A jelenleg Londonban, a wimbledoni torna helyszínén tartózkodó Ági, ha így folytatja, az év végére bekerülhet a világ ötven legjobb teniszezőnője közé.
Budapest - Sas József (68) tegnap a bíróság elé állt. A művészt adócsalással és magánokirat-hamisítással vádolják: a Mikroszkóp Színpad igazgatója az ügyész szerint több mint 119 millió forint után nem fizetett adót.
Megkapták a várva várt DNS-vizsgálat eredményét a nemi erőszakkal gyanúsított rendőrök ügyvédei, amely a védők elmondása szerint negatív, azaz a lány ruháján nem találtak a rendőröktől származó nyomokat - írja az origo.hu. Ezt a többi bizonyítékkal együtt fogják értékelni, de az egyik védő azt mondta: legalábbis valószínűsíti a rendőrök ártatlanságát.
Barcelona - Hiába nyert vasárnap este 5-1-re a Barcelona futballcsapata Tarragonában a Gimnastic vendégeként, hiába volt azonos pontszáma és jobb gólkülönbsége, mint a rivális Real Madridnak, mégis a fővárosiak örülhettek a spanyol bajnoki címnek, mert az egymás elleni eredmények nekik kedveztek. A barcelonai vezetők és a játékosok emelt fővel búcsúzhattak az évadtól, viszont a szurkolók nem…
Az SZDSZ tudomásul veszi a kabinetben történt átalakításokat, de nem fogadja el, hogy a kormányzati informatika irányítása a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterhez kerüljön. A...
Felújította a gépjárművekhez szükséges üzemanyag szállítását a Gázai övezetbe hétfőn az izraeli Dor Alon cég, amely előző nap leállította azt. Az izraeli vámszervek mindamellett azt közölték, hogy...
Budapest - Új feladatot vállalt magára Skaliczki László (52). A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a jövőben a Debrecen élvonalbeli női csapatánál szakmai igazgatóként is tevékenykedik.
A szabad demokraták vasárnapra szeretnének előállni egy kompromisszumos egészségbiztosítási javaslattal - közölte Kóka János pártelnök a frakció és az ügyvivői testület hétfői együttes ülését...
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség társadalmi egyeztetésre bocsátott 20, júliusban induló pályázati konstrukciót. Olyan szervezetek és intézmények véleményére számítanak, melyek hitelesen képviselik az adott szakterületet, társadalmi csoportot, vagy területi egységet.
Éhségsztrájkot kezdett a kemény börtönfeltételek elleni tiltakozásul a gyerekgyilkos Ian Huntley. A sohami rémnek nevezett férfi kedd óta nem vesz ételt magához.
Belga orvosok megtalálták az otoszklerózis kialakulásáért felelős gént, így remény van arra, hogy meg tudják akadályozni a legtöbb ember süketségét okozó betegséget.
A szélessávú megoldások fokozódó térnyerése érdemben javíthatna az Európai Unió romló versenyképességi tendencián - vélte Gyürk András (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselő hétfőn kiadott közleményében, amely a témáról az EP strasbourgi plenáris ülésén aznap este vitatott jelentéshez kapcsolódott
Nagy-Britannia legtehetségesebb háziállatát keresi a Sun című bulvárlap. A versenyben jó esélyekkel indul Rupert, a zongorázó malac, aki az "emberi" tehetségkutatón is sikeresen lépett fel a gazdájával.
Lassan halad a fővárosban a koalíciós együttműködési megállapodás felülvizsgálata. A szerződés "átdolgozott, bővített kiadását" vezető városházi politikusoktól származó információink szerint aligha tárgyalhatja két héten belül a Koalíciós Egyeztető Tanács (KET), s így az - a korábbi tervekkel ellentétben - nem kerülhet a fővárosi közgyűlés elé június 28-án.
A feketeribiszke az újabb alternatív szupergyümölcs, amely segít a rák, a szívbetegségek és az Alzheimer-kór megelőzésében - derült ki a legújabb kutatásokból. Skót tudósok megállapították, hogy magasabb a vitamin, ásványi-anyag és antioxidáns tartalma, mint húsz másik vizsgált gyümölcsnek.
Ellentét volt érezhető a Visegrádi Négyek egy csoportjának tegnapi pozsonyi csúcsértekezletén egyfelől Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök, másfelől pedig három másik résztvevő, Robert Fico szlovák, Mirek Topolánek cseh és különösen Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő között az európai alkotmányos szerződés ügyében. Konstruktív, őszinte párbeszédet folytattunk egymással mondta Gyurcsány…
Két parlamenti különbizottság is fel akarja tárni, hogy a svéd televízió által kirobbantott cseh Gripen-beszerzési botrány korrupciós szálai érintik-e a magyar politikusokat. A vizsgálatot a kormány is támogatja, hogy kiderüljön: a szakértői vélemények ellenére miért a svédekkel kötött üzletet az Orbán kormány? A harcigépek beszerzésével kapcsolatos botrányok egyébként a MiG-29-esek felújításának…
Sajnálatosan nap mint nap újabb motoros tragédia történik. Fokozottan sokkolta a közvéleményt az az eset, amikor az egyik motoros a járműjére szerelt kamerával rögzítette, hogy miként ütközik egy vele szemben szabályosan közlekedő motoros társával, aki azonnal szörnyethalt. A Napló profi módon, eléggé alaposan, sok megszólalóval dolgozta fel a döbbenetes eseményt.
Lassan az egyik legbejáratottabb hazai zenei seregszemle lesz, az idén hetedik alkalommal megrendezett Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A + jel után ezúttal nem zeneszerző neve került, hanem a zene (egyik) fővárosáé, Párizsé. Merthogy Debussy, Gounod, Halévy, Massenet, Offenbach nevét bajos lett volna mind kiírni, s még így sem sikerült volna a szűk két hét alatt Miskolcon "megforduló"…
Ekészültek a költségvetés egyensúlyának megőrzését biztosító szabályok, amelyeket egyeztetésre elküldtek a frakcióknak - mondta Veres János pénzügyminiszter a parlamentben. A képviselők maratoni szavazást tartottak tegnap és a többi között elfogadták a digitális műsorszórásra vontakozó szabályozást.