A divatnak megfelelően a Honda arcát az eddiginél is mérgesebbre szabták, ráadásul csaknem olyan kicsi és könnyű lett az egész, mint valami 125-ös sportgép.
Jáksónak a szeme se rebbent, amikor az ajtón belépve rögtön egy hiányos öltözetű modellbe botlott, aki Kovi "cici, popsi” felszólításainak eleget téve mindig az aktuális testrészét mutatta meg a kamerának.
A Vasas tavaszi szerepléséhez nagyban hozzájárult a télen Kínából hazaérkező Kenesei Krisztián (30) remeklése. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Honvéd ellen is betaláló csatár a következő szezont is Angyalföldön kezdi-e.
A Groovehouse énekesnője és dobos párjának otthona hasonlít egy állatfarmra. "Jól működik a dolog, és nem is akarok változtatni a helyzeten” - mondta Judy.
Jövő csütörtökön jön a Tarantino által írt és rendezett Halálbiztos, amelyben egy pszichopata kaszkadőr (Kurt Russell) a kocsijával csinos nőket gyilkol.
Két nap pihenés után a sportemberek elindultak, hogy meghódítsák a Kilimandzsárót. Három napon keresztül jókedvűen, könnyedén haladtak felfelé, az utolsó nap azonban maga volt a pokol.
Zarándokok százezreinek részvételével vette kezdetét szombaton délben a hagyományos pünkösdi csíksomlyói búcsú. A világ minden tájáról érkezett magyar zarándokok tömegei betöltötték a két...
Legkevesebb négy Hamász-fegyveres életét vesztette és mintegy húszan megsebesültek, miután az izraeli légierő csapást mért szombaton a palesztin szervezet milíciájának, a Végrehajtó Erőnek egy...
Az Elephant Holding 2007. áprilisában végzett piackutatása szerint a budapesti panellakásokban élők 67%-a aggódik a házgyári technológiával készült épületek jelenlegi állapota és jövője miatt. Ennél jóval magasabb azoknak az aránya (92%), akik valamilyen időtávlatban szeretnék jelenlegi otthonukat más típusú ingatlanra cserélni. A tanulmány arra is rávilágít, hogy a költözni vágyók közel 70%-a (az…
A roma kultúra mutatkozik be június 4-től az Athe Sam! (Itt vagyunk!) elnevezésű összművészeti fesztiválon Budapesten, a Gödör Klubban, ahol kiállítások, filmvetítések, koncertek és színházi előadások várják a közönséget.
A Generali Reform Műhely felkérésére a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Széchenyi István Szakkollégium közreműködésével felmérést készített a mai magyar lakosság egészségügyi kiadásairól, magánfinanszírozási hajlandóságáról, illetve arról, hogyan ítélik meg a magánbiztosítók esetleges részvételét az egészségügyi alapbiztosításban
Kirúgták azt az ingatlanügynököt, aki Európa legnagyobb melleit akarta megcsináltatni magának, a főnöke szerint azonban hatalmas domborulatai rontották a cég imázsát.
A britek 95 százalékára örök kárhozat vár a tüzes pokolban - állítja az anglikán egyház egyik vezető képviselője, aki újra felizzította a liberálisabb felfogású keresztények és a konzervatív hívők vitáját.
Két társaság összeszólalkozott szombat éjjel Budapesten a SYMA-csarnokban, többen közülük összeverekedtek; ketten megsérültek, a rendőrség három személyt előállított - tájékoztatta az MTI-t a...
Négy ember szervezetében mutatták ki a madárinfluenza-vírus egy kevéssé veszélyesnek tartott törzsét a nagy-britanniai Walesben, ahol a minap egy kisebb csirketelepen észlelték a kór jelenlétét. A vírus H7N2 válfaja a tartomány északi részén, Conwy városa mellett tűnt fel a héten egy néhány tucat háziszárnyast nevelő farmon.
Halálos közlekedési baleset történt szombaton késő este Budapesten a XI. kerületben, a Budaörsi úton- közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Mint arról Molnár Péter beszámolt, egy Audi...
Holtan találtak egy 52 éves férfit a hét végén a Fülöpszálláshoz tartozó Kurjantótanyán, a rendőrség nem zárja ki, hogy az illető bűncselekmény áldozata lett - tájékoztatta az MTI-t a...
Malina Hedvig ügyét kezdettől fogva befolyásolta a politika - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő az állami rádió "Szombati beszélgetések" című politikai műsorában. A Nyitrán tanuló, magyar nemzetiségű csallóközi diáklány tavaly augusztus 25-én véresen, összeverve ment be az egyetemre. Vallomása szerint két bőrfejű verte meg, mert magyarul beszélt.
Újabb csapásokat mért szombaton késő este az izraeli légierő a Hamász iszlamista palesztin szervezet állásaira a Gázai övezetben. Az izraeli tömegtájékoztatás palesztin forrásokra hivatkozó...