2007. június 12. kedd

jún. 12
0:03
Összedugjuk fejünket, mint viharban a ménes (Gondola)
Megtörténik, hogy az idős szülők fiai, lányai veszik magukra a találkozó szervezés terheit, s az is megesik, hogy több párhuzamos évfolyam megfogyatkozott, de még mozgásra alkalmas tagjai összevont találkozóra gyülekeznek.
jún. 12
0:03
Gyurcsány harapófogóban (Blikk)
Új frontokat nyitottak a liberálisok az MSZP-vel folytatott, egyre élesebb vitákban: 10 ponttal álltak elő, amelyről szerintük június végéig meg kell egyezniük a szocialistákkal.
jún. 12
0:06
Majka magára uszítja az APEH-et? (Blikk)
A műsorvezető szenvedélyes játékos, szinte már profinak is nevezhető.
jún. 12
0:06
Harc Beckhamért (Blikk)
Azok a főnökök, akik télen elzavarták a focicsapattól David Beckhamet, most már visszaigazolnák. A nyártól azonban a Los Angeles Galaxy játékosa, tehát az amerikai klubot is meg kellene győzni a helyzet visszarendezéséről.
jún. 12
0:07
Egészség ABC (Blikk)
Milyen házi gyógymódok állnak rendelkezésünkre, ha nem akarunk minden bajunkra azonnal gyógyszert szedni?
jún. 12
0:07
A tiltakozás dacára épülhet a radar (Blikk)
Pécsett sorozatos demonstrációk kísérték a Tubesre tervezett radarberuházást.
jún. 12
0:10
Parist 18 napon belül kiengedhetik (Blikk)
Los Angeles - A cellájában az egyik sarokban ült étlen-szomjan Paris Hilton (26).
jún. 12
0:10
Lipcsei Péter: Abbahagyom a focit, ha szétszéled a Fradi (Blikk)
Lipcsei Péter magát emészti a nagy valószínűséggel elúszó NB I-es feljutásért.
jún. 12
0:11
Guantánamo: rögtön bezárni? (Blikk)
Washington - Újabb csapás lehet George Bush elnök számára, hogy már egykori külügyminisztere - aki az Irak elleni támadás s a terrorizmus elleni harc ügyében éveken át hű politikai társa volt - is szembefordult vele a hírhedt, kubai területen levő börtön ügyében.
jún. 12
0:12
Recept: Savanyúkáposztás gombóc (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg liszt 50 dkg savanyú káposzta 1 db vöröshagyma pirospaprika só olaj víz
jún. 12
0:14
Nem tudnak elbúcsúzni Darvas Ivántól (Blikk)
Darvas Iván családja, a felesége, Irén és a két gyermeke teljesen bezárkózott. Még a legkedvesebb barátok, színészkollégák keresésére sem válaszolnak.
jún. 12
0:14
Honvéd: Le a cipővel! (Blikk)
Mindössze tizenhat nap szabadságot adott futballistáinak Supka Attila.
jún. 12
0:14
Egy budapesti fiatal is őrizetben van Rómában a Bush-ellenes tüntetés miatt (Gondola)
Egy magyar állampolgárságú, budapesti lakos fiatalembert is őrizetbe vettek Rómában a George Bush amerikai elnök látogatása elleni tüntetésen, az illető szombat óta őrizetben van - erősítette...
jún. 12
0:15
Sarközy megbukott a gimnáziumi érettségin (Blikk)
Párizs - Kínos hír járta be tegnap futótűzként a francia sajtót: kiderült, hogy Nicolas Sarkozy (52) elnök annak idején megbukott az érettségin, s a szóbeli pótvizsgán sikerült átcsúsznia.
jún. 12
0:18
Ki a jobb Shrek Gesztesinél? (Blikk)
Budapest - Még a népszerű mesefilm, a Shrek rendezője, Chris Miller is zavarba jött volna, annyi hasonmás gyűlt össze a TV2 tegnapi versenyén.
jún. 12
0:18
Szávay Ági 82. a világranglistán (Blikk)
Barcelona - Óriási sikert könyvelhet el Szávay Ágnes (18).
jún. 12
0:19
Vizet találtak a kis Bianka tüdejében (Blikk)
A kislányt utoljára az elmúlt csütörtökön látták, amikor az iskolából a napközibe tartott.
jún. 12
0:20
SZDSZ: júniusban meg kell állapodni az MSZP-vel minden kérdésben (Gondola)
Közös az elkötelezettség a koalíciós pártokban, hogy a június 25-ével kezdődő héten jussanak megegyezésre valamennyi kérdésben, annak érdekében, hogy a reformmunka a korábbiaknál nagyobb...
jún. 12
0:22
A botrányos LGT nyomában (Blikk)
Budapest - Legendás együttes, az LGT a ma esti XXI. század című műsor főszereplője.
jún. 12
0:22
A nyakvédő mentette meg Kubica életét (Blikk)
Robert Kubica újjászületett a vasárnapi Forma-1-es Nagydíjon.
jún. 12
0:23
Rég volt ilyen sok tiszavirág (Blikk)
Szeged - Milliónyi kérész járja násztáncát a Tisza fölött.
