A rendőrök által elkövetett jogsértések kiszűrése, visszaszorítása érdekében péntektől ismét megkezdte működését a rendőrség mobil ellenőrző egysége - közölte az MTI-vel Juhász István ezredes,...
És mindennap egy angol szóval többet jegyez meg az agyam. Remekül „elbeszélgetek” a közértes lánnyal, ő mondja a magáét, én meg szépen bólogatok és mosolygok. Tegnap leszólított egy néger, valamit kikiabált az autójából, én meg rávágtam, hogy No. Egyből megértette és elhúzott.
A világszervezet legutóbb a fejlett országokban élő kicsik életkörülményeit vizsgálta az anyagi jólét, egészség és biztonság, tanulási lehetőségek és a családi kapcsolatok szempontjából.
A Nemzetbiztonsági Iroda vezetője, Buzálné Szabó Mária "kitalációnak" nevezte pénteken az MTI-nek nyilatkozva, hogy a titkosszolgálat ítélte volna hallgatásra azt a fiatal lányt, akit...
A Fradinak nem lesz könnyű megnyernie a bajnokságot, hiszen az egy mérkőzéssel többet játszó Nyíregyháza három ponttal vezeti előtte a tabellát az NB II Keleti csoportjában.
A tulajdonos immár egy kecskeméti kft., amelyiknek több mint 700 milliós követelése volt a Stadler Kft.-vel szemben. Ezért kapta meg a stadionépületet.
A háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai az ausztrál legfelsőbb bírósághoz fordult azért, hogy ne adják ki a magyar hatóságoknak - jelentette a The Australian című napilap pénteki száma. A...
Leánykereskedelem miatt javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI); az eljárás adatai szerint öt gyanúsított Magyarországon adott-vett fiatal lányokat pár százezer forintért, majd...
"Gyakorlatilag már csak a formaságok vannak hátra, és holnap este a Nemzeti Auditóriumban kiderül, ki lesz a legszebb közülünk." Holnap este a Nemzeti Auditóriumban kiderül, ki lesz a legszebb lány.
A lokisták végig bíztak a sikerben. Akkor is, amikor két forduló után az első két bajnoki aranyat trénerként jegyző Supka Attila (46) összekülönbözött a klubtulajdonossal, és távozott.
A címvédő Benik akár plüssállat-kereskedést is nyithatna, oly nagy mennyiségű kiskutyát, elefántot, egeret és macskát halmozott fel a drukkerek jóvoltából.
Az ukrán belügyminisztérium visszautasította pénteken Viktor Juscsenko elnök rendeletét, amellyel az államfő saját hatáskörébe vonta a belügyi erőket. Konsztyantin Sztognij, a tárca szóvivője...
Pénteken rendben befejeződtek a tavaszi érettségi írásbeli vizsgák: a több mint 125 ezer vizsgázó, 1.300 helyszínen problémamentesen vizsgázhatott 16 napon keresztül - közölte az oktatási tárca....
Cáfolta pénteken Simon Ibolya, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány megbízott kuratóriumi elnöke, hogy a Szilvásy-családhoz és a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz az alapítványnak bármi köze is lenne....
Elkészült a 2-es metró új, Keleti pályaudvari kijárata - közölte a főpolgármester. Demszky Gábor elmondta, hogy a régi és az új kijáratot július 10-éig egyaránt használhatják az utasok, ám a...
Büntetőfeljelentést tesz Horváth Ágnes egészségügyi miniszter ellen az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke - ezt maga Cser Ágnes jelentette...
Ellopták egy szent szobrát az egri Minorita templomból - közölte a rendőrség. Szent Júdás Tádé 60 centiméter magas, fából készült szobrát csütörtökön, a templom nyitvatartási idejében,...
Hogy a Fidesz választmányi elnöke keresetlen kifejezésekre képes ragadtatni magát, azt régóta megtapasztalta a nyilvánosság; akár legutóbb, pártja kongresszusán is rátalált a gondolkodásmódjának legmegfelelőbb hasonlatra: szerinte csak "Rákosi és bandája" kártevéséhez fogható mindaz, amit a kormány tesz. Legyen bármi a véleményünk erről a verbális merényletről, azt nem tagadhatjuk, hogy Kövér…
Fosztogatási hullám indult vagy két éve hazánkban az őslénytani lelőhelyeken. Egyre nagyobb pénzek mozognak az illegális őskori leletek piacán. Magyarország tranzitállomás is az elsősorban Romániából, Erdélyből érkező jégkorszaki állatcsontok szállításában. Jelenleg még hiányzik az ásványok és őslénytani leletek értékét meghatározó és azok illegális feltárását, értékesítését ennek alapján büntető…
Legalább tíz évre van szüksége a rendőri szervezetnek ahhoz, hogy teljesen megtisztuljon - vélik a Teve utcában. A lapunknak nyilatkozó szakemberek szerint a válság kiindulópontja a rendszerváltás időszakában keresendő. Forrásaink figyelmeztetnek, hogy a rendőri vezetők közül épp az a generáció hiányzik, amely kellően tapasztalt, de kellően fiatal is. A Teve utcában egyelőre kétkedve fogadják…