2007. június 7. csütörtök

jún. 7
5:08
WC nélkül marad az olimpia (Infostart)
Újabb áldozatot szedett a pekingi hatóságok kampánya, amelynek értelmében szabványosítják és kijavítják a városban az angol nyelvű feliratokat az olimpiára. Az "áldozat" a WC, amelyet mindenhol "toiletre" javítanak.
jún. 7
5:12
Egy térfigyelő kamera is felvette Zsanettet és a rendőröket (Alternatív Energia)
Információink szerint a bizonyítékok között szerepel egy térfigyelő kamera által készített felvétel, amelyen - ha rossz minőségben is, de - látszik, ahogy Zsanett autójával hazafelé halad, mellette egy rendőrtiszt ül, őket pedig szorosan követi a járőrkocsi. Értesüléseink szerint a rendőrök mobiltelefonjainak cellainformációi is félrevezetőek.
jún. 7
5:18
Bazi nagy átverés (Spa Trend Online)
Szaftos bulvár-témát kapott ki magának első önálló játékfilmjéhez Brian Cook. Londonban, a kilencvenes években egy Alan Conway nevű angol férfi sorozatban vert át embereket azzal, hogy magát a világhírű rendezőnek, Stanley Kubricknak adta ki. Ezzel nem csak kisebb-nagyobb pénzösszegekre, ingyen piára, vacsorameghívásra, sőt, egyenesen luxus szállodai ellátásra tett szert, hanem szexuális…
jún. 7
5:23
Egy év után fogták el drogbárót a világ másik végén (Infostart)
Görögországban fogták el a legkeresettebb ausztrál bűnözőt, aki egy évig menekült sikerrel a hatóságok elől. Tony Mokbel - alias Dagadt Tony - drogkereskedő, akit azzal vádolnak, hogy köze van egyik riválisának meggyilkolásához.
jún. 7
5:23
A Btk.-ban szankcionálnák a gyűlöletbeszédet (Alternatív Energia)
Nem zsidó ügyről van szó, hanem olyan társadalmi jelenségről, amelynél jogi szabályozásra van szükség - indokolta a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Mazsihisz vezetőivel azt a közös javaslatot, amellyel megpróbálnak fellépni a gyűlöletbeszéd ellen. Úgy módosítanák a polgári törvénykönyvet (Ptk), hogy egy adott közösséget ért sérelem esetén a csoport érdekeit védő szervezet, illetve a közösség bármely…
jún. 7
5:30
Rendőrök vitték el a szemtelen vendégeket (Infostart)
Visszaéltek vendéglátójuk jóindulatával azok a férfiak, akik végül kizárták szállásadójukat a saját lakásából.
jún. 7
5:35
Óvszert osztanak a pornó mozikban (Infostart)
Óvszert osztanak egészségügyi illetékesek a nyugat-indiai Gudzsarát állambeli mozikban, ahol illegális pornófilmeket vetítenek. Így akarják felhívni a figyelmet a biztonságos szex fontosságára, és lassítani az AIDS terjedését.
jún. 7
5:40
"Köztársaság téri fuck" (Alternatív Energia)
Folytatódnak a négyes metró munkálatai a Köztársaság téren és környékén. A terület elkerítése után most több fa is áldozatául esett az építkezésnek. Az erkélyekről és az ablakokból látszik, hogy több fa fekszik kivágva a földön - mondta lapunknak dr. Kovácsné Szilágyi Éva. A környék lakója hozzátette, a házban sokszor zokogó emberekkel találkozott, akik az eltűnő zöldet síratták. Ráadásul olykor…
jún. 7
5:52
Ságvári Endre emlékművére gyűjtenek (Alternatív Energia)
Ságvári Endre új emléktáblájának helyreállítására a mai napig közadakozásból összesen 674.011 forintot gyűjtött össze a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége. A szervezet reménye szerint a tábla elkészítése és felerősítése kevesebbe fog kerülni. A maradék fölajánlott támogatás alapját képezheti egy a ma fiataljaihoz közelálló Ságvári emlékműnek, amelyet valahol a főváros központjában…
jún. 7
5:53
A mikrohullámú sütők miatt hízunk olyan gyorsan? (Infostart)
Egy brit tudós szerint a mikrohullámú sütők elterjedése jelentette a járványszerű elhízás kezdetét. Jane Wardie arra hívta fel a figyelmet, hogy a túlsúlyos emberek száma 1984 után kezdett el meredeken emelkedni, ami egybeesik a mikrók és a készételek nagy-britanniai elterjedésével.