jún. 12
0:25
Jön a negyedik Shrek (Gondola)
"További Shrekek jönnek!" - jelentette be pénteken Jeffrey Katzenberg, a népszerű ogre-sorozat producere a Harmadik Shrek európai promóciós körútjának berlini állomásán....
jún. 12
0:26
Cini eladta az ajándékokat is (Blikk)
A grófnő papírra vetette, hogy a kislányra milliókat hagy halála után.
jún. 12
0:26
Talma órát adott menedzserének (Blikk)
Barcelona - Talmácsi Gábor (26) ajándékozó kedvében volt. Nem csoda, hiszen a hétvégéje remekül sikerült.
jún. 12
0:27
Zsanett családjának idegeit felőrölte a várakozás (Blikk)
Harmadik hete ígéri az ügyészség a DNS-vizsgálat eredményét.
jún. 12
0:30
Csóközön! (Blikk)
Budapest - Valóságos csatatérré változott a Heti hetes stábjának és szereplőgárdájának évadzáró bulija.
jún. 12
0:30
Nadal, a salakkirály (Blikk)
Párizs - Ámul a világ, ahogy Rafael Nadal (21) egyszerűen lesöpri a pályáról a ranglista vezetőjét. Ezt tette a francia nyílt teniszbajnokságon is - 6:3,4:6, 6:3, 6:4-re nyerte a döntőt -, pedig a svájci Roger Federer (25) már-már a legendás Sampras nyomdokain jár. A bivalyerős spanyolt azonban salakon alig lehet megverni.
jún. 12
0:31
Megfulladt az autó alá szorult lány (Blikk)
Horgásztóba csúszott jármű alá szorulva fulladt vízbe a húszéves B. Zsanett.
jún. 12
0:31
A román államfő felfüggesztette miniszteri tisztségéből Nagy Zsoltot (Gondola)
Felfüggesztette miniszteri tisztségéből Nagy Zsoltot, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusát Traian Basescu román államfő, mert az informatikai és távközlési tárcavezető ellen...
jún. 12
0:34
Rúzsa Magdi a legjobb énekesnő Európában (Blikk)
Az újabb siker hírét Magdi kiadója, a CLS Records közölte lapunkkal.
jún. 12
0:34
Mi lesz Nyilasi Tiborral? (Blikk)
Budapest - Nincs szüksége a magyar labdarúgásnak Nyilasi Tiborra (52). A Fradi közönségkedvenc futballsztárja, majd a zöld-fehérek bajnokcsapatának edzője már hetekkel ezelőtt azt nyilatkozta lapunknak, hogy hivatalos értesítést ugyan nem kapott róla, de tudja, az MLSZ elnöksége felmondta a szerződését.
jún. 12
0:35
Annyit tud a kutya, mint egy 14 hónapos gyerek (Blikk)
Bécs - Osztrák tudósok kiderítették, miért értik meg olyan jól egymást a pici gyerekek a kutyákkal. Kutatásaik egyértelműen bebizonyították, hogy a kutyák intelligenciaszintje tökéletesen megfelel a tizennégy hónapos gyerekekének.
jún. 12
0:38
Sergio meghódította Kubát (Blikk)
Siófok - A Balaton partjáról indult világhódító útjára Sergio Santos (29), aki Kubát és Kárpátalját már elkápráztatta, és a neves Buena Vista Social Club zenészeit is elbűvölte.
jún. 12
0:38
Az olimpiáért játszanak a kézisek (Blikk)
Kaunas - Litvánia legyőzésével (28-23) megtette az első lépést álmai megvalósításáért, a pekingi olimpiai részvétel kiharcolásáért a magyar férfi kézilabda-válogatott.
jún. 12
0:39
Dokkolt az Atlantis (Blikk)
Houston - Sikeresen elérte a Nemzetközi Űrállomást az Atlantis űrsikló, héttagú legénysége 1,5 órás várakozás után üdvözölhette az ISS-en tartózkodókat. Az asztronauták küldetésük szerint tovább építik az égi bázist, az energiaellátáshoz szükséges napelemeket is tovább bővítik.
jún. 12
0:42
Janics Szegeden marad (Blikk)
Szeged - A kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Janics Natasa (24) engedélyt kapott, hogy az Európa-bajnoki felkészülés hajrájában is a saját útját járja. Így korábbi edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin (64) szolnoki csoportjától elkülönülten, Szegeden gyakorol. Persze nem egyedül, mert a Vécsi Viktor (34) által irányított kenus válogatottak fogadták be.
jún. 12
0:47
Az Európai Unió szerint Magyarország pénzügyi stabilizációja jó úton halad (Gondola)
Magyarország hatékony intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy államháztartásának tetemes hiányát az Európai Unió által kívánatosnak tartott szintre szorítsa le, ezért további szigorító...
jún. 12
0:58
A francia nemzetgyűlés képviselőinek egyötödét megválasztották az első fordulóban (Gondola)
A francia nemzetgyűlés 577 képviselői helyéből 110 sorsa dőlt el az első fordulóban, közülük egy jutott a baloldalnak - derült ki hétfőn a francia belügyminisztérium által közzétett...
