A szegedi betegcsere ügyben az elsőrendű vádlott beteghordót és a másodrendű vádlott szakápolót foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a korábbi várakozásokkal ellentétben ebben a hónapban sem csökkenti kamatait - vélte az elemzők többsége a Reuters havi felmérésében. Az MTI-hez pénteken...
Leginkább teljes káosznak tűnik, így kívülről, ami a rendőrségen van. Még fel sem ocsúdtunk a túszejtés helyszínén pénzt lopó százados ügyéből, bestiális tettel vádolják a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) öt rendőrét. Miskolcon az M3-as autópálya (szintén REBISZ) rendőrei között osztottak ki 13 pár bilincset, Egerben letartóztatott kemény fiú ágyas találkozóját segítő rendőröket rúgtak ki.
Budapest - Már csak pár nap, és megérkezik az a 42 kamion, amely a George Michael (43) koncertjéhez szükséges technikai hátteret szállítja egyik városból a másikba. A világsztár és többtucatnyi segítőjének holmijai is ezekben a konténerekben vannak, amelyeket sajátos módon nem névvel különböztetnek meg.
A főváros idén 220 millió forinttal támogatja a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), az erről szóló közszolgáltatási szerződést pénteken írta alá Demszky Gábor főpolgármester és Gergényi...
Kaposvár - Egyedülálló módon, fogságban szeretné szaporítani a világ egyik legritkább fajtájú krokodilját kaposvári magánterráriumában Pécsi Tibor (43). A törpekrokodilok az Amazonas folyó mindössze tíz kilométeres szakaszán szaporodnak természetes körülményeik között. Egyáltalán nem veszélytelen állatokról van szó, harapásuk ereje meghaladja a másfél tonnát.
Budapest - Május 21-én, hétfő este 8-kor lép fel a Wigwamban az L. A. Guns nevű amerikai együttes, amelynek szólógitárosa az a Tracii Guns, aki a nyolcvanas évek elején alapítója és egyben névadója is volt a tavaly nálunk járt Axl Rose nevével fémjelzett Guns n’ Rosesnak.
Bicske - Több mint százmillió forintot ér az a golfütő és -labda, amelyeket a hamarosan megnyíló bicskei golfklubban tártak a látogatók elé Ariel Herman, a Caprice ékszercég egyik vezetője mutatta be az ékszernek is beillő kollekciót.
Budapest - A szexualitás hozzátartozik az ember életéhez, szinte minden magazin oldalakat szentel a témának, ám az itt olvasható tanácsok nagy része miatt a szexuálpszichológusok tépik a hajukat. Egy nemzetközi tanulmány összeszedte az öt legnagyobb tévhitet a szexszel kapcsolatban.
Le Mans - Talmácsi Gábor (25) már a helyszínen készül a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Francia Nagydíjára. A vb összetett második helyén álló versenyző nem szereti a legendás pályát, de tegnap így is megnyerte az első időmérőt!
Lebukott egy moldovai embercsempész Záhonyban pénteken, aki mikrobuszának rejtekhelyén illegálisan próbált magyar területre juttatni egy középkorú külföldi férfit - közölte a Vám és Pénzügyőrség...
Egy indiai és öt szerb határsértőt fogtak el, akik a tompai közúti határátkelő közelében illegálisan léptek Magyarország területére - közölte a határőrség pénteken az MTI-vel. A kiskunhalasi...
KISZ-titkárként Gyurcsány Ferenc is úgynevezett hivatalos kapcsolatnak számított, ő azonban nem működött együtt a titkosszolgálattal, úgy ahogy mások tették - mondta Ungváry Krisztián az MTI-nek...
Magyarország megbízható partnerként hatékonyan járult hozzá a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) nukleáris biztonságot megőrző tevékenységéhez, és ezen keresztül a világbékéhez - mondta...
Nincs mentsége annak az öt rendőrnek, akiket most nemi erőszak elkövetésével vádolnak. Ha bebizonyosodik, hogy valóban elkövették ezt a gaztettet, akkor nehéz a védelmükben bármit is mondani. De tudunk-e azoknak a rendőrfőnököknek a védelmében jó szót szólni, akik vezetése alatt egyre-másra derülnek ki a rendőri gaztettek? A Széna téri tolvaj, a megbukó autópálya rendőrök sora - legalábbis azt…
Igó Éva húsz éve tagja a Vígszínháznak. A napokban két produkciót is megmentett, hiszen a Cseresznyéskert című darabba Börcsök Enikő helyett ugrott be, Tanai Bella betegsége miatt a Padlás című musicalben pedig Mamóka szerepét vette át. A nagysikerű Padlásnak egyébként csütörtökön tartották a hatszázötvenedik előadását, a bemutatón és azután még háromszázötvenszer Igó Éva Sünit játszotta a…
Az elmúlt napok rendőr-bűncselekményei kapcsán már szakértők is úgy gondolják, elképzelhető, hogy Magyarországon létezik rendőrbűnözés. Tarjányi Péter rendőrségi szakértő szerint hazudik, aki tagadja, hogy a testületbe beépültek bűnözői csoportok. Kondorosi Ferenc, a rendészeti minisztérium államtitkára szerint viszont ennek egyelőre nincs jele, bár ő is sürgette a hatékonyabb ellenőrzést és a…
A nézőnek nem arra kell egy műsor után emlékeznie, hogy a riporter mit kérdezett, hanem arra, mit mondott a beszélgetőtársa. Így foglalta össze csaknem ötven éves televíziós munkájának lényegét Vitray Tamás. A Magyar Televízió örökös - és Kossuth-díjas tagja - lapunknak arról is beszélt, a tévés munka betöltötte az életüket, szinte haza sem mentek. Minthogy az interjú készítői is sokáig voltak…
Az EU és Oroszország nyíltan vitázott egy sor kérdésben a Volga parti csúcstalálkozón, de hangsúlyozta gazdasági egymásra utaltságát az intézményes kapcsolatok fejlesztésének megrekedése ellenére. Az orosz hatóságok megakadályozták ellenzéki vezetők Szamarába indulását.