jún. 7
6:07
5 év haladék az egyetemistáknak (Privátbankár)
Nincs minden veszve akkor, ha a felsőoktatási hallgató, vagy családtagja a tandjífizetés évében nem tudja az ezzel kapcsolatos adókedvezményt érvényesíteni
jún. 7
6:07
Emészthető opera az Internet nemzedékének (Spa Trend Online)
Hagyománytisztelő, de nem hagyományos Ringet akartam létrehozni! - mesélte Fischer Ádám a csütörtökön és pénteken a Művészetek Palotájában bemutatandó A rajna kincse és A Walkür című wagneri zeneművek próbái közti szünetében. A bemutatót egy próbafolyamat részének tartja a nemrégiben a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatói székét elfoglaló dirigens, hiszen jövő nyáron A Nibelung gyűrűje…
jún. 7
6:08
Ha nem hal meg, távozzon! (Infostart)
Két hetük van meghalni egy indiai szálloda vendégeinek - különben távozniuk kell az intézményből. A Mukti Bavan Szálló a halni készülő idős hinduk utolsó menedéke. A szállóban havonta 30-70 ember búcsúzik el az élettől.
jún. 7
6:08
Kongresszusi és egyéb beszédeiből ollózta könyvét Orbán (Alternatív Energia)
Holnap kerül a boltokba Orbán Viktor Egy az ország című könyve. A Fidesz-elnök ugyan már dedikálta a könyvhétre kiadott néhány ezer példányt, ám az aláírásért kígyózó sorok nem feltétlenül a mű sikerét jelzik. A rajongókat vélhetően nem érdekli, hogy a könyv lapjairól szó szerint köszönnek vissza a Fidesz májusi kongresszusán, illetve a március 15-én elhangzottak. A mű a szerző és a "baráti"…
jún. 7
6:18
Szakértők és ellenségesek: kit érdekel a pénz? (Privátbankár)
A felnőtt magyar lakosság mintegy 20 százaléka tekinthető „pénzügyi szakértőnek”. Velük éles ellentétben, a lakosság egyhatoda érdektelen a pénzügyek iránt
jún. 7
6:23
Jön az elnök, tilos teregetni! (Infostart)
Teregetési tilalmat vezettek be Szófiában George W. Bush látogatása idejére. Azon az útvonalon, amelyen az amerikai elnök konvoja elhalad, szigorúan tilos kirakni a száradó ruhát.
jún. 7
6:23
Magának, gyermekeinek senki nem akar ártani... (Piac és Profit)
Főszerephez juthatnak a megújuló energiahordozók hasznosításának és az energiahatékonyságnak a lehetőségei, ha megóvjuk magunkat a túlhajtásoktól, élünk a várható uniós támogatásokkal, s nem mellékesen: meg is vitatjuk, hogyan kerülhetjük el a klímaváltozás ember okozta veszélyeit.
jún. 7
6:30
Illusztris vendégek a Népszava Fesztiválon (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc is ott lesz a Népszava szombati fesztiválján. A Közügyekről személyesen című rendezvényt a miniszterelnök mellett más vezető politikusok is meglátogatják, biztosan eljön Lendvai Ildikó a szocialista párt frakcióvezetője, és várhatóan délután két órától Kiss Péter munkaügyi miniszter is részt vesz a találkozón. A Népszava főszerkesztője, Németh Péter a lap múltját, jelenét és…
jún. 7
6:37
Film készül az utolsó igazságos háborúról (Infostart)
A második világháborúban harcoló afroamerikai katonáknak állít emléket új filmjében az amerikai rendező, Spike Lee.
jún. 7
6:44
Erős földrengés Pápua Új-Guineán (Infostart)
A Richter-skálán mért 6,1-es erejű földrengés rázta meg csütörtök reggel Pápua Új-Guinea északi partvidékét. Sérültekről vagy károkról nem érkezett jelentés.
jún. 7
6:46
Fogva tartanak-e még embereket az amerikai titkos börtönökben? (Infostart)
Jogvédő szervezetek közzétették annak a 39 embernek a nevét, akiket - szerintük - még mindig az Egyesült Államok titkos börtöneiben tartanak fogva.