jún. 12
3:32
Oscar-díjas nyitány (Piac és Profit)
A 72 millió dolláros - most Etyeken, a Korda Stúdióban "startoló" - filmalkotás a legdrágább produkció, amelyet Magyarországon eddig forgattak.
jún. 12
4:15
Adóreform csak jövőre? (Piac és Profit)
Az adórendszeren minél előbb változtatni kell, a kérdés az, hogy 2008. január elsejére ez megoldható-e - fogalmazták meg a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal hétfői ülésének résztvevői.
jún. 12
4:31
Felhívás az Olvasókhoz! (Piac és Profit)
Ön szerint valóságos veszély a klímaváltozás? Ön szerint sürgősen tenni kell valamit minden embernek? Ön szerint csak a kormányok felelőssége a jövőnk? Szóljon hozzá, mondja el véleményét, gondolatait!
jún. 12
4:48
Horror a konyhába: feldarabolta és megette a barátnőjét (Infostart)
Megkezdődött Spanyolországban annak a férfinak a pere, akit barátnője meggyilkolásával és kannibalizmussal vádolnak.
jún. 12
4:58
Remény a gyermektelen nőknek: gyógyszerrel kitolható a szülőképes kor (Infostart)
Új gyógyszereket fejlesztettek ki Nagy-Britanniában, amelyek segítségével kitolható a nőknél a szülőképes kor - jelentette be a meglepő hírt Robert Winston professzor, termékenységi szakértő. Az áttörést az tette lehetővé, hogy a kutatók felfedezték azt a proteint, amely a feltételezések szerint tabletta vagy injekció formájában meghosszabbítja a petesejtek élettartamát.
jún. 12
5:05
"Szigeti Péter és Halmai Gábor veszélyes területre tévednek" (Alternatív Energia)
Két hét múlva, június 25-én tárgyalja újra az Országos Választási Bizottság (OVB) a Fidesz három legfontosabb népszavazási kérdésének hitelesítését. Annak ellenére határozott így tegnap a testület, hogy a Fidesz többször is a most hétfői döntés meghozatalára szólított fel. Ám viták az Alkotmánybíróság esetében is vannak, a taláros testület ugyanis múlt kedden konkrét döntés (a hitelesítés)…
jún. 12
5:10
Kamerákat rakott a lányvécébe a perverz tanár (Infostart)
Börtönbüntetés vár arra a perverz brit tanárra, aki titokban kamerákat helyezett el az iskola lányvécéjébe. Az 54 éves férfi - akinek tizenéves fia és lánya van - akkor bukott le, amikor a vaku villanását észrevette egy 14 éves diák.
jún. 12
5:10
Washington fel akarja fegyverezni a szunnitákat az al-Kaida ellen (Kripto Akadémia)
Miközben az amerikaiak új iraki stratégiája is kudarcba fulladt, hiszen a csapatlétszám-növeléssel országszerte mit sem csillapodott az erőszak, Washingtonban ismételten új taktikát próbálnak kidolgozni az erőszak visszaszorítására. Fel akarják fegyverezni a szunnitákat, mert úgy vélik: így eséllyel vehetik fel a harcot az al-Kaida ellen. Szakértők azonban figyelmeztetnek: rendkívül veszélyes…
jún. 12
5:21
Pornózásra kényszerítették a fogva tartott kislányt (Infostart)
Az interneten terjesztette az elrablója azokat a pornófelvételeket, amelyet az egy éve eltűnt Danielle Cramerről készített - erről a 15 éves lány számolt be a rendőröknek.
jún. 12
5:21
Gumicsontok és lezárt viták a liberális listán (Alternatív Energia)
Kis létszámú, négyfős csoportokban egyeztetnek majd a kormánypárti képviselők az SZDSZ reformlistáján szereplő tíz területről - tudta meg lapunk. A szabad demokraták országos tanácsa által elfogadott kérdésekről a liberálisok június végére megegyezést akarnak, s többet közülük a koalícióban maradás feltételének tartanak. Vannak olyan területek - például a környezettudatos gondolkodás -, amelyekről…
jún. 12
5:26
Van gyógyszer a Parkinson-kórra (Infostart)
Lelassítható, vagy akár meg is állítható a Parkinson-kór kialakulásának folyamata egy gyógyszerrel, amelyet általában a magas vérnyomás kezelésére használnak - állapították meg amerikai kutatók. Egy kalcium-megkötő gyógyszer nyújthat reményt a betegségben szenvedőknek.
jún. 12
5:27
Nem lehet a kék mundérból a kollektív bűnösség köpenye (Alternatív Energia)
Hosszú távú, a következő választásokon átívelő stratégiában gondolkodik az új országos rendőrfőkapitány. Bencze József vezérőrnagy lapunknak adott interjújában egységes, átlátható, a politikával szemben távolságtartó és szükség esetén önkritikus rendőrség ígér. Szerinte az, aki politikai megrendeléseket sejt bizonyos ügyek mögött, az a kommunizmus legvadabb szelleméből táplálkozik.

Keresés