Ebben az országban nem azért nem lehet európai jobboldalról beszélni, mert Orbán Viktor már jóideje kijelentette, hogy nem látja értelmét a politikai mező hagyományos bal-jobb felosztásának. Véleménye, ha túlságosan sarkos is, akceptálható volna, hiszen a nyugati világ demokráciái tanúsítják, hogy konzervatívok és szocialisták, avagy szociáldemokraták társadalmi céljai-eszközei gyakorta közel…
Bár hivatalosan a tisztújítás a Fidesz ma kezdődő a kongresszusnak célja, a valóságban azonban a lelkesedést, a harci lázat szeretné a beszédekkel, programokkal felkorbácsolni a fásult pártban a vezérkar. Orbán Viktor kongresszusi beszédében szó lesz arról, hogyan fest - hite szerint - Magyarország a politikán túlról nézve és ezúttal a pártelnök kerüli majd a piacellenesség látszatát. Ezúttal két…
Finiséhez közelítenek a titkosszolgálatok összevonásával kapcsolatos egyeztetések; a két politikai oldal az alapkérdésekben egyetért a kétharmados szavazatot igénylő javaslattal. A tervek szerint összevonnák a polgári és a katonai hírszerzést, valamint a polgári és katonai elhárítást, a szakszolgálat viszont megőrizné önállóságát. A Fidesz hozzáállása ugyanakkor gyakran változik: hol védelmükbe…
Népszerű és intelligens fesztivál, a filmek minősítésében zavartnak tűnő sztárok, negyven százalékos arányban francia érdekeltségű versenyfilmek: a Cannes-ban megszokott show-business jellegű nyitány helyett némi visszafogottság jellemezte a 60. születésnapi fesztivál " nyitóbuliját ". Sophie Marceau egyenesen Deauville-ből, harmadik nagyjátékfilmje forgatásáról érkezett hófehér selyemsantung…
A '90-es évek közepéből égett bele az emlékezetembe a kép: látom a Taszárra települt amerikai katonákat, akik rágógumival a szájukban, laza mégis "mi vagyunk a világurai" tartásban bukkannak fel Dél-Magyarországon, saját építésű kápolnában imádkoznak, és bár a háborús övezet karnyújtásnyira van, ahonnan pihenni jöttek, és ugyanoda mennek majd vissza, vidámkodva táboroznak. Aztán látom a mi…
Néhány hónap elteltével ismét rosszul lett egy politikai rendezvényen Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő. A politikus a közép-itáliai L'Aquilában péntek egy nagygyűlésen vett, részt amikor elfogta egy viszonylag gyorsan múló rosszullét. A város egyik szállodájában két orvos elővigyázatosságból megvizsgálta a 70 éves Berlusconit, és kiderült, hogy nincs különösebb baja. Az olasz közép-jobb…
Legkevesebb 29-en haltak meg és öten sebesültek meg súlyosan pénteken Venezuelában egy közúti balesetben: két jármű ütközött egymással miután egyikük kigyulladt. A Globovision televízió jelentése szerint a Caracastól 250 kilométerre délkeletre történt szerencsétlenségben legkevesebb 17 személy égett meg eleven, tizenkettő másik pedig a kórházba szállítás után halt meg. A baleset okáról egyelőre…
Az idén is homokföveny várja a vendégeket a balatonlellei strandon, megmarad tehát a tavaly nyáron oly nagy népszerűségnek örvendő lídó - közölte a város polgármestere. enéz István tájékoztatása szerint sikerültegyezségre jutniuk a vízügyi és környezetvédelmi hatósággal, s most már nem kell elbontaniuk a felhalmozott homokot, holott erre a múlt évben még határozatban szólították fel az…
Foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen megindított nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálati anyaga alapján a közelmúltban a mentőautóban meghalt mindszenti férfi ügyében.
A Nők a Médiában Egyesület és más, a nemek közti esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezet képviselői alkotta zsűri 2007-ben a nőkről alkotott legjobb médiaábrázolás díjával tüntette ki az IKEA Lakberendezési Kft-t. Az IKEA kiadványaiban például a konyhát nem kizárólag női felségterületként, hanem a család minden tagja számára fontos, közösségi térként mutatja be - hangzott el a pénteki díjátadáson.
A mostani második generációs blokkok mellé a jövőben várhatóan már harmadik generációs reaktort építenek a paksi atomerőmű telephelyén - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója.
Óvatosan kell eljárni, ha "belenyúlunk" a környezetbe, mivel egyrészt változhatnak a feltételek, másrészt nehéz megjósolni, hogy az emberi beavatkozásnak milyen következményei lesznek - mondta Rácz Lajos történész. Az éghajlatváltozás történelmi tanulságait elemezve a Szegedi Egyetem egyetemi tanára rámutatott arra, hogy a közhiedelemmel ellentétben a klímaváltozás nem új dolog. "Amióta…
Jó befektetés volt az a kilenc font (3300 forint), amelyet Henry és May Waller porszívóra költött 1933-ban. Tartós darabot akartak venni, és ez sikerült, a háztartási gép azóta sem romlott el.
Továbbra sincs megállapodás a rugalmasabb munkaidő-szervezést lehetővé tevő törvénymódosításról az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT), bár a pénteki ülésen a munkáltatók maradéktalanul elfogadták a kormány módosított tervezetét.