jún. 7
6:48
Solana nemzetközi békefenntartókat küldene a Gázai övezetbe (Kripto Akadémia)
Javier Solana szerint hét éve nem adódott ilyen kedvező alkalom az izraeli-palesztin békefolyamat újjáélesztésére, és nagyon hosszú évek óta először nem kizárt nemzetközi békefenntartó erő kivezénylése a Gázai övezetbe. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Parlamentben szerdán kijelentette, eljött az idő arra, hogy válságkezelésről áttérjenek a válság megoldására. A…
jún. 7
6:49
Háromnapos Bországgyűlés a Városligetben (Infostart)
Pénteken nyit a Bországgyűlés a Városligetben. A három napos rendezvényen a finom borok mellett sajtok, csokoládék és jó zene várják a látogatókat - mondta Kálmán Zsolt, a rendezvény főszervezője.
jún. 7
6:50
Az Anaheim egy volt ferencvárosival nyerte meg a Stanley Kupát (Infostart)
Az Anaheim nyerte a Stanley Kupát, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének ötödik mérkőzésén 6-2-re verte az Ottawát, így 4-1-es összesítéssel diadalmaskodott. A Ducks színeiben a Ferencvárosban is megfordult Rob Niedermayer is magasba emelhette a serleget.
jún. 7
7:00
Indult a tavalyi választásokon az Egymásért Alapítvány elnöke (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint Magyarok Egymásért Szövetsége néven pártot is alapított, és elindult a 2006-os országgyűlési választásokon Földesi-Szabó László, a milliárdos csempészéssel és adócsalással meggyanúsított Egymásért Egy-Másért Alapítvány elnöke.
jún. 7
7:06
Zöld jelzés az operatív programoknak? (Piac és Profit)
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) operatív programjairól a tárgyalások a vége felé közelednek, júniusban befejeződhetnek, majd ezt követi az unió belső jóváhagyási folyamata.
jún. 7
7:06
Nermzetközi békefenntartók mennének a Gázai övezetbe (Infostart)
Elképzelhetőnek tartja nemzetközi békefenntartó erő vezénylését a Gázai övezetbe az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Javier Solana az Európai Parlamentben azt mondta: eljött az idő arra, hogy a válságkezelésről áttérjenek a válság megoldására.
jún. 7
7:08
Kína készül: különleges rendőrök vigyáznak majd az olimpián (Infostart)
Négyszintű biztonsági rendszert vezetnek be a 2008-as pekingi olimpián, és húszezren segítik majd a közlekedést az ötkarikás játékok ideje alatt - jelentették be az esemény szervezői.
jún. 7
7:12
Elvennék az emberektől a terepjárókat (Privátbankár)
Az amerikai autógyártók továbbra sem akarnak előállítani takarékosabb kocsikat; azzal kampányolnak, hogy a szenátusi kezdeményezés "elveszi az emberektől a terepjáróikat"
jún. 7
7:13
Costa Rica megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal (Gondola)
Közel hatvan év után Costa Rica megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, és teljes körű diplomáciai kapcsolatokat létesített Kínával. Oscar Arias, a közép-amerikai ország elnöke...
jún. 7
7:16
Ráhajtottak az IL Ferro károsultjaira (Infostart)
Több autós cég is ráhajtott az IL Ferro, Mobil Reklám magára maradt ügyfeleire - a visszaesésekkel küzdő üzletágban ugyanis minden ügyfél aranyat ér.
jún. 7
7:19
Titkos CIA-börtönök: három tucatnyi embernek továbbra sincs nyoma (Gondola)
Hat jogvédő szervezet csütörtökön közzétette 39 olyan személy nevét, aki szerintük az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által működtetett titkos fogdákban sínylődik, noha az amerikai...
jún. 7
7:21
Veszélyben a mangalicák (Infostart)
Veszélybe kerülhet az ősi hungaricum, a mangalica sertés, mivel az eredeti vérvonal egyre kevésbé kelendő a spanyol piacon.
jún. 7
7:22
Az MSZP mindenkivel szembemegy (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egészségügyi biztosítási - modellel kapcsolatos koalíción belüli vitát természetesnek tartja. Ezt a kormányfő szerdán írta blogjában
jún. 7
7:24
Kínai rendőrök lelőttek egy kisgyermeket túszul ejtő férfit (Gondola)
Több mint hatórás huzavona után Sanghajban rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki késsel fenyegetett egy hároméves kislányt. A dráma Sanghaj nyugati részén az amerikai Kentucky Fried Chicken...
