, a foglalkoztatás és a közpénzügyek kerülnek napirendre - erről négy és félórás "gőzkieresztő" egyeztetés után állapodott meg tegnapra virradóan az MSZP és az…
A várakozásoknak megfelelően Gergényi Péter korábbi bűnügyi helyettesét, Tóth Gábor dandártábornokot nevezi ki az országos főkapitány a BRFK élére. Egyedül a botrányokba keveredett Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) új parancsokának személye okozott némi meglepetést, miután a befutónak hitt Nagy-Juhák István helyett a Fejér megyei rendőrparancsnokot választották a szolgálat élére. A…
Hatalmas sorok kígyóztak múlt szombaton a Vörösmarty téren, amikor Orbán Viktor dedikálta a még csak az ünnepi könyvhéten valamint a Helikon kiadó honlapján árusított kötetét. A Fidesz-elnök hosszú órákon át állta rajongói rohamát, ez azonban, ahogy Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója lapunknak elmondta, nem feltétlenül a mű sikerét jelzi. Zentai…
Idén február 15-i hatállyal lépett érvénybe a regisztrációs adó részleges visszafizetéséről szóló jogszabály. Azok, akik 2004. május 1-je és 2005. december 31-e között használt gépjárművet vásároltak, s befizették utána a regisztrációs adót, annak egy bizonyos hányadát igényelhetik vissza. Becslések szerint 72-73 ezer kérelemre lehet számítani, s mintegy 8-10 milliárd forintot térít majd vissza a…
Veszélyes lehet, ha az 50 év feletti férfiaknak alacsony a tesztoszteronszintje. Ez ugyanis növeli a korai halál kockázatát - állapították meg amerikai kutatók.