Milyen házi gyógymódok állnak rendelkezésünkre, ha nem akarunk minden bajunkra azonnal gyógyszert szedni? Hogyan enyhíthetjük a szénanátha tüneteit, mi oldja a szorongást, és mitől múlik el a szédülés vagy a vízhólyag?
Janics Natasa (25) megint vihart kavart maga körül. Pedig a kétszeres olimpiai bajnok kajakos ezúttal nem veszett össze senkivel, csak őszintén nyilatkozott.
Paris Hiltont kedden kiengedik a Lynwood börtönből, miután majdnem három és fél hétig hűsölt a rácsok mögött. A rajongók kezdhetnek sátrat verni a börtön bejáratánál, és Paris Hilton barnítószalonja is...
Budapest - Tegnap tárgyalt a Fidesz és a KDNP még vitatott három népszavazási kezdeményezéséről az Országos Választási Bizottság. Lapzártánkkor a tandíjra vonatkozó kérdőívet már elfogadták, 7:3 arányban.
Kronau - A januári világbajnokság után a jövő évi norvégiai kontinensbajnokságról is lemaradhat vállsérülése miatt Buday Dániel (26). A válogatott kézilabdázó állapota ugyanis olyan lassan javul, hogy az orvosok véleménye szerint csupán halvány remény van arra, hogy játszhat majd a januári Európa-bajnokságon.
Sólyom László köztársasági elnök átadta Kiss Péternek, Szilvásy Györgynek, Lamperth Mónikának, Bajnai Gordonnak és Draskovics Tibornak a miniszteri, valamint Iváncsik Imrének és Vadai Ágnesnek az...
Budapest - Különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség - hat társával együtt - Z. Jánost, aki a HVG internetes hírportáljának információi szerint azonos Zuschlag Jánossal, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnökével.
Hihetetlen akaraterejének köszönhetően Regőczy Krisztina (50) 8 hét alatt talpra állt combnyaktörése után. A jégtáncvilágbajnok április közepén szenvedett balesetet a Sztárok a jégen című műsor döntője előtt.
Berlin - Kőkemény időszakot ígér a Hertha labdarúgócsapatának Lucien Favre (49), a Svájcból érkezett új edző. Szigort, fegyelmet követel új együttesétől, márpedig a szorgalmáról, kitartásáról ismert Dárdai Pálnak (31) ez alighanem jó hír, hiszen már tíz éve bizonyítja a klubnál, hogy profi, és a nehéz időszakokban sem omlik össze.
A Fidesz elnöksége nem támogatja a nyereségérdekelt szemlélet megjelenését az egészségügyben - mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke hétfőn Budapesten. Az MSZP-SZDSZ-koalíciónak nincs...
Budapest - Kevesen tudják a népszerű humoristáról, hogy nagy szerelmese az autóknak. Pedig Maksa Zoltán (45) gyermekkora óta rajong a négykerekűekért, és azt mondja, ebből s mai napig nem gyógyult ki.
London - Elszántan halad a csúcsbeállítás felé Roger Federer (25). A világranglista-vezető svájci teniszező magabiztosan nyerte első meccsét a wimbledoni nyílt nemzetközi teniszbajnokságon - az orosz Tejmuraz Gabasvili (22) volt az áldozat, 6:3, 6:2, 6:4 az eredmény -, és ezzel megtette az első lépést a címvédés felé.
Győr-Salgótarján - Németh Krisztián (18) és Simon András (17) lázasan készül a nagy utazásra. A Liverpool labdarúgócsapatának két új szerzeményét éppen csomagolás közben látogattuk meg, így a Blikk olvasói beleshetnek a bőröndjeikbe, mielőtt ma este útra kelnek Angliába, és belevágnak a nagy kalandba.
Teheránba hívta hétfőn Irán az Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértőit, hogy készítsenek konkrét tervet, tisztázandó az Irán nukleáris programjával kapcsolatban felmerült aggályokat....
London - Vilmos herceg (25) és Kate Middleton (25) ragaszkodik hozzá, hogy csak barátság van köztük, annak ellenére, hogy egy partin csókolózni látták őket, majd a lány a herceg szállásán töltötte az éjszakát.
Budapest - Erdei Zsolt (33) eddig sem panaszkodhatott arra, hogy a kutya sem kíváncsi rá, ám amióta másfél hete nyolcadik alkalommal is megvédte középsúlyú profi ökölvívó-világbajnoki címét, bizony egyetlen szabad perce sincs.
Lezuhant hétfőn Kambodzsában egy belföldi útra bérelt repülőgép, félő, hogy a rajta utazó több mint húsz ember szörnyethalt. Az ország légi közlekedési hatóságai korábban bizonyossággal...
Miskolc - Életveszélyes állapotban került kórházba az a 29 éves hernádvécsei fiatalember, aki sörözés közben véletlenül lenyelt egy méhet. A szúrós állat megcsípte a férfi torkát, ami villámgyorsan bedagadt.
Leeds és Sheffield központja teljesen víz alá került; a helyenként több méter magas ár mindkét észak-angliai nagyvárosban súlyos károkat okozott, az árvíz három halottat követelt.
Az OMV egyrészt az iparágban növekvő verseny miatt, másrészt az európai energiaellátás biztonságát szem előtt tartva látta elérkezettnek az időt Mol-részesedésének növelésére - mondta az MTI-nek...
Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet második számú vezetője a Hamász palesztin iszlamista mozgalom támogatására szólította fel a muszlimokat az interneten hétfőn közzétett...
Pusztaottlaka - Hidegvérrel megölte fiatal barátnőjét, majd megpróbálta félrevezetni a nyomozókat egy huszonéves pusztaottlakai férfi - számolt be az esetről a HavariaPress. A gyilkos hétfő délután tett bejelentést a mezőkovácsházi rendőrkapitányságon, hogy élettársát elrabolták.
Igaza van Tanács Istvánnak, a Népszabadság kommentátorának. Nem túl gyakran esik meg velem, hogy ilyen egyetértéssel olvasnám a sorait. „Most mindenki sajnálja Kármán Irén újságírót, akit félholtra vert vagy veretett az olajmaffia. A politikai nyilatkozatok csöpögnek a jóindulattól: azonnal ki kell nyomozni, mi történt, ki tette, miért tette!"
Etyek - Gőzerővel építik az egykori etyeki titkos légvédelmi bázis helyén a Hollywood nyomán csak Etyekwood néven emlegetett világszínvonalú Korda Stúdiót.
Egyhangúlag támogatja az SZDSZ parlamenti frakciója a koalíciós pártok vasárnap elfogadott kompromisszumos javaslatait - közölte Gusztos Péter, frakcióvezető-helyettes, a Kóka János pártelnökkel...
Életrajzi film készül Hugh Hefnerről, a Playboy férfimagazin alapító főszerkesztőjéről - írta hétfői számában az amerikai Daily Variety. A szórakoztatóipari napilap szerint a film producere Brian...
Elfogadta a KÖVET tagfelvételi kérelmét a CSR Europe igazgatósága, így van magyar tagszervezete a legnagyobb európai csr hálózatnak - jelentette be múlt héten Stockholmban Frank Welvaert, a CSR Europe elnöke.
Egy a Pénzügyminisztérium szakértői által készített, nemrégiben megjelent elemzés - mely nem a pénzügyi tárca álláspontját képviseli - az eva és ekho, valamint az adókedvezmények megszűntetése mellett érvel.