jún. 7
7:26
Kifizették a 10 millió dolláros vérdíjat (Kripto Akadémia)
Tízmillió dollár jutalmat fizetett ki csütörtökön az Egyesült Államok manilai nagykövetsége négy Fülöp-szigeteki nyomravezetőnek, amiért bejelentették a Fülöp-szigeteki hadseregnek két helyi terroristavezér rejtekhelyét - közölte az amerikai diplomáciai képviselet.
jún. 7
7:27
"Válaszút előtt áll az emberiség" (Infostart)
A globalizáció olyan szükségleteket hoz létre, amiket csak ő tud kielégíteni - mondta Bogár László az InfoRádió Aréna című műsorában. A közgazdász egyetemi tanár szerint válaszút előtt áll az emberiség, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a nekiszabadult tőkét meg kellene fékezni. Hozzátette: Afrika gondjainak a megoldásához a jelenleginél ötvenszer, vagy százszor nagyobb anyagi segítségre lenne…
jún. 7
7:27
Semmi sem állíthatja meg a forintgyengülést? (Privátbankár)
A forint a héten a többi térségi valutával együtt gyengült, és az irányzat csütörtökön is folytatódhat, részint az Európai Központi Bank szerdai kamatemelése és a várható, további EKB...
jún. 7
7:30
Meztelen tanárnő: kicsinált a kollégám! (BorsOnline)
jún. 7
7:30
Egy klikkre az otthoni filmvásárlástól (HírExtra)
Június elsejétől egy gombnyomás is elegendő, hogy a mozifilmek házhoz menjenek. Elindult az első magyarországi internetes digitális filmforgalmazási oldal. A filmklik.hu felelős szerkesztője. Bognár Péter elmondta, jelenleg 80 film közül választhatnak a vásárlók.
jún. 7
7:30
Izraelnek fogyóban van a türelme Irán kapcsán (Gondola)
A jelek szerint Izraelnek fogyóban van a türelme azokkal a diplomáciai erőfeszítésekkel kapcsolatban, amelyeknek az a célja, hogy Iránt eltérítse nukleáris ambícióitól. Saul Mofaz izraeli...
jún. 7
7:35
Judy Nerot terroristának nézték (BorsOnline)
jún. 7
7:35
Bajnai Gordon szerint specializálódnunk kell (Gondola)
A franciaországi tapasztalatok alapján a kicsi, de nyitott és nagy versenynek kitett magyar gazdaságban a versenyképességi pólusok számára elkerülhetetlen a specializálódás, és ezért...
jún. 7
7:35
Ma kezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák (HírTV)
Csütörtökön kezdődnek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák, idén körülbelül 38 ezer diák választotta a főiskolai és egyetemi felvételit is kiváltó megmérettetést.
jún. 7
7:40
Hámsérülést talált a nôgyógyász Zsanetten (BorsOnline)
jún. 7
7:40
Másfél tonna ismeretlen eredetű hús az állateledel boltban (HírTV)
Összesen 1520 kilogramm ismeretlen eredetű, lejárt szavatosságú vagy éppen magyar felirat nélküli fagyasztott húst találtak szerda délelőtt az alsógödi állateledel bolt raktárában, és több hamis címkére is bukkantak. A szárnyashúsból 260 kiló emberi fogyasztásra is alkalmas volt; az állategészségügyi hatóságok most vizsgálják, hogy kerülhetett-e ilyen hús kereskedelmi forgalomba.
jún. 7
7:42
Rákkeltő gázoktól tartanak a veresegyháziak (HírTV)
Fecskendőgyárat telepítenének a Pest megyei Veresegyháztól alig 200 méterre. A helyiek szerint a gyár súlyosan károsítaná a környezetet, de a leginkább attól tartanak, hogy a cég később ide költözteti a fertőtlenítő üzemét is, amely súlyosan mérgező, már igen kis menniységben is rákkeltő gázokat használ a munkához.
jún. 7
7:46
34 milliót fizet a kormány a tanácsadóknak (BorsOnline)
jún. 7
7:46
Szabadság alatt több pénzt költenek az emberek (Gondola)
Az emberek a szabadság alatt több pénzt költenek, ha az ismeretlen bankókon nagy számok szerepelnek. Egy nemzetközi kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy az utazók nem csak a saját...
jún. 7
7:46
Augusztus közepéig igényelhető vissza a regisztrációs adó (HírTV)
A jogosultak harmada igényelte vissza eddig a regisztrációs adót a 2004. májusa és 2005. december között vásárolt járműve után.

Keresés