A KDNP a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendelet többletpontokra vonatkozó passzusa miatt fordul Alkotmánybírósághoz. Az ellenzéki párt álláspontja szerint mindez sérti az...
Bérleszorítással vádolják egymást - de főleg a lengyeleket - a Nagy-Britanniában dolgozó kelet-európai munkavállalók- olvasható egy kedden Londonban ismertetett tanulmányban. A felmérés szerint...
Bencze Józsefet, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának rendészeti főigazgatóját várhatóan június elsején jelöli ki az új rendészeti miniszter.
Tiësto először angolul káromkodott, majd hollandul bevallotta: át fogunk verni. Csakhogy ezt István Dani nem értette, miközben ijedten látta, hogy interjúalanya őrjöngve kirohan a szobából.
A hét végén befejeződött a labdarúgó-NB I idei szezonja, simán nyert a Debrecen. Ám a a bajnoktól csak Dzsudzsák Balázs neve szerepel a kapitány keretében.
Állítólag csapatutasításra nem előzhette meg a hét végi Forma-1-es Monacói Nagydíjon a végül másodikként célba érő Lewis Hamilton (22) mclarenes istállótársát, a győztes Fernando Alonsót (25). Palik László (45), a Hungaroring Sport Zrt. elnöke szerint nem vétettek a szabályok ellen.
Budapest - Továbbra is az alkoholizmus teszi tönkre a legtöbb ember életét, ám egyre komolyabb méreteket ölt a munkamánia, az internet-, a vásárlási, a testedzés-, és a szexfüggőség is.
Elbúcsúzott az MTK-tól Németh Krisztián (18) és Simon András (17). A játékosoknak három hét múlva kell megjelenniük új klubjuknál, a Bajnokok Ligája-döntős Liverpoolnál.
Magyarország - Megbolondult az időjárás! Májusi eső helyett fagyban, viharban, jégesőben és hirtelen lezúduló, hatalmas mennyiségű csapadékban volt részünk a kánikula mellett. A természeti csapások óriási károkat okozva a gazdáknak és a polgároknak egyaránt. A klimatológusok a megváltozott éghajlati viszonyokat okolják
A Győr női kézilabdacsapatának világklasszis irányítója klubtársával, Hornyák Ágnessel látogatta meg a sopronkőhidai fegyintézetet.
A majorság őrzésével megbízott Juhász Pál (64) azonban nem mert kimenni segíteni, inkább bezárkózott vasárnap este, mert az utóbbi időben többször is kirabolták.
Gergényi Péter budapesti főkapitány kedden délelőtt állománygyűlésen köszönt el a Rendőrség Igazgatási Központjában a fővárosi rendőröktől. A vezérőrnagy köszönetet mondott kollégáinak, hogy a...
Párizs - Az első fordulóban kiesett Czink Melinda (24) a francia nyílt nemzetközi teniszbajnokság női egyeseinek küzdelmeiből, az izraeli Tzipora Obziler (33) verte két játszmában, 6:3, 6:4-re.
Szeged - Tízmillió forint értékű, koszovói zárjeggyel ellátott cigarettát találtak a rendőrök annak a férfinak a kocsijában, akit csak hosszú autós és gyalogos üldözés után tudtak elkapni.
Magyarország - Bárki letölthet hamisított orvosi igazolást az internetről. Kereken egy tucat létező orvos hamisított pecsétjét és igazolását tették fel a világhálóra ismeretlenek, feltehetően ügyes kezű diákok.
Magyarország - Rövidesen esélyt kapnak hírnevük javítására az adósok, a tervek szerint jövő áprilistól már működik az a nyilvántartási rendszer, amely megmutatja, ki, hogyan törekszik lefaragni tartozásából.
A Magyar Nemzeti Bank tavaly 14,6 milliárd forint nyereséget ért el, a 2006. évi auditált beszámolót kedden fogadta el a jegybank éves rendes közgyűlése. Az MNB közleménye szerint a közgyűlés...
Kecskemét - "Csajokat” keres a vadaspark annak a két dél-amerikai mókusmajomnak, akik múlt héten kerültek Jászberényből Kecskemétre. A hímek ugyanis egyelőre unatkoznak. Ők társasági lények, nemritkán háromszázan verődnek össze egy csapatba a természetben, érthető, ha kettesben nem túl színes számukra az élet.
Több mint negyven civil vesztette életét Bagdadban kedden két súlyos merényletben, miközben ismeretlen tettesek elraboltak három német szakértőt is. Az első merényletben robbanószerrel megrakott...
Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden bejelentette, hogy a jövő héten találkozik Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel, április 15-e óta először. "Továbbra is szükséges találkozókat...
Mór-Budapest - Külön kezelik annak a rendőrnek, S. Zoltánnak (35) az ügyét, aki a gyanú szerint fegyvert adott el a móri rablás gyanúsítottjának, N. Lászlónak (36).
Bencze Józsefet, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának rendészeti főigazgatóját jelöli országos rendőrfőkapitánynak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő ezt kedden jelentette...
Várhatóan mintegy félmillióan utaznak a Balatonra az idén május és szeptember között - mondta a Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) marketingigazgatója a Szent Miklós hajón...
John Lennon híres fehér zongoráját küldte el George Michael annak a virginiai egyetemnek, ahol a múlt hónapban egy hallgató lelőtte 23 társát, majd magával is végzett.
Elfogadta a parlament az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tavalyi évről szóló beszámolóját. A rendszerváltás óta azonban először fordult elő, hogy valamelyik párt nem szavazott egy ombudsmani beszámoló mellett. A Fidesz tegnap azért tartózkodott, mert nem volt megelégedve a Takács Albert helyettes biztos beszámolójában a rendőri intézkedésekkel foglalkozó…
Húgával és két cimborájával ünnepelte meg Victoria Beckham, hogy férje visszatért az angol válogatottba. Áramszünet miatt el kellett küldeni a kocsmából a vendégeket, de a focista felesége és a társasága maradhatott.
Bár a politikai nyilatkozatok szerint az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programjainak brüsszeli elfogadása remekül halad, új pályázatok mégsem jelentek meg az elmúlt egy-két hónapban. Ám amíg a vállalkozók újabb lehetőségekre várakoznak, a gazdák két pályázattal is számolhatnak.