Rohanás, egész napos munka, stressz, teljesítménykényszer. Az újfajta életstílus sokunk számára a legkönnyebben úgy tartható fent, ha éberséget és gondolkodást serkentő élvezeti ''szereket'' fogyasztunk. Ezért is olyan népszerűek a koffeintartalmú italok: a tea, a kávé és a kóla. De vajon mióta élünk ezekkel?
Tabajd - Kalapszépségversennyel, fűcsomó-visszataposással és Ferrari-tesztvezetéssel rendezték meg idén a Mister Polo Classic lovaspólóversenyt, amelyen számtalan híresség is részt vett.
Győr - Nem találják a rendőrök azt az őrizetlenül hagyott, 50 kilós bombát, amit egy gránáttal együtt egy építkezésről loptak el. A II. világháborús szerkezetet még pénteken hatástalanították volna, de csak hűlt helyét lelték.
London - Negyven évvel a legendás Bors őrmester című Beatles-album megjelenése után jelentkezett egy brit hölgy, aki állítja: ő ihlette a gombafejűek egyik leghíresebb dalát.
Gyula - Nem várt lakók költöztek Szatmáriék negyedik emeleti lakásának virágosládájába. A család egyik reggel arra ébredt, hogy egy fülesbagoly néz be az ablakon, majd alig telt el két hét, s a párkányra függesztett ládában muskátlik helyett öt tojás virított.
Hozzávalók a tésztához: 20 dkg zsír 30 dkg porcukor 2 db tojás sárgája 3 dkg liszt 1 sütőpor 2 dl tej 85 dkg liszt A töltelékhez: 10 dkg vaj rum vagy rumaroma 25 dkg porcukor 10 dkg darált dió kevés kakaó és tej + a kikapart tészta
Tórshavn-Milánó - Gyalázatos, botrányos, kiábrándító. Ilyen és ehhez hasonló szalagcímek fogadták a hazatérő, világbajnok Olaszországot Milánóban. Pedig Roberto Donadoni (43) együttese nem kapott ki, viszont csak” 2-1-re nyert a Feröer-szigetek vendégeként az Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. Márpedig ez, illetve a mutatott játék hatalmas felháborodást keltett szerte Itáliában.
A miniszterelnök-pártelnöknek nem volt elég, hogy el kellett simítania az MSZP-ben az őszödi beszéd állítólagos belső kiszivárogtatása miatt fellángolt belső csetepatékat, most a koalíciós partnere is ultimátumot adott neki.
A Fidesz szerint az idei év második felében, vagy a jövő év elején a kormány ismét emelni akarja a gáz árát - mondta a párt szakpolitikusa. "Pénteken bebizonyosodott, hogy a kormány...
Budapest - Frei Tamás kedvéért húsz világhírű magyar közéleti személyiség mondja el a véleményét őszintén a ma esti Frei Dossziéban. A téma rendhagyó, a kettészakadt Magyarország. A népszerű tévés ritkán szokott politizálni, de most úgy érezte, eljött a pillanat, hogy felhívást intézzen.
Bányatóba fulladt egy 65 éves férfi a Győr melletti Abda község határában - tájékoztatta Kocsis Tünde alezredes, a Győr megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t vasárnap. A férfi...
Budapest - Nagy fába vágta a fejszéjét Südi Iringó (24): augusztusban tánctábort szervez, ahol többedmagával személyesen felügyel majd a kicsikre és a kamaszokra.
A meccs elején Gera Zoltán óriási helyzetet hagyott ki, utána viszont szinte egykapuztak a görögök, akár hat gólt is lőhettek volna nekünk. Éppen ezért meglepő, hogy Várhidi szinte megdicsérte együttesét.
A jelek szerint nem fizetheti ki hitelezőit Zalatnay Sarolta (59) akkor sem, ha lánya, Niki (17) megkapja márciusban elhunyt, dúsgazdag keresztanyjának millióit.
Vásárosmiske - Villanyoszlopra mászott a rendőri igazoltatás elől egy 35 éves férfi a Vas megyei Vásárosmiskén, majd áramütés érte, és meghalt. B. Imrét korábban a bíróság többször elítélte vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, legutóbb 1 év 2 hónap szabadságvesztésből szabadult.
Mugello - Talmácsi Gábor (26) őrzi összetettbeli második helyét a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es géposztályában. A Bancaja Aspar csapat magyar versenyzője az Olasz Nagydíjon sem tudott felkapaszkodni a dobogóra, akárcsak az előző két futamon, ezúttal is negyedikként intették le.
Nyirád - Ez a világ egyik legjobb versenyhelyszíne! - Kenneth Han- sen újra el volt ragadtatva a nyirádi ralikrossz Európa-bajnoki futamtól. Márpedig a tizenháromszoros EB-győztes svéd az elmúlt években sok nagydíjon rajthoz állt, azaz sokat jelent, ha a magyarországi viadalról elismerően beszél.
Hét izraeli katona megsérült vasárnap reggel palesztin rakétatámadások következtében - közölte az izraeli hadsereg. Négy katona a Gázai övezet és Izrael közötti Erez átkelőhely közelében...
Vlagyimir Putyin szerint az amerikai rakétatelepítési tervek növelik egy nukleáris konfliktus kirobbanásának veszélyét. Az orosz államfő a Der Spiegel című hamburgi hetilap legfrissebb...
Súlyosan megsérült egy 10 éves kislány, aki beleesett egy kútba a Pest megyei Gombán, és 21 métert zuhant. A gyereket a tűzoltók hozták fel a mélyből, a mentők kórházba szállították - közölte a...
Polgári engedetlenségi mozgalom kezd kibontakozni az angliai pubok körében a jövő hónapban életbe lépő általános dohányzási tilalom ellen, amely szakértői előrejelzések szerint súlyos mértékben visszavetheti e vendéglátóhelyek forgalmát.
150 millió fontot (55 milliárd forintot) hozott eddig az olimpiai lottó - jelentették be Londonban. A szervezők abban bíznak, hogy a 2012-es londoni olimpia létesítményeinek építéséhez összesen 750 millió fonttal (275,8 milliárd forinttal) járulnak majd hozzá a sorsjegyekből, interaktív játékokból befolyó bevételek.
Befejezte történelemóráit Aczél tanár úr. Egész pontosan: történelmi húszperceit, bár maga a "foglalkozás" szinte semmiben sem hasonlított a hagyományos történelemórákra. Rövid volt, szellemes és lényegretörő, s jóllehet a televíziózás fél évszázada volt az apropó, valójában az elmúl negyven év magyar történelméről adott árnyalt képet, méghozzá a világpolitika háttere előtt. Ehhez persze a…
Új konvergencia program készül, hisz' közelít egymáshoz a meglévő struktúrán őrködő, illetve az alapbiztosítást is visszaállamosító "egészségpolitika".
Egy lépéssel közelebb kerültek amerikai kutatók ahhoz, hogy génterápiával gyógyítsák az impotenciát. Embereken és állatokon végzett kísérletek azt mutatják, van alternatív kezelés a merevedési problémákra.